Mostanában több helyen is szembe jöttek a "brühühü, már egy éve nincs Trónokharca"-topikok, én meg csak elnézően elnéztem mellettük. Mert ha valami, akkor a trónok arca tényleg nem érdekelt, soha egy másodperc erejéig sem. Ja, tudom hogy van egy ilyen szerteszét rajongott sorozat, meg olvastam róla, hogy ez a Gyűrű Kúra szőrös, büdös, kardozós-lovaglós világának az ölős-baszós változata, igazi huszonegyedik századi elvágyódás egy világba, ahol vért és beleket ontanak ki, némbereket hágnak meg, és senkit nem érdekel, milyen emoji illik az aktuális véres leszámoláshoz. Ha Tolkien sagája a szoftpornó, az Emanuelle kiveri a pasinak az asztal alatt, akkor a Harcosan Trónolók a hardcore gangbang, a várbörtönben csoportosan arcra élvezés. De az meg kell a fenének, nekem egyik sem jön be, a gyűrűkúrát több kísérletből sem tudtam elolvasni, a filmekből a középsőt próbáltam megnézni, de elaludtam rajta, a trónharcoknak meg talán két-három epizódjába kezdetem bele (hogy mi ez a nagy hype?), de annyira sem bírt érdekelni, mint kutyaszar a bokrok alatt.
Rá kellett jönnöm, hogy a fantasy mint olyan nem érdekel, gyerekkoromban is utáltam az összes kardozós királyfis, hercegnőmentős, gonoszmostohás moslékot. nekem a Mézga család jött be, (főleg Géza a kádári kisember prototípusa, meg Kriszta, mikor a beat-zenekarával egy tehenészetben koncertezett), meg mondjuk a Mirr-Murr, Oriza Triznyákkal meg a kutyával, akit úgy hívtak, hogy Téglagyári Megálló. És a Doktor Bubó, csupa emberi problémával, mint megcsalás, alkoholizmus, korrupció vagy paranoia, meg Kukori, a baromfiudvar Al Bundy-ja.
Vagyis a mese jöhetett, de csak ha volt köze a saját világomhoz, ahhoz a bizonytalan állagú, kandírozott narancszselé színű áramvonalhoz, amiben éltünk, de a tisztán fantáziavilágokkal nem tudtam mit kezdeni. Na ja, már tizenkét évesen is a Három testőrt meg a Joseph Balsamo-t olvastaaóm Dumas-tól, amik úgy fikciók, hogy konkét történelmi környzetbe helyezi őket a szerző, úgyhogy I. Károly Stuart-házi királynak, vagy Mazarin bíborosnak utána lehett olvasni. A könyvtárban, mert akkoriban még a könyvtár volt az analóg internet, innen is látszik, hogy tényleg öregszem.
A túlfikcionált (de szép szó lett ez) szövegek még el-elmennk, de mozgóképen már nem bírom őket. Nemrég próbáltam megtekinteni Peter Brook bő harminc éve készült Mahabharata-feldolgozását, de fél óráig bírtam azt a bugyutaságot.
Szóval az, hogy egy nem létező világban, nem létező lények társaságában vérre menő kétdimenziós karakterek mit kezdenek egymással, az engem hol érdekeljen? A szereplőknek annyi köze van hozzánk, hogy szeretnek dugni, szeretik a vagyont és hatalmat, meg a két fülük közt van a fejük, de ez egy farkasfalka alfahímjére is igaz, mégsem néznek tömegek farkasokkal táncoló természetfilmeket. Hát igen, a farkasszex csak egy egész vékony szubkultúrát érdekel, ámde a táncosokkal farkalók már sokkal izgalmasbbak, különösen ha a szex kellően erőszakos, és nagyon nem mentes a hatalom dominancia-játszmáitól.
És az ilyen trónharcolásos sorozatok pont ezt nyújtják, csak én inkább a lelkizős kamardrámákat preferálom, meg a sötét (nagyon sötét) humorú komédiákat, ezért jött be a kibaszott világvége, de még a dél-kaliforniai diéta is, a zombi családanyával. Vagy épp a Dr. Who, és főleg azok a részek, amik itt és most (na jó, Britanniában és akkor) játszódtak, mert a sci-fi is úgy izgalmas, ha van kapcsolódása a saját életvilágunkhoz. Nem mellesleg: ezért hulladékok a mostanában elburjánzott szuperhősős tucatfilmek is, nekem egy szupehős legyen űrlény, vagy menő vároi nindzsa, de ne legyenk természetfeletti képességei, ne legen varázsló, mert onnantól nem érdekel. Hisz egy varázserejű szuperhősnél már nincs tétje a hősködésnek, a deus ex machina esetében már gombnyomásra működik, hisz ő maga a deus, legfeljebb egy másik varázserejű szupergonosz lehet számára kihívás, de ahhoz nekem már semmi közöm, intézzék el egymás közt, a végeredményt se küldjék el ímélben. Ez a fajta küzdelem már az olümposzi istenek esetében sem tudott lekötni.
És afféle bonus track gyanánt, egy emlegetett fikció főtémája kicsit másként. (Tényleg, csak engem idegestett, hogy a mézgagézák minden epizódjának az első harmada a főcím volt? Néha hosszabnak éreztem mnt magát történetet, ráadásul kurvára untam.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése