Interplanetáris giccs

Avagy zűrös dolgok az űrben, Föld-Mars szerelem retúrjeggyel, sötét titok a múltban, amit a néző már a huszadik percben levesz. Ez volt a Közöttünk az űr című romantikus(!) sci-fi, ami furcsa műfajához képest nem is volt annyira rossz, de ha most hirtelen újra meg kellene néznem, azt azért büntetésnek élném meg.

Mert a sci-fi az alapvetően összefér a horrorral, a lélektani drámával, a kalandregénnyel vagy a hőseposszal, és lehet egészen kocka alakú, elszántan tudományos, de romantikus leginkább tényleg csak a hősies értelmében szokott lenni. A szerelmi szál az inkább annyi, hogy Han Solo fickós lesz Leia hercegnőtől, Marty McFly összehozza a gimis szülei románcát (nettó önzésből, csak mert szeretne a jövőben majd megszületni), de például a Star Trek női szereplői nem tudnak olyan feszes kezeslábasokba bújni, hogy a férfiak legalább megbámulják őket. Kivéve Hétkilencedet, de ő meg félig borg, úgyhogy nem érzelmei vannak, csak töltöttségi szintje.

Nade, a tárgyalt műegész egy bolygóközi tinédzser lamúr, ami első hallásra annyira fából vaskarika, hogy tényleg meg kell nézni, ez most úszik-e a vízen, vagy elsüllyed. Hát röviden: egyik sem, ez valami nem arany, de középút, fontos életdilemmák koreai tinipop-dalocskák szintjén megfogalmazva.

Az egyik főhős tini egy Marson született srác, típusa első darabja, és ő is csak véletlenül marsi, mert anyu, a főűrhajós, jól eltitkolta a terhességét indulás előtt. (Hogy hogyan az rejtély, nem volt elég orvosi vizsgálat?) És ezzel iszonyúan kicseszett magával, mert lényegében belehalt a szülésbe, és kicseszett a fiával is, mert ő súlytalanságban töltötte köldökzsinórba csavart magzati életének nagy részét, aztán meg a Marson okostojáskodta magát tinédzserré, szóval eleve alkalmatlan lett a földi életre. A gravitáció, a légnyomás meg hasonlók miatt, de lehet hogy laktóz-intoleránssá is lett, csak mert arrafelé elég kevés volt a tehén, a robotokból meg legfeljebb hidraulika-folyadékot lehetett fejni, de az csak kinézetre tejszerű.

De úgy tűnik a Marson is van (volt, lesz, mittomén...) internet, és ez így kerek, légkör még nincs, de sávszélességet már bányásznak a sziklákból. Ezért aztán hősünk csetelhet egy csajjal, aki valahol Tulsában beveszi, hogy ő New York-ban ül a gépe előtt, és örökletes betegség miatt el sem hagyhatja a lakást, pedig de. Ugyanis az úrcsávó felcsempészi magát egy földi járatra, és megérkezik álmai bolygójára, ahonnan a többség menekülne, de neki még minden vicc újszülött.

Igazából az apját akarja megkeresni, meg a csetes csajt, hogy segítsen neki megkeresni az apját, róla amúgy a végére kiderül hogy a Gary Oldman az (az apa, nem a lány, bár Oldman-nek lehet hogy az is menne), így már értjük miért nem lövi le a szökevény tinit többször is.

A fiatalok szerelmessé kalandozzák magukat, a srác a földi körülmények közt romantikusan haldokolni kezd, majd hősies-romatikus módon kimentik innen, és visszaviszik a Marsra. És megy vele a csaj is, aki már a Földön is kívülálló volt, meg árva, középsúlyosan antiszociális, így aztán nyugodtan utazhat messzire, ha már szerelmes.

port.hu

Mert a szerelem ugyebár mindent legyőz. Először is a halált. és Akkor különböző nyálas filmekben járhat vissza a haláli hulla szelleme, hogy egykori párjára ráhozza a frászt, jobb esetben csak egy médiumon keresztül. A szerelem e mellett legyőzi a társadalmi-kulturális különbségeket, a régi sérelmekből növesztett gyűlöletet, ez már nem akkora mutatvány, mint a halálon átlépni, de halál még lehet belőle, lásd Rómeó és Juliskát és a mérgezett mézeskalácsot. Plusz a szerelem megállíthatná a háborút, csak a lövészárkokban mindig viszonylag kevés volt a nő, a tolerancia a férfiszerelem iránt, nem is beszélve a szolid háttérzene mellett fogyasztható gyertyafényes lazacsültről. Úgyhogy a háború az marad, a szerelem nem gátja, de néha egyenesen oka neki, kérdezze csak bárki a trójaiakat.

A szerelem itt a távolságot győzi le, de nem kapjuk meg mint üveggolyót, hisz a Mars nem messze van, csak Arizonában., nagyobb költségvetés esetén Jordániában.

És akkor néhány kihagyott ziccer, amiket vagy észre sem vettek a készítők, vagy simán csak nem érdekelték őket.

- A fiú a földi világtól elzártan nő föl, és bár megérkezve anyabolygójára viccesen csetlik-botlik (a gravitáció különbsége miatt néha szó szerint), de igazából nem derül ki milyen az, ha addigi életében egy robot volt a legjobb haverja, és a civilizációval kapcsolatos összes tudása a Mars-bázis adattárolóiból származik. Hát ennél még Tarzanról is sokkal többet tudhatunk meg egészen megsárgult ponyvaregényekből, de ennek a srácnak egyszerűen nem írtak élettörténetet a forgatókönyvbe.

- Itt valami magánvállalat kooperál a NASA-val, tisztára mint a valóságban a SpaceX-el (nyilván nem véletlenül, 2017-es a film), de semmit ne tudni, hogy akkor most az egész Mars-projekt valami nagy nemzetközi, vagy csak amerikai nemzeti nekibuzdulás, illetve hogy mennyiben a Gary Oldman által alakított Fanatikus Főgenya privát biznisze. Amivel, mint afféle rendes pszichopata, be akarja írni magát a történelembe, ha már a sorozatgyilkosság nem az ő műfaja, de mégis egy gyárilag lélek nélküli akarnok. Csak szerepet felejtettek el írni neki.

- Meg semmit nem tudunk meg arról, hogy miért űrhajóznak a Marsra bázist alapítani, tulajdonképpen mit csinálnak ott évekig, és mire jó ez nekünk itt a szomszéd bolygón? Pedig ha valami már önmeghatározása szerint is legalább részben sci-fi, akkor talán utalhattak volna rá, ha már a szerelmi szálat letudták három-négy közhellyel.

-És tényleg, azt sem értjük, a főszereplők hogy lesznek szerelmesek egymásba, csak annyit látunk, hogy egymás agyára mennek, aztán menekülnek az üldözőik elől, aztán smárolnak, de az egész dramaturgiailag annyira indokolt csak, hogy ennyi kóbor hódokat is menthetnének helyette.

Hú, az elején még úgy ugrottam neki ennek a posztnak, hogy ez egy egyszer nézhető film, de nem, mégsem. Én egyel többször láttam e művet, mint azt megérdemeltem, és már fél órája írok róla, úgyhogy gyorsan abba is hagyom.