Tegnap hazafelé a kisbuszban, valami érdektelen helyi rádióban volt egy "dal", ahol valami popipari betanított munkás nyavalygott arról, hogy nem szeretne csak félig élni. (Nem, nem énekelt, próbált ritmusosan szavalni, amihez csak a ritmus, meg a rímek hiányoztak, de cserébe kínos közhelyek recitálásából állt az úgynevezett "dalszöveg".)
Ez akkora nagy gondolat, mondhatni ontológiai alapigazság, hogy a fal adná a másikat, ha nem kételkednék a fal a priori létezésében. Mert tényleg, Átlag Jenőné, például huszonnyolc éve gondolja azt, hogy igenis lehet félig élni, neki is milyen régóta megy már a Jenő mellett.
Pedig nem lehet félig élni, az ember vagy él, vagy nem, még akkor is, ha mondjuk kómába esett. Olyankor él, csak nem tud róla, de mások igen, így a Berkeley-fél esse est percipi elve nyomán kétségtelenül él, hisz a szívmonitor jeleit többen is érzékelik.
A félig élés tehát hülyeség, aki a félig éléstől szorong az hülye, aki pedig döcögős rímekkel próbálja ezt popzenének eladni, az ráadásul semmibe veszi az amúgy sokszor jogosan lenézett közönségét is. Persze ilyen közhelyeket én is tudnék mondni, hogy például nem lehet félig terhesnek lenni, nem lehet félig karambolozni, nincsenek félalkoholisták vagy félheroinisták, sőt félig hétfejű sárkány sincs. (Mert az ugye három és fél fej lenne, vagyis egy háromfejű sárkányhoz kéne hozzászigszalagozni egy félfejűt, de ez a konstrukció nem tűnik különösebben működőképesnek.)
Ez a produkció meg nem félig volt szar, hanem nagyon, szerencsére gőzöm sincs ki volt az előadó, és mi volt a címe az elővezetett rettenetnek, de legalább eszem ágában sincs utána nézni, rákeresni, miazmás. Jobb ez nekem így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése