Royalista Bögregyűjtők Napja (tréler)

Most olvasom, hogy jövő héten máris koronáznak a britek, pedig nagyobb részük már szarik a monarchiára, csak épp túl kevesen vannak még az explicit köztársaságpártiak. Úgy tűnik, a derék briteket inkább nem érdekli az egész, mint igen, és e tekintetben nem számít, hogy pl. mekkora tömegek voltak Lizi mama temetésén ("Lizzie in the box..." most már biztos szabad skandálni), az egy ingyenes utcai látványosság volt, ahonnan az igazi, hardcore royalista néniket már a kezdés előtt elvitte a mentő idegösszeomlással. Úgyhogy a sürgősségin nézték a gyászmenetet, tévén.

Tényleg, nemrég vettem elő újra a Madness Hyde Park-i koncertjét, végeláthatatlan tömeg szerteszét (ja, takarnak a fák), de szerintem ott se volt mindenki ska-rajongó. Ám vannak elvei a mindennapi életnek, amik nagyjából azért kultúrafüggetlenek, és ezek egyike, hogy ha ingyé' van, ragadd meg! (Ez alól csak az egészen sznob, elég jómódú barmok a kivételek, akik csak akkor vesznek meg valamit, ha kellően drága. Persze ez is csak az előző elv inverze.)

Szóval ez a koronázás is cirkusz lesz a népnek, ami annyiban különbözik a mindennapok rutinjától, hogy olyankor  monarchia cirkusz a turistáknak főleg. Mert egyébként mi értelme van bohóckodni egy pasival, aki a legtöbb sajtófotóján úgy néz ki, mint egy öreg, ráncos, ám jelentősen bedrogozott krumpli? Akit inkább nem bírnak, mint de, akinél azt találgatja a sajtó, eltaknyol-e majd a palástjában a ceremónia közepén, és az akinél sokkal inkább kérdés, hogy ki nincs meghívva a jeles, kurva drága, és mérhetetlenül felesleges reprezentálásra.

A royalista nénik nyilván beszerezték már a csárlszos tányérkészletet és teáskannát, a mentők már készülnek a sokkos állapotukra, én meg majd naná, hogy belenézek. Csak mert azért anglomán vagyok, nincs bajom a túljátszott álvalósággal (most is az megy a tévében, miközben ezt itt, hogy Fantomas a Scotland Yard ellen), meg azért hátha lehet majd igazán epéseket írni róla utólag. Empirikus tények adatszerű birtokában, tapasztalatilag.

- O-

És akkor a szerintem a nap fotója, csak hogy ne hagyjam teljesen figyelmen kívül  az aktualitásokat, elvégre ma dél-amerikai nap volt, argentin pápával, és egy mexikói nyerte a forma egyet Bakuban, de a kép  a 444-ről, az előbbihez kapcsolódik. A délebbik amerikaihoz, igazából kicsit rajta is van:

Sztahanovisztikus szombat

Kettő telitalálatos is  volt az ötös lottón. Na, ugye! A károgó nyavalygók szerint meg nem megy jól az ország sorsának szekere. Pedig pont a lottón látszik a matek, hogy egy darab telitalálat az ugye önmagában száz százalék, kettő az már kétszáz! Kétszáz százalékra teljesítünk, csak a lottóban, enberek! Sőt - ha szigorúan vesszük, és hát miért ne - ötös lottóról van szó, és ötször kétszáz az már ezer. Ezer százalék pedig pont a tízszerese a valóság csúscsra járatásának, amit kimaxolunk, bármit is jelentsen ez.

Nem véletlen, hogy már a szomszéd országokból is átjártak hozzánk fogadni, kellett nekik Trianon ugyebár, most meg hozzánk kúsznak át alázatosan lottózni, most már jó lenne a mi pénzünk is nekik. Remélem rendes keresztyén-polgári, népben-nemzetben győzte meg a nyereményt a két szerencsétlentlen (asszem az a szerencsés, kettős tagadással).

Meg hát nem mindegy a jelentősége, hogy minden idők rekordnyereménye volt a... a nyeremény, szóval ilyen Hammurapi piramisai, vagy az ókori görög rómaiak idején sem volt, meg azóta se. Pedig azóta sok dunábalövés lefolyt már a vízen, a lakóság meg nyert, nyeregetett lottót, de ekkorát mint 2010 óta most, ekkorát még csak.

Szerintem a kösságelnökasszony ennek alkalmából is adhatna kegyelmet néhány súlyosabban pszichopata verőembernek, vagy már előre Lőrinc barátnak, van ez akkora sorsesemény fordító alkalom a magyarság évszázados vérzivataraiban, mint egy cápalátogatás, vagy az Ország Tortája. Plusz egyelőre hiányolom a nemzetközi sajtótájékoztatót, különös tekintettel a brüsszeli szankciókra. Csak hogy legyen mihezképest, a mi kétszáz (ezer?) százalékunkra.

Az elrendezés hatalma

A pápázás tartalmilag rendületlenül hidegen hagy, tényleg Guardiant olvastam inkább (lemondott a BBC vezérigazgatója, mondjuk muszáj volt neki, miután a Dzsoiz Bronzon exminiszter-elnökkel - vagy hogy írják - volt valami 800 ezer fontos pénzügyi panamája), de azért ránéztem a zorigóra is, hogy mégis hogyan pápáznak a gyurcsányozásban és csöcsökben utazó plakátgyárban. Nos, tegnap még tűrtőztették magukat, úgy festett a címlap, hogy egyik oldalon a pápa, a másik sávban azonban mellbedobás helyett, jobb híján sporthírek. Ma délelőtt azonban már visszaállt a természet rendje, miszerint balra a szoknyás agglegények vezére, jobbra egy csöcsmodell.

Délutánra viszont visszafogták magukat, elvégre a polgári kifinomultsággal együtt jár az ilyesmi, és a jobb sávban lejjebb tekerték, izé, tolták a csöcsöket. Amik így aztán Vágó István halálhírével kerültek egy szintre, ami teljesen megfelel a népben-nemzetben gondolkodás keresztény alapvetéseinek, pláne mert Vágó közismerten ateista volt, szóval ha neki volt igaza, már úgysem látja a saját halálhírét, ha viszont mégis, akkor bazi nagyot tévedett, és nyilván nem a paralel emlőkkel van elfoglalva, hanem valami fontosabb, üdvözülés-elkárhozás alapú projektet próbál menedzselni épp.

librarius.hu

De ha végül a buddhisták nyernek, akkor most épp a bardóban, a köztes létben bolyong, arról viszont a Buddha beszédeiben, de még a Kínai buddhista filozófia című tanulmánygyűjteményben sem találtam referenciát, hogy onnan ide lehet-e látni, és ha igen, a bolyongó lelket jellemzően érdekli-e egyáltalán, mi a frász zajlik itten? (Oké, Szögyal rinpócse írásai még hátra vannak, szóval a tibeti nézőpont még nem tiszta, de szerintem szerintük igen is látszunk mi a az átmeneti túloldalról is. Vagy ki tudja, egyes rabbik szerint igen, más rabbik szerint ők nem tudják... Vagy valami ilyesmi, kicsit keverem már a szezont a tavasszal.)

Rendőrség, állatpolgárság

Ne öntsük ki a fürdővízzel együtt az aranytojást tojó legkisebb királyfit! Elvégre több nap, mint kolbászból kerítés, lúdgyőzte disznó vagy akár kútra járó korsó. Aki másnak vermet ás..

Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov legújabb rendeleti parancsa szerint, az az orosz, aki háborúnak hívja a háborút, az elveszítheti orosz állampolgárságát. Ugyanakkor arról még nincs hír, hogy az is, aki epertortának nevezi az epertortát (helyesen: fragaria nemzetségbe tartozó hibrid áltermés-alapú desszert), vagy karácsonynak a karácsonyt (a Megváltó januári ortodox kvázi-születésnapja).

De közben Diktátorov elvtársék újratervezték az egész állampolgárság-koncepciót is, hogy az a mocskos féreg külföldi állam is állat... izé, állat is állampolgár lehessen könnyített módban, aki lehúz egy évet a ruszki hadseregben. Meg hogy az orosz állampolgárokat nem lehet megfosztani az állampolgárságuktól vagy annak megváltoztatásához való joguktól, és a tengerentúli tartózkodás nem szünteti meg az állampolgárságot. 

Na, innentől zavaros. Mert egyfelől az állatpolgárokat nem lehet megfosztani állatpolgárságuktól, de ha háborúnak neveznek bármit a Nagy Honvédőn, meg a napóleoniakon kívül, akkor de. Vagy van különbség a megfosztás, meg az elveszítés között? Talán annyi, hogy Grisa megy hazafelé, bensőjét fűti a hazaszeretet meg egy liter vodka, aztán reggel látja ám, hogy már nincs is meg az állampolgársága, az kurvára eltűnt valahol az éjjel. És ekkor jön a két lehetőség: vagy kirabolták (azaz megfosztották tőle), vagy - és hát annyi vodka után megesik az ilyesmi - elvesztette. De az első eset ugye eleve nem állhat fenn, Grisa faszagyerek, nem hagyná  magát, így megáll az a jogszabály, hogy megfosztani azt nem, de hát emberből van ő is, elkeverheti valahová. Ilyenkor biztos rendőrileg kérvényezni kell a Hivatalos Államhivatal Polgári Iroda Hivatalnál, azt' küldenek neki másikat. Legalább is én így képzelem egy mélyen demokratikus, ugyanakkor rendkívül hazafias fasiszta állam működését.

Híres pápázás

Ránéznék a hírekre, de mindenhol csak pápáznak, márpedig engem a pápázás ilyen dózisban már nem érdekel. Pár kis színes esetleg, elvégre elég kedves öreg bácsi ez a pápa, meg szépeket mond a békéről, a szeretetről, csak épp erős a gyanúm, hogy annyit ér a szava a nemzetközi politikában, mint lepkefing a tornádóval szemben. Hiába próbálják valami világpolitikai tényezőnek beállítani, a nagyhatalmi játszmákban neki nem osztanak lapot, azok az idők immár több, mint kétszáz éve elmúltak. Szerencsére, tenném hozzá szerényen, egyház és állam szétválasztása ugyebár, felvilágosodás, miazmás.

Szóval a pápának kábé akkora befolyása van, mint a dalai lámának, hogy remekül lehet vele fotózkodni, meg eljátszani a lelkileg fúde faszagyereket mindenféle korrupt politikusoknak, de a saját egyházán kívül tényleg nem több mint egy globális celeb, akinek a nyilvánosságban az a funkciója, hogy visszaveri a fényt. Meg szép, sőt felemelő dolgokat mond (és amúgy nincs kétségem, hogy ezeket javarészt komolyan is gondolj), de hát a szépségversenyek döntősei is mind világbékét óhajtanak, meg több kutyamenhelyet a rákos gyerekeknek. A katolikusoknak ez biztos kisé fájdalmas, de ez van srácok, a dalai láma sem tud ennél többet elérni, pedig ő a saját közegében még rendes istenkirálynak indult.

Tehát utazgat a fehér ruhás aktuális bácsi, és üzen a világ világ vezetőinek, folyton üzen, de azok kábé szarnak rá, mennek a saját hatalmi érdekeik (és nem ritkán pszichopatológiás kényszerképzeteik) után, A pápa szava nyilván számít az egyháza (és nem az egyház, azokból ugyanis van sok) ügyeiben, de valószínűleg ott is csak részben, hisz a Vatikán eleve híres az egymást fúró klikkek által generált kamarillapolitikájáról.

Így aztán a pápalátogatás számomra nem több, mint a reprezentatív nyilvánosság ünnepe, csak az engem nem érdekel. (A reprezentatív nyilvánosság az az, mikor az uralkodó (főpap, vezérigazgató, főparancsnok) megmutatja magát a népnek, a nép meg éljenez.)

Szóval inkább Guardiant meg NYTimest olvasok a hétvégén, ott több a valódi hír, és gondolom csak elenyésző mennyiségű pápázás várható.

Halálhörgés, siralom, röhögés

Hosszabb idő után végre megnéztem tekinteni a Kill Boksoon című filmet, miután végre megírtam az aktuális penzumot (írtam három jót, meg egy közepeset), és nem haltam bele az egy napra a szendvicssütőben felejtett szendvicsbe se. (Az úgy volt rendőr elvtárs, hogy ilyen tószt-jellegű melegszenvicset akartam készitenni. De csak hidegszenvicsig jutottam, mert kinyitottam a süttőt, azt' volt benne egy szenvics. Izé, kettő már. Mint. Az előző napi tegnapról.)

Szóval gondoltam, jöhet a film, elvégre koreai, bérgyilkosos, fekete humoros darab, az ilyesmi nekem való, ki nem hagynám bármiért. Az volt benne, hogy van egy legprofibb bérgyilkosnő, kicsit már túl a csúcson, de még a szakma élvonalában, aki igen szereti a munkáját, annál jobban már csak a tini lányát próbálja szeretni, bár az nehezebb, mint gengsztereket halálra gyilkolni.

nytimes.com

Talán nem véletlen a cím, rímel arra, hogy Kill Bill, és tényleg, mintha a Fekete Mamba térne vissza tíz évvel később. Billt ugye már killte, így aztán gyermekét munka mellett egyedül nevelni próbáló anyaként tocsog a mások vérében, miközben a gyereknek azt hazudja, hogy rendezvényszervező a só bizniszben. Ebből a biznisz eleve igaz, a gyilkolás, a halál meg számára az élet sója.

De a legviccesebb a filmben ez a koreai alvilág. Itt kérem a bérgyilkosok rendes káeftékbe állnak össze, szakszervezeti alapon, és mindenféle szerelmi szögekbe bonyolódnak egymással, pedig amúgy profik, mint a nyúl. Öltönyben és kiskosztümben is bármikor vérfürdőt rendeznek, de csak miután drámáztak egy jót, csak hogy súlya legyen a gyiloknak.

És valami fura mód mégis csak egy adag drámaiságot is ez realizált rajzfilmerőszak-orgiának induló darab. Ezeknek a hülye koreaiaknak még ez is megy, sőt a legelszálltabb zombifilmbe is tudnak egy kis családi drámát vinni, mert a nélkül a vérontás csak féllábú áldozat.

hollywoodreporter.com

Utálatcunami

Mikor már épp agyzsibbadást kapok a saját cikkeimtől, pontosabban azok különös kegyetlenséggel, folytatólagosan elkövetésétől (mert sosem bírok hónap közepén megírni egy-egy ötletet, mindig az utolsó napokra marad), időnként odatévedek egy-egy portál ún. életmód-rovatára. Ahol életmód tanácsokat osztogatnak azoknak, akiknek van életük, olyanok, akik ezt gondolják magukról.

Az ilyen helyeken vicces tanácsadó írásokkal lehet találkozni, mint hogy "Érdemes-e újrahasznosítani a vécépapírt?" vagy "Öt olaszos recept kutyaeledelből", esetleg "Három jel, amiből a házasságod válságára gyanakodhatsz, miután a feleséged kizárt a lakásból". Ma például valami olyan jött szembe, hogy "Öt ok, amiért utálhat a fodrászod és a kozmetikusod".

Ez elgondolkodtatott. Mert számomra ez eleve nem kérdés, hiszen egyáltalán nem járok fodrászhoz, de még kozmetikushoz sem, úgyhogy nyilván ezért utálnak, hogy rajtam egy fillér bevételt sem tudnak realizálni. Mondjuk nem tudom ki lehet  fodrászom és a kozmetikusom, akikhez ugye egyáltalán nem járok, de ez pont így jó, így nem is tudom kik utálnak szívük minden szeretetével. Ha szembe jönne valamelyik az utcán, eleve nem ismerném fel benne a fodrázmetikust (de persze azt sem szoktam kiszúrni, hogy a buszon ki kémiatanár), arra meg már rég nincsenek szenzoraim, hogy észrevegyem a szemükből sugárzó tiszta és őszinte gyűlöletet. Szóval legalább e témában nem kell szoronganom, ettől még nyugodtan alhatnék, ha nem lenne a másik két tucat szoronganivalóm.

Például hogy viszont szintén utálhat a hentesem, az urulógusom, az utazásszervezőm, a temetkezési vállalkozóm, és megannyi név a naptárban. Ismeretlen nevek természetesen, úgyhogy azért bonyolult nekem utcára menni, hisz sosem tudhatom, ki jön szembe ezek közül...

Rend lesz? Így?

Már megint politik, de mit tegyek ha a téma az utcán lever. Tegnap a karmelitánál tüntettek a tanárok és a diákok a valóban aljas, sőt gonosz törvény ellen, erre lefújták őket könnygázzal. Pedig tüntetni egyelőre (papíron) állampolgári jog. Oké, ott bohóckodtak megint a kordonbontó képviselők is (értem én, hogy ez szimbolikus gesztus,  csak negyedszerre már nem igazán üt, legfeljebb őket ütik a rendőrök), és a yard jeles szakemberei nem igazán foglalkoztak vele, hogy a képviselőknek mégis csak  a népfelség elvét képviselik (a hatalom szemében a "nép" leginkább jobbágy), meg hogy az alapvető jogaikért tüntetőket, különösen a diákokat, nem oszlatjuk takonygázzal. Egy normális demokráciában. De ugye már tegnap is írtam, hogy ez már rég nem az a műsor.

Nade. Vannak itt számomra érdekes vetületek. Először is, hogy a "státusztörvény" néven futtatott őrület tényleg nagyon aljas. Az állam épp kimaxolja a tanárok csicskáztatását, de hát miért ne tenné, ők is a nép részei (azaz nem a hatalmi elité), tehát ab ovo jobbágyok. Így aztán az új törvény értelmében simán áthelyezhetnék őket akár az ország másik végébe, és az állam emberei simán belenézhetnének a privát laptopjaikba. Mert ugye a nélkül ma már nem nagyon tud működni egy tanár, de hát Lőrinc Barát, Tiborc főherceg és a többi fasz százmilliárdos kistafírozása után nyilván nincs már della arra, hogy a tanároknak legen munkahelyi gépük. Tehát használhatják a sajátjukat, de akkor az már közügy, hogy mi van rajta. Hát, ez a magánszféra védelme, meg az információszabadság mentén is elfogadhatatlan (kivéve nyilván ha valami infó/gyanú arról, hogy illegális tartalom van rajta, bár Kaleta elvtársnak pont a munkahelyi gépén találtak tizenezer pedofil képet, amiért  kábé a félhavi fizetését kitevő pénzbüntetést kapott. De hát ő karrierdiplomata volt, azok meg különös anyagból vannak gyúrva, gondolom. Amúgy a Kaleta-ügy is egy (ha jól emlékszem) FBI-nyomozás után robbant ki.

Érdekes még, az eset percepciója. Magam felhasadtam a Mandiner nevű, kormányhitű valamire, mert ott lehet kommentelni (egyébként legtöbbször faék egyszerűségű, ám gyomorforgató kommentek vannak), és érdekelt azon szekta talpasainak véleménye. De miközben ezt írom, még mindig nincs egy kanyi félmondat sem a történtekről, miközben az ellenzéki és/vagy független sajtóban vezető hír. (Egyébként a úgy látom, a mai magyar sajtóban mindenkit ellenzékinek tekintenek, aki simán csak független, de talán egy autokráciában ez természetes. A szekértábor-logika ugye, hogy aki nincs velünk az ellenünk van.

És hát ott, ahol az oktatás legfőbb felügyelője egy ex-rendőrtábornok, úgy mint egykori hálózati személy, aki azt mondja, hogy "elvtársak, rendnek köll lennie, me' különbe anarkia", ott mi másra is számíthatunk?

444.hu

Meg elnézve a tüntetésről készült feltételeket, nem tudtam nem észrevenni, hogy ez a készenléti rendőrség, ez milyen jó arcú verőembereket alkalmaz egyenruhás oszlatónak. Van egy brit sorozat, magyarul Rohamjárőrök néven fut, és abban a gyosreagálású zsaruk olyan jófej figurák (sokszor szimpatikus csajok), nem ilyen bőrnyakú, agresszív kidobóemberek. Tudom előítéletes vagyok, de úgy döntöttem néha nekem is szabad, pláne ha nem pusztán a külsőből ítélek, de láttam a videókat is, hogy reagálnak. Úgyhogy eszembe jutott egy régi jó, prosztó-punk szám is.

Update: közben azért kedvenc zorigóm már megírta, hogy erőszakos tüntetéssel provokált a baloldal, azok a mocskok, nyilván. Mondjuk érdekelne, honnan tudják, hogy a tanárok és diákok között hány százalék a "baloldali" (és a liberálisok, Bástya elvtárs, azok már le sincsenek szarva?), és hogy statisztikailag szignifikánsan ők-e a többség? (Velem számszakmailag ne baszakodjanak!)

Békemenet-harc

A gondolom mindenki által kedvelt bájer zsolt, hogy a pápa pesti perfomanszára (milyen szép alliteráció lett) menjenek ki, mint békemenet. Márpedig a békemenet az kifejezetten politikai esemény, annak mondjuk elég unikális, mert amúgy normális demokráciákban ritkán szoktak harcos hangulatú tömegtüntetéseket tartani a gyakorlatilag teljhatalmú kormány, és személyi kultusszal övezett vezetője mellett. De hát ilyen ez a popszakma, nem vagyunk normális demokrácia, úgyhogy itt az is politika (illetve hatalomtechnikai kérdés), hogy a pártvezér és kancellár virslit iszik-e, mikor pálinkát uzsonnázik.

Bájer nerárs azóta persze visszakozott, hogy nem úgy gondolta, csak hogy akik szoktak birkamanetelni, azok igazán elmehetnének a szoknyás agglegények főnökének termékbemutatójára is. Pedig kár volt mentegetőzni, a politikában nálunk szekták vannak főleg az úgynevezett jobboldalon (mitől konzervatívak ezek  az alakok, azt nem tudom, igazából nacionalista populisták, ami viszont azért nem a klasszikus jobboldaliság), ellenzék meg alig-alig van, de ők inkább MLM-rendszerben működnek, amik meg tulajdonképpen üzleti szekták.

Szóval nyugodtan lehet egy harcos békemenetet szervezni, legfeljebb a fehér ruhás bácsi nem fogja teljesen érteni, hogy akkor ez most így hogy, de mi régóta ismerjük már a békeharc fogalmát, csak azt a komcsik használták előszeretettel.

Inszomniás

Tipikusan álmatlanság esetén bukkannak fel mondatok, bekezdések, komplett, és akkor jónak tűnő szövegek a fejemben, de aztán ha végre elalszok, felkelés után már semmi sincs belőlük. Ha mégis, vagy vagyok olyan perverz (vagyok), hogy felkelek, és lefirkálom, akkor lesz belőle valami közepesen szar mikronovella, legalábbis én így hívom. Hogy terjedelemre mikro, minőségre meg közepesen szar. Novellának meg annyi, hogy nem beszél el semmit, azon kívül, hogy alig van már mondanivalóm a világról.

„Minden Áron víz-, gáz- és összeszerelő visszarévedt. Össze-vissza látta magát élete különböző fázisaiban, amitől a múlt idők tekintetében némi rémület tükröződött, általa homályosan. „

Na, ez annyira rossz, maníros egy ócskaság, hogy ebből soha a nyavalyás életben nem lesz rendes szöveg, elbeszélés sem, főleg hogy nincs már sok mondanivalóm a világról. Mondjuk amit kis híján még mindig írok, abból még lehet, de az meg történelmi vérontós. Viszont jó eséllyel sosem olvashatja majd senki.

Utolsókból nem lesznek elsők...

...de túlélőkből lehet még híresség. 53 évvel ezelőtt, a mai napon robbant fel az Apollo-13 oxigéntartálya, ami miatt Tom Hanks-éknek szigszalaggal és alig használt rágóval kellett megragasztaniuk a zűrhajót, hogy legalább hazaérjenek vele, ha már a Holdra nem. (Igazából persze mindez nem ma történt, hanem az akkori mai napon, csak az embert folyton csapdába ejti a nyelv, meg azon belül a túl kevés igeidő.)

Amúgy felesleges is lett volna a Holdra menniük, hisz előttük már voltak ott mások, utánuk is mentek még más mások, a Holdon meg ehhez képest  nincs semmi. (Valójában meg sem érdemli a nagy kezdőbetűt.) Demjén rózsielvtárs hazugságával ellentétben még csak sajtból sincs, a vonatkozó dokumentum-rajzfilm szerint meg az Egér a Marson lakik, és ráadásul még azt sem élvezi olyan nagyon.

A holdon csak sok kő van, sokkal több por, meg rohadt hideg, úgy van körülötte űr, hogy nincs addig egy „légkör“ nevű átmenet, szóval eleve alkalmatlan  paradicsom-ültetvény, tehenészet vagy hajléktalanszálló létesítésére, szerverparknak esetleg jó lehet, amíg fel nem találják a lélegző mikrocsipet, mert legalább nem kell külön árammal hűteni, a Nap meg majd  süti a holdfényt. A maradék nácik meg nem mentek oda negyvenötben, tiszta kamu az erről szóló film, pedig vicces lett volna, mikor sok felsőbbrendű árja az SS-ből rájön, hogy nem bír lélegezni, és rövid úton halára fullad, miközben megfagy. (Hát igen, a Mein Kampf-ban nem volt szó űrkutatásról, azon kívül meg csak a Birodalmi Zabpehely dobozát szokták volt olvasni, és hát ott sem.)

theguardian.com

Szóval az Apollo 13 igen szerencsés szám, végül is hazajöttek egyben a fiúk, nem kellett a holdon hülyén ugrálniuk, mint a többieknek, meg holdkőzetet hazacipelni, viszont készült róluk film, ahol híres játszók színészkedik el őket, így aztán ismert a nevük (Jim Lowellé főleg), pont mint a kettővel előttük járó Armstrong- Aldrin- Collins triónak. De tényleg, tudja valaki például az Aollo-15 vagy 16 űrhajósainak a nevét?  A nemét nyilván, csajokat nem vittek oda. Az ugye még sokaknak megvan hogy az első ember aki a hold felszínére taposott, az Neil Armstrong volt (nem Louis, de nem is Lance Armstrong), az már kevesebbeknek hogy a vele repülő Edwin Aldrin a második, na de ki volt az utolsó ember (eddig) aki a holdra? Na jó, Harrison Hagan Schmitt, Új-Mexikó későbbi szenátora, 1972 decemberében. De erről sem igazán híres a bácsi (most nagyjából 87 éves), bár Új-Mexikóban nyilván jobban.

Kicsit olyan ez, mint mikor valami fikcióban a fickó az utolsó ember a Földön (a többit elvitte valami vírus, vízözön vagy végítélet - mindegy, csak V-vel kezdődjön mint a vendetta, magyarul vérbosszú), és erről tényleg híres lehetne... ha lenne kinek. De az autohíresség, azaz hogy híresnek látom magam, más meg úgysincs, tehát az is vagyok a teljes populációra nézve, aki én lennék, az azért nem az igazi.

Ehhez képest Harrison Schmitt sokak által híresnek mondott. Itt meg megy a holdra, vagy jön onnan, nekünk majdnem mindegy is.

flickr.com

Háborús torlódás

Zorigós rendkívüli bréking nyúz, ha már nem bírok a mazochizmusommal, hogy oda kattintsak:

ITT A NÉMET DÖNTÉS, AMI MIATT KITÖRHET A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ - ez van srácok, ilyen ez a kurva világháború, minden nap más miatt tör ki, és komolyan hiányoltuk már a németeket, elvégre nekik igazán van rutinjuk benne, világháborúk kirobbantásában és elvesztésében egyaránt profik.

Mondjuk a minap még a britek robbantották ki a cuccot, persze lehet, hogy az az előző világháború volt, lassan már a lábujjaink is kellenek, ha számolni akarjuk. Igazán szar lehet zorigós betűlapátolónak lenni, mikor naponta más-más pártszerű üzenetet kell átvinni, és közben gyorsan elfelejteni, hogy mit hazudtak tegnap.

Amúgy a britek ki ellen is robbantanak háborút? Logikus lenne, hogy a németek az (gaz) ellenség, elvégre mikor a fritzek kezdték, elég gyorsan eljutottak Anglia bombázásáig. Annyi csak a probléma, hogy most szövetségesek, úgyhogy meg kell egyezniük, hogy a britek mondjuk lerohanják Albániát, a németek meg addig csinálnak egy második Anschlusst, később pedig - lehetőleg augusztus 23-án, a Molotov-Ribbentrop paktum évfordulóján - együttesen támadják meg Grönlandot. Később persze rájönnek, hogy Grönland a Dán Királysághoz tartozik, mint autonóm tartomány, a dánok meg NATO-szövetségeseik, de addigra késő lesz, és Koppenhága (igazából  København), úgy is mint még egy megszemélyesített város hadat üzen a London-Berlin tengelynek, és felváltva dobja le rájuk az Olsen-bandát. (Annak hiányában a róluk szóló dévédéket.)

Várjuk, hogy estére a franciák is kirobbantsanak egy világháborút, elvégre 14-e van, igaz hogy csak április, de ezek a csigazabálók tizennegyedikén szoktak kirobbantani dolgokat. Júniusban majd forradalmat, de az még két hónap, addig - a pártsajtó számolási metódusa szerint - több világháború is belefér. Eleinte esetleg beállnak a dánok mellé, elvégre történelmi és néplélektani okokból egyaránt utálják a brit és a német szarháziakat, arról meg közben majd népszavazás lesz, hogy melyiket jobban.

Öngyilkos pazarlás, avagy pazar öngyilkosság

Egy brit pasas úgy járt  a minap, hogy egyedül utazott a Jet2 fapados (azaz lókoszt, bár szerintem az a zab, ami ugyanakkor a reggelim is) légitársaság járatán, valami portugál üdülőhelyről Belfastba. Mert a gép odaafelé még vitt egy adag nyaralót, de visszafuvarja kis híján nem volt. 

Már az is furcsa, hogy egyesek ilyenkor mennek nyaralni, biztos nem ismerik a naptárat, miszerint maximum tavasz van, az is alig-alig, nekik gondolom elég az, hogy már nyári menetrend van, tehát ha van olcsó jegy, meg lókoszt, lehet menni mediterránba tengerpartraszállni. Az csak zavaró mellékkörülmény, hogy a légitársaságoknak összesen kétmenetrendje van, nyári meg téli, az egyéb átmeneti évszakokat is ezekbe csapják bele, miként attól, hogy immár nyári az órátállításos időszámítás (Tehát nem ez a Krisztus előtt-után, abból mondjuk az után van, tekintettel arra, hogy elmúlt húsvét.), még simán eshet mínusz két fok talajmenti hajnalokon.

Viszont egyedül utazni egy repülőn elég para lehet, mert a komplett személyzet azzal az egy szem szerencsétlennel kénytelen foglalkozni, ennyi figyelem meg inkább kényelmetlen, mint hízelgő. Vagy csak nekem lenne az, mert nem szeretem az embereket, pontosabban néhányat igen, de azok ugye pont nem utaznának velem a repülőn, csak műanyag mosolyú légibarbik, szigorú tekintettel. Az meg hiányzik a fenének. 

Tényleg, én szeretek elveszni a tömegben, beleolvadni a sokaságba, nem feltűnni senkinek, egyrészt mert nem vagyok már tizenhét éves, mikor direkt szerettem feltűnősködni, másrészt meg valahol az iskolai feleltetéseknél akadhatott be ez nekem, mikor - néhány tantárgy néhány alkalmát leszámítva - a lapítás volt a domináns túlélési stratégia, és H.G. Wells  A láthatatlan ember című klasszikus a kötelező szakirodalom.

És van egy harmadik szempont is. Tudjuk, hogy a repülés eléggé nagy ökológiai lábnyomot hagy maga után (a felhőkön? - az szép képzavar lenne), akkor is ha tele van egy ilyen halálmadár, de ha csak egyetlen fazon kedvéért égetnek el sok tonna kerozint, az különösen durva, miközben persze rohadtul gazdaságtalan is. 

Mondjuk, hogy egy Airbus 320-as volt a gép, az közel 500 litert eszik száz kilométeren (átlgosan 495-öt), de lehet úgy is számolni, hogy 66-67 litert percenként. Nem tudom honnan indultak, de például Lisszabonból Belfast, reptértől reptérig 1779 kilométer, azaz egy ilyen úton nagyjából 8900 liter kerozin elégetése szükséges. Az több mint hét tonna, mert ugye az olaj meg származékai könnyebbek a víznél, azért lebegnek az olajfoltok a pocsolyák és óceánok felszínén. De bő hét tonna kerozin azért tényleg elgondolkodtató mennyiség, úgyhogy Greta Thunbergnek nehogy megmutassa valaki az alábbi képet, mert még elviszi egy szívroham, pedig ahhoz túl fiatal és túl jófej, szóval én bírom, bár asszem nem bírnám sokáig elviselni, ha csak ketten utaznánk egy buszon. (Repülőn ő nem szokott, helyi buszon velem viszont már többször megesett, hogy kettesben maradtam a sofőrrel, és már az is kívül volt a komfortzónámon.)

telex.hu

Lombkoronabarlang-kilátó

A pusztába kiáltott lombkoronasétány után az aljas tekintetű sajtó naná hogy talált hasonlóan mókásan elkeserítő projekteket, melyek modellértékű példája a kiskun nemzet parkjában épült kilátó. Ami állítólag többes szám, mert van belőle vagy öt, később állítólag tanösvényt fognak alkotni, úgy is mint tematikus megállók az élővilág tematikus megfigyeléséhez. Amit majd jól be lehet járni, akár autóval, hiszen  ki az a hülye, aki túrázna (pláne egy tanösvényen) egy nemzeti parkban? Mondjuk kéne még egy autentikus-tematikus csárda is, ahol védett ökoállatokat szolgálnak fel nyereg alatt sütve, és bicskával kell enni, népies ibrikből.

24.hu

De egy leendő tanösvény tematikus megállójában mégis mi a frászt lehet látni másfél méter magasból, amit a talajszintről nem? Egy síkságon. Persze lehet, hogy ebből a szédítő magasságból tök máshogy néz ki a fű, másfél méterrel közelebbről sokkal bolyhosabbak a felhők, közelebb vannak a repülő madarak, és közben az egész projekt a törpék, izé... extrém alacsony emberek... pontosabban a magasságukat tekintve kihívással küzdő esélyegyenlőségét szolgálja. Mert ha valaki például egyhúsz magas, az onnantól kettőhetvenről nézhet le bárkit, végre egyszer igazi übermensch hangulatban, elvégre még egy NBA-kosaras sincs kettőhetven magas, ráadásul náluk sokszor lábban meg hüvelykben számolják az ilyesmit. Hogy miben mérik, azt tudja fene, de a korasok főleg feketék, szóval nekik biztos sötétszobát építenek uniós pénzből az ottani Kiskunságon, elvégre sötétben minden macska balszerencsét okoz.

Az egyelőre csak igen mérsékelten létező uniós pénzek elköltéséhez viszont javasolnám még az ötven méter széles, de csak tíz méter hosszú úszómedencék telepítését. Ezekben sokkal többen úszhatnak egyszerre, és sokkal barátságosabb távot, amit bárki kisebbrendűségi frusztrálódás nélkül teljesíthet, belefulladni meg eleve nehéz lenne az ötven centis vízmélység miatt. (Akinek mégis sikerül e bravúr, az kap egy krémest az uszoda büféjében.) Közben meg nagyon ökologikus lenne ez is, hisz kevesebb vízből kihozható a sportélmény, mint a hagyományos uszodák pazarló rendszerében.

Vagy lehetne a kilátók mellé barlangokat is építeni, persze  a talajszintre, hogy ne stresszeljék túl a vakondokokat, barlangtúrázni is kényelmesebb, ha nem kell lemászni a föld alá, és könnyebb kialakítani a parkolóhelyeket is a kiskunsági ralisoknak. Amúgy érdemes lenne az M6-os autópálya építőit megkeresni az ügyben, de majd tisztázni kell velük, hogy két épített lyuk kevés lesz, mert kell külön férfi, női és gendersemleges barlang is.

youtube.com

Hajnalhasadok

Felkelek reggel há..., illetve hajnali hár..., pontosabban éjjel háromkor, mert nem bírok már aludni, jobb híján kimegyek a vécére, iszom egy teát (nem a vécén), aztán az ágyban próbálok valami unalmasra gondolni (gondolom erről szól a bárányok hallgatnak számolása is), de leginkább csak aggasztó dolgokra gondolok, attól meg nem hogy nem alszom jól, de egyáltalán el sem. Mint akinek elgurult a gyógyszerésze, kockázatok és mellékhatásokért, mert az álmatlanság mellékhatásként jóformán csak kockázatok jutnak eszembe, főleg a létezés tekintetében, azon kívül meg nem ismerek mást.

Kibámulnék az ablakon, mégis hány fok van a hány órakor, ami jó taktika, mert ha csak a pontos idő érdekelne, biztos a hőmérsékletet mutatná az utcai kijelző, ha meg a hány fok, akkor a hány órát, mindig ezt csinálja. Ha viszont mindkettőnek van hírértéke, akkor nem veszíthetek, így leolvasom, hogy fél ötre ihatóra fog hűlni a kávém, ha most nekiállok.

Addig is bekapcsolom az ezt itt (laptop, igen, így hívják), átnézem hogy mi minden nem történt este tíz óta, keresek valami pozitívnak ható zenét, és miután kirakom a nagy bögre kávét az erkélyre hűlni, találok egy másik bögrével a hűtőben, de azt már csak azért se rakom ki. Hűlt már eleget a rohadék.

Később eltervezem, hogy majd ások egy vermet, amibe magam esek bele, de ez egyrészt bonyolult az emeleten, másrészt meg várok még, míg világos lesz, és valaki hoz egy ásót. (Azt sötétben nem lehet vinni, árt a fogaknak és karmikusan is gázos.) 

Már megint egy nyavalyás nap.

Legalább találtam zenét...

Showbusiness as usual

Tartott egy előre bejelentett, beharangozott sajtótájékoztatót a hozzánk száműzött amerikai nagykövet, az ormánypárti valamint ormányhitű  megélhetési hűbéreseknek meg valszeg legalább két napja ez a csengőhangja, annyira ráizgultak a témára. Már kora reggel, a kávé meg a tokaszalonna mellé twitteltek, posztoltak, publikáltak és közleményt adtak ki, miszerint a rohadék imperialisták, már megint bele akarnak pofázni a belügyeinkbe, pedig nálunk a belügyekhez csak Pintér S. nyugalmazott rendőrelvtársnak meg a főnökének van köze. A rohadék imperialisták csak a szövetségeseink, azaz kurvára semmi közük hozzánk.

De akkor mi a frászért akar sajtótájékoztatni ez a kis nagykövet? Nyilván, hogy támadja Agyarországot, valamint annak választott vezetőjét,  hisz emlékezhetünk, hogy H. Adolf választott vezetővel, egy másik ország választott vezetőjével is milyen gecik voltak egykor, és ezek biztos semmiből sem tanulnak. 

Eleve szóba áll ez a követ a sajtóval, ami szánalmasságának súlyos bizonyítéka, bezzeg nálunk a hűbérurak nem állnak szóba mindenféle firkászokkal, csak megbízható, derék udvari hírharsonákkal, ahogy azt kell. A felcsúti döbrögi nem ad interjút csak kinyilatkoztat a bio-mikrofonállványnak péntekenként, a kösságelökasszony meg nem ad interjút, ha nem mondhatja meg, hogy az orgánum, melynek hosszú idő után kegyeskedni látszott nyilatkozni, melyik munkatársát ne küldje hozzá. Ez a nerszerű sajtószabadság, ahol főleg a hatalomnak van sok szabadsága a sajtóval szemben, nehogy már bármit meg lehessen kérdezni tőlük, vagy pláne hogy kötelességüknek érezzék, hogy szóba álljanak a még legalább részben polgári nyilvánossággal is. Már az udvari krónikásokon kívül, de ők a habermasi terminológia szerint a reprezentatív nyilvánosság, és az csak annyiban polgári, hogy iszonyúan nem az.

Ehhez képest a jenki nagykövet nagyon máshonnan jött, nem csoda hogy utálják is a hazai propagandisták. Úgyhogy nyilván azt mondják róla, hogy bele akar rángatni minket a háborúba, mint macskát szarni, és aki szerint nem ez van, az hazaáruló. vagy ami még rosszabb: liberális! (Ui. a liberálisnak hazája se nincs, amit árulhatna.)

Az a primitív kommunikációs panel is a különösen szánalmas kategóriába tartozik, hogy az amerikai nagykövet (David Pressman) vezetéknevével „viccelve“ folyamatosan présembereznek a kormányhitű propaganda-komisszárok. Nyilván eddig terjed az angoltudásuk, hogy tükörfordítanak, miközben a »pressman« az annyit jelent, hogy nyomdász. A  nyomdászat meg egy komoly szakma, sőt (csak hogy szép csavaros legyen) a klasszikus munkásmozgalom létrejöttének egyik fontos színhelye, de mégiscsak bugrisabb, azaz kormány-kompatibilisebb azt visítani nagyjából dajcstamási szinten, hogy ezt a Présembert azért küldték ide a jenki imperialisták, hogy nyomásokat gyakoroljon a mimagunkra. De lelepleződik a mocsadék, naponta többször is, csak megfelelő médiát kell fogyasztani hozzá.

És ami végül igazán mókás: Ment ez fene nagy kormányoldali hiszti, a Párt szigorúan monoton egyirányú kommunikációja, de minden csövön, ahol csak kifért, és ehhez képest annyi konkrétumot jelentett be a nyomdász vezetéknevű (tényleg, ő ilyen szabadnyomdász, mint a szabadkőművesek?), hogy egy orosz-magyar kamubank néhány fejesét kitiltják az Usákokból. Hát, ez diplomáciai figyelmeztetésnek is vékony, nem csoda hogy a Zorigó és társai munkatársai még keresik a kellően erős mondatokat, amikkel agyvérzésig hergelhetik magukat, nagy felháborodásukban. De így ennek nagyobb volt a füstje, mintha sokkal kisebb lett volna, lángot nem láttunk jönni, csak a szokásos, vattába csomagolt megfogalmazások pukkantak el, hogy Washingtonban kissé aggódnak pár dolog miatt. (Ez pártszerű megfogalmazásban persze úgy hangozna, hogy Wahington aggódik - Brüsszel óta szeretik városokkal megszemélyesíteni a sátáni Háttérhatalom területi képviselőit.) Így az egészből csak annyi derült ki, hogy a politika az Atlanti-óceán másik felén is a szórakoztatóipar része, bár ott mintha még nem lúgoztak volna ki belőle minden érdemi tartalmat. Majd Trump tata... már megint.

A Kvázi-intelligens Csaknem-plagizátor Hatás

A legújabb, enyhén mindmeghalunk-hangulatú technopánik a mesterséges intelligencia miatt robbant ki, kicsit feleslegesen, mintha nem lenne aktuálisan nagyobb bajunk. A mesterséges az mondjuk igaz rájuk, de ezek az izék nem intelligensek, amennyiben nincs képzelőerejük, kreativitásuk, vagy érzelmeik (igen ez utóbbiak is hozzátartoznak), ezek csak kurva sok adatot kurva gyorsan befogadni, és magukba integrálni képes algoritmusok. Amik, ebben a formájukban nem fognak öntudatra ébredni, akkor sem, ha látszólag olyan jól szimulálják az emberi gondolkodást, következtetéseket és kommunikációt, hogy a fejlettebbek simán átmennének (átmennek) a Turing-teszten. (Vagyis egy „velük“ kommunikáló ember nem feltétlen szúrja ki, hogy nem egy másik emberrel beszélget épp a tökéletes pannacotta receptjéről, vagy Descartes istenérveiről.) Ám a hangsúly tényleg azon van, hogy szimulálják. Mert nincs önálló akaratuk, úgyhogy egyelőre nem kell tartani attól, hogy terminátorosra gyalulja a civilizációnkat valami elszabadult szellem a gépben, miszerint a netes pornó sem terjeszti a szifiliszt. Technológiai korlát az van, a többi momentán sci-fi.

Az viszont létező gond, amivel az oktatás (a tudomány, a média vagy akár a PR-szektor) szembesül, hogy ma már egész pofás kis szemináriumi dolgozatokat (publikációkat, tudósításokat, kampányszövegeket) generálhatunk az ilyen chatGPT-szerű cuccokkal. És ezért sok egyetemen aggódnak, hogy lehet gátat vetni annak, hogy a közepesen tehetségtelen, viszont túlteljesítően lusta hallgatóik ne egy MI-vel írassák meg a beadandó esszéjüket egy befüvezett szombat délután. Mert nekik amúgy sem lenne mondanivalójuk arról, hogy az infravörös spektroszkópiánál mi a hatékonyabb? Ha az  IR sugárzás elnyelésén (abszorpció), visszaverésén (reflexió) vagy kibocsátásán (emisszió) alapul inkább? Esetleg - ha annyira lusták, hogy bölcsészek - milyen eszmetörténeti előzményei és analógiái vannak Wittgenstein nyelvjáték-elméletének mondjuk Richard Rorty  vagy Thomas Kuhn munkásságban?

Nos, egy ilyen szöveget (nagyjából húszezer karakter hosszan) elkövetni eddig sem volt nehéz, ha valakinek nem volt kedve írni egyet, én is sok effélével találkoztam. Hallgatóként nem, az összes szemináriumi dolgozatomat magam írtam, egyrészt, mert az ilyesmit itthon követtem el, és akkoriban nem volt net, csak az egyetemen, a koleszban meg a szerkesztőségben, másrészt meg láthatóan grafomán vagyok, ha rá bírtam magam venni, hogy leüljek írni, már csak abbahagyni volt nehéz.

Előző életemben, még egyetemi oktató koromban, viszont állandóan szembejöttek a netről letöltött dolgozatok, már-már az számított strébernek, aki legalább egy kicsit átírta, aki pedig láthatóan önállóan követte el a beadott szövegét, az a jó jegy mellett egy kávéra is jó volt nálam, sőt némelyik szakdolgozatának a konzultálását is elvállaltam.

Szóval MI nélkül is bőven csaltak az egyetemeken (a miénken biztos), és rendszerint több melóm volt abban, hogy a neten nyomozzak a gyanús szövegek (tehát kis híján az összes) után, beírva a keresőbe egy-egy jellegzetes fordulatot, egymás után szereplő három szakkifejezést, olyasmiket, amiket nem néztem ki az illetőből, már ha egyáltalán kapcsolódott arc a névhez. És biztos, hogy - bár sokakat lebuktattam,  és írtam nekik, hogy vegyük úgy, ezt most nem láttam, mert szemét azért nem voltam - elég sok gyanús szösszenetről nem tudtam bizonyítani, hogy plágium, pedig a szubjektív bizonyosság, az megvolt, mint Pilátus a krédóban. (Az MI-vel íratott (ál)tudományos munkásság amúgy hivatalosan nem plágium, hisz nem vonatkozik rá a szerzői jog. Szerző hiányában ugyebár.)

Úgyhogy részemről minimalizáltam azokat az alkalmakat, mikor a kreditpontokért dolgozatot kellett beadni. Néha írattam inkább ZH-t, de azt is macerás volt javítani, meg nem bírtam az őrmester-szerepet, aki azt sasolja a teremben, hogy ki puskázik, vagy les a mellette ülőről, elvégre - gondoltam én - ez nem kibaszott általános iskola, én csak oktatok, és nagyon nem akarok nevelni senkit. Ezért ha, amikor csak lehetett, szóbeli vizsga volt, ott azonnal és csupán helyi érzéstelenítéssel túl lehetett esni a számonkérésen, és hát face to face azért nemigen lehet kamuzni egy-egy tétel kapcsán, bár persze sokan és gyakran megpróbálták. De a természetes intelligenciát (ez esetben az én átlagos méretűmet) azért live chat-ben nemigen lehet megvezetni, és amíg ebben fejlettebbek vagyunk a mesterségeseknél, addig nem érdemes aggódni, legfeljebb a a gazdasági hatásai miatt, de az meg nem az én terepem.

Szigetországi szemétkedők

Az origó című legkormányhitűbb szórakoztatóipari freak-show címoldalán az oroszok nagyjából minden másnap megnyerik a háborút, amit én kevésnek érzek, mert az ukránok viszont naponta omlanak össze. A legjobbak rendszerint a rendkívüli hírek (általában ebben a rovatban dől el a háború), melyek mindig elképesztők, megdöbbentők, ritkábban meg simán csak drámaiak.

A tegnap délutáni vezető rendkívülijük különösen tetszett: „Itt az orosz figyelmeztetés: a britek kirobbanthatják a világháborút“

Na igen, ilyenek ezek a britek, ismerjük őket régről, ha jól számolom már több világháborút is kirobbantottak, mondhatni rossz szokásuk ez nekik. Például itt van az új király, akinél öregebb új királya még sosem volt a briteknek, akik ettől nyilván tisztára kivannak idegileg, azt meg egy világháborúval lehet a legjobban levezetni. De persze az akkor esik igazán jól, ha csak kirobbantják, de nem kell olyan nagyon komolyan beszállniuk, na ez pont nem sikerült a legutóbbi három világháború esetén. Bár gondolom ezt az oroszok is látják, de ők ugye a béke pártján állnak (tényleg nem tehetnek róla, hogy a britek meg az egykori tengerentúli gyarmataik utódpártja beleprovokálta őket egy szomszéd ország lerohanásába), és aggódnak, hogy mi lesz, ha a britek bevadulnak, ahogy általában szoktak.

A britek itt épp lerohanják a védtelen Normandiát, még '44-ben.

(iwm,org.uk)

És jó látni ezt a visszafogottságot a Kreml agytrösztje részéről, hogy ők nem akarnak világháborút, ők igazából háborút sem akarnának, csak muszáj, mert az ukránok nácik, a NATO el akarja pusztítani Oroszországot, a Wall Street gyíkemberei meg biogázt akarnak főzni a legyilkolt oroszok holttesteiből, miközben ügynökeik már épp felmérik a pravoszláv templomokat, hogy lehet azokat minél gyorsabban zsinagógává alakítani. És mindennek érdekében a britek állítólag gyengített urániumot is tartalmazó lőszereket szállítanának Ukrajnának (mert szerintük van ilyen nevű ország ott, ahol pedig csak a szent orosz anyaföld van), márpedig ha ez nem egy világháború kezdete, akkor mégis mi a kurvaisten?

Alkoholmány

Megbüntette az Aldit a Információnemzeti és Hatóságvédelmi Adatszabadság, kemény 95 millára, ami nyilván nem viszi földre a rohadék multit, de egy ejnye-bejnye mellé lengetett mutatóujjnál azért több. És tette ezt az Nemzetvédelmi Információhatóság azért, mert egy időben mindenkitől elkérték a személyiét (vagy valami igazolványt, amiből kiderült a születési dátuma), aki alkoholt akart vásárolni. Nyilván orális bevitelre szánt, palackozott alkoholt, tehát sziszegős dezodort szerintem akkor is vehetett bárki, márpedig az évtizedekkel ezelőtt igen kurrens cikk volt a börtönboltokban. A rabok megvették, lefújták egy pohárba és megitták, hogy aztán a szerencsésebbje ne okádja ki a fontosabb belső szerveit, vagy ne vakuljon meg tőle.

Ez a szigorkodó ellenőrzés persze eleve hülyeségnek tűnt, hisz például rajtam is látszik, hogy minimum harminc  éve elmúltam tizennyolc (és ha már nem tagadhatok le a koromból, azt legalább bárki elhiszi, ha egy tízessel többet mondok), az más kérdés, hogy az Aldiban sosem vettem alkoholt, dezodorból is csak a golyósat, amiben asszem nincs. Minden esetre nem kóstoltam bele, hogy jön-e tőle a flash. Szóval a vásárlók nagy részét felesleges volt ezzel zaklatni (nem mindenkit persze, Petrától harmincévesen is kértek időnként személyit, ha venni akart egy doboz sört), de mint kiderült nem is ez volt a cél, szóval hazudtak, mint a hasonló vállalatok rendesen. Csak egy szimpla, a cégnek gyakorlatilag ingyenes adatgyűjtést rendeztek, amit egy piackutató cég csak sok pénzért csinált volna meg. Így meg az alkoholt vásárlók populációjáról lett egy fasza kis adatbázis, ahol összeköthették a életkort a vásárolt pia típusával és mennyiségével, hogy később aztán jobban célozhassanak a „Péntek este basszon be, Nagyi!“ reklámkampányuk kreatívjai.

Ez meg ugye nettó gecizmus, mert egyébként semmi köze egy üzletláncnak ahhoz, hogy pontosan mely napon hagytam el a szülőcsatornát, meg nem tisztességes kicseszni a pénztárosaival, akiknek ez úgy volt pluszmunka, hogy közben az ügyfelek - amúgy tök jogos - indulata is rajtuk csapódott le.

De mivel engem sosem zaklattak ilyennel, nem hirdettem bojkottot az Aldi ellen, meg hát nagyjából két és fél percnyi gyaloglásra van tőlem a legközelebbi, és a lustaság fél egészség, persze csak akkor, ha a másik felében mozgás, vitaminok meg kurva sok pénz van.

De ha már ilyen remek ötleteik lehetnek a főkereskedő bácsiknak és néniknek az ő irodáikban, akkor bevezethetnének más hasonlókat is. Például csak az vehessen kilós kristálycukrot, aki igazolást hoz a háziorvosától, hogy nem diabéteszes (itt én elbuknám a küldetést), aki viszont papírral igazolja, hogy HIV-pozitív, az kapjon automatikusan 50% kedvezményt az óvszerek árából, de csak ha a biztonsági kamerák felvétele bizonyítja, hogy a pékárus pultnál nem taperolta össze a zsemléket. Vagy legyen mérleg a pénztár előtti padlóba építve, és aki túl kövér, az csak egy bizonyos kalóriamennyiségig vásárolhasson egy-egy alkalommal, gondolom nem lenne bonyolult felvinni a tápérték-adatokat a rendszerbe, így a kolléga azokat is leolvasná a vonalkóddal.

Vagy legyen simán jegyrendszer fejadagokkal, hatósági árakkal, az idei évet meg nyilvánítsa a Párt 1984-nek. 

Jut eszembe, tinédzserkoromban bármit vehetett az ember, a szomszédék a tizenkét éves Lajcsikát küldték le cigiért (barna Szofi), meg félliteres páleszért (feketecímkés, halálfejes cseresznye), és senki nem kifogásolta e gyakorlatot, persze akkor még pont a létező szocializmus volt, ha már a kimúlás fázisában is.

A szavak spéci egymás után rakásának nemvilág napja

Mivel a költészet napja van ma lenni, direkt nem költök egy fillért se, na nem mintha lenne miből, de hát úgy szép az önmegtartóztatás, ha eleve nincs más választásunk. Vagy lehet hogy ilyenkor nem szép, hanem könnyű? Mindegy, bár a költészetet szempontjából ez akár fontos kérdés is lehet, hiszen a nem hitelkártyával űzött költészet lényege (ha jól sejtem) az pont a megfelelő szavak megfelelő sorrendbe rakása. Mondjuk egy novella, egy regény vagy egy opera-librettó előre megfontol szándékkal elkövetése is erről szól, de a versekben az a jó, hogy nem lehet rájuk húzni egyféle egzakt definíciót, legalább is mióta feltalálták a szabadverset. Mert ugye egy szonett, egy jambikus lejtésű strófa vagy egy hexameter még hasonlít némileg, mondjuk a trigonometriára, de a szabadvers a mintamadár a határ a csillagos ég szélén. (Lehet hogy már idéztem, de ide illik a Bödőcs Tibortól származó megfigyelés, mely szerint a leggyakrabban használt magyar hexameter az, hogy: "Áfás számla igényét, kérjük előre jelezze!")

Részemről sosem voltam nagy fogyasztója a költészetnek, én a prózát bírom (mint ahogy a zsemle helyett a kiflit, a pop helyett a metált, a szerda helyett a szombatot), alig néhány kedvenc költőm van, de őket sem olvasom, viszont a belém szerelt sznobizmus alapvető eleme, hogy tudjak költő neveket mondani. Úgyhogy - bár a költészetnap az J. Attila emlékét hivatott - a magyar felhozatalból nekem Radnóti meg Kosztolányi jön be, a hanyatló nyugatról meg a beat-költők elegyes társasága, és mostanában Dylan Thomas, aki walesi volt, zaklatott, piás és prózaíró is (nem feltétlen ebben a sorrendben), de fiatalon halt meg. Amúgy itt írtam már róla, de most egy kis idézet ide is, ha már húsvétkor nem locsoltam vala, ennyit odalökök a mai jeles nap alkalmából. Vala.

Ne ballagj csöndben amaz éjszakába

(Do not go gentle into that good night - részlet, vagyis az eleje, Vas István fordításában)

Ne ballagj csöndben amaz éjszakába,

Lobogj, öregkor, a jó szürkületben:

Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.

A bölcs, mert villám nem pattan szavára,

S bár a homályt végül megérti rendben,

Nem ballag csöndben amaz éjszakába.

A jó, ha már több hullám nem dobálja,

A zöld öbölt siratja s elveszetten

Tombol, dühöng, ha jő a fény halála.

A szertelen, ki a napot cibálta

Röptében, s most tettétől visszaretten,

Nem ballag csöndben amaz éjszakába.

(...)

És mivel Thomas, ha pár évtizeddel később születik, szerintem punk lett volna, én meg gyerekkoromban kávébemondó akartam lenni, de most épp spórolok a kávéval, és valamire mégis csak fel kell ébrednem:

A hírtelenség álságos pózokat okoz

Alig merek felnézni az úgynevezett „hírportálokra“, mert egy négynapos hétvége negyedik napján már nincsenek hírek, pontosabban csak akkor ha valahol valami felrobban, összedől, elsüllyed és meghalnak az akik, de amúgy nem történik semmi az ingerküszöb felett, így jönnek a politikusok und egyéb celebek húsvétolós műhányásai. Mert ahogy például a felcsúti végigszappanoperázza az ünnepet, minden nap valami emberközeli és/vagy cukiskodó okádékkal, az gyomorforgató (na ja, egy okádék milyen is lehetne?), viszont legalább teljesen hiteltelen, minden pillanatából süt a beállítottság, a nettó pózolás. És erre a vonatra ülnek fel a többiek is, a Kösságelnökasszony, a mindenféle miniszterek, ellenzéki pártvezérek és wannabe néptribunok, akik - nyilván a hímnemű férfiak - ma éppen locsolnak, avagy locsolóverseket osztanak meg, de olyanokat, amiket már hatévesen sem voltam hajlandó visszaböfögni, annyira kínosan szarok.

Meg hát lakótelepi gyerekként annyi közöm volt az egykori parasztság népi kultúrájához, hogy énekórákon béna népdalokat kellett hamisan elnyekeregnem, amitől egy életre megutáltam a magyar népzenét, meg az a hülye locsolkodás, amit legalább már zsenge gyerekként is megtagadhattam, elvégre locsolásból nem lehetett megbukni.

De politikusaink képén vastag a bőr, és nem félnek használni. (Tényleg, hol vannak ilyenkor a celebvilág másik felét reprezentáló műmellű barbik, meg a gyúrós csávók? Dubajban, Ibizán esetleg az agárdi Dunakanyarban?) A portálok meg kiteszik a szánalmas pózolásukat a főoldalra, mondván hogy jó lesz ez hírek helyett, elvégre a hazánkban honos urbánus népszokások szerint a lakosság egyik fele úgyis részeg, a másiknak gyomorrontása van, a harmadik meg romeltakarít, és amúgy sem szokott olvasni meg számolni. (De én igen , úgyhogy persze tudom, hogy a lakosságot nem lehet háromfelé felezni, de az előbbi halmazoknak vannak metszetei is, tehát Lajosnak a földszintről például görcsöl a gyomra és másnapos, miközben próbálja használható állapotba hozni az eldugult vécét, Irénke meg takarít a végre hazahúzó rokonok után, és közben idegi alapon iszik.)

A hírként tálalt fészbuk- meg insta-posztok azért okozhatnak néhány vigyorgós másodpercet, mint mikor az Index címlapon hozza, hogy a pártvezér és kancellár „megmutatta a tojásait“. Na, ez már cím (ott kiírják a nevét, amit én jó ideje, és nagyon szándékosan nem teszek) , de olyan hogy legszívesebben soha nem kattintanék rá, hisz a franc se kíváncsi  a Dagadt tojásaira. Aztán persze győz a rosszindulatú kíváncsiság, meg hát a Zindexből egyébként se nézném ki a nagyfater-pornót, pláne nem a hatalom kontextusában, és hát eggyel beljebb már úgy fest a cím, hogy az illető „megmutatta, milyen tojásokat kapott“.

Most akkor vagy az van, hogy a címlapra más írta a címet, esetleg az ügyeletes szerkesztő a lakónépesség azon feléhez tartozik, amelyik aktuálisan részeg, és pillanatnyilag jó poénnak tűnt, vagy már a NER-kompatibilissá tett oldal szerkesztőségében is felütötte fejét a Lázadók Szövetsége vagy az Ellenállás, azaz az ellenség keze betette a lábát. Nem tudom melyik a helyes megfejtés, még jó hogy nem is érdekel, a napokban úgyis csak külpolitikai podcastokat fogyasztok, azokban nincs egy locsolkodó helyettes államtitkár se. Vagy sonkával kolbászoló unoka, aki piros tojással locsolná a nyulat, ha az nem lenne gyorsabb nála.

Csúszás

Tegnap kora délután, midőn ebéd után sétáltam (nem ebédet keresve, csak részben lemozogva az előzőleg elfogyasztottat), két saroknyira a lakásomtól találkoztam egy motorossal. Ez nem lenne nagy eset, de ez a pasas komplett motoros szerkóban egy bokor alól mászott elő épp. Először nem értettem, hogy akkor most ott lakik, vagy csak ledőlt kicsit, míg meglesz a motorja, vagy legalább is eszébe jut hol hagyta, esetleg azt gondolta, kipróbálja hogy lehet egy bokorral motorozni. (Azt nem tudom milyen bokor volt, de ilyen lilásbordós-vöröses jellegtelen virágai vannak, és határozottan nem tüskés. Szóval ne rózsa, mert az közismerten nincsen tövis nélkül.) 

A motortalan motoros levette a bukósisakját, és miután látta, hogy kissé lefagyva bámulom elkezdett magyarázkodni, hogy nincs semmi baj, csak elcsúszott valami váratlan tócsán, és ha minden igaz, a motorja is ott lesz valahol a szomszéd bokor mögött,  házfal tövében. Az odáig csúszott, csak ő már előbb leszállt róla, pontosabban esett, de elmondása szerint nem túl nagyot, ahogy néztem az oldaltáska-szerűségében viselt laptopjával tompította az esést. Végül is jogosan, mert a törött laptop jobb mint a törött csont, és a magyar egészségügy pillanatnyi helyzetében a költség sem igazán magasabb, amennyiben ki kell fizetni a magánklinikát, ha a megyei kórházban csak jövő szombatra tudnak időpontot adni a gipszelésre.

Minden esetre megkérdeztem, hogy hívjak-e mentőt, mondta hogy nem kell, tényleg működött a mindenféle védőfelszereléssel dúsított motoros ruhája, nem is esett akkorát, plusz ha bevinnék a kórházba kivizsgálni, mit csinálna a motorral. Mondtam neki, hogy oké, de azért tényleg meg kéne nézetnie magát, lehet belső vérzése is, vagy valami ilyesmi. Amúgy mentőt az tényleg felesleges hívni, mert gyalog három perc a mentőállomás, odáig elkísérem, sőt majd tolom a motorját, aztán a mentősök majd kitalálják mi legyen.

A mentősöknél az ügyeletes nemtomki meg olyat szólt, hogy semmi gond, mindjárt hívja doktor valakit, épp nincs kint esetnél, majd ő vizsgálódik egyet helyben, minden alapvető cuccuk megvan hozzá. Úgyhogy részemről leadtam az egyébként Gábor névre hallgató mérnökhallgatót, miután leparkoltuk a Hondáját, aztán mentem tovább, de a bokrok alá inkább nem néztem be  következő kábé negyven perceben.

Viszont új élmény volt, hogy egy - oké, kisebb - baleset eredménye láttán nem fagyott belém az adrenalin, hanem működtem, kis híján, mint egy ember. Mondjuk az esést azt pont nem láttam, a srác - elmondása szerint - egy pár percet feküdt az aljnövényzetben, mert ő viszont lefagyott az ijedségtől, plusz nem nagyon mert mozogni, hátha öt-hat perc várakozás alatt begyógyul az esetlegesen törött csont is. De ha nem, hát annyival később kell szembesülnie vele, pár perc haladék/remény meg erőt ad, és mindent lebíró akaratot. Ebben a hozzáállásban mondjuk pont magamra ismertem, halogatásból majdnem fekete öves vagyok. (Csak néha rám jön a mániás korszak, amikor mindent a lehető leggyorsabban akarok elintézni, tisztázni, elkenni vagy szétbarmolni, mindegy hogy, csak essek túl rajta.)

Ja, és másfél saroknyit toltam egy 250-es motort, márpedig nekem nehogy ilyen, de semmilyen motor nem volt még a kezemben az eddigi több mint 49 évem alatt. Hát, tolni nem egy élmény, ráülni viszont semmi pénzért, én semmit nem vezetek (na jó, esetleg áramot), de ha vezetnék is, a motornak nincs ki a négy kereke, enberek! Esetleg, egy komolyabb  testi-lelki tréning, avagy rákészülés után, pár év múlva készen állok majd kipróbálni egy elektromos rollert, de korántsem biztos, hogy tetszeni fog.

veteraan.forum.hu

p.s. A Gábor nevezékű újsütetű nem ismerősöm azért küldött egy esemest (megadtam a számom, mert a sokadik lelki problémám, hogy bármikor bármin betegre tudom aggódni magam), hogy semmi komoly baja, egy két zúzódás-húzódás,  a Hondája meg igazi szamuráj, csak egy kissé sáros lett.

Lájkvadász-hadművelet

A Felcsútok Géniusza annyira belecsavarodott a saját, bő húsz éve tolt háborús retorikájába, hogy neki a fészbukon már az is „kolbászhadművelet“ ha kimegy a stadionja melletti házának kamrájába, hogy vágjon az ott fellógatott döglöttállat-darabokból, nyilván mert az egészséges reggeli alapelemei a zsír, a koleszterin, és a fészbukon jópofizás. (És akkor a Két perc szociális demagógia rovatunk: Azért én ezt nem tenném a helyében, egyszerűen túl sok ember van ebben az országban, aki ma már csak nézegeti a boltban a sonkát, meg a piacon a füstölt kolbászt, de  a maga részéről olcsósított csirkemellet vesz, és az már maga az ünnepi alkalom, amire azért kicsit spórolni is kell.)

Meg hát elég képmutató dolog, hogy az ország gyakorlatilag teljhatalmú ura, itt játssza az egyszerű vidéki fickót, aki persze csak egyszerű, de nyilván nem szegény, hanem a klasszikus zsíros paraszt, akivel az ötvenes években a kulákok ellen uszító plakátokat illusztrálták volna. Pedig a pártvezér és kancellár akkor volt vidéki, jómunkás parasztember, mikor én a Bolsoj prímabalerinája, vagyis minimum néhány reinkarnációval ezelőtt, ami meg nem hivatkozási alap ehhez a gusztustalan tempóhoz. Mert ugye bele kellett venni az unokákat is, hiszen nem elég az az álnépies menőzés, hogy milyen kurva nagy szalonnái vannak (a kamrában és hastájékon egyaránt), de nélkülözhetetlen némi cukiságfaktor is, ami pedig legegyszerűbben kisgyerekekkel érhető el. 

Mondjuk személy szerint valami kutyafélét azért még hiányoltam, vagy esetleg a főminiszter átkísérhetett volna az úton egy öreg nénit (de fejkendőset ám, a rendes falusi nénik fejkendősek!), aki nagyon szeretett volna eljutni a Pancsó Ferenc fodbalstadionba (igazi szentély az számára), ám a Döbrögiék háza melletti út olyan rohadt forgalmas, hogy félelmében lefagyott a Döbrögi főtata ablaka előtt. Ő meg kolbászozás közben kiszúrta, és legott segített is neki átkelni a felcsúti metropolisz forgalmas sugárútján, sőt még arról is érdeklődött, hogy öreganyám, és tojnak-é a tyúkok rendesen, vagy küldjem rájuk az ügyészséget, ha úgy állnak a számok? Istenem, micsoda fészbuk-poszt meg insta-sztori lehetett volna a hatalmi arrogancia egy ilyen kis bukolikusra hangolt epizódjából.

Persze az egész közösségimédiás nyomulásban van valami alapvető disszonancia. És nem az, hogy a szociopata önkényúr próbál átlagembernek látszani, az összes szociopata önkényúr a nép egyszerű fiának szeretne mutatkozni, hanem hogy egyfelől megy a cukiskodás, másfelől meg a kajálás előkészületeit is háborús retorikával adják elő. Mármint azok, akik a felcsúti efféle megjelenéseit intézik, mert nem gondolom, hogy ő maga posztolgatna, sőt nagyjából tudható is, hogy ki(k), nyilván nem kevés közpénzért, ha már a rezsim nem hagyja őket az út szélén, a társadalom nagy részével ellentétben.

Nosztalgikus jeles

Minden kétségtelenült kizáróan jeles napra virradtunk a hajnal, a részeg háztetők sehol, az ablakból pont olyan üres a soksávos kereszteződés és környéke, mintha Kosztolányi írta volna negyven cigaretta izgalma után. Elvégre 22 éve lett független a Szovjetuniótól Grúzia (amit ma már Georgiának illik ejteni, szemben az amerikai Dzsordzsával), plusz olyan születésnaposokat tesz elém az interháló, mint Victor Vasarely, Jean-Paul Belmondo, Jacques Villeneuve, és 1806-ban e napon született Isambard Kingdom Brunel brit mérnök is. 

Utóbbi volt az, aki elsőként vasúti alagutat épített a Temze alá, és több hidat fölé, meg más folyó fölé is, valamint - sok más munkája mellett - az ő elképzelései szerint épült a Paddington, nem a fiktív medve, hanem a tényleges pályaudvar. Bár nekem mindegy is, én (eléggé el nem ítélhető módon) mindkettőt bírom, főleg a vasútállomást, meg a közelében a Regent's Canal-t (avagy Lillte Venice-t). Ahová azért visszamennék andalogni, mióta a múltkor épp láttam a tévében arra kutyagolni (kutyán lovagolni) Paddingtont, a kitalált medvét, a róla elnevezett második filmben. Hát ja, nosztalgikusan jeles nap a mai. Meg eleve Nagyvasárnap, vagymi.

saját.én

Fegyverbe, térdre imához!

Böjte Csaba szerzetes foglalkozású megmondóbácsi (kormányhitű influenszer) - egy mandineres interjúban - olyat szólt, hogy: „Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy Ukrajnában nem szabad a békéért imádkozni“. Hogy a derék klerikus ezt honnan szedte az nem igazán világos, biztos van olyan elvetemült pópa az ukrajnai ortodox egyházban, aki orosz kollégái hangosabbik részéhez hasonlóan a sajátjai győzelméért (inkluzíve az ellenség tömeges megdögléséért) imádkozik, meg a nehéztüzérség fegyvereit áldja meg, mint a Svejkben, ahol a tábori lelkészek a tábori miséken úgy beszélnek, mintha Isten valami tábornok lenne az ő vezérkarukban.

Szóval ha van is olyan kretén pap, aki megtiltaná a híveinek, hogy ne egyszerűen csak a háború végéért, azaz a békéért imádkozzanak, kizárólag csak a mindent elsöprő fényes győzelemért, az sem jelent többet egy szolid fingnál a szélviharban. Hisz senki sem lát a másik fejébe (aki ilyet állít az vagy csaló vagy mentálisan sérült, vagy ezek valamilyen arányú ötvözete), az hogy ki miért imádkozik, az pont olyan ellenőrizhetetlen, mint az előző posztban emlegetett teszkós vásárlási korlátozás. 

Úgyhogy Csaba bácsi helyében én nem aggódnék, ellenben néha kinéznék a csigaházamból, hogy mégis milyen ez a világ, és akkor észrevenném, hogy a hatalom az természetéből adódóan úgyszólván mindig korrupt, önző, és részvétlen, mifelénk meg az úgynevezett „történelmi“ egyházak (az övé is) a kiemelt szövetségesei, akik sokszor nem egyszerűen csak beállnak a sorba, de igyekeznek túlteljesíteni is, a hatalom arrogancia-teljesítményét. És akkor Csaba bácsi helyében én nem döbbennék meg, csak simán felhívnám a figyelmet arra, hogy az efféle ima-protokollok mekkora baromságok már.

Persze én MC Böjte helyében nem biztos, hogy imádkoznék "Budaházy bácsiért", mert az egy elmeroggyant agresszív tapló, de a keresztények felbaráti szeretetébe nyilván belefér, hogy pont érte is, sőt van ebben valami alapvetően tiszteletre méltó. A viszont vérlázító, hogy kisgyerekeket imádkoztat a nevezett, nem mellesleg terrorizmusért elítélt hungaronáci érdekében, ez már-már gyermekbántalmazás, csak nem fizikai, hanem szellemi szinten. (Fizikai szinten a Csaba bácsi vezetésével működtetett gyerekotthonok egyik nevelője foglalkozott a gyerekek abuzálásával, vagy tíz éven át, ami viszont Csabánk vezetői alkalmasságát kérdőjelezi meg, de asszem erről már méltatlankodtam itt korábban is.)

Szóval mindenki imádkozzon azért, amiért csak akar, már lassan negyven évvel túl vagyunk 1984-en, és még mindig nem létezik az Orwell által rémálmodott Gondolatrendőrség, bármit is mondanak az összeesküvés-elméletek hívei. (Jó, az online jelenlétnél érdemes vigyázni, de a fejünkbe a legmenőbb algoritmusok se látnak, csak abból tudnak dolgozni, amit kiadunk magunkról.) A bevodkázott, hatalomfüggő, nacionálmisztikus pópákat meg ki kell röhögni, mint ördög a tömjénfüstöt. (Nem, nem fél tőle.)

Esős, borús, többek által emelkedettnek mondott (...árak)

Egy igen vicces reklámot láttam valami jutyúbos videó elé beszúrva (mert én még egy hónapra sem próbálom ki ingyen a hirdetésmentes verziót, így lázadok a rendszer ellen, nem kell a könyöradományuk, egyszerűen lenémítom a sok ostobaságot), amiben a Teszkó jófejkedett épp. Hogy ugyanis az ünnepre való tekintettel az árstoppolt élelmi-szerű szerekből, most nem csak olyan keveset lehet venni egyszerre, mint eddig, hanem valamivel kevésbé keveset. Étolajból mondjuk kettő liter helyett már akár négyet is, de nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem fejenként (ez kereskedelmiül úgy van, hogy per fő) és naponta! És hát innentől a vicc az egész, hisz ez a kétségtelenül kaszárnyahangulatú szigorkodás nettó baromság, mivel természetesen betartathatatlan. Ha ugyanis az állampolgár például élete párjával, a gyerekével, felmenőjével vagy csak egy haverjával megy vásárolni, és külön állnak sorban a pénztárnál, nincs az a Sherlock Holmes-lelkületű pénztáros, aki rájuk bizonyítaná, hogy mind a nyolc flakon étolajat a Géza veszi, a Feri meg csak stróman. Meg ennyi pénzért, olyan pazar munkakörülmények között, eleve tojik rá magasról.

A Teszkó meg ugye nem a náci Németországban működik, és bár a gyarmatok számára Brit Birodalom sem volt egy tejjel-mézzel folyó, de azért nem volt annyira aljas, mint a Harmadik, az Adolf-féle. Úgyhogy egy angol eredetű üzletlánc nyilván nem fog fekete egyenruhás, marcona alakokat állítani a bejárathoz, hogy a kifelé jövőket igazoltassák, átkutassák a csomagjaikat, aztán ha valakiről kiderül, hogy aznap már (akár egy másik Teszkóban) levásárolta az engedélyezett keretét, attól elkobozzák az illegális cuccot, és - mondjuk visszaesők esetén - kissé meg is verjék az illetőt, tisztán csak okulásul, és a későbbi visszaéléseket megelőzendő. Ha viszont ez a fasiszta tempó nincs, akkor a perfő/pernap kitételük is csak pusztába kiáltott bürokrata fontoskodás, távol a valóságtól, ahol én ha csak egyedül vagyok (mint rendszerint), de rohadt sok olaj vagy liszt kéne, akkor elmegyek délelőtt, a Teszkóba (öt percre van tőlem), aztán délután, sőt ha kell kora esete is, bár olyankor már nem biztos hogy kapok a bármiből.

Egyébként ezt az egész árstoppolást azzal indokolta Ártunk és Ormányunk, hogy hát kérem, megfékezzük az inflációt, de legalább is mérsékeljük vele, vagy általa, esetleg segítségével. Nos ez az, amire pont nem jó a dolog, mert az fasza, hogy a liszt még mindig olcsó, meg a csirkefarhát (bár már nincs kutya, akinek vennék), de cserébe minden más az indokolhatón túl is dárgul, hisz a boltoknak valahol be kell hozni az árstoppos veszteséget. Márpedig az infláció, az a tankönyvi definíció szerint is egyszerűen a tartós áremelkedés, ami meg így van bőven, köszönjük szépen!

De hagyjuk is az unalmas makroökonómiát, elvégre nagyjából mindegy, milyen kurrens közgazdasági elmélet magyarázatmodellje nyomán nem tudjuk kifizetni a kilónként tízezer forintos vajat, és nézzük szomorú nosztalgiával a szusit a hűtőpultban. Most inkább helyezkedjünk bele a borús, esős, szeles, és alapvetően kurva hideg ünnepi hétvége hangulatába, mely természetesen igen felemelő, pontosabban biztos vannak jópáran, akiknek az. Nekem átlagos szombat, legfeljebb annyiban Nagy, hogy az ebéd utáni sétám alkalmával összefutottam egy ilyen vezetéknevű régi ismerőssel, bár szakállasan először nem akart megismerni a nőszemély. (Mármint én vagyok szakállas, úgy huszonöt éve még mindig, ő meg sose volt az, gondolom.)

slovakia.travel

De azért az ünnep jegyében eszembe jutott, hogy Nagyszombat, mármint Szlovákia hetedik legnagyobb városa (kb. mint Kaposvár) magyarul beszélő lakói hogy hívják a mai napot? Napunk?

A szlovák ajkúak (ez még mindig de hülyén hangzik a fejemben) ezen persze nem problémáznak, mert szlovákul Trnava a város neve, ami annyit jelent, hogy Tüske (a gugli fordító szerint), arról meg maximum a feles Becherovka juthat bárki eszébe, aki nincsen rózsa nélkül.

A diszkóklubban szól már a zene?

Mer' a moziban nemsoká. A tegnap este legmeglepőbb kulturális híre volt, hogy április 13-án, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt nemzetközi mozis premierje lesz a Metallica új albumának, és magyar mozikban is meg lehet hallgatni a cuccot, több városban is, többek között itt felénk.

Ez így elég furán hangzik, több okból is. Egyrészt van még Metallica? Az első három lemezüket rengeteget hallgattam, de azok a nyolcvanas években készültek, kellemesen zúzos kis zenei ékszerdobozok, viszont a mai metálnagypapák produkciója már nem érdekel. Időnként még bele-bele hallgatok, de nem fog meg, aminek nyilván oka az is, hogy részemről szintén öregszem. De nem annyira, hogy ne csodálkozzak azon, miszerint egyes elvetemültek még mindig albumokat készítenek? Már felnőtt legalább két generáció, akik dalokat, klipeket csinálnak, eleve Youtube meg Spotify tartalmakat állítanak elő, és persze él (sőt kissé erősödik) a lemezgyűjtők szélsőséges szektája is, de a tömegek trendje már nem az album, lemez vagy ilyen izék... ja, kazetták, a múltkor láttam egy boltban egy komplett kazetta-szekciót. (Felkészül a gramofonlemez, meg a viaszhenger.)

És eddigi életeben összesen egyszer mentem moziba zenét hallgatni, de az a Queen budapesti koncertfilmje volt, és akkoriban még nélkülözték a mindenféle dolby-surround NéhányPontIzé hangrendszereket is, de azért jól esett.

Mondjuk ez utóbbiak miatt lehet értelme moziban zenét hallgatni, ha már annyit költöttek az akusztikára meg a térhatásra, lehetséges valami egész vállalható koncertélményt rendezni, ahhoz viszont pont nem a stúdiófelvételek lejátszásán keresztül vezet az út. És persze, ha jól vettem ki a belinket Telex-cikkből, lesz kép is hang mellé, ha már mozi ugyebár. Meg interjúk, kulisszák mögötti momentumok, és nyilván a nosztalgia, sőt az elsősorban, nem  elsősorban a tartalom, hanem inkább a forma miatt.

Ennek szellemében itt egy jellegzetesség az első, 1983-as lemezükről, kép nélkül, aki képet akar menjen moziba!

Ma kezdődik a holnapután?

Hallgattam reggel valami rádiót, mert még sötét volt olvasni, a tévében meg csak a műsor ment,azt meg unom,  de kora reggel még az internetes világhálón is az előző estiek a legfrissebb hírek. Viszont a klubszerű rádióban elmondta a műsorvezető, hogy akkor mától kezdődik a húsvét, és ezt később még többször hallottam máshol is. Hát ja, ez a húsvét ez olyan, hogy igazából többször és sokáig kezdődik, csak a balga und tévelygő lelkek gondolják, hogy kezdete a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap, és hogy ez olyan biztos, mint hogy az apa férfi, az infláció nő.

Mert a kaotikus egyház, az istenadta nép hathatós támogatásával  talált még ünnepelni való dátumokat a környéken, úgyhogy van hamvazószerda, virágvasárnap, meg nagycsütörtök-péntekszombat, ezek közül most épp péntek nagydélután van, mikor téliesen jár az idő, és nincs nyitva az Aldi, szóval jobb híján takarít a körülöttem elterülő lakótelep. De húsvét az határozottan nincs, az csak holnapután lesz, illetve kezdődik, ez az igen nagy péntek, ez igazából pont gyásznap, egy jelentősebb, és nyilvános csoportos kivégzés okán 

A szombat meg az aggodalmas várakozás ideje, mert lehet, hogy idén már nem támad föl a Messiásváltó Meg, aztán vasárnap lehet zabálni meg vedelni annak örömére, hogy de. Idén is, még mindig. Az már ünnep, ez itt még, a holnapi nappal együtt csak ráfordulás az ünnepre, final approach (végső megközelítés), mikor már szinte biztos hogy odaérünk a célreptérre, de még nem vagyunk a leszállópályán. A ki sem bontott metaforából kihátrálva: ha például valaki meghal még szombat estig, akkor nem fogják azt mondani a temetésén, hogy de legalább a húsvétot még megérte. (És fontos részinformáció, hogy aki nagypénteken hal meg, az nem fog harmadnapra feltámadni, nincs annyi angyali ufóenergia a dátumban, akkor sem ha valaki Montereyben, Veronában, Kölnben, Szentpéterváron, Glasgowban, Hágában, Athénben, Milánóban vagy Kalocsán született, pedig ezek mind-mind Betlehem testvérvárosai. Egy csomó másikkal együtt, valamiért népszerű egy város, pedig feleakkora mint egy átlag magyar megyeszékhely.)

Vicces még, hogy mindenki hülyén erőlködik az ünnepi köszönéssel. Mert decemberben még egyszerű, a „Boldog karácsonyt!“ annyira univerzális, hogy nem lehet mellényúlni vele, de a kellemes ünnepeketezőket sem verik meg partvisnyéllel a szomszédok. Ám olyan valahogy nincs a közös nyelvi lego-készletünkben, hogy „Boldog húsvétot!“, legalább is nemigen hallottam még, de már a fejemben is furán hangzik. (Angolul nem, ott Happy Easter van, azt' annyi.) 

Alternatívaként a klubrádiós faszi például minden interjúalanynak kellemes ünnepeket kívánt, amit viszont nem értettem. Ugye nagypénteken, a rémes kínhalál nemzetközi emléknapján azért fura az akusztikája, másfelől mire föl a többes szám? Karácsonykor benne van a levegőben, hogy mindjárt újév, ami valamiért ünnepnap, de a most még elég messze van a pünkösd, de még május elseje is, Esetleg azért többes a szám, mert maga az ünnep többnapos, de attól az még mindig csak egy darab ünnep, ahol történelmileg becsúszott egy extra szabadnap is.

Minden esetre az ünnepi hangulat már átélhető, én például délelőtt az édesítő helyett majdnem piros tojásfestéket tettem a teába (úgyis áfonyás, tojás meg egy darab sincs itthon), és nem figyelmetlenségből, csak hát bátor, mi több, vakmerő lettem a közelgő jeles alkalomtól, mikor arra emlékszik a világ jelentős része, hogy: Fel! Támadás!

Az ember akit Ottónak hívnak

Az embert akit Ottónak hívnak, valójában úgy hívják hogy Ove. Mert a Tom Hans által fő-, sőt címszerepelt tavalyi film nem több, mint egy 2015-ös svéd mozi remake-je, és tényleg nem több, mert bár nem rossz, az eredeti jobb volt. Ami gyakori eset, anno az Oldboy Spike Lee-féle amerikai változatát nem bírtam három kísérletből sem végignézni, egyszerűen egy laposra taposott szikkadt kutyaszar volt a koreai eredetihez képest. De a jenkik olyanok, hogy nekik nem jönnek be a külföldi filmek, mert eleve micsoda dolog már, hogy vannak emberek, akik nem angolul beszélnek, de hogy még filmekben is mutogatják őket, az már több a soknál. Nem érteni mit pofáznak, a szinkron nem játszik, mert nem stimmel a hanghoz a szájmozgás, a feliratot meg tudni kellene olvasni, de ahhoz a tempóhoz az kevés, hogy valaki nagyjából ismeri a betűket, meg egy csomó emojit.

Ove (mediaklikk.hu)

Otto (hu.ign.com)

Szerencsére az Ottós, tengerentúli változat nem sokkal vacakabb mint az Ovés tengeren inneni, tök hangulatos a látvány, eltalált a zene, Mr. Hanks meg elég jó színésszé öregedett, úgyhogy utólag már elnézzük neki még a Forest Gumpot is.

Itt egy házsártos, utálni való öreg faszi, egy alsóközép kertvárosban, aki amolyan önkéntes polgárőr-tömbházmester-erkölcsrendész minden lében kanál, nempasszív-agresszív seggfej, erősen kioktató stílussal,  és egy közepes csokornyi kényszeres beakadással.

A sztori a szokásos, új szomszédok költöznek, meglepő módon a szomszédjába, akiknek még nincsenek (jobbára megalapozott) előítéleteik Ottóval kapcsolatban, van viszont egy cuki kislányuk, és rögtön nekifutásból barátkoznának a mizantróp öreggel. Akinél egy idő után persze beáll a kétoldali krónikus jellemfejlődés, és a maga számára is meglepő módon, időnként elkezd úgy viselkedni, mint egy ember.

Ám addig is több nehézségen kell átvergődnie. Például nem tud rendesen befúrni egy kampót a plafonba, így mikor épp akasztással öngyilkolná magát, kiszakad az egész, pont mielőtt találkozna végre a halott feleségével a fényes alagút másik végén. Pedig sok értelmét nem látja az életének, mert eddig legalább volt a Gyár, de elzavarják nyugdíjba, és az efféle darabok dramaturgiai vastörvényéből már tudjuk, hogy innen lesz szép nyerni.

Hát igen, ez ilyen keserédes izé, nem fekete komédia (pedig az eredetije még az volt), nem nyomasztó dráma, hanem a giccs határáig merészkedő, de azt át nem lépő nosztalgikus-romanatikázó, drámáz(gat)ó szatíra-féle, egyszer kellemesen nézhető, hogy másodszorra milyen azt meg tudja a fene, nem nézem meg még egyszer, csak ha fizetnek érte.