Ki tudja honnan jön a hangulat, mikor az ember kifejezetten anarchista dalokat akar hallgatni, de nem a szekszpisztolszi paradigma mentén. Vagyis nem a hetvenes évek londoni - részben műmájer - punkja az érdekes, hanem mondjuk a korábbi évtizedek olasz vagy spanyol, munkásmozgalomban gyökerező valódi anarchizmusa, meg annak a kulturális hajtásai. Hisz az anarchizmus abban a kontextusban igazán érdekes, sőt vonzó, ha már az igazából sosem volt idealista helyett, mára egy kifejezetten cinikus állat lett belőlem. De nosztalgiázásra még időnként én is képes vagyok.
Mert a közhiedelemmel ellentétben az anarchia nem káosz, hanem uralomnélküli társadalom. Vagyis az emberi együttélés egy olyan ideája, amely nem a hierarchiára, a fölérendeltség-alávetettség dichotómiájára épül, hanem valamiféle bázisdemokratikus önigazgatásra. Alapból van kollektivista meg individualista anarchizmus, de most nem fogok ideológiatörténeti előadást tartani, pedig tudnék, épp húsz éve adtam le az egyetemi szakdolgozatom, ami véletlenül jelentős részben épp az anarchizmusról szólt. Ja tényleg, innen juthatott eszembe az egész, ahogy Stallone polgártárs mondta az Oscar című vígjátékban: Tudtam én, csak nem sejtettem!
Szóval akkor egy dal arról, hogy ha az anarchia napja süt, láthatóvá válik a tönkretett társadalom minden borzalma - és persze van benne egy adag forradalmi hevület is, de az olasz nyelvtudásom gyér ahhoz, hogy értékeljem, ez mennyiben konkrét és mennyiben szimbolikus, de hajlok rá, hogy inkább az első, avagy a forradalmi akcionalizmus óhajtása.
Egyébként a mai Olasz- és Franciaországban is vannak olyan nagyjából hagyományos anarchista csoportok, akik simán barikádokat építenek, ha nem tetszik nekik a rendszer egy-egy intézkedése, hogy aztán velük legyenek tele a híradók, néha még felénk is. Merthogy a dumálás jó, de a tett az ideális:
Ez meg egy másik oldal, egy dal Rino Gaetanotól, aki negyven éve halott, pedig még mindig csak 71 lenne. Egy szerelmes sirató, hát van ilyen, szerette lányt, kicsit megtalálta magát is benne, de csaj meg a divatos cuccokat szerette, meg divatos forradalmárságot (úgy '68 táján, you know), szóval a végére csak összetörtek az álmok, mint akkoriban oly sokaknak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése