2020. június 2., kedd

Egyforma-1

Idén végül is júliusban indul a Forma-1 szezon. De minek? Az egész versenysorozat olyan mértékben érdektelen, hogy magam az elmúlt években több versenyt átaludtam már. Pedig előtte huszonévig elkesen néztem, és úgy emlékszem, régebben (na ja, huszonöt éve) még voltak versenyek is. Úgy értem, versenyzők versenyeztek, nem pedig sztárokoptimalizálták a beállításokat, sőt, akkoriban többet voltak a versenypályán mint sajtótájékoztatón meg PR-megjelenéseken.

De mi maradt ebből mára? Hát nem sok. Egyik autógyár ennyiszáz millió dollárt tol bele, egy privát csapat jóval kevesebb százmillió dollárt, tesztelések, szimulátorok, szélcsatornák, 'big data'-mérnökök,  stratégiai statisztikus-technikusok, sajtósok, PR-osok, HR-esek, celebek és celebinák, youtube-csatornák és instagram-fiókok, brandépítés és imidzs-videók. Csak épp a versenyek lettek kurva unalmasak, most már tényleg érdektelen, hogy ferrari vagy mercedes, nekem már nem rontja el a napomat, ha az egyik nyer, a másik veszít, ezeknek pont úgy nem lehet szurkolni, mint a Marcvel-Disney tévesen filmeknek nevezett mozgóképeinek. 
Igen a szuperhősös szarokról van szó, amikből csak a karakterek, az értelmes cselekmény (tágabban: a jelentés mint olyan) hiányzik, amik nem megtörténnek a vásznon, csak látszanak, és amik kapcsán már kinem tojja le, hogy mekkora bevételt termelnek. Pedig ezt tudják csak felmutatni, a bevételt.

Nos, a Forma-1 az autóversenyzés Marvel-stúdiója, jobb esetben érdektelen, amit produkálnak, rosszabb esetben meg kifejezetten taszító. Ahogy anno még lehetett bírni Tim Burton Batman-filmjeit (mind a kettőt), ma már annyira érdektelenek ezek a szuperpáncélra alsógatyát húzó, felhőkarcolókkal pofozkodó véglények. Ahogy régen még lehetett drukkolni Damon Hillnek vagy Mika Hakkinennek (tényleg, ezeknek még érzelmeik is voltak, meg emberi gesztusaik), annyira rombolta porig a verseny izgalmát (aztán az éthoszát) M. Schumacher. Rohadt unalmas lett az egész, hogy hogy jön a digitális agyú német, átgázol mindenkin, és nyer sorban, mi meg unjuk. (Aztán persze zsinórban négy Vettel, meg kis megszakításl hat Hamilton, engem meg tényleg nem érdekel már, hogy akkor a kettőből  most melyik posztol magáról dobogón ugrálós fotót a fészbukon.)

A Forma-1 egy érdektelen és felesleges játék dollármilliárdokból, ahol az igazi verseny a háttérben zajlik és pénzügyi befektetők vívják, az meg nem érv, hogy sok embernek tetszik. A szupehősös ócskaságok is, mert igen egymilliárd légy is tévedhet, a lószar nem lesz finom attól, hogy relatíve népszerű.
(Mint egyszer Bödőcs mondotta a magyar popzene pöcegödréről, hogy: Ákos a popzene augusztus huszadikája. Igényes, profi és szar. Pont mint a Forma-1, ami sosem volt sport, de verseny az igen, ma meg már a fene sem tudja mi. Egy ideje már nem hiányzik.)

1309385865-rf_ael.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése