Igen, ja, 2000 az már 21 éve volt, tudom. De ez itt a kétezredik bejegyzés a blogban, amin kicsit meglepődtem, általam. Mert elkezdetem beleolvasni a sok évvel ezelőtti bejegyzésekbe, és nagy részről nem is rémlik már, hogy én írtam. Pedig de, csak ki tudna fejbe tartani ennyi marhaságot.
És meglepően sokszor röhögtem föl, de hát nekem sok régi vicc új már, hisz az új viccekkel sem ápolok tartós viszonyt.
És jut eszembe, majdem tíz éve írom már ezt az izét (eredetileg azt írtam, hogy ezt a szart, de talán mégse...), ami lehet hogy több, mint ami indokolt. (Amúgy 2011. május 14-én kezdtem, ami érdekes módon, ám véletlenül, az öcsém harmincadik születésnapja volt. Szóval ő is öregszik.)
Valaki egyszer megkérdezte, hogy most is vállalom-e minden írásom, gondolatom, mondatom? És hát annyit bírtam rá mondani, hogy szerintem a kérdés rossz. Egyfelől tényleg nem tudom, mi mindent írtam össze itt tíz év alatt, másfelől pláne nem tudhatom, hogy filmkritikában, könyvrecenzióban, lemezkritikában mi mindent írtam össze (pénzért, nyomtatásban megjelent módon) az elmúlt huszonévben. Például a nyomtatásban megjelent szociálpszichológiai cikkeimet vállalom, azokkal képben vagyok, de tényleg, kétezer poszt ide, ezer cikk oda, nem regényíró vagyok, hogy háromévente írok egy nagyregényt, és pontosan tudom melyik volt ócska, és melyik a magnum opus. Ez nem az a műfaj.
Nyilván minden véleményem akkor és ott volt érvénye, de most hogy olvasom magam, nagyrészt ugyanazt gondolom. (Konzekvens pasi vagyok, persze a magam módján.) Van olyan nyilván, ahol ma már árnyaltabban fogalmaznék, meg olyan is ahol sokkal karcosabban, de minden leírt bazmegem az enyém, nem fogom megtagadni őket.
Szóval a saját történetemet olvasom most vissza, node így jár az, akinek a jelene semmilyen, a jövője kilátástalan, és akkor van a múltja, amikor még vele együtt történt a világ. Gondoltam a 2000. bejegyzésig még eljutok, aztán kiderül, van-e kedvem, meg lehetőségem tovább írni.
Most meg itt állok (izé, ülök), és nem tudom. Ne lepődjön meg senki, ha holnap kirakok egy ironikus filmkritikát, de azon se, ha többet semmit.
Alapvetően egy függő személyiség vagyok, és az írás az egyik függőségem, szóval asszem inkább folytatnám, de ez helyzetfüggő.
Amúgy köszi a figyelemért, én:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése