Jó reggelt! - hazudta félálomban a kolléga éjjel háromkor a buszmegállóban. Mert a három óra az nem reggel, még csak nem is hajnal, az nálam mondjuk négy után kezdődik. Persze lehet szubjektíve reggelezni (pláne ha fél háromkor reggelizem, hogy a busz vigyen el a megállóból és ne a mentők, miután hiába keresték a vércukor-szintemet), de sötét van, hideg és kihaltság. A Füredi csomópont kábé annyira lelkesítő és élettel teli, mint egy temető szeptember végén, csak nincs völgy a közelben, ahol nyílnának a kerti virágok, van viszont üres borosüveg a bokor alatt, ami kevéssé festői, de illik a szaros papír zsebkendőkhöz ugyanott. Szóval kedvemre való a hely, hiába, itt lakom már kurva régen, ha már egyszer nem nyerek soha a lottón egy rendes kertvárosi lakókocsira valót. (Ebben biztos szerepe van annak is, hogy életemben nem vettem még lottót, de úgy vagyok vele, ha igazán szerencsés lennék, a mázli megtalálna papír nélkül is. A NAV meg soha.)
Amikor meg úgy érzem, hogy már igazán esteledik, észre kell vennem, hogy délután négy, csak sötét felhők gyülekeznek az égen, és lámpa mellett kell olvasnom, és ha éjjel háromkor volt a jó reggelt, akkor tizenhat órakor indokoltan köszön jóestéttel a bioritmusom.
A teknős se mindig érti ezt az új tempót, de egy hüllő rezignáltságával veszi tudomásul, ha már egyszer az. Amíg kap enni, van fűtés és büntetlenül taszigálhatja be a cipőimet az ágy alá, addig neki oké a világ. Engem sem ráz meg ez az időrezsim, egy túlélő rezignáltságával veszem tudomásul, hisz olyan mindegy, abban mondjuk van valami perverz élvezet, hogy olyankor dolgozom már, mikor mások alszanak, de már a fürdőkádban heverészek, mikor mások még a munkahelyükön ábrándoznak róla. Hiába no, Nincsen Rózsának két lába van, mégis megbotlik tövis nélkül.
A helyszín stimmel, de ez az, ami éjjel háromkor soha sincs...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése