2021. szeptember 26., vasárnap

Holt galaxis, holt nem

Azt írja az újság, hogy rejtélyes holt galaxisokat talált a Hubble űrteleszkóp. Tök jó, ebből végre kiderült, hogy a többi galaxis ezek szerint él. Illetve egy fenét, csak keletkeznek bennük csillagok, amik aztán komótos tempóba átmennek hidrogénből héliumba, és ezt addig csinálják, míg el nem fogy a hidrogén, amitől aztán nem keletkeznek új csillagok, csillagok szépen ragyogjatok.

De ettől még a maximális pontszámra csillagozott galaxisok is javarészt holtak, amennyiben gázból meg porból vannak, kurva sok gázból meg porból, ami ugyebár nem élnek, nem éltek, nem fogni élni. Viszont a gázoktól látványosan fénylenek, no de galaxisnak lenni  nem szépségverseny, hogy a shine like a diamond-faktor rihannázása bármit is számítson. Meg lehet, hogy a 'holt' galaxisokban pont több biológiai élet van, mint azokban, amelyek pazar, de senki által nem élvezett tűzijátékokra fecsérlik el a gázaikat.

A hullajellegű galaxisok amúgy azért nem termelnek (szülnek, teremtenek, szerelnek össze) csillagokat, mert pár pillanattal (ebben a léptékben: néhány milliárd évvel) az ősrobbanás után, elveszítették hidrogénjüket, azt' később se kapták vissza.
Hát, szerintem azt a hidrogént simán ellopták, gondolom más galaxisok, persze nem direktben, csak a Big Bang után egy darabig még akkora volt a kavarodás, hogy gondolták úgysem tűnik föl senkinek, és csendben privatizáltak egy komolyabb adag hidrogént, vagy egyszerűen csak kiszervezték alapítványi kezelésbe.

Ami kellemetlen persze, de hát senki sem ígérte nekik, hogy könnyű lesz galaxisnak lenni, legfeljebb így olyan életformák alakultak/alakulnak ki feléjük, amik direkt rühellik a hidrogént, sötétséggel táplálkoznak, egy fekete lyuk közelében úgy érzik magukat, mint én a termálban, és mérgező demagógiát ürítenek, hogy a galaxisukat felzabáló másik galaxisnak is legyen egy rossz százmillió éve.

Amúgy ha lenne galaxis szépségverseny, ezek lehetnének a döntősek, és talán a középső (szül. M101) nyerhetne, de csak  ha addig nem találnak egy kakasos nyalóka alakú csillaghalmazt. Mer' az szebb, csak még nem látjuk sehol.

hubblesite.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése