Kikutatták, hogy a természet hangjai jót tesznek a mentális egészségünknek - olvasom, és hirtelen elfog az instant megvilágosodás. Hát persze, ez a gond az én mentális egészségemmel! Nem az, hogy munkanélküli vagyok, bármilyen pozitív kilátás nélkül, magányos és a barátaim sokszáz kilométere innen, de egytől-egyig, hogy aztán ne nagyon vegyék fel a telefont (izé, a messengert). Semmi gond az anyagi és szociális csődhalommal, amit jobb híján az életemnek hívok (és nem, ez tényleg nem egy afféle middle life crisis, ez valódi, húsbavágó csődhelyzet), tényleg az lehet a gond, hogy a természet hangjai leginkább a National Geographic által jutnának el hozzám, ha ott nem csak a légikatasztrófás sorozatot nézném mostanában. Mondjuk ez utóbbi is jellemző...
De hát itt, két soksávos főútvonal kereszteződésében, lakótelepi módon urbánus környezetben a természet hangja a mentőautó szirénája (közel a mentőállomás), a padlógázzal elhúzó kamionok, az utolsó fél liter kannás boron üvöltve összeverekedő hajléktalanok, meg helyi, magukat menőnek pozicionáló pasasok, akik basszusmeghajtásra állították át az öreg Nissant. Rosszabb esetben Suzukit.
Még szerencse, hogy a házunk aljában egy optika található, képzelem, ha jelenlegi alapzajhoz hozzácsapódna még egy kocsma is (amely furcsa módon persze "presszó" néven futna), vagy akár csak egy éjjel-nappali trafik, melyek ugye közismerten az éjjeli vodka-ellátásért is felelnek, amire egy ilyen csomópontban nyilván igény is lenne.
Ezzel együtt nem túl hideg éjjeleken, a forgalom elültével, már madárcsicsergést is hallani, mert a madarak szívós poszt-dinoszauruszok, túlélik a városi környezetet, és belakják a ház melletti durván tüskés bokrokat is. Pedig ott aztán a fél pár zoknitól az üres borosüvegig minden van, amit még a második ukrán front hagyott hátra.
De a madarak fütyülnek az egészre, nem mintha lenne más választásuk, ha már nem költöző típusúak, hogy időnként elhúzzanak délnek.
Ám ez az én mentális egészségemen nem sokat segít. Most vagy az van, hogy az a kis madárcsicser, az önmagában még kevés, vagy mégis inkább pénzre és emberi kapcsolatokra lenne szükségem először, aztán, ha már nem attól kell tartanom, hogy mehetek a híd alá, akkor majd élvezem a balzsamos nyári estéket, mikor elcsitul a zaj a meg a szénmonoxid, és beindulnak a rigók. Az lesz majd a szép, ha valaha lesz még ilyen, hogy csak azt a kis stresszt kelljen mondjuk vízcsobogással kisimítanom. És ne az jusson eszembe egyből, hogy úristen, folyik a vécé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése