Hívás a múltból

Nos, ez egy tavalyi keltezésű koreai thriller lészen, amit muszáj volt megnézés által tekintenem, mert darab ideje elfogult vagyok a koreai filmekkel szemben. Kapcsolatban. Ez a műegész is egész jó lett, bár egy hangyányit túlagyalta a sztorit Chung-Hyun Lee forgatókönyvíró és elsőfilmes rendező. Na ja, az első film az mindig olyan mint egy zenekar első lemeze, mindent bele kell zsúfolni, ami addig valaha az alkotók eszébe jutott.

Így aztán van itt horror, thriller, sci-fi, kamaradráma, valamint papucs orrán pamutbojt. Az alaphelyzet az, hogy az egyik főhősnő (magányos lélek, apját elvesztette, anyjával nincs jóban, aki ráadásul halálos beteg) hazatér a gyerekkori otthonába, a mobilját elhagyta, úgyhogy előkeresi a régi vonalas telefont, amint viszont hívást kap. A másik főhősnőtől (szinté magányos kívülálló, akiből az anyja akarja kiűzni az ördögöt), aki  ugyanabból a házból telefonál csak húsz évvel azelőttről. Mondjuk Seo-yeon (1. sz. fh.nő) 2019-es jelenéből nem is tudna, akkora ő már halott (a kiinduló idővonal szerint), de itt még csak arra panaszkodik, hogy pszichoanyu, a mostohamuterja meg akarja ölni, és segítséget kér. És kap is, de nyilván a múltba nyúlás megváltoztatja a jelent is, így a két idősík párhuzamosan változik, és bár a párhuzamosak csak a végtelenben találkoznak, vagyis soha, de ez esetben azért át tudnak kiabálni egymásnak. Pláne, mert Seo-yeon talál egy titkos pincét a házban, és ettől nyolc napon túl gyógyuló megvilágosodást szenved el, hogy Young-sook, a másik lány a telefonban nem szórakozik vele, tényleg ebben a házban van ő is, csak máskor.

artsomnia.hu

Ráadásul ők ketten találkoztak is (illetve Young-sook szempontjából épp találkoznak) még 1999-ben, amikor Seo-yeon gyerekként a szüleivel először járt arra, hogy megnézzék a házat, Young-sook meg a mágikus telefonon keresztül élőben közvetíti a beszélgetést 2019-be, a kábelbarátja felnőttkorába.

És ha már adott a lehetőség, tényleg belenyúl az idővonalba, megakadályozza a tűzesetet, amibe a másik apja belehalálozott (volna). Seo-yeon égéséi sérülései is eltűnnek, viszont megnő a haja (az alternatív univerzumban már nem bubifrizurás), az anyja sem rákos, amiért hálából Young-sook kedvenc zenekarárnak pár évvel későbbi, '99-ben még meg sem írt számait játssza be a jutyúbról, ami akkoriban még szintén nem volt lenni. És így tovább, igazán érdekes játék, ahogy a múlttal együtt változik a jelen, az alternatív 1999 nyomai meg folyton feltűnnek 2019-ben. Ezzel önmagában is ellenne a néző (mondjuk hogy valaki a gyerekkori önmagával beszél telefonon), de persze azért kellenek a fordulatok, meg a végére a majdnem kissé felesleges Nagy Csavar, ha már súlyosan terhelt - bár ütemesen fogyatkozó - mindkettejük családja.

Seo-yeon a jövőből megmenti Young-soot, figyemeztetve, hogy a mstohája meg akarja ölni, utóbbi így viszont gyilkos lesz, és megöli a jövőbeli lány egyik jó barátját is (így az az alternatív idővonalon már évek óta halott), miközben a szintén legyilkolt gonosz mostoha igazából jól látta mi lesz a nevelt lányából, igaz ő is öléssel próbálta volna rendezni sorait. És ez még csak nem is a legnagyobb csavar a történetben, csavarog az épp elég sokszor, még a vége után is egy kicsit.

filmsor.hu

Ebben a filmeben az a jó, hogy a csúszkáló idővonalakkal olyan logikai és pláne erkölcsi dilemmákat dob fel, amelyeken hosszan lehet agyalni a stáblista végeztével is. (Nem mellesleg, érdemes megvárni a stáblistát, a legvégéig...) Olyasmiket, hogy érdemes-e egyáltalán beleavatkozni a múltba, milyen árat vagyunk hajlandók fizetni, hogy megmentsünk valakit/valamit, ami fontos volt, milyen lehet alkalmazkodni egy olyan alternatív múlt jelenbeli hatásaihoz, melyre nem is emlékszünk, illetve miért nem emlékszünk a megváltozott múltra, ha aktuálisan az a múlt, az univerzum épp érvényes állapota?

 A Hívás a múltból elég vegyes kritikákat kapott, igazából nem értem miért, mire a végére értem, már kifejezetten lenyűgözőnek találtam, de annyira, hogy majdnem holnapra halasztottam a takarítást. Sőt eltettem a megfelelő mappába a gépemen, pedig eredetileg nézés után törölni akartam ne foglalja itt nekem a agya. De a cucc eléggé beszippantott, agyas a forgatókönyv, jók a színészek, a zene és a képek olyan atmoszférát teremtenek, hogy letenném tőle a hajamat, ha már nem hullana magától is. Az utolsó harmadra amúgy átcsúszik jellegzetes, vérben tocsogós, bosszúmészárlásos ázsiai horrorba, hogy a végére megint egy logikai játék, egy sajátos sci-fi legyen belőle.

Majd nemsoká megnézem még egyszer, mert a finom utalásoknak a fele tuti elment mellettem elsőre. Márpedig az majdnem olyan idegesítő, mint mikor rossz sorrendben lógnak a törölközők a fürdőszobai fogason.

Ja, é remélem nem lesz belőle hollywoodi remake, mint mondjuk az Olboyból, ami nem lett gyalázatosan rossz, másrészt viszont teljesen felesleges volt Spike Leenek megcsinálnia, egy igen jó filmet felesleges a jenki közönséghez butítani.