Ma van a névnapom, illetve dehogy, nekem aztán semmim sincs, a nevemnek van napja, gondolom vannak, akiknek ugyanaz a keresztneve, mint nekem, és ilyenkor ünnepelnek, de tőlem ez távol áll. Ma azzal ünnepeltem, hogy holnapra halasztottam a hétvégi takarítást, és dupla adag csokipudingot ettem desszertnek. Embereket csak az utcán szembejönni láttam, levittem a szemetet, és megpróbáltam felhívni valakit, aki nem vette fel.
Amúgy sosem értettem, mi is a névnap lényege, már azon kívül, hogy ilyenkor legitim a bulizás, de régen a bulihoz nem kellett ürügy, ma meg már nem kell a buli. Nekem meg semmi közöm valami politikai okokból szentté avatott királyhoz, valahonnan a XI. század végéről, az kérem olyan kurva régen volt, hogy még a tejfogaim sem nőttek ki addigra.
A születésnap az valamivel személyesebb évforduló, bár ünnepnek az sem ünnep. Nem emlékszünk a születésünkre (gondolom nem véletlenül), úgyhogy nosztalgiázni sem tudunk rajta, hogy hú emlékszem még milyen nyálkás voltam, és hogy ordítottam.
Akinek van gyereke, annak lehet ünnep e gyerek szülinapja, mert emlékezetes egy alkalom, de nekem nincs, a sajátomon meg mit ünnepeljek?
Az ünnep az, amikor eszem egy jó ebédet, megnézek egy jó filmet, együtt vagyok valakivel, akit kedvelek, és úgy egyáltalán, lakhatónak érzem magam körül a világot. de ehhez nem kellenek piros betűk, meg valahány név a naptárban.
És akkor most ünnepet gyártok, a kedven zenei műfajommal (előre azt írtam: műmajommal, és ez az automata helyesírás-ellenőrzőnek is tetszett), vagyis ska, ez úttal amerikai vendégmunkásoktól.
Az amerikai ska az nagyjából leginkább Kaliforniából jön, biztos a napfény miatt. A túlzásba vitt UV-sugárzás, a narancsos szörfök meg a napszemüveges térdnadrágok így együtt heveny fúvószenére ugrálást okoznak. Az embereknél legalább is. A teknősöm egy kaliforniai vörösfülű, és bár szeret napozni, de ugrálni még egyszer se láttam, még ska hatására sem. (Persze lehet hogy ugrál, de csak akkor ha épp a másik szobában vagyok, alszom, boltba mentem vagy elraboltak az ufók - attól függően, hogy kedd van-e vagy csütörtök.)
A The Toasters viszont New York városát képviseli, azaz Kaliforniához képest egy teljesen másik óceán partján tolják már a nyolcvanas évek óta (akkoriban legalább már éltem, és volt szép kék kempingbiciklim), szóval ez itt mai dal, ha már süt a nap, a szemembe sokszor, hogy rohadna meg.
Amúgy sosem értettem, mi is a névnap lényege, már azon kívül, hogy ilyenkor legitim a bulizás, de régen a bulihoz nem kellett ürügy, ma meg már nem kell a buli. Nekem meg semmi közöm valami politikai okokból szentté avatott királyhoz, valahonnan a XI. század végéről, az kérem olyan kurva régen volt, hogy még a tejfogaim sem nőttek ki addigra.
A születésnap az valamivel személyesebb évforduló, bár ünnepnek az sem ünnep. Nem emlékszünk a születésünkre (gondolom nem véletlenül), úgyhogy nosztalgiázni sem tudunk rajta, hogy hú emlékszem még milyen nyálkás voltam, és hogy ordítottam.
Akinek van gyereke, annak lehet ünnep e gyerek szülinapja, mert emlékezetes egy alkalom, de nekem nincs, a sajátomon meg mit ünnepeljek?
Az ünnep az, amikor eszem egy jó ebédet, megnézek egy jó filmet, együtt vagyok valakivel, akit kedvelek, és úgy egyáltalán, lakhatónak érzem magam körül a világot. de ehhez nem kellenek piros betűk, meg valahány név a naptárban.
És akkor most ünnepet gyártok, a kedven zenei műfajommal (előre azt írtam: műmajommal, és ez az automata helyesírás-ellenőrzőnek is tetszett), vagyis ska, ez úttal amerikai vendégmunkásoktól.
Az amerikai ska az nagyjából leginkább Kaliforniából jön, biztos a napfény miatt. A túlzásba vitt UV-sugárzás, a narancsos szörfök meg a napszemüveges térdnadrágok így együtt heveny fúvószenére ugrálást okoznak. Az embereknél legalább is. A teknősöm egy kaliforniai vörösfülű, és bár szeret napozni, de ugrálni még egyszer se láttam, még ska hatására sem. (Persze lehet hogy ugrál, de csak akkor ha épp a másik szobában vagyok, alszom, boltba mentem vagy elraboltak az ufók - attól függően, hogy kedd van-e vagy csütörtök.)
A The Toasters viszont New York városát képviseli, azaz Kaliforniához képest egy teljesen másik óceán partján tolják már a nyolcvanas évek óta (akkoriban legalább már éltem, és volt szép kék kempingbiciklim), szóval ez itt mai dal, ha már süt a nap, a szemembe sokszor, hogy rohadna meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése