Az azonos című, 2021-es finn film (Sokea mies joka ei halunnut nähdä Titanicia) pont olyasmi, amire az embernek szüksége van, ha amúgy depresszív egy alak, de épp kifelé tart a legutóbbi gödörből. Nincs mit szépelegni rajta, nekem való, mert vicces, érzelmes, banális, felemelő, erőszakos, szomorkás és optimista egyszerre, miközben alaphelyzete és némely fordulata okán leginkább lehangolónak kellene lennie.
Főhőse (aki ez esetben tényleg afféle hős) Jaakko, aki szó szerint a lakásába zárva él, mert egyfelől mellkastól lefelé béna, így egy kerekesszékhez van kötve, másfelől meg vak is, így aztán a filmekről naphosszat csak beszél(get), mert amíg látott, jelentős geek volt, főleg mozgóképes vonalon. Így aztán megtartotta a lemezeit (sőt, gondosan szemeteszsákolva a VHS-kazettáit is), mert ilyesmiket az ember nem dob ki, meg hátha egyszer tényleg átjön a barátnője, és akkor majd együtt nézik John Carpenter legendás B-filmjeit, pontosabban ő inkább csak hallgatja.
Mert van egy barátnője, akit amúgy még sosem látott (és nyilván nem is fog, elvégre vak), pontosabban személyesen még sosem találkoztak, de minden nap órákig hanghívják egymást az internetes világhálón. Vele beszélget filmekről, meg bármiről, miközben szolidan füvezik, hiszen ha az ember vak és béna egyszerre, olyan nagyon már nem aggódik az egészségéért, ugyanakkor igénye van némi, akár bűnös élvezetre.
Beszélgetéseikből meg kiderül, hogy a csaj is beteg, valami érgyulladása van, ami elég fájdalmas, és durva kezeléseken kell átmennie. És ő veti fel, hogy igazából találkozniuk kellene, mielőtt egyikük végzetesen meghal (ha csak ideiglenesen, akkor ráérnek). Mert Jaakkoval ellentétben ő mintha félne a haláltól, a szokásos „Te ki lennél ebben vagy abban a filmben?“ játékukban, a Titatnic kapcsán is azt mondja, hogy ő a jéghegy szeretne lenni, de tart tőle hogy valójában ő a hajó. (És ez az egész Titanic-metafora rendre előkerül, mert a pasasnak megvan DVD-n a Cameron-féle film, a dikapriós, de még a fóliát se húzta le a tokjáról, mondván, hogy aki a Terminátort meg az Aliens-t csinálta, az ne gyártson efféle giccset, szóval megvette anno, de csak hogy nagyon ne nézze meg. Ja, innen a cím is.)
Szóval a nem túl hosszú játékidő nagyobbik fele arról szól, hogy a csávó végül is elindul meglátogatni a nőszemélyt, mert az rosszabbul van, és elég elkeseredett, még jó, hogy nem laknak messze egymástól, csekély ezer kilométer a távolság. Ez innen nézve rengeteg, de Finnország kurva nagy (másfélszer akkora, mint Nagy-Britannia, mondjuk Észak-Írország nélkül), szóval ott egy ezres átlagos distancia. Persze nem egy halmozottan hátrányos kihívásokkal küzdőnek, mint Jaakko, aki így aztán mások segítségére szorul, egész pontosan öt helyen öt idegen segítségére van szüksége, hogy elvonatozzon a messzire.
mafab.hu
A pályaudvarig még oké a dolog, de ott már enyhén kirabolják, mindenki hülyének nézi hogy egyedül utazik, a vonaton meg valaki halálosan megfenyegeti, fokozott kirablás közben persze. Mert az emberek önzők, gonoszak, hősünk viszont túl sokszor nézett már a halál szemébe, úgyhogy nem igazán hat rá a film második felét eluraló gengsztertempó. Ő úgymond főállásban túlélő, így bár az egyszeri néző aggódik kissé, hogy ez most is sikerül-e neki, de naná, ez itt egy pozitív mozi, az elvárható könnyes hepienddel. Ami viszont most jár nekünk, elvégre ez nem egy nyálas hollywoodi giccs, itt a két főszereplőnk megérdemli a nagy találkozást. Melynek keretében, már a vége főcím után, de sejthetően a vak férfi is megnézi a Titanicot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése