Nagy az isten állatkertje és éppen ezért nagyon szórakoztató. Extrém metál vonalon voltak már a zombisminkes halálhörgők, a sátánista vérivók, a rénszarvasdaráló vikingek meg a gitártorzítón át éneklő élő szövetek a belső fémvázon, de fájdalmasan hiányzott az őslakos death metál. Pedig az aztékoknál vagy a majáknál, miként az északi rokonoknál, megvolt a megfelelő outfit, a kellően véres rituálék, de olyanok, hogy egy rendes kortárs, nyugati sátánista tíz levágott ujjat megnyalna tőle, minimum öt különböző áldozattól.
De persze van azték mintás death metál is, miért pont az ne lenne, persze ez nem igazi azték, azok kihaltak, miként a toltékok és a diszkotékok is (igazából a videotékokkal együtt), de gyermekien kegyetlen motívumaik remek háttérül szolgálnak a 19. századi mexikói útonállónak öltözve hörgéshez, meg a hörgésre trombitáláshoz. Az Aztlan zenekari együttesnek nagyjából ez a receptje, gondosan ügyelnek rá, hogy egy pillanatig s lehessen komolyan venni őket, de legyen az a mennyiségű szesz, amikor már kis híján.
Mondjuk ahhoz tényleg durva tudatmódosítás kellene bárkinek, mert a töltényhüvely felsőhöz símaszkot húzó bólogató kutyák (emlékszik még valaki a Trabantok és Wartburgok hátsó ablakaira a sötét nyolcvanas évekből?) komolyan vétele olyasfajta kihívás, mint mikor az ember lazulni igyekszik egy halotti toron, csak itt fordított a kihívás. Ettől persze alsó-középtávon még lehet majdnem szórakoztató, minden páros csütörtökön, ami pont ma van, feltéve, hogy a múlt héttől számoljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése