Mint már írtam vala, igencsak irritálnak a sablonos amerika high school movie-k, ahol a csajok mind pompomlányok akarnak lenni, a fiúk meg menő sportolók, akik meg nem, azok szükségszerűen szemüvegesek, nyomorult baszatlanok, akik a menők által verve jók. Meg persze mindenki elég jómódú, fő gondja, hogy hova parkoljon és kivel menjen a bálba, meg hogy jó legyen a haja az iskolai évkönyv fotózásán. Kertvárosi problémák, neurotikus-öltönyös fater, zugivó háztartásbeli anyuka, aki a fodrász-szupermarket tengelyen éli az életét, és a hálaadási vacsora meg a karácsonyi házdekrálás jelenti számára az önmegvalósítás csúcsát.
Erre a háttére van aztán rápakolva valami sematikus történet-szerűség, főleg olyanok, hogy a kémia szakkörös rút kiskacsa leveszi a szemüvegét és bálkirálynővé változik, a gyíkarcok megfogadják hogy még érettségi előtt dugnak legalább egyszer, vagy a gonossz pompomcsaj jól megbűnhődik, mikor a focicsapat kapitánya ejti őt, és inkább egy jó egyetemre megy. A kémiaszakkörös ex-kiskacsával, naná.
Ebből aztán lehet ilyen amerikaipités, recskázós-fingós vígjáték, tizenhatgyertyás nulladik óra John Hughes modorában vagy valami legócskább tinihorror, de a sablonok ugyanazok, és olyan távol vannak a mi életünktől, mint ide a Neptunusz.
És persze néha-néha, a véghetetlen időből fel-feltör pár jobbfajta film, ilyen volt a csaj aki meg fog halni (amiről nemrég írtam is), az úgy volt egy rendes leukémia-dráma, hogy nem taposott a könnyzacskóinkba, volt súlya, de röhögni is lehetett rajta. És hát távol volt a fentebb emlegetett kliséktől, görbe tükör volt, és épp ettől szórakoztató.
Most meg belebotlottam Wes Anderson egy korántsem mai filmjébe, ami eddig kimaradt. Ez lenne az Okostojás (eredetiben Rushmore, így hívják a középiskolát), egy több mnt húsz éves darab, csakhogy én eddig nem kifejezetten követtem Anderson munkásságát. De miután a múltkor újranéztem a Grand Budapest Hotel, az Utazás Dardzsilingbe meg az Édes vízi élet című műegészeket, és végre kiderült, hogy a A fantasztikus Róka úr című animációt is ő követte el (mondjuk a stílusából gondolhattam volna), kifejezetten keresni kezdtem a filmjeit.
Szóval most jött a Rushmore Gimnázium, egy sznob magániskola, és annak legbalfaszabb majdnem végzős diákja, Max Fisher. Ő a magáról elnevezett színjátszókör vezető írója és producere, az iskolaújság főszerkesztője, a vívó- és a kidobós csapat kapitánya, meg még néhány dologé, amiktől menő vagy közutált is lehet az ember, de jó jegyek nem járnak értük. És hát Max Camebridge-be akar menni (korkedvezménnyel!), vagy ha az nem jönne össze, kicsit duzzogva megelégedne a Harvardal is, viszont annyira rossz tanuló, hogy jóformán egytlen karó választja el a kirúgástól.
És akkor jön a nyilván kissé groteszkre vett romantikus szál, mert hősünk megkörnyékezi az egyik tanárnőt, aztán összehaverkodik a helyi nagyvállalkozóval hogy támogassa őt, de az szintén ráhajt a tanerőnőre. És kitör a háború, ami itt az iskola folytatása más eszközökkel, de úgy, ahogy csak egy tenyérbemászó, szemüveges gyík tudja.
Max (Jason Schwartzman) tényleg annyira irritáló figura, hogy eszünkbe sem jut drukkolni neki (na jó, nekem biztos nem), viszont a gimnázium menő csávói meg akkora bunkók, hogy hozzájuk képest a szob, hazudozó főszereplő is kis híján szimpatikus lesz. Vagyis nem lesz az, de az érzelmi relativizmus miatt ez tényleg csak egy kicsin múlik. Bill Murray, mint a nagymenő gyáros pont olyan, mint amilyen Bill Murray szokott lenni, gyakorlatilag az összes Anderson-filmben csak itt bajszos, szakáll nélkül), de őt pont a billmurray-sége miatt csípjük. Szerelmük tárgyát meg Olvia Williams alakítja, aki pont olyan karót nyelt, amilyennek egy életválságban lévő biológiatanárt csak elképzelhetünk. De Wes Anderson világában a karót nyelt az új szexi, és tényleg. Unalmas a kinézete, mint egy macskáinak élő könyvtárosnéninek, okoskodik, mint egy Woody Allen film felejthető mellékszereplője, de a mosolyától leolvad a monitor.
És hát a színészek mellett a történet sem mindennapi, egy szokásos amcsi középsuli-mozi fanyar paródiáját kapjuk, pont annyira szürreális, hogy ne vegyük komolyan, és pont annyira érzelmes, hogy ne unjunk rá túl hamar. Max szövegei igazán jellegzetesek, ő egy tinédzser, aki máris sikeres felnőttnek (drámaírónak, sportolónak, politikusnak, mikor minek) láttja magát, és ekként is viselkedik. Miközben a külvilág meg csak a szemüveges hülyegyereket érzékeli, aki üldögél a maga rózsaszín felhőjén, és magasról tesz a valóságra. Nála a borbély papa következetesen agysebész, az iskola színjátszókörnek írt bénasága sikerdarab, a világnak meg simán csak az a dolga, hogy támogassa az ő páratlan tehetségét, és mindent lebíró akaratát. Hogy minden hezitálás nélkül a lábai elé boruljon. (Szerinte a tanárnőnek gyakorlatilag kötelező lenne belészeretnie, hisz neki ennyi minimum jár a világtól, a sorstól vagy a Nagy Manitutól, pláne mert akváriumot is építene neki, az iskolai baseball-pályán, hol máshol.) Végig úgy beszél mint egy nagymenő, és nem veszi észre, hogy lelóg lába a kispályáról is, ahol csak azért a csapatkapitány, mert ő nagyjából a csapat is.
És ami legjobb, a film végén nincs taluság. Mert tök jó néha olyan groteszket nézni, aminek a világa beszippantja az embert, van benne dráma, humor, remek szövegek és sajátos karakterek, de nem kell azon gondolkodnunk, mit is akart mondani ezekkel a költő. Úgy hat, hogy nem agyalunk rajta, sőt, úgy hat igazán. Max kirúgítja magát az iskolából, a nagymenő haverja válik, és egy szállodában pusztulgat lefelé, a tanárnő meg nem tudja, mit akar az élettől, de legalább azt se nagyon, mit nem.
Így a végén a happy end is mondjuk hogy keserédes, mindenki kezd visszazökkeni a maga normalitásába, ami kívülről még mindig fura, rosszabb esetben válságos, de hőseink ebben tudnak élni. Máshogy nekik nem megy, a saját életüket próbálják élet-konfommá tenni, de azért csak mértékkel.
Ja, és jó a zenéje, a mi persze a minimális elvárás, ha már állítólag benne van Neil Young is. Mondjuk meg kell néznem még egyszer, hátha én is felfedezem, de másodjára már nem megyek ki kávét főzni, meg mosogatni. Meg vécére, esetleg megállítom. A filmet nem a vécét. De Mr. Youngot azért ideszúrom, most úgyis aktuális eme régi sikerdarabja:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése