Napok óta kettőkor kelek, sérelmemre. Nem délután kettőkor, hanem éjjel, amikor mások épp a másik fordulatukra oldalaznak (vagy mi), a szerencsésebb éghajlaton bohémebb csillagjegyűek meg még részegek valahol, de lassan már indulnának a hazagondolkodáson. Én viszont a magam részéről kávézok, illemet helyezek a vécébe, fürdök a kádban főleg, reggelit készítek evéshez, meg furán kicsavart komédiasorozatokat bámulok a tévén. Közben marhaságokat írok, még nagyobb marhaságokat olvasok, és több kör után rácsodálkozom, hogy még mindig csak hajnali négy, miközben nekem már beindult napom, amit az is jelez, hogy a nappaliban vagyok, ami a nagyobbik könyvtárszoba, amelyikben mostanában nem alszom.
Lámpaverőfényben töprengek rajta, mi legyen az ebéd holnapután, de rájövök, hogy ilyen hosszú távra nem tudok tervezni, előbb lássuk meg a holnapot, amikor a már a holnapután lesz az, a belátható közeljövő, ami addigra majd kap fogni egy vajszínű árnyalatot.
A kettő óra nulla perckor megszólaló ébresztő relativizálja a nappal fogalmát, hisz négykor reggelizem tíz-tizenegy között ebédelek és délután ötre már túl vagyok a vacsorán. Hétkor meg nekifekszem az ágyban alvásnak, párnák közt tétova teveként keresve a pózt, amitől éjfélnek tűnik minimum az óra járása körbe, valamint szerteszét. Mert mikor épp ellenritmusban életelek, nem kettőkor kelek, hanem háromkor alszom be, el és egyéb igekötők mentén, olyankor éjfélkor kezdődik az este, és a mostani ebédidőben kezdek gondolkodni a reggelin, mint középtávú lehetőségen.
A hagyományosnak gondolt, unalmasan tömeges bioritmus nekem nem megy, jó ideje már, a legtöbbek által indokolatlanul éjszakai alvásidőnek nevezett órák legalább felét nekem ébren kell töltenem, valamelyik végéről megcsonkítva az időt. Különösen bírom, hogy míg mások ostoba mód alszanak, nekem fontos dolgokról kell olvasnom, mire unalmasék felkelnek a szomszédban, én legalább egy súlyos filmdrámát megnéztem már, mikor ők a reggeli kávét főzik, én már kezdek megéhezni, mert rég volt már az a reggeli gabonapehely. Ellenben mire náluk eljön az esti mosogatás utáni, valamint családon belüli lelki terror és vérig sértődés az aktuális sorozat reklámszünetében, én már kisimultan alszom, miben persze az is benne van, hogy nincs is, akivel veszekedhetnék, vagy aki ne hagyna aludni.
Hosszabb távon erdei remete karrierben gondolkodom, csak urbánus környezetben, mert erdőn-mezőn túl sok a rovar a fóbiámnak, a vadvirág az allergiámnak és nincs wi-fi, ami a modern ember alapvető élelmiszere, még esetemben is.
👍🤗
VálaszTörlés