2021. április 27., kedd

Az autópálya-analógia

Palkovics innovációs miniszter és felsőoktatás-hátramozdító olyat szólt, hogy a Pesten lábát megvetni készülő, kínai Fudan egyetem nem azzal lett 34. a világranglistán, hogy ott ideológiai képzés folyik. És hát lehet, hogy majd az itt tanuló kínai hallgatók kommunista pártalapszervezetet is alapítanak, de lehet hogy nem, szóval minek itt verni a habot? Csodás, és akkor mi most ujjongva ünnepeljünk? Hisz mégis csak egy fura, hibrid diktatúra - nem mellesleg világhatalom, amely ezt élvezi is - egyeteme készül nálunk is megtelepedni, amely már alapdokumentumaiban is többszörös hűségesküt tesz a Kínai Kommunista Párt felé, elismerve annak vezető szerepét, és ideológiai megkérdőjelezhetetlenségét.

Az egész kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy Hitler alatt is olyan remek autópályákat építettek, hogy évtizedekkel később az NDK-ban még mindig azokat használták. És mondjuk lenne most is egy Hitler-szerű szörny valahol Európában, mi meg a rezsimje állami cégével építtetnénk itthon autópályát (nem mellesleg, az általuk nyújtott hitelből), mondván hogy hát igen, néha szörnyű dolgokat mondanak, állítólag szörnyű dolgokat is tesznek (persze nem ítélkezünk, mi nem vagyunk ott, nem láttunk koncentrációs táborokat a saját szemünkkel), de utat építeni azt tudnak, nem véletlenül vannak a világ élvonalában.

mandiner.hu

Mert hát Kínai Kommunista Párt egy elnyomó, milliókat „átnevelő“ táborokba záró, az orwelli totális kontrollra törekvő, központosított államkapitalizmust működtet. Mely egyesíti magában a szovjet rendszer agymosott embertelenségét, és a 19. századi nyugati kapitalizmus brutálisan kizsákmányoló  attitűdjét. (Ajánlott irodalom A munkásosztály helyzete Angliában Friedrich Engels tollából.)
És egy ilyen állammal - pláne egy magát harcos antikommunistának hirdető (amúgy lényegileg bolsevik) - kormányzat nem üzletel és nem haverkodik a minimálisan szükségesen túl. Mert valamennyire persze muszáj, hisz ma már Kína gyártja a fél világot, szóval vannak kényszerpályák, de a felcsútok géniuszát senki sem kergeti szívlapáttal a stadionja körül, ha nem hoz ide egy kínai egyetemet, nem mellesleg több pénzért, mint amennyit a teljes magyar felsőoktatásra költenek egy évben.

És e tekintetben tök mindegy, hogy hányadik a Fudan valamelyik egyetemi világranglistán (mert azokból is van több, és a miniszter  nyilván arra hivatkozik, amelyik az ő álláspontjának kedvez). De ha ez számít, akkor ott van például a bostoni MIT, a londoni Imperial College,  vagy a müncheni műegyetem, mindegyik világszínvonalú  a műszaki-természettudományos kutatásokban, és egyik sem tekinti vezérlő csillagának egyik kommunista pártot sem. (Az MIT-vel ráadásul van is már némi együttműködés, azt Palkovics is említi a linkelt interjúban, hogy Debrecenben van már egy központjuk, szóval miért is nem lehet ezen a vonalon továbbmenni, ha már mindenáron hi-tech kutatást és oktatást szeretnénk?)

A miniszter az interjúban amúgy szinte semmi konkrétumot nem mond, csak löki a szabvány dumát a semmiről, a "modellváltásnak" csúfolt alapítványi kiszervezésekről is csak sunnyog, miközben nyilvánvaló, hogy nem a modell- hanem a kormányváltás a lényeg, egy esetleges ellenzéki győzelem ellen igyekeznek  bebiztosítani magukat a jó elvtársakkal kibélelt alapíványi kuratóriumokkal, meg az állami cégek vagyonának átpasszolásával. Na, ez mondjuk passzol a Fudan által büszkén felvállalt eszmeiséghez. Demokratikus díszletek mögött kell felhúzni egy fideszes deep state-et, hisz a haza nem lehet ellenzékben. Hazának pedig magukat tartják, szakszerűen fogalmazva: Nyuszi rokonait, barátait és üzletfeleit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése