2020. június 3., szerda

Történelmi emlékezet

Na az úgy volt, hogy száv éve volt az előestéje annak, hogy Clemenceau-ban elcsatolták tőlünk Trianont a kommunisták, a felvidéki erdélyiek tiltakozása ellenére. Ők amúgy hősiesen küzdöttek Isonzónál, de Dél-Trianont végül is az alpesi osztrákok kapták, akik olaszok, és nem szeretik ha nekünk van tengeri kijáratunk.
Történelmi tény, hogy maga Kun Bála kérvényezte Trianon elcsatolását, mert annyi sok románnal meg szlovákkal már nem tudott volna egy rendes diktatúrát csinálni később. Viszont tárgyalni az Apponyi gróf ment, de ő annyira arisztokrata volt, hogy nem látott át a bolsevikokon, igazából már az is összevazavarta, hogy a Nagy Októberi forradalom novemberben volt. Ráadásul a tárgyalások közepén lekávézta a térképet, így veszett el a Vajdaság, ami eredetileg nekünk akartak hagyni, mert a szerbeket a franciák még a flamandoknál is jobban utálták.

De aztán az antanti elnök, aki akkor a Teddy Rúzevelt utáni pali volt, rászólt a franciákra, hogy ez itt nem a porosz-francia háború vége,  szóval az lesz amit ő mond, és nem az amit a XXII. Lajos (más néven V. Napoleon), aki titokban volt akkoriban a király az ottani köztársaságban. Íg aztán a New York-Boston-Anatevka tengely zsidó érdekei érvényesültek, ők meg nem szerették az Ausztrián-Magyar Ferencjózsefságot, de akkorra már övék volt a Wall Street, de annyira, hogy még a tőzsde is oda költözött.

Nekünk meg azzal a mondással szúrták ki a szemünket, hogy hát a rossz oldalon szálltunk be a háborúba, merthogy a németekén. És mondták ezt nekünk például pont az angolok is, pedig a német császár und könig pont a Viktória királynő unokája volt, a Kettedik Vilmos, aki a Harmadik Frigyesnek volt a fia. Szóval a német császár (meg az orosz cár) is mind Viktória alomjából származott ki, és akkor még az angol británoknak állt feljebb. Mindeközben nálunk meg már Negyedik Károly volt az uralgó, és lássuk be, a négy az több mint a három, és pláne mint a kettedik. Ehhez képest minket szivattak az antantiak, főleg az amerikaiak, akik kívülről voltak benne, de a saját érdekükben!
És ettől mi meg több millióval kevesebben lettünk, meg egy csomó négyzetkilóméterrel, úgyhogy később Első Hitlerrel kellett jópofiznia a főkormányzó tengerésznek, hogy csatolják vissza Bécsben Nemnemsohát meg a Trianont meg Wass-Albertfalvát, utóbbit Kelenföldhöz.
De aztán megint a jött a kunbélai értelemben vett Rákosi Manó, és elvetette újra, mert  ő is diktatúrát akart, és nem vesződöt volna ilyen Kárpátokkal meg hasonló hegyekkel, ő már attól fulladt, ha a Gellért szálló lépcsőjét meg kellett másznia.

Még szerencse, hogy azóta igazi európai közepesnél valamivel kisebb hatalom lettünk, és Brüsszelben harcolhatunk Trianonért, meg komplett fodbalklubokat csatolunk vissza a hatrainkon túlról. (Bár itt nem világos, hogy ha mi ugye főleg magunkkal vagyunk határosak, akkor a csíkszeredai stadion az hol is van, már azon túl, hogy a hazaffyak lelkébe égetve.)

De majd holnap nemdudálással emlékezünk, egyperces össznépi satufékkel, majd előveszem a távcsövem, mert érdekel, hogy állnak meg a repülők egy percre odafönn, illetve milyen magasra kell menniük, hogy egy perc alatt ne zuhanjanak le. Mert a zuhanó repülő az ugyebár nem áll, az nem tartja tiszteletben a nemzethy gyászot, népben-nemzetben gondolkodó Boeing vagy Airbus, az simán belemerevedik egy gomolyfelhőbe.
Az Airbusok ezen felül nem árt ha elpirulnak szégyenükben, ha már főleg franciák, Toulouse-ből, ami rögtön Clemenceau mellett van. Vagy utána, nézőpont kérdése.

Még szerencse hogy Triatlont viszont más többször visszacsatoltuk, világbajnoki szinten is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése