Száz nap múlva kezdődik a tokiói olimpia. Hogy megrendezik a biztos, hogy milyen körülmények közt, az csak részben. Külföldi nézők nem lesznek külföldi sportolók állítólag igen, a japánoknak úgy tűnik nem életbevágó, hogy minden számban ők nyerjenek, ez feltehetően már nem hiányzik a nemzeti büszkeségükhöz. (Amiről mondjuk jó pár kelet-ázsiai nép tudna mesélni...)
Én régóta mondogatom, hogy nem értem ezt az egész olimpiát. Az újkori felélesztésének is az lett volna ugye a célja, hogy háború helyett stadionokban vívják meg a csatákat, nos ez rohadtul nem jött be az elmúlt 125 évben.
Azt meg persze, hogy értem, ha valaki szeret úszni, futni, biciklizni, de az fura, ha ez lesz az élethivatása. Fusson vagy ússzon szabadidejében, emlékszünk még Hajós Alfrédra, aki egy rendes építész volt, és mellette úszott (meg volt focibíró és újságíró is), de a profi sportolók világát igazából nem értem. És nem, nem a fociról vagy mondjuk a kosárlabdáról van szó, azok a szórakoztató-ipar részei is. De hogy lehet valakinek életcélja, hogy ő ússzon a leggyorsabban, pusztán az úszás kedvéért? Még ha valahova úszna, de faltól falig egy medencében, hát abban nem sok lelkesítő van, és igazából az összes nagymenő arról számol be, hogy mennyi szenvedéssel jár az egész.
Mer'ugye a végén esetleg odaállhat valami dobogóra, és akkor utólag már minden megérte. Mintha én azért jártam volna egyetemre, hogy a végén ott feszíthessek a diplomaosztón, miközben a fene se tett volna bele annyi évet, ha nem érdekel, csak épp kibírom.
Szóval már csak ezért sem fogom nézni az olimpiát (ha megérjük), meg mert rettenetesen untat Akkor már inkább közepes tehetséggel, de jó dramaturgiával megcsinált film. Izé, filmek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése