2023. április 5., szerda

Szócsépléstan (középhaladó szint)

Hölgyeim és uraim, köszönöm a részemre megadott szólási lehetőséget, ígérem rövid, tömör, és mindenek előtt igen velős leszek, különösen ami a megfogalmazás lényegre törő jellegét illeti, tekintettel úgy szerény és visszafogott szónoki képeségeimre, mint az önök türelmének és toleranciájának kétségtelenül véges jellegére.

Úgyhogy egyből a lényegre térve határozottan és markánsan kijelenthetem a következőket: Valójában és ténylegesen, csak és kizárólag akkor és abban az esetben van szándékom és akaratom támogatólag fellépve az ügy mellé állni, ha és amennyiben teljesülnek, illetve megvalósulnak azok a feltételek és kritériumok, melyek állandó permanenciával biztosítják, az eddigi, avagy mindez idáig fennálló érvényes rendszerstruktúra szűnni nem akaró, egyenletes folytonosságát.

Ugyanakkor ennek ellenére sem ellenzem és utasítom el ab ovo vagy eleve az új és friss ötleteket és elképzeléseket, részemről, azaz szerintem a fejlődés és előrehaladás mindig és szüntelen a fenntartva megőrzés hajtóerejének motorja. Így hát ezért javaslom és indítványozom, hogy egy bizottság testülete vizsgálja és tanulmányozza a kérdéses téma- és tárgykör tematikájának pillanatnyi és aktuális veszélyeit és kockázatait, rendellenességekből fakadó problémáit. Mert pusztán csak ezek tisztázó egyértelműsítése által és révén lehetséges megfontolt és körültekintő döntést hozni. Ugyanakkor nem szabad, hogy az ügymenet esetlegesen túlbürokratizált eljárásrendje, a hatékony és effektív cselekvés gátja vagy akadálya legyen!

Mert a legnagyobb és legjelentősebb kockázat annak veszélye, hogy elhamarkodottan kapkodva, vagy épp ellenkezőleg, a folyamatokat illetően túlozottan elnyújtott késedelemml határozunk valamely döntési lehetőség kimeneti opciója mellett. Ugyanakkor azonban, annak dacára, hogy lehetnek jogos és legitim kérdések és bizonytalanságok a konkrét kézzelfogható esettel kapcsolatban, a helyzet körülményei valamelyest, mintegy bizonyos fokig jól átláthatók és felmérhetők, mondhatni a szituáció állapota és körülményei egy irányba tendálnak a  közös cselekvés alternatív választási lehetőségei tekintetében. Így aztán én magam is támogatom elősegíteni a korábban előzetesen beterjesztett javaslat ajánlását, és részemről egy igen szavazattal voksolok  a megvalósítás realizálására.

Hogy ne szaporítsam tovább a szót feleslegesen, hisz nincs is bűnösebb dolog, mint egyértelmű helyzetekben is csak az időt húzni a vég nélküli szócsépléssel, pazarolva időt, energiát (és mint az köztudott, az idő pénz, az energia pedig a megmaradás törvénye), szóval az önökkel, mint kompetens személyekkel közöni szándékozott mondandómat rövidre zárva, a jegyzőkönyv számára és az utókor okulására tömören csak annyit mondok tisztelt lakógyűlés, tisztelt közös képviselő asszony, hogy szerintem is ki kellen már cserélni azt a kurva villanykörtét a félemeleti lépcsőfordulóban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése