Nem, a cím nem az én leleményem, hanem Kurt Vonneguté, aki - ha jól tévedek - az Apollo-11 fellövésének történelmi eseményét kommentálta íly módon. És hát A potyautas című netflixes filmben ha nem is egy ilyen történelmi küldetésre indul a zűrhajó a Marsra (az kiderül, hogy van már ott emberi kolónia, meg ugye az a bizonyos egér), de rakéta nagy és fallikus, a parancsnoka meg egy nő, csak hogy tudja hol a helye.
Szóval ezek nem a Holdra, de még csak nem is a Mars egyik holdjára, hanem egyből a Marsra mennének (nyilván nem tudják, hogy az egy csoki, amit Glasgowban rántva is árulnak), méghozzá olyan tempóban, hogy vissza se bírnak fordulni, mikor egy véletlenül a hajón maradt mérnököt találnak, ájultan, aztán már simán csak zavarodottan. A gáz mindössze annyi, hogy három fős az eredeti legénység, három főre tervezték a kaját, a helyet, a levegőt, úgyhogy egy idő után csak fölmerül a kérdés, hogy meg lehet-e enni a potyautast, vagy ha nem, kit lehet megenni helyette - klasszikus hajótörött-dilemma, hisz arra kevés az esély, hogy a bolygóközi térben egyszer csak szembe jöjjön egy kebabos, vagy legalább egy kávézó, ahol van friss tegnapi fánk.
És ennél is nagyobb gáz az oxigén. Ami nincs, illetve van, csak nem elég, egy idő után már ott tartanak, hogy valójában két emberre való van csak, ők meg négyen, és egyikük sem hajlandó átállni arra, hogy az UV-lámpa alatt fotoszintetizáljon.
fess.hu
Úgyhogy jön a kiszámítható kamaradráma, amit leforgatni olcsó (négy színész, egy díszlet), ám tanulságos, bár nincs a sztoriban túl sok morális dilemma. Konkrétan csak egy, de az legalább súlyos, hogy most akkor vágják ki a faszit a légzsilipen, osszák be négyfelé a három adagokat és és némileg éhezzenek, vagy bízzanak benne, hogy mégis csak elérik élve a Marsot, és a helyi kolónia képviselőit, akik majd ehető omlettel és palackozott hegyi levegővel várják őket. Plusz felmerül még, hogy a potyautas simán legyen öngyilkos, és hát jó ember ő, meg is tenné, ám a doktornő is jó ember, így ő meg nem hagyhatja, szóval marad a kollektív túlélőtúra.
A színészek alapvetően rendben vannak, ami fontos, mert négyüknek kell elvinni a hátukon az egészet, közel két óra hosszan. Toni Colette-ről kiderül, hogy gyakorlatilag mindegy mit játszik, minden megy neki, Anna Kendrick legfőbb színészi eszköze változatlanul az, hogy lófejű, boci szemekkel, az ázsiai fickó meg a színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék, de legalább sokat fáj a feje. A fekete mérnök srác meg fekete és be van tojva, ennyivel le is tudja a karakter-ábrázolást, de hát szerepe szerint ő itt a probléma, és csak kis mértékben része a megoldásnak, úgyhogy sokkal több amúgy sem kellene belőle.
És az egész jó is lenne egyben, de azért a dráma kissé kiszámítható, nagyjából a közepétől sejthető, ki lesz az, aki a végén feláldozza magát, és tényleg, de hát ilyen a zsáner, ennél többet nemigen lehetett volna kihozni belőle.
A vicces az, hogy pl. port.hu-n úgy pozicionálják, mint sci-fi dráma/ thrillert, pedig egyik sem. Pontosabban a dráma az igaz, ám a sci-fi csak ürügy, játszódhatna egy bajba jutott tengeralattjárón is, csak nyilván egyszerűbb a sztorit az űrbe kúrni, thrillert meg nyomokban se tartalmaz. Ami nem baj, nem ezért kedvelhető. Viszont kamaraszínházaknak remek ötlet lehet, ha meg bírják venni a jogokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése