A Hold árnyékában egy műfajilag zavaros film, kriminek/ thrillernek indul, időutazós sci-fi lesz belőle, meg valami bizonytalan állagú karakterdráma, miközben klisékből építkezve összehoz valami majdnem eredetit.
1988-ban kezdünk, mikor is három ember, akiknek az égvilágon semmi köze egymáshoz, szinte egy időben halálozik el, pontosan ugyanolyan módon, azaz az agyuk kifolyik a fejük összes lehetséges nyílásán, miközben mindegyiknek ugyanolyan sebhelyek vannak a nyakán. De semmi vámpírkodás, szerencsétleneknek valami izotópos izével izélték szét a központi idegrendszerét, a főszereplő (akkor még) közrendőr meg nyomozni kezd, ha már amúgy is nyomozó szeretne lenni. Sokra nem megy a yard, mert az elkövető, az ideáltipikus kapucnis lány, metró alá esés által több darabra halálozik , de úgy, hogy előtte semmiféle nyilvántartásban nem szerepelt, így mivel a gyilkos halott, az ügy lezárva.
Ámde kilenc évvel később újra felbukkan, mintha nem is lenne néhai, és újra öl, lényegében ugyanazokkal a módszerekkel. De minek is változtatna, hisz ugyanaz a kék, kapucnis felső van rajta, amit összevérezett a szerelvény alá esve, a kezén is is ugyanaz a kötés, amit akkor viselt, sőt még csak idősebb sem lett. Halottaknál ezen mondjuk nem lepődünk meg, azon már inkább, hogy még mindig milyen fürge.
És itt már adódik a nyilvánvaló, hogy ő bizony időutazó, a jövőből jövő lövő, aki valamiért kilenc évente bukkan fel megjelenni, aminek valahogy a Hold fázisához van köze, bár arra nem vesztegetik az időt, hogy valamit mondjanak arról, miért is. Kilenc évente van Vérhold, akkó' jön a vérgyilkos a bérhód, oszt' annyi.
acinemanias.com
Aztán egy viszonylag unalmas középrész után a végére el van magyarázva a nézőnek, hogy a jövőben (2024-ben, csaxólok) pusztulat jön és végítélet, ezt akarja megakadályozni a gyilkos azzal, hogy módszeresen eltesz mindenkit láb alól, aki apja, anyja, nagynénje vagy gyerekkori barátja lehetne a jövő főgonoszainak. Ez lényegében a Terminátor humanitárius változata, mintha a jelenből valaki visszamenne megölni Alois Hitler vámtisztet, Alessandro Mussolini kovácsmestert meg Goebbels anyót, hogy a világháború protagonistái lehetőleg meg se szülessenek. Pont mint Schwarzenegger Sarah Connort, még mielőtt eszébe jutna teherbe esni, mer akkor az ő vérvonalával több gond már nincs.
Csakhogy ott van főhősünk is, aki '97-re már nyomozó, és megszállottja lesz az ügynek (mondjuk részben ráér, a felesége pont kilenc éve belehalt a szülésbe, a lánya meg már sok szempontból önállóbb a faternál), és kilenc éveként megpróbálja lekapcsolni az időutazó csajt, miközben egyre eszelősebbé és egyre hajléktalanabbá válik, amit főleg az arcszőrzete elburjánzásával jeleznek az alkotók. (Na jó, azt is látjuk, hogy hogy az ócska autójában lakik.)
És mivel a film thriller is, a végére jön a kötelező csavar, ami nekem úgy kétharmadnál már megvolt, meg a sztereotip katarzis, ami viszont valahogy mégis hiteles, szóval A Hold árnyékában (ha nem is korszakos mű) de tisztességesen működik.
A lényeg, hogy a negyedik világháborúba torkolló idővonal azért csak eltűnik valahogy, de Lockhart nyomozó azért még emlékszik rá, mit úsztak meg csöndben a múlt átrendezésével, meg azzal, hogy ő végül nem bírta megakadályozni a műveletet sem a nyolcvanas, sem a kilencvenes években.
De ez az emlékezés némileg fura, hiszen vagy megváltozik a 2024-ből nézett múlt, de akkor számára is, vagy számára sem, de akkor senkinek. (Ez nem a Yesterday Danny Boyle-tól, ahol simán elmegy, hogy a Beatles törlődik a kultúrából, páran mégis emlékezek arra, hogy Hey Jude!) A forgatókönyvíró láthatóan nem tudta eldönteni, hogy az idő képlékeny-e, vagy sem, de végül is ez nem egy sci-fi. Mert science az nincs benne, ez nettó fiction, annak viszont - minden közhelyes fordulatával együtt - meglepően jól működő. Talán mert képes elgondolkodtatni, hisz krimiként egész jól működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése