2020. június 29., hétfő

Közszolg. állat

Épp a tévéműsort szemléltem a porton, mikor megakadt a szemem (na jó, igazából a tekintetem, a szeme marad a helyén) azon, hogy a tévesen közszolgálatinak hívott nézőalázó műsorszolgáltatónál, annak egyik csatornáján mi is megy este nyolc felé. Hát az, hogy "Jó ebédhez szól a nóta".
Hát, van az a mennyiség, amitől az arcoknak ott az állami tévérádióban végtelenítve megy az "Éjjel-nappal Falunap", két trianonozás között ajkukról ki se fogy a nóta, aztán kormányhíradó és a közkedvelt Migránsbűnözés Magazin, hangolódásul az esti focimeccsre. Ahol  Meggyesplébános csapata játszik az alsómadárfogási Rántott Imre Fodbalakadémia  serdülő csapatával, a szünetben a nyerésre álló nótáját a Hivatalos Népi Zenekar Kft. bedolgozói húzzák el.

De ha aznap épp nincs foci (és nincs minden nap, csak csütörtök éjjel fogják benyújtani az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot) akkor Jégduplavisz Kivelcsárli legjobb felvételeiből válogatnak, a méltán emlékezetes hetvenes évektől napjainkig. Olyan örökzöldeket, mint a Jég dupla viszkivel, A dupla jég tripla  viszkivel vagy a Hagyja azt a kurva jeget, elég a viszki!

Később leadnak egy színes összeállítást az elmúlt évtized leglátványosabb autópálya-matricáiból, és egy válogatást az Alpesi szerelmesek szenvedélyes szenvedései című olasz-ukrán sorozat emlékezetes arcon köpéseiből. Éjszakára, hogy ne maradjon kihasználatlanul a műhold, vagy a frekvencia, vagy kábelszélesség, szóval amin adják a dást, kapcsolják élőben az internetet, hogy azok is nézhessék, akiknek nincs bekötve, vagy mobil.
Az éjszaka múltával pedig kezdődhet a Kelj fel Jancsi!, egy népszerű beszélgetős magazinműsor a reggeli merevedésről.(A műsorvezetők persze nem ejtik ki a szájukon azt a szót, hogy merevedés, elvégre ez nem pornó, inkább bemutatják és/vagy annak öltöznek.)

És ez az egész kijön alig kevesebb mint százmilliárd forintból évente, pontosabban ki fog majd jövőre. Mer idén még kilencven sem volt az a majdnem száz, és lássuk be, mondjuk nyolcvanötezer-millió forint z nem sok, ha csak annyi van nálam, eleve az akciós tejért nyúlok a boltban.
Plusz tízmilliárdot simán megér a cucc, elvégre mivé is lenne a haza fényre derülése, A Tenkes kapitánya száznegyvenhatodik ismétlése, vagy  a Fejkendők titkai 2. - A dagasztás című népies szocio-akció-horror nélkül.

2020. június 28., vasárnap

Fájn dájning

Michelin-csillagot nekem, de rögvest, én vagyok a világ legjobban legegyszemélyesebb étterme. Séf, menedzser, mosogató, vendég és inkognitóban kóstolgató kritikus, all in one
Szakácsként egyedi vagyok, mint ide a Hold. Úgy keverem a tejfölt, ahogy kanállal, flambírozom a borsófőzeléket, panírozom a halászlevet, és mióta bedöglött a mikróm, mindent meg tudok már melegíteni a tűzhelyen is. Rizst, tésztát, krumplihéjat, túrórudit, mindent, a titkom annyi, hogy nem zavar ha odaég. A crossover jegyében hol sütök, hol főzök, ez azért a végére rendszerint kiderül. Bármi van a hűtőben, tudok lecsót készíteni belőlük, képes vagyok bármilyen sajtot feltételes módban is ragozni, valamint szó szerint minden édességet el tudok készíteni, feltéve hogy csokipuding.

Elég jó vendégem is vagyok, mert bár nem fizetek a kajáért, de utána elmosogatok (bő vízzel, felületesen), megeszek mindent, amit mégsem, azt pár óra múlva odaégetem, ne vesszen már kárba. Értékelem az olyan specialitásokat is, mint a ketchupos rizzsel töltött evőkanál vagy a diétás vajas kenyér margarinnal és fokhagymaszaggal. Bármilyen kevésbé sikerült ételt képes vagyok szívbarátságtalanná tenni egy kis extra sóval, hogy legyen miért reklamálni magamnak. De a becsinált tojást elvből, illetve a nevében foglalt hatása miatt kerülöm.

Kritikusként büszkén nem olvasom a Michelint, pláne mióta kiszállt a Forma 1-ből, így aztán valóban elfogulatlanul kóstolhatom a főztömet. És nem fukarkodom a kritikával, múltkor is megróttam magam, hogy micsoda egy dagadt állat vagyok, bár nem a kaja, hanem a kevés mozgás miatt. De az ételeket is megbírálom, nemrég leszidtam egy adag tejszínt, hogy túl savanyú, mire közölte, hogy ő joghurt.
De legtöbbször azért igazi fine dining étkekkel kényeztetem magam mint vendéget. Főtt löncshús-konzerv szárított és porrá tört krumplistésztával megszórva, orrfacsaró padlizsánfilé majonézes utóízzel, vagy odúban füstölt, mogyóróval töltött mókus, szőrösen. A séf kedvence: berosált abigél, frissen nyúvasztott liliomtiprással és mustáros előérzet sikamlósan. Vagy az valami netes kajapornó?

Vicces kaja!!!:D - **** Blog ****


Halottak is

Tegnap négy zombifilmet is meg megnéztem, illetve hármat, mert a negyedik az már éjfél és éjjel kettő között került sorra, szóval ma, de zombifilmet amúgy is éjjel kell nézni. Igazából persze a vámpírok nem bírják napfényt, de n meg Petrával nem nézhettem zombifilmet, mert eleve elutasította a műfajt, úgyhogy mostanában pótolom a lemaradást.

Az Eleven testek után rászántam magam a Zombieland-re, rögtön a folytatásával együtt (ami nem is akkora késés, mert az utánlövés már 2019-es),  meg a Fido (Hasznos a zombi a háznál) című szintén horror-vígjátékra. 
A Zombiland korrekt lazaság, értelem vagy érdemi tanulság nélkül, de jó színészekkel és nagyfokú kreativitással. Woody Harrelson tapló, Emma Stone dögös-cinikus, Jesse Eisenberg meg mindig olyan mint akitől épp elvették a reggeli bageljét, és ezért bánatában legózott egy picit. Ez az a darab (a folytatással együtt), ami azét élvezetes, mert a stáb is láthatóan élvezte megcsinálni, tapicskolni az általuk kitalált, többszörösen megtekert világ mindennapi abszurditásában.
A másik zombis darab, a fidós már kissé erőltetett, egy sorozatepizódként még jó is lehetett volna, de nem volt benne egy filmnyi ötlet, olyan mintha én a három darab cserepes növényemből akarnék esőerdőt  a nappaliba, szóval már a szándék is röhejes. A film maga kevésbé, bár ez is vígjáték akart lenni, de csak jobb pillanataiban bírt valóban nevettetni, úgy egyharmada meg szimplán kínos.

És akkor jött A holtak nem halnak meg, ami Jim Jarmusch tavalyi filmje. Aki ugyebár a szerzői filmek jim jarmuscha, a kortárs filmművészet középmagasan jegyezett fura klasszikusa, néha azért csinál műfaji filmeket is, például a Szellemkutyát, vagy most ezt itt. És a meg nem haló holtak végső soron egy jó kis mozit hoznak össze, leszámítva, hogy mindvégig rejtély marad, mit is akart kezdeni az író-rendező a zombifilm zsánerével. Akart-e kezdeni valamit egyáltalán?
Lehet hogy nem, mert élet és halál kérdéseiről nem próbál többet  mondani, mint egy Zs-kategóriás tékahorror (vagyis annyit, hogy. aarrrghhh, hrörrrrr...), az atmoszférája ugyanakkor remek (és 99%-ban Twin Peaks-et tartalmaz), a színészeket meg jó nézni. Főleg mikor kiszólnak a filmből ("-Olyan ismerős ez a szám... - Persze, ez a főcímdal..."), jelezve, hogy azért mi se vegyük olyan komolyan ezt az egészet.

A holtak nem halnak meg
port.hu

És persze a kisvárosi lakosság szokásos, üzletileg már jól bejáratott elzombulása itt is meg van magyarázva. Semmi vírus, az már olyan unalmas, hanem az van, hogy túl sokat bányásztak valamit az Antarktiszon, ettől a Föld kibillent az egyensúlyából, nyilván mert amit kibányásztak a sarkon, azt levitték az egyenlítői vidékre, és eltolódott tőle a derékra hízó bolygó súlypontja. Amitől a tengelye is elgörbült, így aztán még este nyolckor sem megy le a nap Twin Peaks... izé, Centerville-ben. Ettől Bill Murray helyi alfőrendőr ideges lesz, pedig láthatóan tombol a nyár, szóval este nyolckor még az én ablakomon is besüt a nap (hiába no, nem vagyok börtönben, mert annak ablakába ugye soha), de ő a nagy feszültségtől rögtön kávézni akar. Fánkkal, mer' ugye rendőr, és Amerikában azok fánkkal, kávéval és erőszakos túlkapásokkal működnek. A rendőrségi fogdában meg közbe elhalálozik a városka köztiszteletben sosem állt, bolond alkesz nénije, ilyenekből amúgy (a filmek tanulsága szerint) minden ottani kisvárosban van legalább egy. Mint ahogy buta seriffhelyettesből, bunkó farmerből és melegszívű pultosnőből is, utóbbi rendszerint középkorú, a gyerek egyedül nevelése opcionális. Nyilván van egy Központi Mellékszereplő-ellátó valahol a hollywoodi tajgán.
Szóval. Néni elhalálozva, Murray rendőr meg befekszik mellé a fogdába, nincs kedve hazamenni, aztán arra ébred, hogy a néni még mindig nem él, de már nem is halott. Később az Adam Driverre hasonlító másik rendőr lefejezi, hisz közismert, hogy fejét veszett zombi már nem veszélyes, viszont remek virágföld-alapanyag.
Adam Driver volt amúgy Kylo Ren Főgonosz az új StarWars trilógiában, biztos onnan tud jól fejeket levágni, bár itt fénykard helyett egy machete jut neki, ami szánalmas ahhoz képest, hogy Tilda Swinton temetkezési vállalkozó szamurájkardal gyógyítja az élőhalottságot. Teljesen halottsággá. Sajnos az ő karaktere -a szamurájozáson kívül - kimerül a furán kinézésben, de ebben nincs semmi extra, ő eleve furán néz ki, akkor is, ha lemegy  boltba tejért. (Mondjuk aki egy Tilda Swintont képes egy közepes alakításra késztetni, az valamit biztosan nagyon tud a filmkészítésről, mint Jarmusch bácsi. Csak ez nem mindig látszik.)

Aztán már felpörögnek az események, melegszívű pultosnő kiiktatva, bár a bunkó farmert (aki az utánozhatatlan Steve Buscemi) csak később táplálkozzák meg a zombikok, de a film második fele már jobbára látványos és eléggé vicces aprítás, az össze jó nevű epizodista a szúró-vágó kézi készülékek rosszabbik oldalán végzi. de hát Danny Glover már amúgy is elég lehasznált, Iggy Popzombin meg nem is kellett dolgoznia a sminkeseknek, csak lefilmezték kora délután, még a reggeli kávéja előtt.

Hétfőn kezdődik a 26. Titanic Filmfesztivál - ArtNews.hu
artnews.hu

De azért vannak gondok a sztorival. A hullák ugyebár a Föld tengelyforgásának kibillenése miatt szenderültek rosszabb létre, de aztán már fertőznek is. Szóval a bányászati földforgás-változás az vírusos? Is? (Tényleg, mi az undead jó magyar fordítása? Halatlan? Nem, az olyan akinél nincs hal... Esetleg halottalan, meghalatlan, poszthaláli prehulla.)
Mit csinál a két rendőri közeg ha végzett a várossal? (A harmadik közbiztonsági, a Mindy nevű szintén zombi lesz, ezért a kolléga szomorúan bár, de lefejezi) Mert ha a zombulás globális, akkor a kardozásnak elevenem érhetnek a végére, a világnak viszont eleve vége, hisz bezárt a lemészárolt személyzetű kávézó, emberek!

És ehhez képest már tényleg röhejes a film végére beszúrt klímapánikos, fogyasztói társadalom -ellenes felszólamlás, ami egy hűtőmágnes (régen: hímzett  konyhai falvédő) bölcsességével és cizelláltságával tolja a képünkbe, hogy kellett neked ájfon, köcsög?
Pedig nekem nincs is, és máris majdnem zombi vagyok. Hörr...

2020. június 27., szombat

Ska'n'Zen (Név'n'Ap)

Ma van a névnapom, illetve dehogy, nekem aztán semmim sincs, a nevemnek van napja, gondolom vannak, akiknek ugyanaz a keresztneve, mint nekem, és ilyenkor ünnepelnek, de tőlem ez távol áll. Ma azzal ünnepeltem, hogy holnapra halasztottam a hétvégi takarítást, és dupla adag csokipudingot ettem desszertnek. Embereket csak az utcán szembejönni láttam, levittem a szemetet, és megpróbáltam felhívni valakit, aki nem vette fel.
Amúgy sosem értettem, mi is a névnap lényege, már azon kívül, hogy ilyenkor legitim a bulizás, de régen a bulihoz nem kellett ürügy, ma meg már nem kell a buli. Nekem meg semmi közöm valami politikai okokból szentté avatott királyhoz, valahonnan a XI. század végéről, az kérem olyan kurva régen volt, hogy még a tejfogaim sem nőttek ki addigra.
A születésnap az valamivel személyesebb évforduló, bár ünnepnek az sem ünnep. Nem emlékszünk a születésünkre (gondolom nem véletlenül), úgyhogy nosztalgiázni sem tudunk rajta, hogy hú emlékszem még milyen nyálkás voltam, és hogy ordítottam.
Akinek van gyereke, annak lehet ünnep e gyerek szülinapja, mert emlékezetes egy alkalom, de nekem nincs, a sajátomon meg mit ünnepeljek?

Az ünnep az, amikor eszem egy jó ebédet, megnézek egy jó filmet, együtt vagyok valakivel, akit kedvelek, és úgy egyáltalán, lakhatónak érzem magam körül a világot. de ehhez nem kellenek piros betűk, meg valahány név a naptárban.
És akkor most ünnepet gyártok, a kedven zenei műfajommal (előre azt írtam: műmajommal, és ez az automata helyesírás-ellenőrzőnek is tetszett), vagyis ska, ez úttal amerikai vendégmunkásoktól.

Az amerikai ska az nagyjából leginkább Kaliforniából jön, biztos a napfény miatt. A túlzásba vitt UV-sugárzás, a narancsos szörfök meg a napszemüveges térdnadrágok így együtt heveny fúvószenére ugrálást okoznak. Az embereknél legalább is. A teknősöm egy kaliforniai vörösfülű, és bár szeret napozni, de ugrálni még egyszer se láttam, még ska hatására sem. (Persze lehet hogy ugrál, de csak akkor ha épp a másik szobában vagyok, alszom, boltba mentem vagy elraboltak  az ufók - attól függően, hogy kedd van-e vagy csütörtök.)
A The Toasters viszont New York városát képviseli, azaz Kaliforniához képest egy teljesen másik óceán partján tolják már a nyolcvanas évek óta (akkoriban legalább már éltem, és volt szép kék kempingbiciklim), szóval ez itt mai dal, ha már süt a nap, a szemembe sokszor, hogy rohadna meg.


Filmcímek!

Mostanában sok olyan filmet nézek, aminek felszólító módban van a címe, és egyre jobban zavar, hogy soha sem teszek eleget ezen felszólításoknak. Ma például a Tűnj el! és a Ne engedj be! című mozgóképeket szemléltem, de még itt vagyok, és nem jött senki, aki beengedhettem  volna. Mondjuk nemrég néztem újra azt, hogy Ne engedj el!, úgyhogy talán jobb is ha nem engedtem be senkit, mert a filmcímek utasításait követve túszul kellett volna ejtenem, ráadásul a saját kívánságára.

Szóval ha hallgatni akarok az összesen sok filmekre, amiket mostanában, akkor nem lövök, pláne nem a a zongoristára, beengedek valakit, aztán eltűnök (fogom a pénz és futok), de közben nem engedem el, akit beengedtem.. Nem alszom el, pedig vele álmodnék, lassan elsorvadok, úgyhogy inkább irány Colorado, vissza a jövőbe, és nem ölöm meg gyengéden azt, aki annyira kéri. Vagy valami ilyesmi, kicsit összecsúsznak már a filmek, a címek, a történetek és a főétkezések. De hát szombat délután van, nagyjából péntek déltől vasárnap estig.

Szóval óvatosabban kell filmeket nézni, hisz lehetetlen megfelelni az összes írói-rendező utasításnak, vagy teljesen abba kell hagyni, ha már komolyan kérdezzük magunktól, hogy akkor most King Kong és Hong Kong rokonok?

Kulturális színtan, vokális rasszizmus

A fekete életek számítanak, ja-ja, csak most már biztos, hogy a hülye amerikaiak túltolták ezt is rég. Ahogy túltolták a meetoo-t, túltolták a szarunkavírusra-mentalitást (most meg pusztulnak tömegével), úgy tűnik, hogy egy ekkora népség, erősen túlméretes nemzeti öntudattal, egyszerűen nem bír megállni ott, ahol normálisan már kézifékkel kellene.
Most épp az van, hogy animációs sorozatok szinkronhangjai mondják vissza szerepeiket, mert az már mégsem lehet, hogy egy afroamerikai karaktert egy ír származású színész mondjon hangalá. Megáll az ész.
Én eddig azt hittem, hogy a filmek és sorozatok esetében a bőrszínnek lehet jelentősége, szóval hogy fekete karaktert játsszon fekete színész, de hogy ez számít a szinkronnál is, az nekem új. Igen a 'blackface', amikor a középkorú fehér színészt kenték össze cipőkrémmel, hogy fiatal feketét alakíthasson, az ma már tényleg nem komilfó, igazából régen sem volt az, csak régen Amerikában tojtak az ilyesmire. De eddig úgy gondoltam, a hangnak nincs bőrszíne. Hangszíne van, és a kettő nem függ össze közvetlenül, nincs köztük elve ok-okozati viszony.

Most azonban, eljutottunk a hangszín-rasszizmusig, senki nem szinkronizálhat mondjuk ázsiait, ha nincs ázsiai hangja, ami meg csak úgy lehet, ha kell számú őse ázsiai. Fasza, mit ne mondjak. A következő nyilván az lesz, hogy soványak ne szinkronizálhassanak kövéreket, alacsonyak langalétákat, alkoholisták heroinfüggőket. Szőkék barnákat.
Mondjuk korábban is voltak hasonló hülyeségek az előadóművészeti korlátoltság széles mezején. Ilyen volt az, amikor George Gershwin Porgy és Bess című operáját akarták előadni a magyar államiban, de a librettó szerzője, Ira Gershwin kikötötte, hogy az csak all-black cast módon, azaz kizárólag fekete énekesekkel lehet előadni. Bárhol, bármikor, tehát Izlandon, Thaiföldön, Üzbegisztánban vagy nálunk is, teljesen mindegy, tessék találni egy szereposztásnyi fekete operaénekest. Amire az volt a hazai reakció, hogy az énekesekkel aláírattak egy nyilatkozatok, hogy rasszjegyeiket tekintve ugyan fehérek (kaukázusiak), de identitásuknak elválaszthatatlan részét képezi az afro-amerikai eredet és tudat. És mivel az identitásválasztás szabad, mindenki lehet lelkében afro, ázsiai vagy latinó, esetleg macska, fóka vagy gőzmozdony. És tényleg, egy ilyen kikötésnél meg kellene határozni azt, hogy a bőrszín pontosan milyen árnyalatától számít valaki feketének, és azt is, hogy ezt milyen megvilágítás mellett kell mérni, napnyugtakor például már egy dél-indiai is feketének tűnhet, ami nyilvánvaló csalás. Mint ahogy egy ilyen kikötés meg nyilvánvaló baromság. (Ira Gershwin egyébként 1983-ban halt meg, szóval még egy darabig az örökösei rendelkeznek a szerzői jogai fölött.)
Csak nehogy hozzánk is begyűrűzzön ez a szellemi sötétség, mert  akkor lőttek a komplett magyar szinkronnak. Mehetne  kukába az összes film, amiben Eddie Murpy, Denzel Washington, Halle Berry vagy Lucy liu szerepel, mert gyanúsan nem találnának hozzájuk elég jó bőrhangszínű vokális alteregót. Nekünk van nagyjából egy darab Kálid Artúrunk, aki meg olyasmire pazarolja az születési árnyalatát, hogy a Bojack Horseman-ben szinkronizál... egy lovat! (Jó az legalább főszerep, a ló  meg legalább barna, de szerintem nem afro, hanem mondjuk arab telivér, rosszabb esetben angol.)

Szóval elég vacakul áll a nyugati kultúra mostanság, mert ha a szereplői képesek rendre lábon lőni magukat, aztán a sikoltozásukat büszke éljenzésnek álcázni, akkor biztosan fogytán a remény.

Why blackface?
theconversation.com

Közben meg két cikkel (és egy portállal) odébb arról értekezik a Kamarás Iván celebművészeti színpadképes, hogy bezzeg régen még nők voltak a nők, és férfiak a férfik. (És elrendezett a házasság, és családon belüli az erőszak, és ciános az öngyilkosság.) Hogy a nő az legyen hölgy, a férfi meg talpig úriember.
Hogy ez mit jelent azt tudja a franc, biztos sok kosztümös filmet látott ahol zsakettbe és lovaglópálcába öltözött dzsentlömenek, abroncsszoknyás úrilányoktól kapott illatos levélkéket olvasnak ábrándosan a kastélykert öreg fái alatt, majd a bál estéjén elszánják magukat, és rejtett megjegyzést tesznek szívük hölgye kivillanó bokájára.
Vagy von hause aus ilyen, a celebművész urat már gyerekkorában is ezüstkanállal kergették a mahagóni ebédlőasztal körül, ha késsel ette a halat, vagy megbámulta a szobalány melleit.
De mindegy is, amit mond az nettó marhaság. Kicsit máshol tart mára már a civilizáció folyamata, elég sokféleképpen lehet nőnek meg férfinak lenni, a köztes megoldásokról nem is beszélve. Ráadásul a régi szép időben a társadalom nagy része nem volt úriember, úrhölgy vagy hasonló, inkább jobbágy, zsellér, cseléd, jobb esetben iparos, kántortanító vagy ágyútöltelék a valahányéves háborúban, és a zsakettről nagy részük azt gondolta, hogy az a báró úr leányának második keresztneve. Ám ha Kamarás láthatósági előadóművész ebbe a korba vágyik vissza, akkor tegye, de egyúttal adja le a portán a mobilját, a tusfürdőjét, a fészbuk-profilját és kapcsoltassa le otthon az áramot. Aztán hordjon cilindert, járjon fiákeren, és ábrándozzon a bájos hölgyek hullámzó kebléről a kandalló előtt, egy jó pipa ópium mellett. Mert akkoriban bizonyos státusz felett csak keblek voltak, a csöcsök csak a modernitás termékei.

És egyáltalán, az sem igaz,  hogy titokban minden férfi úriemberkedni akar, és régivágású nőkre vágyik. Mert én például a tornacipős-farmeres, lófarkas lányokat preferáltam mindig is, akikkel jókat lehet röhögni, szórakozni, akik kicsit nagyszájú, elég érzékeny normális emberi lények, és nem fakó porcelánbabák a vitrin üvege mögött.
Ja,m ondjuk nem is vagy dzsentlömen. Szerencsére.

2020. június 26., péntek

Az év Mbere

Időnként előjön, hogy a közismert Time magazin mekkora egy szemétdomb már, mert ugye rendszeresen megválasztja magának az év emberét, és hát néha micsoda arcokat! Tavaly például a Thunberg jányt, a Grétát, akitől még Darth Vader is zavarba jönne, és maga elé motyogva tördelné a kézprotéziseit. Korábban meg, azok a liberálkonzervatív nacionálanarchista oposszumtoszó tájmosok a szerkesztőségükben, olyanokat választottak az év emberének mint Adolf Sztálin és Joszif Hitler. Amiből látszik, hogy tájmnál mindenkik alávaló férgek, akik előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel, ám igazából mellékállásban újságot is sajtósítanak, papíralapon onlájn.

De a helyzet valósága ezzel szemben az, hogy a Time nem az "év irgalmas szamaritánusát" vagy az "év legjófejebb, tévében is látható arcát" teszi a címlapra évről évre, hanem azt, aki szerintük adott évben a legnagyobb hatást gyakorolta a világ menetére. Hogy ez a hatás pozitív vagy negatív az e tekintetben mindegy, valamint nézőpont kérdése, hisz biztos volt néhány raklapnyi náci, aki őszintén rajongott a vezér és kancellárért, nekik minden évben ő volt az év embere. (Valamint ő hordta az év bajuszát, ő adta elő az év rekedt ordibálását, és ő volt az év vegetáriánusa, a pszichopaták kategóriájában.)
Szóval a nevezetes magazin joggal választotta az év emberének Dolfi bácsit 1938-ban, alvégre túl voltmár a berlini olimpián, lényegileg kész volt már az élére vasalt terroralapú diktatúrája, szóval kétségtelenül az egyik legnagyobb hatású ember volt a Föld glóbusztekéjén. Vele legfeljebb Dzsugasvili elvtárs, a kiugrott grúz papnövendék vehette fel a versenyt vele (ha valakinek nincs meg: ő volt a Sztálin-hasonmásverseny első öt helyezettje),  így nem véletlen, hogy 1939-ben már ő lett a man of the year. Aztán '40-ben Churchill, gondolom az angliai légi csata miatt, ahol mégis  csak először állították meg úgy rendesen a blitzkrieg-ben utazó osztrák komplexusgyűjteményt. (Jut eszembe, létezik egy kétrészes tévéfilm Hitler korai éveiről, illetve hatalomra jutásáról, ott Robert Carlyle néz eszelősen a führer szerepében, mondjuk nagyjából csak miatta nézhető a darab.)

De volt az év embere, 1930-ban, Mohandász Karamcsand Gandhi, akiről a nagyközönség azt hiszi, hogy mahatma volt a keresztneve, pedig az csak egy titulus, egy tiszteletteljes megszólítás ("nagy lélek"). Aztán év embere címlappal ismerték el még mondjuk Konrad Adenauert, Erzsébet királynőt, II. János Pált vgy Bill Clintont is, a rosszfiúk közül meg például Khomeini ajatollahot. Utóbbi tényleg rendesen arcon rúgta a világot, amaga iszlám forradalmával, de úgy, hogy máig is érezzük. Nem is értem, 2001-ben miért nem Oszama Bin Laden lett az év címlaplánya, biztos becsicskultak a szerkesztők ott a magazinnál, és inkább Rudy Giulianit tették a borítóra, ha már az év eseménye szemptember 11. után nem lehetett kérdéses. (Giulianit ma már kínos lenne amúgy, mert mostanság a Trumpli alakú elnökparódia ügyvédje, trumplistának lenni pedig egyet jelent a korlátolt, buta, de legalább számító és korrupt közpolitikai felfekvés státuszával.)

Vagyis amikor itthon magukat "közírónak" esetleg "publicistának" csúfoló verbális verőemberek vértolulást kapnak attól, hogy a Time véleményrovata beszól Ártunk és Ormányunknak, és azzal vagdalkoznak, hogy dehát ezeknél a Hitler volt az év embere bazmeg, ezek csak ne dumáljanak, akkor épp bemutatják, ahogy az indulati ostobaság szárba, illetve billentyűzetbe szökken.
Csak ne nekünk legyen mondva. Amúgy mind voltunk már az év emberei, Te is, és te is, sőt még te is.

2020. június 25., csütörtök

Lélekkel felszerelt zombi

"Ő a legjobb barátom. Úgy értem, hogy vele néha hörgünk, és hülyén bámulunk egymásra. Néha majdnem beszélgetünk is. Napok telnek el így, de néha igazi szavakat is kinyögünk."

R egy nem várt karakter (volt neki neve, de már csak a kezdőbetűjére emlékszik), hisz a zombiknak az összes témába vágó dokumentumfilm szerint nincs lelkük. Már nincs. Ami nagy könnyebbség nekik, hisz halottak, útnak és oszlásnak indultak már, emlékeik minimum hézagosak, testük darabos, tekintetük zavaros. A zombi az embernek levés üres héja, ami még mozog, de már nem él, valahol megrekedt a pokolba vezető gyorsforgalmin, áll dugóban lét és nemlét között.

Na most, ehhez képest a szerelmes zombi  az elkárhozás furcsa üzemzavara, egyúttal a "zombi menni enni agyat" tematikához képest érdekes filmes alapanyag. Mert hát - az előző poszthoz hasonlóan - újból beleszaladtam egy igazi műfaji crossoverbe, csak ez nem romantikus katasztrófafilm, hanem zombis szerelemesfilm, avagy fekete tinivígjáték, esetleg drámai horrorparódia. Az Eleven testek amúgy leginkább egy egzisztencialista drámába oltott Rómeó és Júlia, zombikkal.
Mert a főszereplő srác, aki zombinak elég gyári hibás (mert beszélni már nemigen tud, de még vannak érzelmei meg vágyai), beleszeret egy még nem zombi lányba, akit megment a többi zombitól, hogy aztán őt kelljen megmenteni a lány zombivadász faterjától, aki még attól se lesz szimpatikusabb, hogy mag John Malkovich játssza. És ezzel le is van tudva a történet, tényleg nem ragozzák túl, a kérdés a felütés után csak annyi, hogy a szerelem tényleg legyőz-e mindent, vagy az élőhalottakat azért mégsem.
Viszont rengetek finom poén lehetősége van benne, amit a filmben ki is használnak, az egész szimbolikája pedig úgy kreatív, hogy nem lesz szájbarágós. 
Például a társadalom (társadalom? izé, a romjai esetleg) többségét alkotó zombik a reptéren gyülekeznek,  főhősünk is egy nem repülő repülőben lakik, két agyevés között, meg némi céltalan kóválygás után.

Azt mindig is sejtettem, hogy a repülőterek a purgatórium földi kirendeltségei, de itt aztán tényleg azok, ha a zombik nem tudják, hogy az élők elfogyasztásán kívül mi dolguk a világban, akkor kimennek a reptérre, ott a várakozás amúgy is az üzemszerű működés része. Nem baj ha nem tudják, mire is várnak, esetükben sem a célállomás, hanem maga az út az érdekes,és hát a teljes (fizikai) szétesésig hátralévő időt egy reptéren tölteni legalább olyan megfelelő, mint mondjuk egy borbélyüzletben, egy kóruspróbán vagy egy termékbemutatón.


Az Eleven testek kellően beteg, kellően vicces (önironikus) és kellően szellemes megfogalmazása annak, hogy van élet a halál után, de minek. (Mint Woody Allennél: nem az a kérdés, hogy van-e túlvilág, hanem hogy meddig van nyitva, és vannak-e ott kínai éttermek?). Igazán cuki a szerelmi szál, hisz a zombisrác igazából úgy szeret bele a nemzombi lányba, hogy megeszi annak a srácnak az agyát (az emlékeivel), aki már az iskolában is odavolt a szőkeségért. Shakespeare ilyeneket nem írt!
Ráadásul csak utólag esett le, hogy R-t az  Nicholas Hoult alakítja (tántorogja, nyöszörgi), aki anno az Egy fiúról című filmben volt az egy fiú.

A tanulság elég hülye, miszerint a zombiságra a szerelem  gyógyszer, pláne mert a szerelemhez mégis csak agyat kellett ennie a főhősnek, a csaj egykori pasijának még meleg testéből falatozva. Szóval az még nyitott kérdés marad, hogy de a szerelem, az megéri-e még ilyen áron is? Zombisrácnak biztos, hisz a szerelem szó szerint beindítja a szívét, és már nyers agyat sem kívánj annyira (csak rántva, rizzsel-tartárral), azaz kezd tőle visszaváltozni. Ja, és ha ő R, akkor a lány nyilván Juliet, csak hogy kijelöljék a kereteket.

És ha már itt tartunk: én igen szívesen néznék meg egy poszt-zombi filmet, ami arról szól, hogy a már visszaváltozott, egykori élőhalott, hogyan tud visszailleszkedni az emberek közé, azok után. Egy ilyen film nyilván kamaradráma lenne, nagyrészt egy pszichiáter kanapéján játszódna.
És a háttérben, az ablakon át látszódna a szomszédos repülőtér is. A miheztartás végett.

Hollywood sablonos Melankóliája

A múltkor került terítékemre Lars von Trier Melankólia című opusza, ami ugye nem más, mint lélektani kamaradráma a világvége árnyékában. Családi konfliktusok, kibeszéletlen gyerekkori traumák a végső nagy trauma, a becsapódó kisbolygó árnyékában, unalmas felütéssel, erős befejezéssel.
És most itt van a Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World), pontosabban itt volt úgy nyolc éve, de én még ezt sem láttam, ez mondjuk annyira nem baj. Ez is valami hasonló alaphelyzettel dolgozik, mint Trier egy évvel korábbi darabja, csak épp az egész kapott egy vajszínű árnyalatot Hollywoodban. Nem sokat, épp csak annyit, hogy már ne legyen drámai, ne legyen súlya és tétje a főszereplők sorsának, ahogy az emberiség utolsó napjain igyekeznek együtt átvergődni.

Míg a világvége el nem választ (2012) | Teljes filmadatlap | Mafab.hu
mafab.hu

Egyikük egy sótlan és unalmas biztosítási faszi, akit a sótlan és unalmas Steve Carell játszik sótlanul és unalmasan (szóval hitelesen), de tényleg, az ő színészi munkásságánál már egy enyhébb lefolyású vakbélgyulladás is vonzóbb opció. A másik meg a fura csaj a szomszédból, aki feltűnően hasonlít Keira Knightley-ra, aki a nyári szabadsága alatt elvállalt egy ilyen filmet, mert unta már a partikon koktélozást, és edzésben akarta tartani a művészi manírjait.
És akkor ketten nekiállnak végigbukdácsolni valami béna pre-apokaliptikus road movie-t, sérelmünkre. Az egyikük haza akar jutni szerető családjához Angliába, a másik meg a középiskolás szerelmét csáklyázná meg búcsúzóul, de történetük kábé annyira izgalmas mint egy kenyérpirító használati utasítása, vagy a karamellás nápolyi elmesélve. A mellékszereplők legalább buliznak, drogoznak és fosztogatnak, ahogy az két héttel a világvége előtt normálisan elvárható, a vallásosak imádkoznak, kettősünk meg az életén mereng, mintha lenne holnap.
Mert itt ilyen érzelmeknek kellene lennie, valami határozatlan torokszorításnak, ehhez képest kapunk egy középkategóriás Családi kör -epizódot (már ha valaki tudja még, az mi is volt), épp hogy csak a nyakkendős pszichobácsi hiányzik a végéről, hogy levonja a tanulságokat. Ehhez a remekműhöz mondjuk jobban illene Jerry Springer, meg az ő tanulságlevonó összegzései, mert a Míg a világ... satöbbi egyszerűen egy érdektelen giccs.
Igen, a faszi kibékül rég nem látott apjával, nemileg némileg összejön a csajjal, és nem, nincs happy end, a végén jön a becsapódás, a nézőnek meg a megkönnyebbülés. Hisz a pasi irritáló, a nő ijesztő és/vagy semmilyen, a kutya cuki, de nem tehet róla.

Szóval ez lenne a Melankólia hollywoodi cukorba mártva, kókuszreszelékbe és kis költségvetésbe forgatva, ahol tudjuk mi a vége, hisz mire a sztori kezdődik, már nemhogy a B-, de a C- meg a D-terv is becsődölt, csak várni kell a véget. Ami viszont nem drámai csak semmilyen, de hát ez van, a semmilyen hősök jelentéktelen  élete érdektelen véget érdemel. Csak mi érdemelnénk egy jobb filmet. 
Ami vagy bevállalja a giccset, vagy bevállalja a súlyos drámát, de ez a "romantikus világvége komédia" egy nem létező műfaj, talán nem véletlenül. Amúgy ez sem teljesen az, csak az első félidőn lehetne röhögni, legalább is ott mintha lennének poénnak szánt izék, de némelyik annyira kínos, hogy inkább kimentem a konyhába teáért, hátha lecseng, mire visszajövök.

Knightley művésznőt elnézném  mondjuk egy Alien filmben ( a lángszóró bármelyik oldalán), de Carell filmjátszásipari betanított munkást valami darabolós horrorban nézném meg legközelebb, részletekben ha lehet. Tényleg, ha én rendeztem volna eme műegészt, a csaj nagyjából a film kétharmadánál vihogva fejbe lőtte volna a palit, csak hogy legyen egy nem várt fordulat is, valami ami kizökkenti a totális kiszámíthatóságból  a történetet. Ami legalább egy fokkal kevésbé közhelyes, mint amúgy az egész film, az első képkockáktól az utolsó mondatokig.
Mert ez a fő baj vele, hogy az első öt perc után fel tudjuk vázolni előre az egészet, így viszont felesleges végignézni a cuccot.
Elvégre ha ellátunk az utca végéig, minek odáig elmenni?

Családot otthon nemzett

Szerencsére elég régen voltam már ötödikes, ha jól emlékszem a 2000/2001-es tanévben. Az ELTE-n. Az általánosban meg még régebben, így aztán - gyerek hiányában - nekem nem tudott szembe jönni az egyik  új történelemtankönyv, pedig a hírek alapján ütős egy anyag.
Ez itt a legnépszerűbb oldal, amire tényleg csak nettó szörnyülködéssel lehet reagálni:


Mint a fentebb linkelt hvg-cikkből is kiderül, ez a Dizni-hercegnős, szivárványos honfoglalás ráadásul egy fals Kányádi Sándor idézettel van megtámogatva, merthogy Kányádi itt maga is idéz,  egy kicsit fura lakodalmi rigmust, az Istenhazacsalád vonalról.

De maga a kép is megér egy kis szemrevételezést. Először is nem érzem igazán NER-kompatibilisnek ezt a szivárványos motívumot. Mi ez itt kérem? Etelköz Pride? Minden esetre rohadt nagy coming out, hogy a hét vezérből ezek szerint négy volt buzi-e vagy, a másik három meg nyilván épp ellentüntet a képen kívül, Butaházy Gyögy szabadcsapataival.
Ám ha mégsem ez az érvényes magyarázat, akkor ki ez a négy lovas?  Az apokalipszis lovasai esetleg, csak eltévedtek, és Armageddon csatamezeje helyett a Kárpát-medencébe kötöttek ki? Ez mondjuk sok  mindent megmagyarázna, a folyamatosan elmaradó világvégék meg a magyarok viharos történelme kapcsán, hogy ja kérem, az apokalipszis ezer éve zajlik már permanensen, csak itt, csak nálunk, csak nekünk. Úgyhogy ne csodálkozzunk azon hogy olyan a himnuszunk, amilyen.
De ha mégis vezérek, és nem pont egy melegjogi demonstráción vannak, akkor hol a többi három? Hisz hét felejthetetlen fickó volt: John, Paul, George, Ringo, Bob... és még két felejthetetlen fickó.

Viszont a háttérben ijedten bámuló agancsos patás állat arra utal, hogy ez itt egy másik sztori. Az amiben Hunor, Magor, Tudor és Vidor üldözik a csodaszarvast, és közben megtalálják népük új befolyási övezetét. Az nem teljesen világos, hogy miért nem vadásszák le a szarvast, talán épp az őket megörökítő művésznek pózolnak. Vagy csak jobban szeretik a lóhúst, a csodaszarvasok lényege meg amúgy is az üldözés, nem a rágós szarvascomb. 
Ebből is látszik, hogy minden rajzfilm-esztétikája ellenére ez egy hiteles korabeli ábrázolás, ráadásul még négyen vannak rajta, mert Tudort és Vidort csak a hálátlan utókor retusálta ki Emese álmából, vagy hogy is volt ez az egész. A tündérhercegnő angyalkák meg akkoriban még gyakran szálldostak errefelé, csak később a kereszténység betiltotta a  képen látható rovarszárnyakat, ilyen tollas készségekkel kell mostanában repkedniük, madárnak is nézzük őket, mikor nem látjuk a szállásukat. Vagyis hogy ezért ne látjuk szállni őket el.
(A kép jobb szélén Vidor vezér láthatóan flörtölni igyekszik a csajokkal, a zöld meg a lila ruhás kaphatónak is tűnik, ami nem baj, a másik három lovasnak így is marad egy-egy csaj, röptében. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez tényleg nem egy melegfelvonulás, mert ez esetben a fiúk Hófehérke helyett Csipkejózsikára vágynának, a repkedő luvnyák meg kivándorolnának Leszbosz szigetére. Okulásul!)

Szóval van abban valami felemelő, hogy az ötödikes kispajtásokat efféle remekbe szabott műalkotásokkal pallérozzák, mind tudásuk, mind ízlésük tekintetében. Egy ilyen remekműnek a Nemzeti Galériában helye, csak előtte kell neki csinálni egy igazán méltó, strasszokkal díszített műanyag keretet. 
Aztán ki lehet akasztani, közvetlenül a "Bolsevik történelemtanárok agyvérzést kapnak az iskola parkolójában" című, sokszorosan díjazott táblakép mellé.

2020. június 24., szerda

A szín sért, betilt, kipufog

Ahogy a Mars hátulról előzte a Holdat, valamint a Csigabiga csillagkép jobb szarva átlósan keresztezte a Kisgömböc  sugárirányú paravektorát, az emberiség belépett a Petíciók Korába. Ez az a kor, a Vízöntő érájának második órájában, amikor a Földön, valamint a metróalagutakban elszabadulnak a kontrollálatlan indulatok, és a bolygó bélcsakrájából megnyilvánul Tiltsukbe Dévi, a viszály és a szörnyülködés morcos hindu félistene.

Ennek jele az, hogy egyre több petíció indul, hogy tiltsanak be bizonyos filmeket, regényeket,  a mentolos cigarettát és a nyilvános sokrétűséget, meg döntsenek le szobrokat, állítsanak fel új tabukat, hogy egy legyen a világ egy nagy westernfilm, tökös békebírókkal. Ahol a fekete kalaposok a rossz fiúk, őket az akasztásuk előtt még le is kell lőni, a fehér kalaposok meg a jók, akik az akasztás után templomba mennek, és elveszik feleségül a helyi seriff, temetkezési vállalkozó vagy bankár lányát. Mer ez a világ rendje, az emberek többsége egy ilyen egyértelmű, kétségektől mentes világban szeretne létezni, legalább is addig, míg ő mondhatja meg, kin milyen színű a kalap.

Azok akik mondjuk azért küzdenek, hogy tiltsanak be , vegyenek e a műsorról egy filmet, fehér kalapos igazságtevőnek álmodják magukat, akikek dolguk helyreállítani a világ megbomlott morális rendjét. Le kel venni a műsorról az Elfújta a szél című klasszikust, ami persze, hogy mai szemmel nem egy nagy durranás, de a vaj az vele, hogy sztereotipikusan néger a szakácsnő benne,amiből egyenesen következik, hogy ostoba és agresszív zsaruk halálra térdelnek egy beijedt feketét Mineapolisban.
Legalább is az egybites agyúak szerint. Nekik valami vagy jó ahogy van, vagy a Sátán műve, vagy betiltani kell, vagy beemelni az alaptantervbe középút nincs, a középút a gyávák fegyvere és a magamfajták képzavar-alapanyaga.
Mert persze, hogy nem kell ráerősíteni a mindenhol fellelhető hétköznapi rasszizmusra, de nem kell letagadni sem azt, hogy az igen is jelen van, és meglehetősen hétköznapi. A filmekben (meg mindenhol) megjelenő, feketékkel (zsidókkal, ázsiaiakkal, latinókkal, arabokkal, pornószínésznőkkel etc.) kapcsolatos sztereotípiák és negatív előítéletek pont annak a kornak a lenyomatai, amiben születtek eképp részei a kultúra nevű folyamatnak, és pont. Mi mag azok vagyunk, akivé a kultúránk szocializál minket.
Hitler egész életműve negatív színben tünteti fel a németeket. És akkor? Töröljük ki a törikönyvekből az egész náci vircsaftot. Sokan küzdenek víziszonnyal, szóval tiltsuk be a Nagy kékséget, Nemo kapitány történetét, de akkor mát Keresztelő Szent Jánosét is, aki vízzel keresztelt! Vízzel, egy sivatagban, a helyett, hogy megitta volna. Oké, tudjuk hogy a víz fontosságát már az Ó- és Úszószövetség is kiemeli, de igen is tekintettel kell lennünk azokra a számos emberekre, akiket már egy fürdőkád látványa is felkavar.
Michelangelo Dávidjára adjanak már végre egy nadrágot, így is évszázadok fiatalságát rontották már meg vizuálisan a golyói. A szerb Gojko Mitic kérjen bocsánatot az indiánoktól a sok winnetouskodásért, én meg az indián szó használatáért, mikor azt kellett volna írnom, hogy native americans. Ezen fölül követeljük hogy A bal lábam című filmet nevezzék át A mindkét lábam-ra, Csukabba a Star Wars-ban kapjon jeltolmácsot (R2D2 meg egy beszédszoftvert), Marmeladov, a Bűn és bűnhődés lecsúszott alkesz mellékszereplője meg kapjon szobrot Londonban, a Padddigton pályaudvaron. (Már ha valaki bír még velem asszociálni...)

Egy szóval irtsunk ki mindent az egyetemes (meg a középiskolás) kultúrtörténetből, ami beazonosítható csoportokat sérthet, legyünk polkorrektek már a reggeli  közben is, ne süssük túl sötétre a pirítóst, délután meg trágyázzunk a bokrok alá, hisz az nem lehet, hogy csak úgy szarjuk a vécégyári dolgozók megfeszített munkájának eredményére.
Vagy esetleg mégse. Mert van az az eset is, mikor a történelmünket, az összes szörnyűségével együtt (és szörnyűségekből nincs hiány senki történelmében) mégis csak úgy szemléljük, hogy ebből lett a jelen, és ha érteni akarjuk a körülöttünk lévőt, talán nem árt ha tudjuk, honnan jött az egész. Mondjuk ezért van történelemóra is az iskolában, bár legtöbbször úgy tűnik, csak rég halott királyokat meg rég elvesztett csaták dátumait magoltatják velünk, rém feleslegesen.

De ez nem úgy működik társadalmi szinten, mint néha egyénileg. Hogy ugyanis halványan emlékszik rá az ember, hogy előző nap nagyon részeg volt valahol, de minden más teljes homályban marad. mert az idegrendszerünk egy jótékony filmszakadással megkímél minket a részletektől, elég a másnaposság, meg valami ködös bűntudat. Hívhatjuk lefojtásnak, és ez nagy dózisban már a személyiségnek sem tesz jót, az emberi közösségeknek meg pláne nem.
Ezért nem jó szobrokat dönteni, robbantani vagy ledarálni és kávénak lefőzni, és ezért jó ötlet egy szoborpark. Ahol úgy vannak ott amik (hát, egyre kreatívabb lesz a privát nyelvtanom), mementónak és nem tiszteletre méltó törzsi totemnek, a szoborpark az a múzeum, ahol meg lehet ázni, ha esőnap van. (Nem mellesleg a koronának - ami nekem nem szent - is ezért volt autentikus helye a Nemzeti Múzeum, és ezért van kurva rossz helyen egy köztársaság parlamentjében. Törzsi totem az is, néha körültáncolják a varázslók meg a helyettes-törzsfőnökök.)

Egy normális világban nem vagyunk egyformák, ezért bármit teszünk, mondunk, iszunk, szívunk vagy kipufogunk, az mindig sérthet valakiket. Akik nem pont így szeretik a mondást vagy a teszést, kik számára ez nagyjából elfogadhatatlan. Mi meg a szagukat nem bírjuk, van ilyen, ezért még ne m rendezünk nyilvános autodaféket.
Egy normális világban. Hááát, ebben viszont....

The Ku Klux Klan and America's First "Fake News" Crisis | The New ...
Ezek itt súlyosan sértik a Halloweenre kísértetnek öltöző fekete kisfiúk méltóságát! (newrepublic.com)

2020. június 23., kedd

Hűlt hely

- Lejöttem a boltba tejért, de hiába. Tej még volt, de a bolt az elfogyott, tisztára eltűnt a földszinttel együtt, rögtön az elsőre lehetett belátni a járdáról. Há' mondom, ezt biztos a kínaiak csinálták atommal, azok csinálnak ilyeneket főleg - mondotta Tövig Béla, aki lépcsőház-szerte arról volt híres, hogy ő a végre valaki, aki nem Lajos. Az amúgy sem szívesen lett volna, mert a tíz emeleten összesen tizenkét Lajos lakott, tizenharmadiknak lenni meg egyrészt ugye szerencsétlenség, másrészt meg látta a filmet a Dartanyannal. Abban a tizenharmadik Lajos egy lúzer volt, neki meg pont elég a felesége Jolán,  nem akarna ő szerető ágyasokkal hetyegni, a Riseliő bíboros nevét meg le sem tudná írni.

De az elfogyott bolt, az tényleg felzaklatta. Elvégre tegnap még megvolt, volt benne a Katika meg a Szemüveges Csaj, meg tej. Meg sör, ami a tej férfiaknak, de most semmi. Illetve csak pár rekesz tej a járdán, nyilván a Szállító Jóska sem tudta hova lepakolni reggel, de ő meg mire menjen most azzal. A teszkós szatyorban gyűrögetett tizenkét-tizenöt, Extra Bier márkájú sörösdobozra bámult, hogy akkor ezeket ma sem fogja visszaváltani senki. Oké, eddig sem váltották vissza őket, de azért Béla kitartóan, valamint évek óta próbálkozott, mert bár istenben nem hitt, de abban igen, hogy  sörösdobozt egyszer úgyis visszaváltják. Szilárdra győzte magát meg, hogy a Katikáék csak viccelődnek vele, mikor nap mint nap nem váltják vissza a dobozait, ezt afféle bennfentes poénnak vette, hogy hát ja, így barátilag húzzuk egymást.
És titkon elgondolta, milyen lesz majd, mikor nagy röhögések közepette visszaváltják a dobozait végre, mennyi pénze lesz is belőle hirtelen. Jutalom azért, hogy annyi éve szereti már a sört, még akkor is ha takarékosan, beosztóan itta. Egy doboz sörnek legalább két cigi idejéig ki kellett tartania, a bolt előtti népgyűlések alkalmával háromig. Elvégre az ember vigyázzon az egészségére.

Szóval csak tipródott a Mindenféle És Száraztészta Diszkont hűlt helye mellett, a negyediken lakó Lajossal, akinek Erkélyen Dohányzó lett volna az indián neve, ha valaha találkozott volna indiánokkal, illetve azok tudták volna, mi a fene az az erkély. Ennek ellenére a helyzetet Lajos sem értette:
- Este voltam idelenn, hogy reggelre legyen otthon tömény, ne kelljen rögtön boltba menni, akkor még nem volt semmi. Na jó, mondjuk a konyakból már csak a drága fajta volt, nem az ütős, de még akciós volt a rumizű vodka, és az esti csaj, a majdnem Gréta aszonta, mára hoznak. Hát, ezt baszhatom...
- De hova bír tűnni egy egész bolt?
- Hova, hova, hát ahová az egész földszint, a garázsokkal. Lehet, hogy nem is a boltot akarták ellopni valakik, csak mondjuk két-három autót. Azt hogy ne tűnjön föl,vitték garázzsal együtt, úgy nem látszik, hogy benne-e az autó, garázsokat meg egyszerűbb az egész földszinttel együtt lopni. Úgy nem ébrednek föl a lakók, a sok zajra, meg szerteszét légkalapácsolásra.
- Te honnan tudod, hogy ellopták a boltot. A garázsokkal? - gyanakodott Béla - Mi van ha a boltot akarták elvinni, csak hozzá volt szerelve néhány garázs, aztán meg nem vesződtek velük.
- Ja lehet,  de hogy ellopták az egészet, az biztos. Szerintem ezen az éghajlaton nem párolognak el a boltok csak úgy. Valakinek kellett a pénz, úgyhogy vitte, amit talált. Amúgy biztos környékbeli, az Hátsóudvar utcaiaknak van három ilyen diszkontjuk is, ha ilyet akarnak, lopnak maguknak egy közelebbit.
-Fenébe, ma se fogják visszaváltani a dobozaimat. de még új sört se vehetek.
- De hát van még kettő garázsbolt nálunk is, egy doboz sörért mehetsz akárhova ide szembe.
- Hát nem, az van, hogy ott üveges söröket is árulnak.
- És?
- Nem azt mondom, hogy fertőz... de a dobozosnak sem ugyanolyan az íze már tőlük. Ez ilyen civilizációs harc. Lehet hogy mégis a kínaiak csinálták az atommal.

Traktort lopott, hogy sört vehessen / Tények.hu videó

Terepen

Felcsút örökös miniszterelnöke szerint a kultúra harci terep. Neki. Láthatóan küzd vele, de hát így jár az, aki fiatal korától kizárólag a hatalom és befolyás felől tudja nézni a világot és benne saját magát. Aki kórház- meg szociális otthon-parancsnokokat nevez ki, aki egy járvány elleni védekezést katonai akciónak értelmez, aki a nemkormánygép katonai csaptszállítóval utazgat, aki szerint a közélet katonáinak a kormányzás az eszköze, aki még több katonai iskolát szeretne, ahol meg nem megy ott legalább iskolarendőrséget.

Tessék mondani, a 'szterelnök bácsit sokat teccettek szívatni a seregeben mikor kopasznak teccett lenni?
Avagy az idő megszépíti a Stockholm-szindrómát?

(De a kultúrában ne tessen harcolni, ott nem nyerhet, mert az nem háború, és még csak nem is focimeccs,)

2020. június 22., hétfő

Délnek élni menni

Itt ülök, 4851 km-re az északi sarktól, úgyhogy inkább nem indulok el gyalog, bár a garázsboltban meg elfogyott az instant jég. Az olyan, hogy vízbe kell tenni, aztán az egészet a mélyhűtőbe, és akkor jég lesz belőle, pár óra múlva. Nagyon praktikus. Ilyenkor nyáron főleg, amikor már egy könnyebb pulóver és egy vékonyabb sál is elég, hogy majdnem ne fázzak, amit viszont az északi sarkon biztosan tennék.

Mert az északi sark az olyan, hogy hideg van, hó és halál, fél év az éjszaka, de legalább felfoghatjuk, mekkora marhaság a "top of the world" kifejezés. A világ teteje csak nekünk az, mert pont így volt kedvük elődeinknek rajzolni a térképet, és onnantól azt hisszük, hogy az észak felfelé van. Közben meg a középpont felé gravitálunk a bolygón bárhol, és az északi sarkról sem tudunk lenézni a Himalájára., pedig az iskolai földgömb még pont így mutatta.
De azóta olvastam egy könyvet, nagyon tudományosat, és abban azt írták, hogy a Föld egy nagy büdös semmiben lebeg, amit csak néha szakítanak meg valamik (bolygók, csillagok, műholdak, ilyenek), és ott nincs is föl meg le, ezt tisztára csak mi gondoljunk idelent. (na baszki, már megint....) Sőt azt is írták tudományosan, hogy ausztrálok nem nőnek fejjel lefelé, még akkor sem ha télen tartják a nyarat.
De mindegy is, nem megyek az északi sarkra, mert bár az elvágyódás a napi üzletmenet része nálam, de oda pont nem. Ha lesznek érdekes múzeumok az északi sarkon (ahol nem csak sokféle jeget lehet látni, -havas jeget, egyszer már majdnem kiolvadt jeget, koszos jeget, whiskybe való jeget etc.), vállalható kávézók és lesz oda fapados repülőjárat, akkor majd elgondolkodom rajta, és azért nem megyek, mert nem lesz rá pénzem.
De ha lenne, akkor inkább nyugatnak mennék, vagy főleg délnek. Mer' akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak, úgyhogy haldokoljon a fene. (Már ha valaki érti még popkulturális hivatkozásomat...) Én integetek, ha elhagyok valakit.

r/Gotterfunken - Gotterfunken loves maps, so here's an upside-down Europe-centric map to mess with your minds.
Miért ne? (reddit.com/Gotterfunken)

Az egyenlítőtől amúgy 5155 km-re esek épp, kicsit nagyvonalúan mondhatom, hogy az északi sark felől félúton vagyok, kompország kompótkedvelő komponistája is lehetnék, csak botfülem van és nem szeretem a cukros lébe fojtott gyümölcsöt. És ha választanom kellene, akkor inkább az egyenlítőt nézném meg, mint a bármelyik sarkot,  azaz inkább hőgutával kezelném a maláriám, mint hogy lefagyjon a lábam. (Vagy az orrom, bár azt nem nagyon használom, néha tartja a szemüvegem.)

Bár azt hiszem egyik helyen sem látni semmi különöset, szerintem az északi sark is csak a térképeken van, de valójában nincs arra semmiféle sark, nem hegyes a Föld ott, és nem jelzi neonreklám. Sőt, állítólag az egyenlítő sem egy vonal, nincs ott kerítés, aknazár vagy multidimenzionális erőtér. Az ember csak áll valami rohadt esőerdőben valamint pár százezer rovar tekintetének kereszttüzében, és semmit sem érez abból, hogy miközben az ő térdelén nyár van, pár méterrel arrébb már tél. Ugyanaz a fullasztó hőség, amiért pont nem érdemes odamenni.

És személyes tapasztalat, hogy a nullmeridián se nincsen, csak a térképekben, meg az emberek fejében. Álltam én sokszor Greenwich-ben úgy, hogy egyik lábam a keleti- a másik meg a nyugati féltekén, de konkrét vonal az a csak járda széléig volt.  Pedig fákon,bokrokon, útfelbontásokon és felhőkarcolókon át kellett volna mennie, de semmi. ("Mit ér, mit ér két félteke/ Ha lóg az ember féltöke" - írta Kosztolányi, bár nem pont erre gondolt.)

Úgyhogy arra jutottam, elvágyódni nem térképekkel kell. Mert azokon egy csomó hely, meg vonal , meg betű, meg szín van, ami a valóságban meg nincs is ott.  Mondjuk előnyük, hogy azokhoz viszont fejben is el lehet utazni.


p.s. És akkor a popkulturális utalás fentebbről:


2020. június 21., vasárnap

Lelógó logók

Néztem valami filmet a tévében (hiába, régi rossz szokásom ez), már amennyit meghagytak belőle a reklámok szünetében. Pedig tényleg nem érdekel a kézműves tamponsör, a vödrös rántott csirke bélflórával, vagy a fogkrém, amitől csillogó lesz a hajam. De ezeket már megszoktam, az viszont még zavar, hogy nagyjából a képmező ötödét kitakarják a logók. A csatorna logója jobb felül, bal alul meg a korhatár-karika, a másik két sarkon pedig osztozik a "hat halott, két sebsült, cuki pandák születtek" hírsáv és a "Háziasszonyok Pénzért Sikoltoznak" vetélkedő harmadik évada ismétlésének promója.
Középen még van egy kis film. de csak az ellenség megtévesztése végett, hogy úgy tűnjön, a "kereskedelmi csatorna" szerkezetből nem csak a kereskedelmi az igaz. De amikor beüt a tévéshop meg az ezotévés műsorsáv, ahol  magukat autodidakta módon jóssá átképzett hidegburkolók rontáslevételt meg ezüstözött, aranyutánzat fülbevalót árulnak, akkor lehull a máz, lepereg a lepel. Ezek itt nem tévécsatornát üzemeltetnek, hanem csak reklámidőt árulnak, a hirdetést szakítják meg műsorra, és nem fordítva. Ja, ez nem nagy felfedezés, meg a műsorokban temékelhelyezés sem, csak a mérték, ami talán új. Hogy a termékek köré helyeznek műsort, a szerkesztők helyett alkalmazott marketinges gyakornokok, filmrészleteket vágnak az áramvonalas serpenyők és a rozsdamentes joghurtok közé, régen mindezt kissé visszafogottabban tették. De hát kellett nekem hosszú-hosszú idő után odakapcsolni valamelyik Nagy Kereskedelmi kloákára, hogy aztán majdnem negyven percig bírjam. és hogy az után úgy döntsek, én ezzel inkább nem roncsolom tovább amúgy is romokba tépázott lelkemet.

Főleg mert széles a hallóköröm. Vagy a látó? Nem, mégis inkább a halló, elvégre a hallomások megbízhatóbbak a látomásoknál, főleg ha az ember nem hisz a szemének. Úgyhogy életem hátralévő részét inkább a csendes meditációnak, a világ nagy kérdésein való elmélkedés mellőzésének, és a karamellás grízpudingnak szentelem. És nem nézek már diszkavörit vagy nesönöl dzseografikot sem, mert csak felbaszom magam az ufók-nácik-cuki állatok, ufók-nácik-cuki állatok-élet a vadonban monoton ritmikáján. Ami úgy kell nekem, mint lónak a hátúszás.
Civilizációs háttérzajnak (hogy azért beszéljen valaki a környezetemben) teljesen jó a Sky News, nekik garantáltan nincs kártyajós-asztrológus-távgyógyító műsorsávjuk. Egyszer Barcelonában több napot éltem túl egy szál CNN-el, mert valahogy meg tudják oldani ott is, hogy ne ugyanazokat a mondatokat ismételgessék ugyanazon vágóképek alatt félóránként.
Ez a hazai hírcsatornáknak teljesíthetetlen kihívás, de tőlük nem is ezt várják el a pártközpontból...

Megújuló popzene, társadalmi igényeseknek

A Mindenfelé Emberek Ügyi miniszter megbízta Demeter Sz. kormánypárti foglalkozású múzeumigazgatót és kulturális főinkvizítort, hogy "koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását". Fasza. Zakkant emberük a minisztériuma élén már megint bizonyította, hogy a kultúráról annyit tud, a himnusz állva jó, a hippi verve, a miatyánk az új C-vitamin és jó ebédhez szól a nóta. Valamint hogy a kultúra nem holmi autonóm folyamat, bármely emberi közösség egyik elsődleges és organikus alrendszere, hanem valami intézményesített hiszekegy, kiskáté és  tegnap négyesre feleltem irodalomból.
A kultúra az neki egy aszott múmia a múzeumi páncélüveg mögött, valami ami már halott és élvezi, kőbe vésett, bronzba szobort,  betonba öntött, balettba ugrált izék gyűjteménye, amik már elég régen voltak ahhoz, hogy utólag tudjuk róluk, milyen fontosak. Vagyis amik elég régen kanonizálódtak már, hisz a jó kultúrát már nemes penész borítja, a jó kultúra arról ismerhető fel, hogy kurva messze van a mindennapjainktól. A komolyzene attól komoly, hogy nem értjük, de unjuk, Vörösmarty azért nagy költő,mert a Szózat, meg olyan veretes-régiesen hangzik ma már, az Egri csillagok meg azért nagy regény, mert iszonyú hazaffyas, miközben a Gyűrűk ura meg ugye...

Ezt a kultúrafelfogást a magukat konzervatívnak tartók körében szokás konzervatívnak tartani, pedig csak szimpla ostobaság. A kultúra (mint valamiféle szimbolikus rend, mint a szemüveg, amin keresztül a világ körülöttünk egyáltalán valamilyennek látszik) tényleg egy folyton változó, élő organizmus, ami a múzeumban van, az többnyire korábbi korok akkori élő kultúrájának lenyomata. Egyúttal a kortárs elődje és  részben forrása, ekként érdekes, és része is a jelenleginek, de például amit az iskolában tanítanak, az nem más, mint régebbi korok kultúrájának kifilézett, napon szárított, lelakozott, talapzatra csavarozott teteme. Ezzel szemben a kultúra, amiben élünk, maga is él, és néha bábozik ezekkel a lakozott kiállítási tárgyakkal, de már maga dönti el, mit játszik velük.
És ez a káslermiklósok számára egyrészt értelmezhetetlen, másrészt pedig (épp ebből adódóan) elfogadhatatlan. Nekik a jó kultúra az, ami szabályozva van, a popkultúra meg legfőképp, nehogy már mindenféle zenészek meg költőcskék csak úgy össze-vissza ugráljanak, a végén még azt hiszik, hogy valamiért ők is fontosak. Pedig ideológiailag nem eléggé képzettek, a partvonalról röhögnek a pártvonalon, és még az  Alkotmánytörvény Alap Asztalára sem esküdtek fel, a járási főszolgabírónál.

Ezek basszameg komolyan gondolják, hogy a popkultúrát a kormánynak kell megújítania, és pláne társadalmasítania, ami meg végképp értelmetlen hülyeség. Mert a populáris ugyebár népszerűt jelent, tetszenek érteni: nép-szerűt. Vagyis a popkultúra az, amit a nép főleg karmol, legyen szó zenéről, filmekről, könyvekről, képregényekről vagy fesztiválokról, amiken nincs mit társadalmasítani, ezeknél társadalmibb szimbolikus javak nemigen vannak lenni.

De Ártunk és Ormányunk már maga sem tudja, épp hol tart az időben. Gesztusaikban valahol a Horty-rendszerben, gazdaságilag a pre-posztindusztriális feudalizmusban, mentalitásukban meg egy tizenkét éves kissrác szintjén, némi visszamaradt dackorszakkal. Kulturális aktivitásukban meg valahol Aczél elvtárs három T-jénél, bár ők a tiltásssal ritkán élnek (nem tiltanak, hanem kinyírna/elüldöznek lásd Népszabadság/CEU), kiválasztott vazallusokat támogatnak csak, ám őket legalább bőkezűen, a maradékot meg eltűrik, sértett egóval és összeszorított foggal, egyelőre még. (Később, ha fejeket akarnak leharapni, majd szétszorítják a fogaikat, nagy megkönnyebbüléssel nyilván.)
Szóval a kortárs popzenészek csak popzenéljenek össze-vissza, hanem szépen rendben, egyenesre nyírt sorokba ültetve, miután Demeter nertárstól megkapták a direktívákat. Meg a pénzt, mert egy rendes autokráciában a direktíva és  pénz kéz a kézben jár, pontosabban a pént két lépéssel a direktíva mögött.
Így belegondolva elég gyanús, hogy valójában csak a popkultúrának jutó pénz elosztását akarják az eddiginél is jobban központosítani, elvégre a pénzosztás központosítva jó, és  medve nem játék. A pop meg nem csak zene (például -corn is, de nem cornish), de ezek még ott tartanak, hogy a rakkendroll az egy tánc. Ez a megújítva társadalmasítás ez tényleg a mélykádári modell maga, azt már tudjuk is, kik a támogatottak. Például Ákos Dalszerző Úr, a semmitmondó modoroskodás négyszeres Európa-bajnoka, fekete öves alpári frazeológus, furcsa is, hogy nem ő lett a koordinátora  az Állami Popipari és Lektűrellátó Vállalat Zrt. igazgatótanácsa felügyelőbizottságának. Vagy a Nótaipati Művek termelési igazgatója. Persze Demeter nertárs sem rossz választás, ő élből utál mindenkit, aki tehetségesebb nála (szóval sokakat utál), aki nem úgy gondolkodik mint ő, vagy aki meg meri kérdezni, neki miért kell a közeli lakásából a belvárosi munkahelyére szolgálati terepjáróval költségtérítenie magát.

De ha már ott van, a korszerűsítő társadalmasítás jegyében átfazonírozhatná például a káslermiklós alakú miniszterét is, mondjuk MicKey MC-vé, a keresztény hip-hop ikonná, bár lehet hogy  kuszafejű miniszter szerint a hip-hop az valami talajtorna, legfeljebb zenére. Egyúttal kiutalhatna magának egy kis pályázati pénzt, hisz csak főállásban komisszár, mellékállásban író, mellék-mellékállásban pedig basszusgitározik egy zenekarban, akik állítólag igényes szart játszanak, ritkán. (Belehallgattam a jutyúbon, a zene rendes iparosmunka, a szöveg meg idegesítő semmitmondás, az egész kábé annyira izgalmas mint a reggeli vajaskenyér, tea nélkül.)

A magnókazetta újra menő, ma van az ünnepe

Kérdés persze, hogy ha már visszagravitálunk pár évtizedet, akkor ki lesz korunk vikidál gyulája (azaz Dalos ügynöke), ki lesz Erdőspéter Kurvaanyád, és ki lesz a neoton família? Mert egy rendes állami popszakma nélkülük nem működhet, miként a nélkül sem, hogy pontosan megmondja a minisztériumi főosztály ad hoc munkacsoportja, mik a követelmények a pop1 és pop2 szakvizsgákhoz, és milyen akkreditációs feltételei lesznek a popipari szakmunkás, popipari technológus és popmérnök képzéseknek. Ezek nélkül mindenki csak zenélne, ahogy eszébe jut, és a végén még lenne valami mai Bitlisz, az meg kinek hiányzik ugye, mikor az Állami Operában is szépen éneklik a Bánkbánt.

2020. június 20., szombat

A sérült, a rossz és a csúf

Hosszú halogatás után ma délután végre két és fél órán át nyomasztottam magam a Fogságban (Prisoners)című filmmel, ha már. Tényleg nyomasztó egy darab, egyszer sem süt ki benne a nap, sáros-esős-lepusztult miliőben vergődnek a szereplők, akikkel lehetetlen azonosulni, igazából a film felétől már csak arra vágyunk, hogy haljanak már meg, mindenkinek jobb lesz úgy.

Az alaphelyzet amúgy egy sablonos thrillert ígér, ehhez képest kapunk egy kevésbé, de azért eléggé sablonosat. Két alsó-középosztálybeli (félig proletár, vagy tán egészen az?) házaspár épp barátilag összelátogatja egymást, mikor a  lányaik egyszerre eltűnnek, az ilyen filmekben kötelező ködös erdőszélen. A rendőrséget játszó színész le is kapcsol egy furgonos fogyatékost, aki menekülni kezd a megjelenésétől, de nem találnak ellene semmi igazán terhelőt, úgyhogy egy kis idő után elengedik. A morcosabb és szakállasabb apuka ebbe nem nyugszik bele, elrabolja a félnótást, valami romos kecóban a radiátorhoz bilincseli, és módszeresen, valamint hosszan elnyújtva nekiáll halálra verni, hátha az közben elmondja, hova is rabolta el a kiscsajokat. Egy idő után megmutatja a véres húspéppé vert áldozatát a másik, kicsit értelmiségibb (és büszkén fekete) házaspárnak is, akik ezek után nem mennek rögtön a rendőrségre, csak annyit kötnek ki, hogy a  maguk részéről eltartott kisujjal nem vesznek részt közvetlenül a kínzásban. De azt nem bánják ha a Hugh Jackman által megformált, magát dühöngő pszichopatává ivó apuci gestapósat játszik a félholt szerencsétlennel, hátha ettől meglesznek a lányok.

És akkor a spoiler, ha valaki véletlenül még nem látta: meglesznek a lányok, a végére egy jól szabott poszttraumás stresszel terhelten révednek a semmibe a kórház folyosóján, a Jackman fater meg lábon lőve, elhaló sípolás közben haldoklik egy gödör mélyén, de nem tudjuk sajnálni.
Mert ugye az érthető, ha valaki a lánya eltűnése miatt irracionális, akár erőszakos dolgokra is képes, hogy a cél szentesítése okán átlép a megengedhető eszközök korlátain, de amit itt a fazon művel, az már megbocsáthatatlan. Nincs olyan lelki fájdalom, ami az embert felhatalmazza arra, hogy szadista nácivá változva kínozzon (kis híján) halálra valakit, hisz akkor ő sem jobb az általa bűnösnek véltnél.
Ráadásul a srác nem bűnös, maga is áldozat, gyerekkorában őt is elrabolta a perverz páros, aki a lányokat is. Oké, Szadiapu ezt nem tudhatja, de annyit csak észre kell vennie, hogy: 1.) A fiú láthatóan értelmi fogyatékos, szinte teljesen kommunikációképtelen, 2.) ezen kínzással nem fog tudni változtatni, és 3.) akár bűnös a másik, akár ártatlan, itt már rég ő áll a sötét oldalon.
Úgyhogy nem tudjuk sajnálni, hogy a végén maga is csúf véget ér, és nem tudja sajnálni a rendőrséget játszó Jake Gyllenhaal sem, mert a végén majdnem megtalálja a halódó másik főszereplőt, de aztán inkább mégsem. Talán tudatosan, ez már a néző fantáziájára van bízva.

Fogságban
port.hu

Szóval Pszichoapu megbűnhődi a múltat, és nem lesz neki jövendő, az isten sem hoz reá víg esztendőt, például (valószínűleg) meg sem tudja, hogy a lánya végül túléli. A pszihonagynénit lelövi Loki nyomozó (gondolom a híres Sherloki Holmes-ról kapta a nevét), a péppé kínzott nyomoronc meg huszonév után visszakerül az eredeti családjához. Utóbbi amúgy az egyetlen, akinek legalább drukkolhatunk, hisz a műfaj szabályai szerint is nyilvánvaló, hogy nem ő a hunyó (nyilván nem az, hisz már az első negyed óra végén lekapcsolják a zsaruk).
Az eltűnt lányoknak nem tudunk szurkolni, őket nem is látjuk, a szülők meg nem érdemelnek sajnálatot. Ők atombombát is dobnának pár ezer ártatlanra, ha ettől meglennének a kölykök, ami emberileg ugyan érthető, csak morálisan elfogadhatatlan. És igen, mindig mindenki azt mondja, hogy ő ellenzi az erőszakot, de ilyen helyzetbe azért képes lenne ölni is, de nagyon más eset ilyenekről elméletben gondolkodni, egy konkrét trauma kapcsán ezzel fenyegetőzni/ erről fantáziálni, és megtenni azt. Márpedig itt az utóbbi áll fenn, még pszichoanyu ( a szakállas felesége) esetében is, aki azt mondja a végén is, hogy ő  a maga részéről hálás a férjének. Mert elrabolt és megkínzott egy fogyatékost, az egész rémes helyzet leginkább tarumatizált áldozatát. Miközben lehet hogy kicsit ő maga is az, ez nem teljesen egyértelmű, de azért a film sejteti, hogy a nemrég még masszívan piáló apucinál azért már befigyelt némi családon belüli erőszak is korábban. Stocholm-szindróma, you know.

Hugh Jackman-t egyébként az égig emelte a kritika, szerintem érdemtelenül, a fazon nem egy nagy színművész, de jól veri vissza a fényt, és eszköztára itt főleg abból áll, hogy iszonyú kiborultan tud nézni. Pedig a fájdalomtól és kilátástalanságtól inkvizítorrá züllő vadbarom akár hálás szerep is lehetne, de részemről főleg akkor voltam neki hálás, mikor nem szerepelt egy adott jelenetben. Jake Gyllenhaal viszont jó drámai színész, és bár lehet, hogy őt is elfelejtett instruálni Denis Villeneuve rendező, de biztos olvasta a forgatókönyvet, és megoldotta a szerepet önerőből is.

A Fogságban azért jó film, de ezt sem akarja senki még egyszer megnézni. Illetve aki igen, az feltétlenül  kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

2020. június 19., péntek

A bárhonnan idegen

Zgwank17erx Mnhsi (vagyis konspirált nevén Masni ügynök)  a mobilgombák rendjébe tartozó, telepes szerkezetű intelligens ízeltlábú alakváltó,  a Proxibéta-Centurion-Gammakhílogosz csillagkép melletti másik csillagkép egyik rendszeréből. (Bolygója naprendszerének  kódja amúgy W1HZ7646964, de mindenki csak úgy emlegeti, hogy "az a lepukkant kóceráj, tudod rögtön a Proxibéta-Centurion-Gammakhílogosz mellett, kicsit jobbra le.")

Zgwank17erx Mnhsi testalkata jelentős, magassága átható, szeme színe ízletes. Jellemét tekintve faramuci, enyhén savas utóízzel, ezért igen alkalmas bármire, amit utál. Kedvenc színe az infravörös, kedvenc filmje az előzetes, kedvenc étele a könnyű tavaszi eső, de szeret kevéssé ismert operák nyitányain elaludni is, vagy sikoltozva szaladgálni a fürdőkádban. Utálja viszont a kelbimbós étcsokit, a dialektikát, a délután fél hármat. és kimondottan allergiás az időmértékes verselésre, kiütéses lesz tőle a haja.

Varázsereje nincs, bár az emberek többsége számára láthatatlan, de csak mert nem érdekel senkit, különösen a beporzási időszakában. Ideális beszivárgó egység, mert egyáltalán nem hasonlít Schwarzenegger-re, nem világít a sötétben, de minden nyelven percek alatt megtanul bárkibe belekötni. Gyakran álcázza magát gyereknek vagy plüssállatnak, főleg az óvodák környékén gyűjt titkos információkat, neki köszönhető, hogy már a Proxibéta-Centurion-Gammakhílogosz térségében is ismerik a nyuszis szőnyegre hányt epres zabkása receptjét, ezen kívül ő a valódi szerzője a Bolyongó gólya bolygója című méltán ismeretlen mondókának. Ami valójában kódolt üzenet lenne, azt jelenti hogy "W1HZ7646964 - ZTR566434567//98", vagyis hogy valaki mentse már ki innen, különben alszik egyet délután. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek.

Hihetetlenül vicces fejű űrlények lesznek az új Men In Blackben!
port.hu

Felettesei tudatosan delegálták a Förmedvény utcai óvoda Nyuszómuszó csoportjába, mert egyfelől itt van igazán lehetőség a jövő generációt folyásolni be, és még annál is beljebb, másfelől meg egy óvodásnál még kevésbé furcsa hogy furcsa. Így amikor Masni ügynök relaxációs céllal sikoltozva szaladgál a fürdőkádban, csak legyintenek rá, hogy majd kinövi. De se az óvónénik, se a csoporttársak nem sejtik, hogy földi években számolva ő már kilencvenhat éves, de csak greenwichi középidő szerint, mert a kontinensen minden kedden és csütörtökön már kilencvenhét. És hogy gyerekkorában az volt a furcsasága, hogy esténként spórákat tuszkolt fel a húga padlására, hogy legyen mit beragasztani a gyűjteményébe, de hetven földi éves korára ezt azért nagyjából tényleg kinőtte.
Ügynöki munkájának fókuszában a szobatisztaság titkának leleplezése, és az ellentétek szítása áll, eddigi működése során elérte, hogy csoportjában a Nyuszók és a Muszók már engesztelhetetlenül  gyűlölik egymást, ötévesen úgy köpnek már a másik felé, mint egy komoly hatéves. Most ennek  a módszernek a globális kiterjesztésén dolgozik, egyelőre a Twitteren, és világméretű mozgalma máris hét követőt számlál, ebből három anyuka, és az egyikük úgy, hogy a gyereke egy másik csoportba jár!

A szobatisztaság a problémásabb kutatási terület. Mivel az óvodában nem tudják róla, hogy fiú-e vagy lány, egyik vécébe se mehet be, így a hűtővizét rendszeresen a sarokban álló fikusz cserepébe ereszti le, a maradékot meg kiizzadja a csoportfoglalkozásokon.
Hallott már a pedofilokról, de őt még egyetlen titkos társaság sem kereste meg szerződésajánlattal. Legutóbbi jelentése szerint valószínűleg azért, mert valaki vagy a gyerekekre izgul, vagy a zsigerzacskókra csápokkal, de e két csoport közt nincs átfedés, miközben ő még nemileg is némileg besorolhatatlan. Ám ez nem akadályozza meg abban, hogy szívós kitartással munkálkodjon a tervezett invázió főpróbája vázlatainak előkészítésén, remélve hogy egyszer majd valamelyik leszármazottja láthatja majd a leigázott Földet, az szolgasorba taszított emberiséget, és a barátokközt utolsó részét.
Ennek érdekében titkos bázisán már több utódot is termeszteni kezdett petri-csészékben, egyelőre inkább lábgombákra hasonlítanak, de csak néhány évtized, és ők is harcba szállhatnak a középső csoportosok hatalomátvételéért.

Addig is ő tartja a frontot, kétévente alakot vált, hogy az óvónéniknek ne tűnjön föl, hogy már tizenhat éve jár a Förmedvény utcába, de ha valamelyik néha mégis kiszúrja, azt komposztálja táptalajnak. Hogy Ildi néni, meg Katika azért valahogy mégis csak részesei lehessenek az utódok fejlődésének.
Az inváziós haderő pedig előbb-utóbb ideér majd a W1HZ7646964 rendszeréből, csak arra kell ügyelni, hogy itt addig se fejlesszen ki senki valami hatásos kenőcsöt ellenük.

Szemeteléslélektani alapvetés

A szemét mindig nagy probléma. Akkor is ha sok van belőle, de akkor is ha kevés, mert az első esetben le kel vinni, a másodikban pedig annyira csórók vagyunk, hogy már szemetet sem bírunk termelni. Ami rossz, hiszen azt jelenti, hordjuk, használjuk, elpakoljuk, tisztogatjuk, netán megesszük azt is, amit alapesetben már kidobnánk. Akinek túl kevés a szemete, az lyukas zokniban vágja le a penészes részt az ipari trappistáról, és vízzel ereszti föl a félig üres tejesdobozt. Ellenben akinek sok szemete van, az pazarol, akkora az ökológiai lábnyoma, mint Godzilláé. Az ilyen ember kidobja a fél zacskó kekszet, mert van benne három törött, a boltban egyesével zacskózza be a császárzsömléket, soha nem mos zoknit, mert tizenötös csomagban veszi az eldobhatót és kidobja a laptopját, ha túl lassan frissít rajta a Windows.

De a szeméttel nem is a mennyisége a fő probléma, hanem a minősége és az elhelyezése. A kuka mellé kihelyezett ülőgarnitúra még lehet jó dolog, láttam én már hajléktalanokat aludni, borozni, üvöltözni ilyeneken, de az elszenesedett mikróval akkor sem tudnak mit kezdeni ha nekik az utca a nappalijuk, s kényszerhobbijuk a kreativitás.
Igazából értelmezhetetlen, miért dob ki valaki a kommunális hulladék közé egy házibuli áldozatul esett lapostévét? Talán arra gondolhat, hogy így már közösségi tulajdonná válik, tehát kommunális az is, csak nem a krumplihéj és a használt tampon értelmében. Hiába no, az ilyen finom értelmezésekkel tényleg nehezen küzd meg az ember csatak másnaposan, a lényeg, hogy ne kelljen a darabosra amortizált plazmaképernyőt bámulni, elég a fejfájás is.

Plusz vannak a kényszeres kidobálók, az örök lomtalanításban élő megszállottak. Ők azok, akik a skandináv típusú letisztultság hívei, lakásukat minimalista stílben óhajtják működtetni, ezért folyton és mindent kidobnak, hogy tényleg csak annyi tárgy legyen a lakásban, ami a közvetlen túléléshez szükséges. Hogy semmi ne rondítson bele a világosságba, a kötöttségektől mentes térélménybe. Ezért aztán egy háromdarabos, rozsdamentes szénacél edénykészlet, meg öt darab szögletes tényér van a konyhájukban összesen, a hűtőben három darab kockasajt vigyáz négy darab tojásra, nehogy megtámadja őket a fóliázott brokkoli. A könyvespolcon az a három könyv van, amit épp olvas, és még kettő, amiket a következő hetekre ütemezett be, az ablakokon nincs függöny, hisz nincs titkolnivalója, és egyébként is, aki benéz a hetedik emeleti ablakán, az meg is érdemli.
Ebből a hozzáállásból egyenesen következik, hogy a lakása nagy része házon kívül tartózkodik, jobb esetben a pincében rosszabb esetben a kuka mellett, de persze a szomszéd utcában, mert nehogy már azt a sok kidobott szart kelljen már látnia a konyhaablakból. Arról nem tehet, hogy az Ikea félévente hozza ki az új kollekcióját, és ő meg van annyira igényes, hogy nem égeti magát mind a három online barátja előtt holmi januári divat szerinti dohányzóasztallal vagy olvasólámpával. Tessenek a városi szemeteseknek gyakrabban lomtalanítani, mert azért a pincében sem fér el korlátlan mennyiségű fotel. A szemetesek meg ráérnek, hisz csak hetente kétszer jönnek, ezt már megfigyelte, a másik öt napban meg biztos kocsmáznak a játékgépekben. Vagy fordítva.

Vagyis a szemetelés alapvetően személyiségtípus, anyagi helyzet és időjárás kérdése, mert a kényszeres kidobálóknak szükségük van kidobnivalókra is,de úgy hogy közben ne essen, mert egy megázást azért nem ér az egész. A kidobnivalók megfelelő mennyiségének biztosítása általában megoldható, mindig le lehet ejteni egy kávésbögrét véletlenül, egy arra tévedt olló kilyukaszthatja az ember pólóját, a mosogatószivacs meg két használat után már úgyis koszos lesz.
A kényszeres kidobáló a kényszeres gyűjtögető ellenpólusa, az ideális az, ha két ilyen karakter egymás mellett lakik, mert ekkor az utóbbi ingatlana lehet az előbbi szeméttelepe, a környékbeliek meg nem szembesülnek állandóan azzal, hogy már megint tele van a szemetes egy ruhásszekrénnyel.
Ez a megoldás csak a kukakanapén borozó hajléktalanok számára kedvezőtlen, meg a impulzus-guberálóknak.
Az impulzus-guberáló úgy mozdul rá a szemétre, mint az impulzusvásárló a pénztár mellé kitett májas-vaníliás bonbonra, amit nem akart venni, de ha már ott van... Mert van olyan, hogy az ember (pláne lomtalanítás idején) megy az utcán, és egy kupac vegyes-vágott ágynemű és törött lámpabura között egyszer csak észrevesz egy teljesen jópofa gyertyatartót, egy antik könyvet vagy egy komplett bélyegalbumot. (Na jó, ezek velem fordultak elő, de egyetemista kormomban találtam remek papírkosarat meg irodai széket is a koleszba, vagy előző évi, de jó állapotú falinaptárat. A mostanában használt ernyőmet meg egy buszmegállóban felejtette valaki, gondolom jött a busz, ő meg nem bírt már két dologra is koncentrálni, hajnal felé félúton.)

Összességében elmondható, hogy a világegyetem végtelen, az emberi butaság határtalan, a szemét meg relatív. Aki másnak vermet ás, annak a másnak az egy szemét, de amit kidob, az attól még lehet használható. Csak ne a verembe dobja. (Na igen, a közmondások gyakran csúsznak át képzavarba, asszociáció kérdése az egész.)
És nem csak relatív, de szubjektív módon az. Vagyis szemét abból lesz, ami nekem már nem kell, szemetebb az, ami már zavar a környezetemben, a legszemetebb pedig az, ami már rothad is, nem férek el tőle, vagy lepisilte a kutya, és ezért zavar. De másnak más a szemét, a kidobott (és szétcincált) bélyegalbumban például volt olyan sorozat, ami önmagában megért 50-60 angol fontot, míg egy lelkes vécépapír-gyűjtőnek nyilván álmatlan éjszakái vannak a gondolattól, hogy a sok barbár miféle ritka kincseket húz le nap mint nap, valamint világszerte.
A lényeg, hogy az ember ne legyen kényszeres gyűjtögető vagy kidobáló, én sem vagyok az, de most menem kell, már majdnem félig van a szemetes, és úgy rémlik, az alján van hagymahéj is.

Index - Mindeközben - Lehet-e annyira vicces egy Tarlós-Lázár ...
A téma az utcán lever, avagy bántja a szemét. (index.hu)

2020. június 18., csütörtök

A hanyag sötét anyag

Felfedezték a sötét anyag egy újabb elemét, hurrá! Elvégre a tudósok szerint a világegyetem 85%-ban sötét anyagból áll, szóval lehet hogy nem baj, ha tudunk róla valamit. Látni mondjuk nem lehet (azért hívják sötétnek, mert többek közt nem veri vissza a fényt), igazából mérni sem, de az ismert anyaggal kapcsolatos mérések során jelentkező, rendszerszerű hibákból lehet következtetni a jelenlétére.

Így aztán a sötét anyagról tényleg keveset tudunk, csak feltételezéseink lehetnek, hogy például a sötét anyag világában is lehet élet, csak nem intelligens, mert a sötétanyag-lakók buták mint a sár, hisz nincs humorérzékük. Márpedig a humorérzék az intelligencia egyik fontos indikátora, bármiféle űrlénnyel találkozva könnyen eldönthetjük, hogy intelligens-e, csak el kell mesélni neki egy viccet, és figyelni, hogy röhög-e rajta. Vagy hogy rezegteti-e a csápjait, fingik-e ritmikusan, harapdál-e önfeledten közelében lévő tárgyakat, szóval hogy csinál-e valamit, ami nála a nevetés megfelelője. Ehhez persze előbb át kell ugranunk az interraciális kommunikáció szakadékát, és kerülnünk kell az anyósvicceket, mert értelmes létformák azokon nem nevetnek.
Például az Alien-filmekben látható savköpő szörnyetegek nyilvánvalóan állatok. Nem csak azért, mert nem beszélnek, nem használnak szerszámot, nem hordanak ruhát, ellenben egy óriáspók életformája jellemző rájuk, de az eddigi dokumentumfilmekben még egyiket sem láttuk röhögni, sőt még csak fanyarul elmosolyodni sem. Egyébként gyanús, hogy ők sötét anyagból vannak, őszintén és szívből, és nem csak 85%-ban, hisz feketék, nincs szemük, és a rádiókabaréra is csak lesből támadó marcangolással reagálnak.

És persze gyanús, hogy a sötét anyag világának lényei köztünk járnak. Ez nem afféle buta összeesküvés-elmélet, ez kérem egy okos, alaposan végiggondolt összeesküvés-elmélet, annak esete, mikor azért vagyunk paranoiásak, mert tényleg üldöznek.
A sötét anyag ügynökei persze pont úgy néznek ki, mint az emberek, a kutyák vagy a mérleghinták a játszótéren, a sötétség az belül van. Ők a behaviorista pszichológia ideális alanyai, hisz ez az irányzat az embert (a tudatát, a személyiségét, a motívumait) egyfajta fekete doboznak tekinti, ahol vagy egy bemeneti inger, meg egy arra adott kimeneti válasz, ezek együttjárását  lehet vizsgálni, de hogy mi történik odabent, arról fogalmunk sincs, nem is igen lehet. No, ha valaki sötét anyagból van belülről, akkor ő (az) szó szerint egy fekete doboz, akkor is ha kívülről egy hawaii ingbe van csomagolva. (Mellékszál, de repülőgépek fekete dobozai is álcázzák magukat, hiszen rikító narancssárgák. Állítólag azért, hogy könnyebb legyen az esemény utáni megtalálásuk, de valójában azért, hogy ne ismerjék fel őket a Sötétség Seregei, akik annyira buták, hogy a 'fekete doboz' kifejezést csak szó szerint tudják értelmezni.  Mondjuk épp ezért Szürke Gandalfot levadásznák percek alatt, ha nem lenne kitalált karakter.)

A sötétek (hívjuk őket így az egyszerűség kedvéért) nem gonoszak csak ostobák, nem tudatosan ártanak nekünk, csak ösztönből. Mint az Alien xenomorfjai, alapvetően enni, inni , aludni meg szaporodni akarnak, ennyi drive elég is nekik a működéshez, és persze mindezt hatékonyan teszik, minimális erőfeszítéssel maximális számú áldozatot, kibelezve ragasztani a falra.
Ez a földi viszonyok közt úgy működik, hogy a sötétek enni, inni, aludni meg baszni akarnak (nem szeretkezni, baszni - a szeretkezéshez érzelem is kellene, de az nekik nincs), és ennek megfelelően rendezik be álcázott életüket. Fő tevékenységeik a a bunkónak levés (másokba kötés, sorban eléd állás, zöldséget halkéssel evés), a szervezetlen bűnözés, a kokain-, a crack- és a kristálymeth-függőség, valamint a salátatörvények benyújtása éjfél előtt két perccel.
A sötétek szerint a black metal zene (sőt, igazából csak az a zene), Darth Vader áll a jó oldalon, Sade márki menőbb mint Voltaire, a vodka egészséges, a vitaminokat csak a gyógyszerlobbi találta ki, és ha nem bajnok a Fradi, az csak a zsidók miatt van. Az ő világukban amilyen az adjisten, olyan a kurvaanyád, ha megdobnak kővel, dobj rájuk atomot, és addig jár a korsó a kútra, míg szét nem rúgják a köcsögök.
Úgyhogy nem nehéz felismerni őket, igazából elég vacak az álcájuk. Rögtön érezni, ha egy sötét melléd ül a buszon (először a szájszag, aztán a mondatok, amik azon a szájon át jönnek), mindjárt feltűnik, hogy nem igazán látnak, ha áttolják a bevásárlókocsit a lábfejeden, és egyből kiszúrhatod gondolattalanságukat, mikor bárhol, bármilyen cikk/bejegyzés alá odakommentelik, hogy: sunáznám! Utóbbi egyébként a humorérzék hiányát is jól jelzi, mint ahogy az a savas gyűlölet is, amivel a ironikus megjegyzésekre reagálnak.
Szóval könnyen észre lehet venni a sötéteket, a hanyag álcázás meg a tömeges jelenlétük okán. Nyilvánvaló, hogy lassan átveszik a hatalmat a Földön, és ellenük már a humor sem hatásos, amivel a simán csak  buta embereket még meg lehetett leckéztetni. A sötétekről lepereg a gúny, a szarkazmust dicséretnek veszik, az iróniát szó szerint, a műveltség szerintük fogyatékosság, a racionalitás meg súlyos, de gyógyítható lelki nyavalya.

Azt az egyet nem bírják, hogy ha levegőnek nézik őket, valójában ez az egyetlen hatásos módszer ellenük. No meg az, ha kihajítjuk őket a légzsilipen az űrbe. Ezzel mondjuk sokat nem ártunk nekik, hiszen az űr kurva hideg és igen-igen sötét, azaz nekik nagyon otthonos, de tőlünk elég messze van. Van egy komplett légkört köztünk meg az űr között, gravitációs és mágneses mezővel, ami elég, hogy mi ellegyünk idelent, a sötéteket meg simán csak utáljuk ki a világegyetem nekik való nyolcvanöt százalékába.

locitrom.hu

2020. június 17., szerda

16 oldalt raksz

Lapot indít a kormány a nyugdíjasoknak, hogy végre hiteles forrásból tájékozódhassanak - írja az index. Kell is ez mint egy falat kenyérnek a só, mint eső után a köpönyeg. Elvégre a nyugdíjasokról köztudott kormánykörökben, hogy tájékozatlanok, a gémeskútról hordják az internetet, és maguktól bedőlnének mindenféle sorosozó óriásplakát-kampánynak, úgyhogy a nyugdíjas akkor jó, ha alaposan megtájékoztatja őt a pártvezér és kancellár, valamint nem stróman üzleti barátai.

A 'nyugdíjasok' fogalma a fideszes kesztyűbáboknak annyit jelent, hogy fejkendős anyókák tyúkokat tojatnak a veteményesbe' (vagy amit csinálnak az elvetett tyúkokkal), férjeik vagy halottak, vagy még megisznak egy fröccsöt, és mindig örülnek, ha busszal viszik őket békemenetelni, pláne ha parizeres krumplit is kapnak hozzá. A nyugdíjasok egy szürke massza, nem ismerik ki magukat a világ dolgaiban, de kellően szűkszavú und Blikk-kompatibilis üzenetekkel ideológiailag elég képzettek lehetnek ahhoz, hogy a Pártra szavazzanak. Pláne ha megkímélik őket attól a szörnyű ténytől, hogy a nemzetépító kft.-n kívül holmi ellenzék is van, csak épp keresztény népnemzet helyett főleg sötétben bujkálásban gondolkodnak. Meg rémhírterjesztésben, de a megfáradt nyugdíjasok számára már a létük is rémhír, így aztán az őket tájékoztató lapban is inkább a Al- és  Felcsút örökös miniszterelnöke köszönti őket. csak hogy tudják, merre a mennyi, de főleg ki által. Hogy tájékozódjanak, végre hitelesen.
Hát ez az, ami kurvára nem így van.

Nyugdíjasnak lenni élethelyzet,  nem társadalmi státusz vagy kulturális meghatározottság, a nyugdíjasok épp úgy nem egységes csoport, mint ahogy az értelmiségiek, a gluténérzékenyek vagy a balkezesek sem. Nagy a szóródás korban, egészségi állapotban, anyagi lehetőségekben, iskolázottságban, tapasztalatokban, és ja, világnézetekben is. Pont mint bármely más társadalmi nagycsoportnál, a buszsofőrök között is van rockrajongó, vallásos, vegetáriánus, liberális, nagycsaládos, bélyeggyűjtő, MTK-drukker meg egy csomó egyéb tulajdonsággal leírható fazon, melyek egyike sem következik abból, hogy buszsofőr az illető. Mint ahogy önmagában  abból sem következik semmi, hogy valaki nyugdíjas.

Hogy valaki mégis ezt gondolja, ahhoz egészen ostoba, a fideszességbe végleg belehülyült döbröginek kell lenni. Persze lehet hogy elég, ha valaki simán csak egy cinikus szociopata, de azt hiszem, az extrém korlátoltság még ekkor is alapkövetelmény. És ha ez megvan, akkor ki lehet találni egy tizenhat(!) oldalas, negyedéves lapot, csak hogy tájékozódjon  sok nyugger arról, mi szépet és jót tesz velük/értük a kormány, és maga az elnökvezérigazgató-főtáltos államférfi, két adag pörkölt közt, a meccs szünetében.

És akkor érdemes elmélázni kissé a számokon. Negyedévente 16 oldal az igen  baráti terjedelem, nem kell az idős embereket információval túlterhelni. Elég csak a legalapvetőbb dolgokról írni, hogy csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, a Barátokközt folytatódik. Ráadásul a negyedéves megjelenés azért is jó, mert így elkerülhető az aktualitásnak még a gyanúja is, egy ilyen periodika annyira bír naprakész lenni, mint a tavaly előtti határidőnapló. Csupa hagyománytiszteletből persze, mert hát évszázadokig az volt, hogy amit kinyomtattak az ki volt nyomtatva, és onnantól az úgy volt, a következő kinyomtatásig, azaz évekig, évtizedekig. Nem volt ez a modernkedős, követhetetlen izé, hogy ilyen hírportálok óránként frissülnek, Felcsútra a sms-eket is kinyomtatva viszik Alcsútról, futárgéppel, hogy a főnöknek ne kelljen a telefonját nyomkodnia, ha a nyomkodási referensének épp beteg a gyereke.
És persze nem lehetetlen, hogy a 16 oldalba belefér még néhány 'állítsuk meg Brüsszelt' típusú egész oldalas hirdetés, elvégre  sógor szomszédja unokaöccsének reklámügynöksége nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű, köll nekik a megrendelés, mint egy Ibizán nyaralónak a prémium minőségű kokain. A maradék tíz-tizenkét oldal meg pont  elég, hogy megtudják belőle, kire kell szavazni, és nem kell leírni a nevét sem azoknak, akikre meg nem.

És még valami, ha már a számok. A hiánypótló kiadvány 2 millió 130 ezer példányban jelenik majd meg, minden nyugdíjasnak küldenek belőle. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy akkor anyámék pl. kettőt kapnak? Elvégre ketten nyugdíjasok egy lakcímen. Amúgy persze hogy, hisz akkor minek kellene belőle több mint két milla,? Nyilván arra gondolnak az államkormány propagandaminiszteri kabinetirodájában, hogy ha egy nyugdíjas házaspár csak egyet kapna, akkor összevesznének rajta, és hát kinek hiányzik ez az extra feszkó.? Egyszerűbb, ha mindenki kap belőle sajátot (a faterok majd a vécén olvassák, a muterok meg ráhámozzák a krumplit), elvégre ingyen van... Ja nem is, gondolom közpénz-milliárdokból kell ezt is összedobni, és komolyan csodálkoznék, ha lőrinc barát sajtóholdingja nem lenne benne.

Viszont. Évente négyszer ez a példányszám, az összesen kicsivel több mint nyolc és fél millió, amivel magasan a legnagyobb "újság" lesz. Amit aztán jól el lehet majd adni sikerként, hogy hát igen, a nyugdíjas közösség (nyugdíjas társadalom, nyugdíjas tömeg, nyugdíjas lakosság) igen megkedvelte a lapot, amit az is mutat, hogy statisztikailag elhanyagolható mennyiséget küldtek vissza, faszt rajzolva a borítóra. és És azok is Soros Dzsordzs voltak mind, egytől-egyig! A mennyiség fényében viszont sikertörténet a kannás bor, a hepatitisz vagy a kukában landoló teszkós reklámanyag is.
Persze azoknak is a kukában kellene landolniuk, akik ilyen emeletes baromságokat találnak ki sérelmünkre, szellemi és anyagi értelemben egyaránt.