2020. június 23., kedd

Hűlt hely

- Lejöttem a boltba tejért, de hiába. Tej még volt, de a bolt az elfogyott, tisztára eltűnt a földszinttel együtt, rögtön az elsőre lehetett belátni a járdáról. Há' mondom, ezt biztos a kínaiak csinálták atommal, azok csinálnak ilyeneket főleg - mondotta Tövig Béla, aki lépcsőház-szerte arról volt híres, hogy ő a végre valaki, aki nem Lajos. Az amúgy sem szívesen lett volna, mert a tíz emeleten összesen tizenkét Lajos lakott, tizenharmadiknak lenni meg egyrészt ugye szerencsétlenség, másrészt meg látta a filmet a Dartanyannal. Abban a tizenharmadik Lajos egy lúzer volt, neki meg pont elég a felesége Jolán,  nem akarna ő szerető ágyasokkal hetyegni, a Riseliő bíboros nevét meg le sem tudná írni.

De az elfogyott bolt, az tényleg felzaklatta. Elvégre tegnap még megvolt, volt benne a Katika meg a Szemüveges Csaj, meg tej. Meg sör, ami a tej férfiaknak, de most semmi. Illetve csak pár rekesz tej a járdán, nyilván a Szállító Jóska sem tudta hova lepakolni reggel, de ő meg mire menjen most azzal. A teszkós szatyorban gyűrögetett tizenkét-tizenöt, Extra Bier márkájú sörösdobozra bámult, hogy akkor ezeket ma sem fogja visszaváltani senki. Oké, eddig sem váltották vissza őket, de azért Béla kitartóan, valamint évek óta próbálkozott, mert bár istenben nem hitt, de abban igen, hogy  sörösdobozt egyszer úgyis visszaváltják. Szilárdra győzte magát meg, hogy a Katikáék csak viccelődnek vele, mikor nap mint nap nem váltják vissza a dobozait, ezt afféle bennfentes poénnak vette, hogy hát ja, így barátilag húzzuk egymást.
És titkon elgondolta, milyen lesz majd, mikor nagy röhögések közepette visszaváltják a dobozait végre, mennyi pénze lesz is belőle hirtelen. Jutalom azért, hogy annyi éve szereti már a sört, még akkor is ha takarékosan, beosztóan itta. Egy doboz sörnek legalább két cigi idejéig ki kellett tartania, a bolt előtti népgyűlések alkalmával háromig. Elvégre az ember vigyázzon az egészségére.

Szóval csak tipródott a Mindenféle És Száraztészta Diszkont hűlt helye mellett, a negyediken lakó Lajossal, akinek Erkélyen Dohányzó lett volna az indián neve, ha valaha találkozott volna indiánokkal, illetve azok tudták volna, mi a fene az az erkély. Ennek ellenére a helyzetet Lajos sem értette:
- Este voltam idelenn, hogy reggelre legyen otthon tömény, ne kelljen rögtön boltba menni, akkor még nem volt semmi. Na jó, mondjuk a konyakból már csak a drága fajta volt, nem az ütős, de még akciós volt a rumizű vodka, és az esti csaj, a majdnem Gréta aszonta, mára hoznak. Hát, ezt baszhatom...
- De hova bír tűnni egy egész bolt?
- Hova, hova, hát ahová az egész földszint, a garázsokkal. Lehet, hogy nem is a boltot akarták ellopni valakik, csak mondjuk két-három autót. Azt hogy ne tűnjön föl,vitték garázzsal együtt, úgy nem látszik, hogy benne-e az autó, garázsokat meg egyszerűbb az egész földszinttel együtt lopni. Úgy nem ébrednek föl a lakók, a sok zajra, meg szerteszét légkalapácsolásra.
- Te honnan tudod, hogy ellopták a boltot. A garázsokkal? - gyanakodott Béla - Mi van ha a boltot akarták elvinni, csak hozzá volt szerelve néhány garázs, aztán meg nem vesződtek velük.
- Ja lehet,  de hogy ellopták az egészet, az biztos. Szerintem ezen az éghajlaton nem párolognak el a boltok csak úgy. Valakinek kellett a pénz, úgyhogy vitte, amit talált. Amúgy biztos környékbeli, az Hátsóudvar utcaiaknak van három ilyen diszkontjuk is, ha ilyet akarnak, lopnak maguknak egy közelebbit.
-Fenébe, ma se fogják visszaváltani a dobozaimat. de még új sört se vehetek.
- De hát van még kettő garázsbolt nálunk is, egy doboz sörért mehetsz akárhova ide szembe.
- Hát nem, az van, hogy ott üveges söröket is árulnak.
- És?
- Nem azt mondom, hogy fertőz... de a dobozosnak sem ugyanolyan az íze már tőlük. Ez ilyen civilizációs harc. Lehet hogy mégis a kínaiak csinálták az atommal.

Traktort lopott, hogy sört vehessen / Tények.hu videó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése