Kezdjük ott, hogy nem különösebben kedvelem Eddie Murphy munkásságát, miközben különösebb bajom sincs vele. Egyszerűen nem az én világom, azt a fajta a humort képviseli, ami leginkább csak elmegy mellettem, mint hathúszas gyors.
A Bowfinger-ben (magyarul Fergeteges forgatás) például tök jó, de az meg pont Steve Martin és Frank Oz filmje, A Beverly Hills-i zsaru is elég nézhető, de engem kicsit fáraszt, hogy nagyjából mindig ugyanabból a három karakterből (a Tökös, a Teszetosza és a Lelke Is Van) húz elő egyet, vagy néha többet is, vagyis kiszámítható, mint egy különösen unottra sikerült Kormányinfó.
Az Amerikába jöttem éppenséggel tetszett, de hát valamikor a rendszerváltás környékén láttam, jó eséllyel még nem is voltam nagykorú, azaz lehet fiatalos botlásnak tekinteni, plusz akkoriban azért még nem volt ennyi néznivaló, lehetett örülni ennek is. Azóta már láttam egyszer-kétszer, és igazából hangulatfüggő, hogy épp szórakoztat vagy idegesít-e, de ettől legalább érdekes kísérletnek tűnt a 33 év után elénk tálalt folytatás megtekintése.
Ami felesleges majdnem két órának bizonyult. Ez a film egy közepes kupac trágya, mondjuk tehéntrágya, azaz nem büdös vagy kirívóan gusztustalan, lehet vele fűteni is, ha eleget hagyjuk száradni, de nem korongoznánk belőle egy ízléses vázát vagy hamutartót, hogy a nappalit díszítsük vele.
Ez a folytatás nagyjából egy fordított sztori, itt nem Amerikába, hanem Amerikából jönnek, méghozzá a királlyá váló Akeem herceg balkézről való fia, és annak posztkurvás életszakaszát élő anyja. Merthogy a királynak három lánya van, de a trónt csak fiú örökölheti, úgyhogy beszervezik a csávót egyenesen Queens-ből, aki aztán mókásan illeszkedik be egy afrikai királyi udvarba, miközben menetrendszerűen szerelmes lesz, de nem abba, akibe dinasztikus és geopolitikai alapon kellene.
mafab.hu
És hát ez a harminc évvel korábbi modell, ma már láthatóan nem működik, ezt talán maga Eddie Murphy is érzi, ezért az indokolhatatlanul sok a zenés-táncos betét, hátha ezzel el lehet adni a cuccot. Valakinek legalább is, nekem tuti nem, mert szerintem szar a zene. Is.
A történet meg copy+paste alapon készült, visszatérő poénok, visszatérő karakterek, de röhögni már nem bírok rajtuk, hiába Wesley Snipes vagy Morgan Freeman, mint neves epizodisák. És az egészről egyetlen szó jutott eszembe, ami összefoglalja a műegészt: fáradt. (És ezért: felesleges.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése