Teljesen véletlenül futottam bele a világrengető hírbe, hogy épp ma ötven éves a Rolling Stones Sticky Fingers című albuma, amely számomra is egy különleges darab. Ez az egyetlen Stones album ugyanis, amivel egyáltalán rendelkezem. (Meg valahol megvan még Mick Jagger első vagy második szólólemeze, de azt nem találom, a címe pedig most nem ugrik be.)
Eme remek darab amúgy eredeti jugoszláv kiadású műsoros kazettán van meg, ha jól emlékszem valamikor a nyolcvanas évek második felében vettem, Dubrovnikban, valami nyaralás alkalmával. Akkoriban részben azért volt jó arrafelé nyaralni, mert lehetett ilyeneket venni, például szintén dubrovniki illetőségű a Sandinista című tripla album a Clash-től, de például több Iron Maiden cuccot Opatijában szereztem be, meg Crikvenicában is volt bejáratott lemezboltom.
Szóval a Sticky Fingers az, ami megvan fizikai hordozón, még magnóm is van hozzá, ami nagyon retró, de most naná hogy a Jutyúbon hallgattam bele a dalokba. Hát, harminc éve jobban tetszett, az biztos, a mai ízlésemhez képest ez túl blues-os, túl countrys, szóval nem teljesen világos, miért nevezi ezt a lemezt bárki is a zenekar "koronaékszerének". Nekem ez túl amerikai, ami határozott hátránya.
Viszont a csomagolását maga Andy Warhol tervezte, és valószínűleg ez az első lemezborító, ami konkrétan egy merevedést ábrázol, e tekintetben mindenképp forradalmi:
És hát értjük jól az utalást, hisz az album címe magyarul ugye annyi, hogy Ragacsos ujjak, ami persze nem feltétlenül hordoz maszturbatív felhangokat, hisz az például nem eleve eldöntött, hogy kinek az ujjai is ragacsosak. Meg hogy mitől.
Lehet hogy csak arról van szó, a szende és szűzies Mary-Lou (szül. Goodbyeheart) tisztára összekente a kezét a lekváros palacsintával, Jack meg van annyira perverz, hogy neki ettől áll föl, izé, a nadrág okán le.
De nem csak ez a fajta explicit szexualitás volt polgárpukkasztó a maga korában, hanem mondjuk a drogtéma is. A Sister Morphine című dalnál nem sokat kell agyalni rajta, hogy miről is szól, de a nyitó Brown Sugar is ezen a pályán mozog. Mert a barna cukor csak az elsődleges jelentése, egy bizonyos fajta barnítókrém meg a mellékes, de adott szubkultúrában ez a heroin egyfajta állapota, az amikor kanálban, láng fölött forralják barnára az anyagot.
Maga a dal amúgy jó, durvább gitártorzítókkal, rekedtebb énekhanggal meg egy földön fetrengős gitárszólóval akár AC/DC is lehetne, pláne a hetvenes évekből. Szóval így is lehet hallgatni, de heroin az nem kell hozzá, annyit nem ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése