B-oldali kliptelenség

Már egy ideje mondhatni kedvelem a Kozmosz együttest. Itt a mondhatni azt jelenti, hogy némileg, azaz hogy hellyel-közzel, de ezt az új számukat, amit nem linekelek be, inkább közzel. 

Az úgy volt tisztelt bíróság, hogy gyanútlanul rámentem a hávégé ponthura, hátha az ünnepnap ellenére történtek dolgok a világban, meg nálunk (szörnyű gyanúm szerint már csak részben vagyunk a világ része), de semmi, az angol királyi család még mindig rákos, Párt elitje még mindig lopva hazudozik (nem úgy, hogy titokban a tiktokon, hanem hogy lopás, közben is szövegel, hogy te meg buzi vagy és vered a fa... izé, nejed!), a költségvetés össze van omolva, pedig volt majdnem egy hete talpra állni a hülyéjének, valamint Putyin még mindig azt játssza, hogy a rendszere ellenfeleit külföldön is megöleti, biztos, ami biztos.

Szóval semmi különös nem történt a hosszú hétvége első félidejében, plusz ma délelőtt, legalább is semmi, ami elérné a hávégé ingerküszöbét. Így aztán a Kozmosz új "kilpje" is felfért a címoldalra, de minek? Azt még elviselem, hogy nem kilp, mert az, hogy egy stúdióban, fehér háttér előtt előadják a műalkotást, és ezt több kameraállásból felveszik, az nem klip, az kábé annyira kreatív, mint a vegetás zsíros kenyér a gasztronómia frontján, és kábé annyira olcsó is. Vagyis úgy közepesen, tekintettel a vegeta árára, meg ugye a zsír.

Maga a szám (De én nem) amúgy nem sokat ér, két és fél percnyi Tankcsapda B-oldal, a Tankcsapda leszálló ágából, ahol már vagy tíz éve vannak, szóval olyan kellemetlenül semmilyen, Ezerszer hallott sztenderd darálás, minden áron szellemesnek szánt rímek, brrr... (De tényleg a Tankcsapda mára már csak simán kínos, kicsit szánalmas, de hát nem lehet mindenki AC/DC, hogy változó fellásokban bár, de több mint ötven éve léteznek, és negyvenpár éve játszák centire ugyanazt a zenét, ami esszenciálisan három-négy dal a végtelenbe variálva, azt' valahogy mégis működik. Vagy ott volt a Ramones, csak a miheztartás végett, na a  Tankoló Csapdának ez nem megy.)

Az viszont vicces volt, hogy úgy harangozták be a "klipet", hogy csak itt, csak nálunk, a hávégé olvasó láthatják először! És beszúrnak egy jutyúb videót, bazmeg! Csak náluk, meg először, igen, persze, gyógyszered bevetted? Hajad is már milyen!

De hát ez van, lassan leszokom a hávégéről, egyrészt mert érdeklődésemhez és ízlésemhez képest kezd sok lenni benne a bulvár, meg az unalmas fingreszelés, másrészt pedig az érdemi cikkek szép lassan átcsúsznak a fizetős zónába, a paywall mögé, én meg nem fizetek érte. Mert extrém csóró vagyok, de ha telne rá, szerintem akkor sem adnék nekik pénzt. Mert az egy baromság, hogy nekik sokba' van a tartalom előállítása, én meg ingyen kapom, nagyjából tízezer havonta a Digi, amiben van tévé is meg vonalas telefon, de attól a net még nincs ingyen. Plusz a hávégén van talán a legtöbb hirdetés, amiket folyamatosan tol a képembe, és akkor még fizessek is.? Nonszensz.

Nade, ha már a Kozmosszal kezdtem (Az Élet a Világmindenség meg Minden), azért vannak jó számaik, úgyhogy inkább azokból egyet, ha már nemrég volt a  Greta Thunberg is:

Русский мир

Az oroszok a Kreml-ben azt mondják, hogy az ukránok miatt nincsenek béketárgyalások. Mondjuk lehet, hogy ezt a moszkvai kávézókban üldögélő oroszok nem pont így gondolják, de nekik kuss van, vagy elviszi őket a KGB utódpártja. Egyébként meg ja, Vlagyimir Vlagyimirovicsban és udvartartásában akkora a békevágy, hogy rajtuk aztán nem múlik.  Direkt azért rohanták le a szomszéd országot, és folytatnak több mint két éve egy mocskos háborút, hogy aztán végre békét köthessenek. Elvégre békét kötni csak háborúban lehet, szóval az elemi logikai is azt diktálja, hogy előbb rakétázunk, tankokkal gázolunk át mindenféléken, sunyiban népirtunk, és aztán széles gesztusokkal elkezdjük óhajtani a békét.

Tárgyalni persze csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdekes, azaz nem kell szóba állni az eleve náci (valamint gengszter, elmebeteg és biztos forrásból buzi) ukrán elnökkel. Egyrészt mert neki eleve megmondták a Tel-Avivi Wall Streeten, a CIA ügynökei,, hogy nem tárgyalhat a galamblelkű orosz diktátorral, elvégre mindig is háborúzni akart. Igazából ő robbantotta ki, hisz elmebeteg, ami azonban nála nem enyhítő körülmény, mert rossz irányba az. Nyugat felé nézve.

A Kreml nagykutyái ráadásul a béketárgyalásokat is úgy képzelik, hogy ők diktálják majd a feltételeket, ez egy komoly nemzetközi konfliktus, szóval ne akarjon itt beleugatni az ENSZ, az EU vagy a római pápa. Utóbbival (nem ezzel a mostanival, egy korábbi reinkarnációjával ) kapcsolatban anno Sztálin jegyezte meg, hogy azt dumál, amit csak akar (mondjuk Joszif Visszarionovics is, ha már a szovjet-orosz parlament az a Duma), no de hány hadosztálya is van a Vatikánnak?

És manapság is valahogy így képzelik a béketárgyalásokat, az erő pozíciójából. A szóvivőjük is azt mondja, hogy „számunkra nem elfogadhatók az olyan szabályok, amiket be kell tartanunk, és amelyeket valaki más fog kidolgozni“, amit persze úgy ért, hogy ők szeretnék magukra írni a szabályokat.

Ez utóbbi kurva ismerős, az itthoni önkényuralom is pont e logika alapján működik. Honnan tanulhatták? (Nem, nem onnan, ez a felcsútista elitnél belülről fakad.)

Hűs-vér húsvét

A húsvétban az az érdekes, hogy bár nevéből adódóan ilyenkor húst kellene venni, de közben meg nincs nyitva semmi, néhány különösen elvetemült  éjjel-nappali kisboltot leszámítva, de náluk a hús az parizer, meg konzerv vagdalt, szóval csak részben.

Viszont jó ez az éjjel-nappali nyitvatartás, én már találkoztam olyan, ilyen bolttal, ami nem 0-24 volt nyitva, csak épp kora délutántól éjszakába nyúlóan (mittudomén kettőig-háromig), vagyis kábé tizenkét óráig, de ebben kétségtelenül volt éjszaka is meg nappal is, sőt közte egy komplett napnyugta! Az nem teljesen világos, hogy milyen piaci rést kívántak befoltozni ezzel  a rendhagyó beosztással, de néhány hipotézisem azért van, mondjuk kettő:

- „Ezek a mai fiatalok“: Egy rendes buli eleve nem kezdődik éjfélnél előbb, odáig csak bemelegítés van, avagy a délután háromkor kelő generáció ilyenkor megy le az első három redbullért (kakaós csigával), aztán este, meg késő esete jöhet az alapozás csavarhúzóval. (A csavarhúzó ez esetben a vodka-narancs amerikai tinivígjátékokból ellesett neve.) 

- „Részegen ki visz majd haza?“: Mikor elzúgott az ifjúság (a sajátunk is a múlt ködébe vész)és már valahol beállva csapatja a veretést, lassan hazaindul a tradicionális kocsmatöltelékek csapata, és komolyan szoronganak, hogy mire hazaérnek, esetleg kijózanodnak. Ilyenkor jön jól a részben éjjeli nappali bolt, a karbantartó sörök, gógyampullák és zsebrakéták utolsó lelőhelye, ha a késő délelőtti első kocsma volt az alaptábor, akkor innen indul a csúcstámadás, a végső roham, amivel zökkenőmentesen el lehet jutni a reggeli epét hányásig.

Lehetséges persze, hogy a pián kívül mást is vesznek furcsa időpontokban furcsa emberek, de mégsem igazán életszerű, hogy valakinek éjjel egykor jut eszébe, hogy elfogyott a Domesztosz vagy a sajtos tallér.

És már írtam valahol, de anno a horvátországi nyaralások idején volt egy kedvenc kisboltom Crikvenicában, amire ki volt írva, hogy „non-stop“, ami azt jelentette, hogy megállás nélkül nyitva van délután öttől másnap délig, hisz dél és öt között a szieszta következik be, amit az éghajlat ugyan indokolt, csak nem igazán volt kompatibilis a vásárlási szokásaimmal.

Ja, és a húsvét. Nos, az ilyen piros tojás, locsolkodás, nyúlsonka, a karácsonyi éjféli mise ismétlése a délelőtti műsorsávban, májusfa. Utóbbi persze csak akkor, ha megvan a dátumok sajátos együttállása, ami például holnap lesz is, csak egy másik jeles nappal. Viszont a fura nyitvatartású boltoknak ilyenkor is különleges jelentősége lehet, a locsolásban estére megfáradt, keményen drogozó kisemberek számára.

yourtango.com

A sértődéskultúra diszkrét bája

Rákay Filip Kálmán nagyon be van sértődve a világ nagy részére. Hisz ő vér, veríték, könnyek és több mint hatezer millió forint árán  összehozta az évtized eddigi legközépszerűbb, történetében, dramaturgiájában gyenge, látványában erős, összességében meg laposan unalmas filmjét, azt' sokaknak meg nem tetszik. (Akik meg nyilvánosan lelkesednek, azok nagy részének ez úgymond munkaköri kötelessége.) Oké, az IMDb-n per pillanat tapasztalható 1,7-es értékelés erős túlzás, és nyilvánvaló politikai proteszt a szavazók részéről, de hát így jár az, aki a hatalomhoz dörgölözve nagyképűségből és elbizakodottságból, alsó-középszerű tehetségekkel építene katedrálist. Hogy az a fejére omlik, ez esetben online. Amire meg annyi a reakciója, hogy több körben, mintegy spirálisan hergeli magát bele az egyre galaktikusabb méretű sértettségbe, az úri közönség meg csak kapkodja a fejét, hogy most szánakozzon rajta, vagy röhögje ki, jó hangosan? (A megfejtés: megy ez a kettő egyszerre is.)

Az első mondás az volt részéről, hogy mindenkinek hazafias kötelessége megnézni a középszar akciófilmjét. Már ez is elég erős, utoljára talán az ötvenes években volt olyan, hogy kötelesség volt megnézni valamit, amiben lehetőleg Soós Imre a tehetséges, de kissé elhajló proli- vagy parasztgyerek, aki aztán a végére forradalmian izzó tekintetű élmunkássá fejlődik. (Egy elszánt sztahanovista hibriddé, aki alul traktor, fölül békegalamb.) Szóval ha a hazafiságot kurzusfilmek nézésével mérjük, akkor kezdünk közelíteni a Rákosí-sztenderdhez, legalább is Rákay nertárs elvtárs fejében. Elvégre akkor volt nagy békaharc, ma viszont nagy békeharc van, amennyiben a Párt öklei uszítóan háborús retorikával támadják a politikai ellenfeleiket, értelemszerűen ezzel is a békepártiságukat kinyilvánítva, és egyúttal erősítve.

Aztán a második körben már mindenki agymosott liberálisnak minősíttetett, aki nem az ájult tisztelet és a könnyekig meghatottság keretrendszerében értelmezte a műalkotást, azaz egyszerűen merészelt kiritkát írni róla. Mert a kritika mint olyan, a hanyatló Nyugat ópiuma (mint az elektronikus popzene, a kokakóla és a mindenféle kisebbségekkel szemben elkövetett, előre megfontolt szándékú tolerancia), hisz egy kritikában meg szokás írni azt is, mi a gyengesége az adott műnek, akkor is ha a kritikus alapvetően jónak tartja. De Filip Kálmán gyomra ezt nem veszi be, szerinte mindenkinek térdere kell borulni az ő és kis barátai remekműve előtt. Már nem az a magyar, akinek fáj Trianon (jogosan, egy versailles-i kastélyban mi a fene fájjon nekem?), hanem az, aki nem mutat lelkesedést a hazafiasnak gondolt szar giccsek iránt, amit a pofájába tol az állam. Az állam, ami a kormány, ami meg a Párt, mivel mindkét utóbbi a Dagadt maga, a karizmatikus szociopata. (És ezt nem lesajnálólag említem, sok munkája van neki abban, hogy egy szimpatikus, szabadságpárti fiatalból ezzé a gonosz öregemberré degradálja magát.)

A magyarságméter negatív tartományába meg természetesen az esik,  aki (1.) nem látta, vagy (2.) aki látta de nem szerette a Most vagy sohát, és e mellett (3.) azért nem látta/vagy tetszikelte, mert egy mocskos dollárbal-liberális, háborúpárti, idegenszívű, drogos buzi, hazaáruló aszcendenssel.

És a harmadik rohamban már hazaáruló az is, aki amúgy ki sem látszik a pártvezér és kancellár alfeléből, de valamiért nem tetszett neki a film. Ez lenne ugye Bencsik elvtárs, az abszurd jegyében Demokrata névre hallgató hecclap főszerkesztője (és igen hazaáruló, hisz a haza szerintük maga a Párt, meg a szektás rajongóik, avagy ő oda kakált ahonnan enni kap), de róla már írtam tegnap, úgyhogy most inkább nem, azért nem mindig vagyok teljesen mazochista.

És a Rákayembert is el kell engedni, mert oké, hogy egy tehetségtelen, felkapaszkodott, irritáló alak, akinek legfontosabb skillje, hogy kibaszott sértődékeny, de ez egyrészt egyenesen következik abból, hogy akkora arca van, ami már az űrből is látszik, másrészt ez már úgysem változik, úgyhogy célszerűbb inkább semmibe venni a palit, az is fáj neki, mint általában az ilyen, kivagyiságtól sújtott hím főemlősöknek.

Napfelnyugta előttutánra

Túl jó az idő, tavasziasból csúszik át nyáriasba (de megvolt ennek a böjtje, már annak aki keresztény és komolyan veszi), így aztán a kedvenc zenéim egy részét, főleg a ska-cuccokat csak sötétedés után, napkelte előtt vagy eső esetén hallgatom. Mert a napsütés, a madárcsicser meg a rügyező fák és a fűben a virágok együttese épp elég nekem vidámságból meg pozitívumból, nem kell mellé még valami túl vidám zene is. Egyszerűen sok lenne borongós lelkemnek, a harsányan tavasz mellé valami karcos zene illik, csak hogy érezzem az élet súlyát.

Úgy tűnik annyira középutas, drámailag középfajú, középszerű alak vagyok, vagy simán csak annyira nyomorult, hogy mindig kompenzálnom kell azt, ami épp van. Ha túl szép az idő, túl jól érzem magam,  nézek valami nyomasztó horrort, szerteszét hagyok mindent a lakásban, ha ellenben épp magam alá esek, keresek valami agyeldobós vígjátékot vagy sci-fit (mindegy, csak legyen hozzá közöm), valamint porszívót és/vagy mosogatószivacsot ragadok, és máris minden jobb egy kicsit. Amikor meg csak úgy általában érzem magam valahol középen (és ez sokkal gyakoribb, mint gondolnám), akkor lehet rendes kamaradrámákat nézni, Sosztakovicsot meg Dvorák-ot hallgatni és Salman Rushdie-t olvasni. (Ja igen, depresszív hangulatban Kurt Vonnegut, Anthony Burgess vagy például Christopher Moore olvasása javallott, napi háromszor gyakran.)

Na most, mivel túl jó időt jósolnak mára, ám egyelőre sötét van és hűvös, most pont az egyik kedvencemet fogyasztom,  csak nem klipek, hanem egy tavaly nyári anaheimi (kaliforniai) koncert formájában. Folytatom is, mert Baldur (a aki többek között a fény istene a skandináv mitológiában) nem sokkal fél hat utánra ígéri a napkeltét, onnantól meg verőfényes idő várható, amihez már ugye sok lenne a ska, ahhoz majd keresek valami Napalm Death-et

Miért is lepődött meg az elvtárs?

„Bencsik Andrásnak azért sem tetszett a Petőfi-film, mert azon kapta magát, hogy a gonosz titkosszolgának drukkol“ - írja már címében, is a hávégé, ami azért fura. Bencsik nertárs elvtárs nagyjából arról híre, de évtizedes távlatokban ám, hogy önként és lelkesen nyal be a felcsútinak, ahogy mondani szokták, a meleg szarig. Márpedig ha a Dagadt elrendelte, hogy R. Kálmánt hatmilliárddal kell kitömni, egy Terminátorba oltott forradalmi zombifilm előállítása céljából, okán és végett, akkor az a film csak jó lehet. Mert a Felcsútok Géniusza megszodnta: Alkossatok remekműveket, de legalább ne legyen botrányosan rossz! És lám, nem botrányosan rossz. Külön botrányos, ahogy elkészült, és (ettől némileg függetlenül), külön rossz ami.

Bencsik meg azon van kiakadva, hogy egyrészt Petőfi nem elég forradalmi, a felesége meg túlzottan is az (plusz nincs szexjelenetük, de ez nyilván nem merte leírni), ráadásul ott van a Farkasch nevű titkoschügynök, aki egy kitalált karakter, ehhez képest BA meg azt vette észre magán, hogy neki szurkol. A rohadt labancnak! 

Mellékszál: Tényleg, az ismerősei el merték már mondani neki, hogy Julius Jacob von Haynau táborszernagy  meg a  Forr.&Szab.Ha. leverése után, nyugdíjaként Magyarországon telepedett le, és békében élt, míg megnem halt? Még magyarul is megtanult valamennyire. Persze a békés élet relatív volt, mert egyszer például Londonban, a Perkins sörgyárban a munkások - köztük két magyar emigráns, felbujtó jelleggel - megdobálták mindenfélével, kissé meg is verték, amely jeles eseménynek azóta emléktábla állít... nos, emléket. (Ebből a mondatból már nem tudtam jól kijönni.)

ianvisits.co.uk

De vissza Bencsik elvtárshoz, aki ugyan nem egy Haynau, de lélekben mégis. Hisz nem volt olyan rég, mikor vigyorogva örvendeztt azon, hogy Ugandában azt tervezik, halállal büntetik a melegházasságot. (Aztán végül nem így lett, de amúgy sem tűnt logikusnak, hogy egyfelől nincs is ott melegházasság, másfelől meg büntetik...)

Úgyhogy semmi meglepő nincs abban, ha ez a  propagandaipari jellembajnok a Habsburgok fiktív emberének drukkol, hisz maga is régóta ennek, a pártvezér és kancellár szándékainak megfelelően nagyon nem demokratikus rezsimnek kollaboránsa, a vezér gyakorló seggnyalója, és ha ma élne Petőfi, és a rendszer ellen szervezkedne  a haverjaival, Bencsik követelné a leghangosabban, hogy azonnal csukják le ezt a veszélyes terroristát, akit nyilvánvalóan külföldről pénzel a Háttérhatalom. Ja, és buzi!

És erről eszembe jut egy régi történet, talán Boross Péter rosszemlékű miniszterelnöksége idejéből, de lehet hogy tévedek, és az Első Felcsútista Kormány (1998-2002) idején beszélt baromságokat valamelyik miniszter. (Mindkét változat elképzelhető, de jobban belegondolva talán a második verzió a helyes, és Pintér elvtárs volt az közlő.)

Szóval azt közölte karácsony alkalmából valami nagyon népben-nemzetben jobboldali forma, hogy "Kedves gyerekek, kétezer éve megszületett a szeretet!" - mire a Magyar Narancs egy publicisztikában valahogy úgy reagált, hogy kétezer éve nem a szeretet született meg, hanem egy tehetséges zsidó csávó, akinek követőit ma a miniszter bácsi destruktív szektának minősítené, és megvonná tőle az állami támogatást.

Talán világos az analógia, ha BA a labancnak drukkol egy Petőfis filmben, az nem a film hibája. Sőt még csak nem is hiba, pont ez a dolgok normális állása, legalább is esetében.

Doorstep sajtótájékoztató

Visszautasítok mindenféle sunyi gyanusítgatást, sohasem voltam az igazgatótanács ülésén, csak online, de az jogilag irreleváns, gondolom. Mondhatni tényleg kívülálló vagyok az ügyben, így nem kívánom kommentálni az esetet, forduljanak a Lájkvadász Zrt.-hez, ők foglalkoznak kamuprofil-termesztéssel, persze szigorúan ökológiailag, fenntartható újrahasznosítással. Kenőpénz? Nem, az nem volt, ez kérem csak sima, egyszerű vesztegetés volt, senki nem kent semmit sehová, minden le lett papírozva a Kajmán-szigetektől északra, mint Pilátus a krédóban. Legalább is így hallottam, de nőügyekkel nem foglalkozom, csak ha telefonon rendelhető a kurva, és kapok rá törzsvásárlói kedvezményt. Amúgy olyankor is készpénz, csakis készpénz, a végén még lenyúlják az adataimat. Hogy miért ne lenne legális? Türelmi, vigalmi vagy milyen zónanegyed, az nem számít bele, és nem, drog nem volt nálam, egy kicsi sem, leszámítva pár gramm hintőport, de azt le is húztam a vécén, mikor jött a rendőrség, nehogy rosszra gondoljanak. Nem csak tiszteséges ember vagyok, de szeretek annak is látszani kérem! Hogy a perek? Nem, azok csak kobold... izé koholt vádak, a magamfajta hazafinak sok az ellensége, de nem hagyom magam. Tudják nekem három gyerekem van, minimum! És felelős vagy értük, meg a jövőért, érzem ennek súlyát, hiszen nem véletlenül aggódom a Haza sorsán havi öt milla plusz költségtérítésért, ez jól jelzi a súlyomat. Meg hogy a felelősség. Úgyhogy ne akadékoskodjanak itt folyton, ebből a sok kakán is csomót kereséséből nem lehet várat építeni, de még országot se! Mi van? Ki a fene az a Géza bá'? Ja, hogy rá gondolnak? Igen, bár csak felületesen ismerem, de biztos vagyok benne, hogy talpig becsületes ember, igen megbízható, egy nagy nemzetközi orosz banknak dolgozik, a múlt hónapban vette meg a Badacsonyt, és egyszer a tenerifei kastélyában megdugtam a feleségét... izé, ezt vágják ki! Mondom vágjad ki te köcsög, mer' szétperellek bazmeg! Hihetetlen, hogy egyes mocskos sajtók mit meg nem engednek maguknak! Nem, nincs több kérdés, én se érek rá egész nap ilyen hülyeségekre, van fontosabb dolgom is. Na igen, az tényleg kínos lesz majd a ellenségeimnek, csak még nem állunk elő a bizonyítékokkal, előbb lenniük kell.

De most már tényleg hagyjanak békén, még elkések a saját tárgyalásomról. Egyébként pontosan melyik ügyről is van most szó éppen?

danieljmitchell.wordpress.com

„...a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája“

Nagyot ment Ártunk és Ormányunk, Skülönsemjén Zsót, egy hadifogoly-import ügyben. Történt ugyanis, hogy az ukrán nácik ellen hősiesen védekező oroszok, átadtak  az utolsó töltényig békepárti magyaroknak 11 kárpátaljai hadifoglyot. Hogy pontosan miért, és mit kértek cserébe az teljesen homályos, de két dolog biztos.

Az első az, hogy az orosz hadifogsághoz képest még a Dagadt rendszerének kezébe kerülni is egy tengerparti nyaralás, pálmafákkal, a második meg, hogy - bár az illetők magyar nemzetiségére hivatkozva történt az átadás-átvétel - a 11 fazonból 10 ukrán és csak egy magyar. De legalább tényleg kárpátaljai mind, sőt, mondhatni reprezentatív mintáját képzik meg az ottani etnikai arányoknak. És hát tényleg, ki a fene akar valami ruszki lágerben rohadni, mikor elég csak annyit mondani, hogy ő magyar? Az identitásválasztás meg szabad (bárt pont Oroszország kapcsán azért lennének kétségeim), bárki vallhatja magát mondjuk farbarúgó kőszálli flamingónak (cauda-calcitans phoenicopteri) vagy fakúszó kutyafülének (reptile canum aures), és simán lehet magyar hadifogoly is (captivus hungarica), ahogy komfortosabb.

Amúgy semmi baj, ha bárkit sikerül kihozni a ruszkiktól, az részemről rendben, csak közben nagyon hülyén néz ki, hogy Kakadu Sz. Péterék itt nacionál-populista alapon magyarkodnak, tök feleslegesen. Mindezek mentén én szívesen lennék magyarországi holland hadifogoly, vagy inkább brit, elvégre angolul sokkal jobban tudok, mint hollandul semennyire, a lényeg hogy valaki mentsen ki innen.

p.s. Ez az első eset, hogy a cím egy idézet a felcsúti döbrögitől, de akkora ordas nagy baromság (nem enyhe fasisztoid beütéssel), hogy a téma okán nem bírtam kihagyni. Bocs, többet nem fordul elő.

Elhülyülni jó, és vitaminokban gazdag

Az elmúlt két napban újraolvastam egy regényt, amit valamikor régebben kaptam, szerintem Petrától, és már megint tetszett, igazából ma már jobban magamra ismerek a főhősében, mint mikor először kevésbé. A szerzője egy pont korombéli, ismert francia író, aki viszont nem azonos az ugyanilyen nevű britekkel, azaz egy zenésszel, egy krikettjátékossal, egy botanikussal és  egy szintén íróval. Már csak azért sem, mert közülük ketten már six feet iunder. De íme két részlet, még az elejéből:

"...Antoine úgy döntött, hogy magára húzza a hülyeség szemfedőjét. Túl sokszor volt már alkalma megállapítani, hogy az emberek leginkább a jól hangzó és ügyesen előadott ostobaságokat tekintik az intelligencia jelének, s így e szó jelentése annyira eltorzult, hogy immár jobb butának lenni, mint megmaradni megrögzött intellektuelnek."

"Ivott egy korty teát, nyújtózkodott egyet, és miközben a kezével beletűrt kissé zsíros hajába, arra gondolt, hogy be kellene ugrani a sarki Champion szupermarketbe sampont lopni. Antoine-ba nem szorult semmi tolvajhajlam, csak azt emelte el, amire szüksége volt..."

(Martin Page: Elhülyülésem története)

Az ész bajjal jár, mint az kevesek által köztudott, leginkább azért, mert a többség buta minta sár. Ám mivel többségnek lenni határozottan jobb, mint kisebbségnek (és minél igazságtalanabbul működik a társadalom, annál inkább) így a fentebb idézett regény főhőse is a címben jelzett elhatározásra jut. Mert az írás, a teázás közben a dolgok állásán merengés, meg a kényszer szülte bolti lopás azért nem elégíti ki igazán, nem látja bennük a társadalmi sikeresség feltételeit. Hogy mások által is sikeresnek és jófejnek mondott alak legyen belőle. (Amúgy könyvekre sincs pénze, úgyhogy azokat is úgy lopja össze, és mivel nem profi tolvaj, laponként, hogy aztán otthon összefűzze a zsákmányt. Antoine igazi ragadozó, csak épp a bölcsész/értelmiségi vonalon, vagyis nem az.)

Először a legkézenfekvőbb módszerrel, az alkoholizmussal próbálkozik, mert vonzó számára a részegek jól megfigyelhető ösztönössége, és az alkoholizmust valódi szociális előrelépésnek látja. Hisz egy alkesznál legalább jól látható, mi a probléma, és megvannak a hozzárendelt társas rutinok is, amiktől kevésbé lenne kívülálló. Úgyhogy előveszi a szakirodalmat a világ italairól, szorgosan jegyzetel, és előkészül, nagyjából hiába. Mert mivel semmilyen piás rutinja sincs, egy fél pohár sörtől kidől, és a detoxban végzi,.

Ahol viszont megismerkedik az öngyilkossági kísérletezők világával. Úgyhogy elmegy egy öngyilkossági tanfolyamra, de az sem igazán jön, be, így végül az egykori gyerekorvosa által felírt antidepresszánsoktól kezd el a remélt módon szellemileg leépülni. Még egy McDonald's-ba is elmegy, ami előző éltében véletlenül sem fordulhatott volna elő, de immár a kólát is megkóstolja, nem is beszélve a gyanúsan sült krumpliról. Aztán játéktermezik, ami már a barátaiból is őszinte riadalmat vált ki, bár őt ez nem érdekli, mint ahogy nagyjából semmilyen aggodalma sem, amit a megelőző huszonöt év depressziójával magára szedett.

A végén már, egy régi ismerős révén a pénzvilágban, konkrétan egy tőzsdei cégnél találja magát, és a maga módján be is illeszkedik, bár brókerként jelentős fogyatékossága, hogy nem szereti a kávét. Viszont jómódú lesz, ami szintén szokatlan állapot számára, csak hosszabb távon nehezen elviselhető. Részbe mert magányos, márpedig ami lúzerként természetes, az sikeres yuppie-ként már fogyatékosság, úgyhogy bepróbálkozik egy társkereső irodával, de ott meg az a baj, hogy minden  erőfeszítése ellenére, még mindig van személyisége. Az meg ott pont hátrány. De azért a végére csak felszedi őt egy lökött csaj, miután megmentették a barátai, csak hogy visszatérhessen végre a jól belakott, szorongásos kis életébe.

Nagyjából ennyi a történet íve, ami zsebrevágható méretben is belefér 180 oldalba., aminek a fele meg okoskodó leírás (Konkrét Bölcsész Blabla), kissé fárasztó, de még épp a tűréshatáron belül, a másik fele viszont kirívóan szellemes párbeszéd. Na, ez utóbbiakért volt érdemes, sok év után újra elővenni, persze sérelmemre. Mert ismerős, túlozottan is ismerős.

Kisesti reggeli zene

A Nightwish egy finn, operikus-szimfonatórikus metálizé zenekari együttes, ami persze főleg eleinte volt ilyen, mert az első énekesnőjük, Tarja Turunen eredtileg operista volt, annak képződött meg zeneakadémiailag.

A zenéjük kicsit giccses, de tényleg csak kicsit, de hát ilyen ez a popszakma, akkor is ha metálnak címkézik. És itt az enyhe fokú, nyolc napon beül gyógyuló giccsfaktor leginkább abból származik, hogy a cucc, amit játszanak kissé himnikus, de alig utópisztikus, színpadias, de ez egy színpadon csak legnagyobbak számára kikerülhető. 

Amúgy nem is tudom honnan a finnekben ez a nagy elszánás, hogy a klasszikus zene meg a rock vagy metál az jó együtt, mert általában nem jó. (Van egy albumom, ahol a brit Királyi Filharmonikusok játszik Queent, tök drágán vettem még a múlt század végén, talán egyszer hallgattam végig, azóta is porosodik valamelyik polcon.) De a finnek bírják az ilyesmit, az Apocalyptica is finn, és ők Metallicát csellóznak meg hasonlók. Biztos felosztották egymás között a skandinávok, hogy kinek mi lesz a műfaja, a finneknek ez, a norvégoknak a sátánista black metal jutott (ők komorabbak a finneknél, biztos mert nem isznak elég vodkát), a svédeknek meg a népies-vikinges zúzás.

A Nightwish 2013 óta a harmadik énekesnővel, Floor Jansennel működik, azt nem tudom hogy ő is operaénekes-e eredetileg, de akár az is lehet, az biztos, hogy neki is valami zenész diplomája van. Amúgy az alábbi számnál azért sokat tipródtam, hogy ő énekel-e vagy Turunen, annyira hasonló fazonok. Végül  is a tetkóik alapján sikerül belőnöm, hogy Jansen van a felvételen, de ez fél óra guglizásba került. Aztán tűnt csak fel, hogy az ominózus mexikói koncert 2015-ben volt, amiből eleve egyértelműnek kellett volna lennie. De az... túl egyszerű lett volna, hisz minek egy kőgolyót gurítani, ha vihetjük is. 

Meg van számlálva

Disclaimer: Ez egy régebbi poszt, majdnem két hete írtam, aztán elfelejtette kitenni, szóval a benne szereplő adtok már nem aktuálisak, hisz öregedtem azóta egy kicsit.

______________________________________________________________________________

Túl gyakran hallom azt mindenféle alakokról, de főleg politikusokról, hogy a napjaik meg vannak számlálva. Pedig dehogy, senki sem szokta másvalaki napjait számolgatni, még a sajátját se. Pedig hogy mennyi volt eddig az eléggé tudható, hogy mennyi van vissza, arra csak valami statisztikai valószínűséget lehet mondani, ami meg egyénre vetítve pont nem mond az égvilágon semmit. Nincsenek ugyanis átlagemberek, illetve ritkák mint a piros hó esik, azaz átlag az valami középérték (számtani közép, módusz, medián, ilyesmi), és pont ott igen kevesen vannak. (Ha mondjuk 173 centi az átlagmagasság, akkor belátható, hogy az emberek elsöprő többsége nem pont annyi.)

De ezzel együtt is megszámlálhatók a napok, én például a vicc kedvéért kiszámoltam, hogy épp ma vagyok 18 313 napos! Jeles ünnep ez, azt' még tortát se kaptam a gyertyáim alá (bár tizennyolcezer gyertya nincs itthon, de úgy húsz-huszonöt biztos), ám ennek ellenére ünnepi hangulatba kerülvén, megnéztem mi a jelentősége ennek a távolról sem kerek napfordulónak.

Nos, a 18313 az nem jelent túl sokat, pontosabban az egyik kertészeti áruházban ez valami locsolófej cikkszáma, aminél azért nyilván többet érdemlek, ha már nem csak locsolásra használom a fejem. Úgyhogy megnéztem, mi van akkor, ha a számok mondjuk az angol ábécé betűit jelölik? Ez esetben a mai nap számlálásának végeredménye az, hogy AHCAC.

Aminek viszont már van értelme, ugyanis a gugli szerint ez egy rövidítés, miszerint: African Heritage Cultural Arts Centre, és ez az afrikai kulturális örökséggel foglalkozó központ Dublinban található. Vagyis a mai nap tekinthetem magam akár tiszteletbeli afroírnek is, ha már vannak afroamerikaiak, bár lehet hogy a bostoni feketék is inkább afroírek.

Holnapra persze mindez megváltozik, holnap már 18314 napos leszek, ami viszont már egy negyedcollos nyomatékkulcs cikkszáma, betűszóként meg bármi lehet, a brazil kávézótól, a kamunak tűnő üzleti oldalon át a tréfás dobozig (élethű gumipókkal), vagyis igazából nem jelent semmit. 

Így hát ki kell élvezni a mai napot, Távol Afrikától, mert mint egy másik kultikus filmgiccsben is többször mondja a Robin Viliemsz: Élj a carpe diemnek!

______________________________________________________________________________

p.s. Egyébként ma van II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem 348. születésnapja, de ez nem olyan érdekes, egyfelől mert elég rossz állapotban lehet már, másfelől meg azt már nekem sincs kedvem kiszámolni, hány napos lehet. (Na jó, 127 104, már ha  jól számoltam a szökőévekkel...) Én meg immár 18325 napos vagyok (fűtőventilátor vagy monitorállvány,), azaz nagyjából 26 millió 390 ezer perces, ami legalább már elég impozánsan hangzik.

Kültéri belharc a mindenkinek

Tegnap időnként rátekintettem a mindenféle médiákokra, hogy mi van ezzel a magyarpéteri nagy löttyös politikai indulattal, meg az őt valamiféle neomegtért prófétának tekintő követőivel, de sokkal okosabb nem lettem. (Ja, ennél okosabb már nem is lehetek! No nem mintha annyira az lennék, csak épp annyira ötven vagyok, hogy hanyatlik például a névmemóriám, és nem tudom megmondani, hogy egy héttel ezelőtt mit ebédeltem.)

De a konkrét esetben azért nem lehettem okosabb, mert az egyik narratíva áll szemben a másikkal, egy szétcseszett házasság romjain utálja egymást két fél, csak az egyik egy korrupt rendszer bűnsegéd minisztere volt, a másik meg most akar valami ilyesmi lenni, ha már amúgy is megszokta a jót. Egyébként a pasi valami otthoni beszélgetéssel házal, hogy ott aztán Judit mindent bevall, pedig inkább csak kiprovokálja belőle, a nőnek meg utólag eszébe jut, hogy micsoda terrorban élt ő a párkapcsolati erőszakoló férjével. Ez már maga Csubakka-védelem, ami ilyen, hogy például: „-Te egy korrupt tolvaj vagy! - Te meg buzi!“

A kettőnek nyilván semmi köze egymáshoz, de remekül összezavarja a hallgatót, hogy akkor most mi is itt a téma? A magyarpéteri-vargajuditi keretben ez nagyjából úgy fest, hogy Judit  egy maffiakormány kollaboráns minisztere volt, aki végigasszisztált egy csomó mocskos, amúgy letöltendő börtönt érő ügyet, Péter meg egy agresszív állat, aki ordibált a feleségével, és még könyveket is vágott hozzá, szóval ő a kapcsolati erőszak agresszor oldala. Hogy az utóbbinak mi a közpolitikai jelentősége, az legalább is homályos, de a karaktergyilkosság eleve gyakran épít a Csubakka-védelemre, hogy ha nincsenek érvek a vádakkal szemben, akkor egyrészt tereljük el róluk a figyelmet, másrészt vádoljuk meg a másikat is szinte bármivel, a lényeg hogy az egy kicsit se maradhasson hiteles.

Erre máris hozza a példát a Zorigó:

„Magyar Péter egy senki, egy parazita

Megszólaltak a legsikeresebb influenszerek a saját feleségét megverő, terrorizáló, zsaroló exférjről. Őszinte és kemény mondatok.“

Nem mellesleg már meg is lett az alanynak a megfelelő epithenon ornans, vagyis az eposzi jelző, amit mindig oda kell tenni a neve elé, mintegy annak részeként: Felségét Kínzó Magyar Péter. 

Hiába no, ezek  kormányhitű influenszerek már a felsőbb szintű szektatagok hálószobáiba is belátnak! És innentől kit érdekel, hogy Tóni meg Ádám, meg a Pali hogy próbálták eltüntetni a saját kis mocskos  üzleteik nyomait, hisz ha egy ilyen alak mondja, akkor annak semmi jelentősége. Őszintén és kőkeményen semmi.

Természetesen ha MP tényleg szubhumán módon viselkedett az akkori feleségével, akkor rohadjon meg, lehetőleg máma még, nem fogjuk sajnálni, csak épp ennek semmi köze az általa feldobott ügyekhez. Az ő esetlegesen rémes emberi minősége nem teszi semmissé, de még csak nem is relativizálja, hogy a kormány maga alá gyűrte az állam egészét, és maffiaszerűen működteti, miközben szorgalmasan kúrja szét a liberális demokrácia maradékait is. Nem kicsit, nagyon.

Ugyanakkor azért nem írtam végül semmit tegnap, mert bár látom a kormányhitű kommunikáció (inkluzíve VJ) abszurditását, de azt nem, hogy akkor most mekkora súlya is van önmagában annak, amit MP állít, illetve amivel előáll.

Több változat is lehetséges:

1. Ez egy bábszínház, a bábozós yuppie egy nárcisztikus szociopata, akinek műsora egy darabig szórakoztató, szappanopera jellegéből adódóan, de lassan ráun a nagyközönség, és egyébként is, otthon már kész van a pörkölt nokedlivel.

2. Ez egy bábszínház, de a bájgúnár bábos tényleg komolyan gondolja, és tényleg elfogta a küldetéstudat, főleg mióta lejött a kokainról. Kellet valami új cél, és most már dolgozna a haza üdvéért, ha a sajátját már amúgy is összehozta.

3. Ez nem csak elbábozása a politikának, ez tényleg vérre megy, avagy nem csak a frissen feltűnt próféta, de a követői is komolyan gondolják, és akár hosszabb távon is, szóval mait itt látunk, az egy nagyobb változás kezdete, azaz:

    3.1. Első lépés egy normálisabb ország felé, a végén még demokrácia is lehet belőle.

   3.2. Első lépés a szakadék felé, csak hogy melegedjen kicsit a mostani hideg polgárháború (polgár-hidegháború?), a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" paradigmma jegyében.

    3.3.  Első lépés egy igazi, tökös diktatúra felé, dinasztikus uralomm, ohne EU natürlich.

Hogy melyik a jó megfejtés tudja fene, feltehetően egyik sem, hanem némi felhabzás után marad minden a régiben, a pénz a Kajmán-szigeteki számlákon, Kakadu a magángépen, Lölö a jachton, a Dagadt meg a Karmelitában, amíg alulról nem szagolja a hatvanpusztai birtokot. Aztán majd kitör a balhé a hatalomért, házon belül, házon kívül, házon. Ki nem szarja le...

A zárda mára már zárva

Túl jó idő volt ma délelőtt ahhoz, hogy holmi vígjátékokkal múlassam a filmnézésre szánt időt. (Szigorúan munkaalapon, mert így a hónap vége felé kellet már valamiről kritikát írnom.) Egyre melegebb az időjárás hőmérséklete, tűz a Nap egész nap, boldogan üvöltöznek a madarak a rügyező fák ágain, és csak egy kis lágy szellő fújdogál. Rémes, de tényleg, miért nem bír normális borult idő lenni, kissé hűvös de szélcsendes, amiben jól érezném magam?

Szóval ebben az indokolatlan, mások által jónak mondott verőfényben találtam egy jó kis aktuális horrort. Aktuális, mert mindjárt húsvét, ez meg amolyan apácás-második eljöveteles nyomasztás, másrészt meg pár napja mutatták be a mozik (meg tegnap a letöltős oldal), így aztán ez lett.

Az a címe, hogy Szeplőtlen  (Immaculate), és arról szól, mint amiről az ilyen, totális intézményekben zajló rémtörténetek szoktak. (Tényleg, a nemrég volt műsoron nálam Az egészség ellenszere, azóta is töprengek, hogy az ottani szanatórium, vagy az itteni a zárda a rémesebb hely.) Ebben a sztoriban egy fiatal amerikai apácajelölt (Sydney Sweeney) érkezik egy olasz zárdába, hogy fogadalmat tegyen. Nem beszéli a nyelvet, naivan lelkes, és olyan cuki, hogy rögtön tudjuk, nagyon durván pofára fog esni ezzel az egész apácásdival, és minimum a film közepétől már csak az életét próbálja majd menteni, egyre kétségbeesettebben.

Az egész ott kezdődik, hogy ez nem is egy közönséges zárda, valami őskeresztény katakombára épült, ami meg eleve tiltott terület a bentlakóknak, és amúgy afféle apáca-elfekvőként működik, ahová meghalni mennek Krisztus idős menyasszonyai. Ők általában békések, bár van, amelyik harap.

digitalspy.com

Főhősünknek (avagy főáldozatunknak), Cecilia nővérnek azonban már az elejétől rémálmai vannak. Aztán kiderül hogy terhes, pedig sosem dugott senkivel, úgyhogy egy rövid időre ő lesz a zárda kedvence, mint az új Szűzmária, a Második Eljövetel edénye. De csak rövid időre, mert a zárda is börtönné változik, nem engedik sehová, de legalább a többi (fiatal) ápolónővér is féltékeny rá, hogy miért nem őket csinálta fel a Szentlélek, vagy ki. Az egyik még az ablakon is kiugrik belehalni. És az addig csak nyomasztó cucc innentől rendes horror, bőven adagolt művérrel és halálsikollyal. (Érdekes észrevétel, hogy a halálsikoly olaszul is pont úgy hangzik, mint angolul, vagy - mivel szinkronos verziót néztem - magyarul.)

A műegész kétharmadánál már mindent tudunk, hogy például az alagsori katakombában titkos orvosi labor működik, ami szükség esetén kínzókamra is, a helyi erők meg (élükön a behízelgő modorú Pszichopata atyával) emberkísérleteket folytatnak, csodának látszás előidézése céljából. Vagyis dehogy várnak ők egy valódi, második szeplőtlen fogantatásra, immár évtizedek óta próbálkoznak a rendelkezésükre álló nőnemű emberanyaggal, hogy valakibe csak sikerül valami életképes izét beültetni (a leendő Antikrisztust nyilván), de csak formaldehidben tartósított torz magzatokat termelnek, hogy legyen mit tenni a terrorbarlang polcaira.

A nem túl nagy fináléban aztán Cecilia csak kicsinálja Pszichopata padrét, majd nyakig véresen kimenekül az onnan, és valami rekettyésben kitolja az utódot, aki vagy ember vagy nem (mi nem is látjuk), de biztos ami biztos alapon agyoncsapja egy bazi nagy kővel. Hát mi ez, ha nem a kint tomboló napsütéses tavasz tökéletes ellenpontja?

Pusztítsd el a fiúkat!

És ez egy olyan zenekar neve, aminek a fele pasi, legalább is jelenleg, mert a mostani négy tag mellet hat másik valaki is megfordult már náluk, de a nevekből nem mindig derül ki bárki neme (ha van neki, és nem épp genderfluid), angolszász felségterületen meg pláne. Én már néztem be egy Sandyt lánynak, aki fiú volt, meg egy Alisont, aki szintén.

Sammy Copley-ról meg máig nem tudom, hogy honnan hová transznemű, mondjuk ettől a zenéje még odabasz. Minként a címbe fordított Destroy Boys is, akik Kaliforniából punkok, az indie-garázsbagázs vonalon, a wiki szerint 2015 óta. Sokkal többet nem tudok róluk, sőt eddig nem is igen ismertem őket, az alábbi szám (I Threw Glass at My Friend's Eyes and Now I'm on Probation) is onnan van meg, hogy egy általam is követett jutyúbos csajszi, Ellie Watts feldolgozta akusztikusan, nekem meg igen tetszett. Amúgy az ő verzióját itt lehet meghallgatni, szerintem érdemes.

Szóval  jöjjön a kapcsolati erőszak miatt próbaidőn lévő lány rugdosásos kesergője, aki szeretve gyűlöli a pasiját, és talán megelőzés gyanánt állt már előre is bosszút a szegényen, vagy megérdemelte a szemét állatja, ez nekem pont nem derül ki. De a dal karcos és dühös, pont ahogy én is szeretem.

Közérzületi gerillamarketing

Egy pécsi faszi, aki jogász und tanár, évek óta korrigálja ellenvéleményeivel a kormányzati propagandaplakátokat, és perre is ment ez ügyben, mintegy feladva magát, csak hogy kiderüljön, meddig terjednek a szólásszabadság határai. No meg hogy mennyire lehet aljas a kormány avagy az állam, hisz e kettő nálunk már egy. (Az állam Ő van, a tudjukki.) 

A polgári engedetlenség lényege, hogy az ember tudatosan, szándékosan szeg meg valami jogszabályt, amit például alkotmányellenesnek, vagy simán csak amorálisnak ítél, és vállalja is a következményeket. A fentebb belinkelt videóban szereplő Heindl Péter pont ezt teszi, amiért nagy respekt innen, a fotelforradalom frontvonalából.

Eredtileg én is pécsi faszi lennék, csak könnyen eltévedek a belvároson kívül, ha már nem ott nőttem fel, de még egyetemre se oda járta. Viszont engem is sokszor felbasztak a plakátok, amikre képmutató pofátlansággal az írták, hogy „Kormány Információ“ a sokkal pontosabb „Fasisztoid Agymosás“ helyett. Csak nem jártam ki gerilla-módszerekkel fújni, mert valahogy mindig megelégedtem azzal, ha a Nemzeti Inzultációs kérdőívekre, meg uszító jellegű „népszavazások“ szavazólapjára faszt rajzoltam, fekete filccel. Ami öntudatos, csak jelentéktelen gesztus, mert hát elméleti anarchista vagyok, a praxishoz kellenének mások is, de a hazai  anarchista mozgalmak, rövid pezsgés után,  a rendszerváltás után hamar felszívódtak. (Többek köz erről írtam anno az egyetemi szakdolgozatomat.)

Szóval a plakátok a legócskább (avagy Joseph Goebbels egykori náci propagandaminiszter nézőpontjából: a legprofibb) propagandát tolják, a jutyúb algoritmusa meg van annyira kollaboráns, hogy az erről a pofátlanságról, illetve az ellene folytatott magányos küzdelemről szóló videó elé is betesz egy kormányhitű hirdetést. Csak hogy szép legyen tudni, hol a helyünk.

Ami arról szól, hogy dollárbaloldal (az üres, jelentés nélküli szlogen mintapéldánya), meg hogy az ellenzéket megvették kilóra. Dollárért nyilván, gondolom a Trampli Donáld, elvégre ő a nagy barátja mostanában az országunknak, és hát istenem, olyan messziről nem látszik, hogy ki tartozik a Dagadt kíséretébe, és ki nem. (Amúgy is dicsérte már a pártvezér és kancellárt Trampli, hogy milyen kitűnő elnöke Törökországnak, szóval ennél nagyobbakat is benézett már, felettébb műveletlenségében.)

Ráadásul az ominózus plakát, amit most direkt nem fogok  ideszúrni, már csak a szekunder szégyen okán sem, egy az egyben lenyúlása egy régi Dead Kennedys plakátnak, gondolom egyfelől szellemesnek találták a kormányhitű propagandisták az eredeti ötletet (fehér ingre fújt fekete S, amit függőlegesen átszel egy fekete nyakkendő, hogy kiadjon egy nagyjából dollárjelet), másrész meg a legendás amerikai punkzenekar nevének rövidítése ugye DK. Tetszik érteni, pont mint hogy Demokratikus Klára, vagy Dobrev Koalíció. Kibaszott eredeti, kibaszott szellemes, csak valahogy nincs kedvem röhögni rajta.

A mai nap (többszörös jelentősége)

Ma igen jeles nap van, az internetes világháló szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, legalább is a római kaotikus egyházban. (Manapság és felénk persze főleg a reformátusoké kaotikus egy ház, de erről főleg ők tehetnek.) Na most, gyümölcs az valamennyi van itthon, de nem tudom hogy szokták oltani, még szerencse hogy nem vagyok asszony, sőt római sem, mondjuk kaotikus az kissé mindig.

Viszont utánaolvastam, és kiderült, hogy ilyenkor emlékeznek az Angyali üdvözletre, csak nem tudom hogy pontosan melyikre? Mert szóba jöhet Leonardo da Vinci festménye, miként El Greco-é is, más stílusban de azonos címmel, nálunk talán az utóbbira kellen koncentrálni, hisz az legalább Pesten, a Szépművészetiben van kiállítva.

A Leonardo-verzió kb. 1472-76-ból

Közben meg gyanús, hogy ilyenkor valójában Jeles András szintén ilyen című, 1984-es filmjére is emlékeznek az egyházban, ha már jeles nap ugye, ami szép dolog tőlük, mert ha jól rémlik azért nem pont az egyházi kánon szerint meséli újra (gyerekekkel) Madáchtól Az ember tragédiáját, avagy az Ádám-Éva-Lucifer szerelmi háromszöget.

És nyilván eme nap alkalmából született ekkor két jeles zeneszerző is, az egyiket kedvelem, a másikat elviselem. E két nagy hatású, de teljesen más működésmódú alkotó Bartók Béla, és Elton John. Világhírűek mind, de Bartóktól több zongoraművet kedvelek, mint ahány Elton John slágert, viszont vicces lenne mondjuk a Don't Go Breaking My Heart Bartók modorában. de gondolom ilyen feldolgozása nincs, biztos senkinek nem tűnt még fel, hogy ennek a két fazonnak ugyanakkor van a születésnapja. (Miként az sem, hogy az enyémen meg Mátyást választották királlyá a rendek, a Duna jegén.)

Nos, Bartókos verziót nem találtam az említett dalból, de az eredeti Kiki Dee - Elton John klip paródiáját igen, David Tennant közreműködésével (a zsűriben is). Ez nem crossover csak paródia, de legalább vicces, ami egy paródiától persze a minimum. Gyümölcsöt Nem Oltó Boldoglány:

Az egészség ellenszere

Persze, hogy filmcím (eredetiben: A Cure for Wellness), mi más lenne? Amiben van egy szanatórium, valahol magasan a svejci Alpokban, ami kívülről olyan mint Drakula gróf várkastélya egy komolyabb renoválás után, belülről meg egy hideg-rideg kórház, sivár mint az élet, és érzéketlen, mint a szomszédban lakó matektanár. Ide fut be főhősünk Lockhart, a fiatal jenki New Yorkból, foglalkozására nézve valami befektetési bankár és/vagy tőzsdecápa, hogy hazavigye a főnökét. Aki kissé megcsömörlött a világtól, és elvonult (elvitték?) a kúrálóközpontba, hogy majd a hidroterápiától jól lesz. Ja, mert itt az a lényeg, hogy a szanatórium első látásra is pszichopata főizgató orvosa annyit tud az egész anatómiáról, hogy az emberi test nagyobbik része víz, így mindent a hegy gyomrában megképződő helyi forrásvízzel kezel.

Azt már az elején lehet tudni, hogy a csávó nem fog sikerrel járni, nem viszi haza a főnököt, sőt gyanús, hogy ő maga sem nagyon megy már innen sehová. Ez a nem kicsit lázálomszerű intézet nem az a hely, ahonnan csak úgy elmennek az emberek, és tényleg. Azt a szociálpszichológiából már tudjuk, hogy a kórház (miként a kolostor, a laktanya vagy a börtön) egy totális intézmény, ami a bentlakók teljességére formál igényt, és erre a műintézményre ez különösen igaz. Ez börtön, bármit mond Pszichoigazgató Úr. Ráadásul egy sötét múlttal, vérfertőzéssel, furcsa emberkísérletekkel terhelt börtön, ami máig fenntartja nemtelen hagyományait. Agymosás, lelki terror, nemi erőszak, konkrét kínzás, van itt minden, ami az egészség ellenszere, az egyszeri nézőnek persze csak fokozatosan adagolva.

Lockhart meg maga is hamar bentlakó lesz, mikor egy autóbalesetből kifolyólag eltöri a lábát, és egy kórteremben találja megát, amit nem csak a begipszelt lába miatt nem élvez.  Leginkább szorong vagy felháborodik, a kettő közötti átvezetésként meg mélán néz, de néha-néha azért úgy működik, mint egy ember, ami a többi karakterre viszont egyáltalán nem jellemző. (Misztikus, igen misztikus!) És találkozik egy fura lánnyal, hisz egy ilyen műegészbe mindig kell egy fura lány, aki láthatóan csak részben evilági, de főleg a fejében lévő (begyógyszerezett) valóságában él. Hannah fura dallamokat dúdol maga elé, nem létező halakat etet és nem is emlékszik rá, mióta van a várkastélyban, de huszonévesen mindenképp kilóg a ráncos arcok és csüggedt testek kórusából.

vulture.com

Ő a női főszereplő, akit nomen est omen alapon Mia Goth (Mia Gypsy Mello da Silva Goth) alakít, aki nem tehet róla, de eleve annyira jellegzetes feje van, hogy egy átlag vacak horrorfilmeben vagy kegyetlenül lemészárolják nagy ártatlanságában, vagy ő mészárolja le kegyetlenül a többi szereplőt, nyilván kislányos naivitással. Ő vagy áldozat vagy sorozatgyilkos, esetében nem érezni a középút lehetőségét. Egyébként inkább az utóbbi, tekintettel például az X című rettentésre, vagy előzményére a Pearl című opuszra.

Különösebben nagy csavar  sztoriban nincs, pontosabban semmi, amire ne lehetne számítani az előzmények alapján, eléggé egy sínen halad a cselekmény. A pusztulásba, nyilván. Látványorgia van, hangulatilag nyomasztás, meg jellem hiányában a jellemfejlődést nélkülöző főszereplők. Ha a film nem lenne ennyire színtelen, nyomasztó és lenne benne némi alig érthető abszurd humor, az egész lehetne egy Wes Anderson-féle mozi. (Leszámítva az utolsó húsz-huszonöt percet, az nettó horror.) Ám ezt Gore Verbinski rendezte, aki korábban A kört, meg a Karib-tengeres, kalózos filmeket.  Tőle mondjuk semmi sem idegen, megrendez ő bármit, és nem is rosszul, csak ettől meg pont felismerhető stílusa nincs, ami meg Andersonnak nagyon is.

Összességében nézhető darab, egyszer biztos, egyelőre le se törlöm, lehetek még olyan hangulatban, hogy bele akarok nézni. A majdnem két  és fél órát azért nem vállalom be még egyszer.

A frizura-gate

A nagyobb hírportáloknál (és az origónál, akik ugye nem hírekben utaznak) bevett gyakorlat, hogy egy-egy cikk végén mindig van nyolc-tizenkét javasolt másik cikk, hogy random módon-e, vagy direkt ezeket akarják promózni, esetleg csak a Nagy Szent Algoritmus szeszélye az egész, azt tudja fene, de nem is érdekes. Viszont feltűnő, hogy jellemzően a legbulvárabb vagy a legpropagandább cuccokat tolják az arcomba, kivéve a tudományos rovatokat, ahol azért főleg a tudományosakat.

De  ha nem elég tudományos, akkor jöhet bármi. Délelőtt épp olvastam valamit, talán az Indexen az internetes csalásokról (amiből kiderült, hogy az internet fele pornó, a maradék meg egyenlően oszlik el a hülye videók, a politikai gyalázkodás, meg a bankszámlánkra utazó csalók között), és alatt rögtön elsőként ezt ajánlotta a portál, valami csajos aloldaláról:

„Ördög Nóra frizuraváltása az egész országot meglepte: a férje véleménye se érdekelte“

Érdekes módon nem kattintottam rá, bármennyire is ajánlgatták, minimum két okból. Egyrészt csak halvány segédfogalmam van arról, ki a nyavalya az Ördögék Nórája, asszem valami kertévés, műsorban bájolgó, NB1/B-s celebféle, de nyilván azon a csatornán (meg alcsatornáin)) nyomul, amiket nem nézek. Nem csak elvi okokból, hanem egyszerűen féltem a maradék mentális egészségemet. Másrészt meg engem nem érdekel a frizurája,  férje véleménye meg pláne nem (főleg mert nem tudom, az ki lehet, biztos valami másik alsóközép-celeb), szóval ez utóbbiban azért van valami közös bennem meg Nórában. De gondolom ő ismeri a férjét, és így nem érdekli a véleménye, ami viszont egy markáns különbség kettőnk között.

Viszont megint kiderült, hogy nem tartozom az országhoz. Eddig csak a Dagadt beszédeiből derült ki, hogy mivel számomra nem az a létezés csúcsa, hogy magyarnak születni, nem is tartozom ide, de ez egy másik front. Hisz ha nem lepett meg ÖN önfrizuraváltása, akkor biztosan valahol máshol élek. 

Lehet, hogy Somogy megyét időközben elcsatolták, és én igazából Észak-Horvátországban lakok, csak ugye EU meg schengeni övezet, úgyhogy nem tűnt fel, boltban meg régen fizettem készpénzzel, így nem vettem észre, hogy euróban számolják az árakat. (Utólag belegondolva, akkor már értem, hogy miért volt olyan feltűnően olcsó a müzliszelet, és ehhez képest miért ürült le kurva gyorsan a bankszámlám.)

De mindegy is, a lényeg, hogy végre megvilágosodtam, megyek Zágrábba intézni az új állampolgárságom, hála a Nóra frizuraváltásának, ami az egész országot meglepte. Az egész szomszéd országot.

Rákerestem, ő az, csak nem tudom ez melyik

frizurája... (youtube.com)

Leckéztetés demokráciából

Lánczi Tamás az Önkényvédelmi Hivatal vezetője (ők ezt „szuverenitásvédelminek“ hívják, de nem kell minden baromságnak bedőlni) azt nyilatkozta az állami rádió méltán megvetett, Vasárnapi Újság című heti uszításában, hogy akik az ő csodás és alázatos hivatalától féltik a demokráciát, azok nem értik annak lényegét. Bagoly mondja verébnek, mi?

Olyan szép, mikor a nersevik elvtársak aggódnak a demokráciáért (miközben épp szétbasszák), de érthető módon teszik mindezt a kormányhitűvé idomított, szigorúan monoton baráti médiában, no meg a duplagondol jegyében, amiről én is itt, a minap.

Lánczi nertárs szerint amúgy ő és kispajtásai a demokratikus párbeszédet akarják elmélyíteni, hisz a felcsútista szekta pont arról volt híres az elmúlt kábé harminc évben, hogy mindig is nyitott volt a párbeszédre, a felcsúti döbrögi is mindig azt mondja, hogy hallgattassék meg a másik fél. Feltéve persze, ha a másik fél is ő, dehát a skizoid személyiség nem akadálya, de lassan feltétele a politikai karriernek, legalább is e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban. (Régiesen: országban.)

Amúgy az persze igaz, hogy egy rendes demokrácia deliberatív, azaz nyilvános vitákon alapul benne a döntéshozatal, de hát pont ez az, amit a jelenlegi rezsim nyomokban sem tartalmaz. Biztos allergiás rá a pártvezér és kancellár, a Tóni meg a Kakadu miniszter uraságok, és kis segédeik, így demokrácia csak olyan üzemben készülhet, ahol nem használnak szóját, mogyorót és párbeszédet, különben allergiás reakcióként ellilul és bedagad a főnök feje, aminek ugye meg már nincs hová, szóval akár szét is robbanhat. Ez veszélyes! -írná a Zorigó rögvest.

Amúgy a hivatalvezetőnek akár igaza is lehet a maga módján. Hisz ő azt mondta, hogy elmélyítenék a demokratikus párbeszédet, csak az épp nincs. Így aztán a nemlétezőt bármeddig mélyíthetik, a létezés síkján nem fog változni semmi, továbbra is nyugodtan a nevükre vehetnek komplett megyéket vagy gazdasági szektorokat. Közben meg a Hivatal kitűnő eszköz lehet az ellenzék meg a független sajtó újabb frontokon basztatására, ez lassan bevallott céljuk is (kicsit tágabbra vennék például a hazaárulás jogi tényállásást, hogy mindenféle firkászok is beleférhessenek), és ez akkora kamu dumákkal próbálják - jobbára sikertelenül - elfedni, hogy Franz Kafka megnyalná tőle mind a tíz töltőtollát.

Babát a bababoltból!

A NAV nevű apeh leleplezett egy bababoltot, ahol zárjegy nélküli cigit árultak a pult alól. Az tűnt fel a fen tudja kinek, hogy főleg férfiak járnak a boltba, sokan és sűrűn, de kifelé jövet egyiknél sincs nagy csomag pelenka, etetőszék, vagy babakocsira való pótkerék/ izzókészlet/ elsősegély-doboz.

Ami szerintem még nem kellett volna, hogy feltűnő legyen, elvégre egy bababoltban - mint az a nevéből is látszik - babákat kellet volna venniük, hogy darabra, kilóra, csomagolva vagy ömlesztve az már mindegy is, de babákat. igazit vagy játékbabát, az is mindegy, bár gondolom a játék az praktikusabb, mert bár játszani az igazival is lehet, de a műanyag baba nem kakál be, és nem bőg fel az éjszaka közepén.

Persze, jobban belegondolva, az tényleg feltűnhetett a pénzügyőröknek, hogy a sok pasi babát se vett, habár pénzel ment be (egy pénzügyi ügyőr ezt nyilván kiszúrja), azt' pénz nélkül jött ki. Meg baba nélkül. Szóval biztos bementek próbavásárolni, kértek egy csomag pelenkát, és kaptak egy karton cigit. 

Nem úgy, mint az előttük járó, nempróba vásárló, akit viszont pénzügyőrnek nézett az eladó, és így neki tényleg pelenkát adott, a pasas nem is étette később, miért olyan rohadt nehéz elszívni. Hogy szar az íze, az még oké (pedig új pelenka volt), a csempészett belorusz cigi nem a kifinomult aromájáról híres, hanem hogy rohadt olcsó, de ez azért már tényleg kemény anyag volt...

Az eladó meg meglepődött, mikor kérdőre volták, hogy ez cigi? Nem cici? Mert ő azt hitte az utóbbi, amit persze hogy szívesen vesznek a pasik, az otthoni csecsemőnek is jól jön, meg ők is bírják, szóval érteni vélte a nagy forgalmat. Azt viszont nem gondolta, hogy a cicire kéne zárjegy.

És én azért még megnéztem volna, hogy milyen minőségű kokain van a hintőporos dobozban, mert mostanában túl sok a krétával vagy hintőporral felütött anyag a piacon, és egy rendes NAV-osnak azért figyelnie kell ilyesmire is. Pláne mert a kokain igen drága, nem is kapni a mi utcánkba'. Mondjuk bababolt az pont van a közelben, legalább is nemrég még volt, mikor a múlt század végén arra jártam, de mivel nem dohányzom, egy ideje nincs is rá okom.

.. és mikor már tényleg nem rózsaszín

„Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem támogatása mellett.” - mondotta vagy írta vala a Felcsútok Géniusza Vlagyimir Vlagyimiovics Pszichopatov elvtársnak, a Posztszovjet Majdnem Unió elnökének.

Merthogy közismerten történt az rettenet abban a koncertteremben, valahol Moszkva-külsőn, ami tényleg az oroszok 9/11-e lehet, mert a halottak számát méregetni eleve felesleges és embertelen, a terrorizmus áldozatainál nem ér a véralgebrát használni. Három halott is pont hárommal több az elviselhetőnél,  szóval hogy százhúsz vagy háromezer az nem számít, a halottak számánál a mennyiség nem csap át minőségbe, a több halott nem rosszabb, csak más szintje a rémségnek.

Viszont a pártvezér és kancellár mondata mellett nehéz elmenni. Mert egyrészt, a felcsútista kormányok pontosan mivel is támogatták a terrorizmus elleni küzdelmet? A háborús menekültek basztatásával, meg a déli határra telepített kurva sok szögesdróttal, ami mellett persze mindkét végén át lehetett menni? Mert nem, mi nem Európa védőbástyája vagyunk, hanem - a ahogy a Dagadt is mondta - a bot a küllők között, meg a tüske a köröm alatt. ez aztán a nemzetközi együttműködés, ami annyira kell az amúgy nemzetközi terrorizmus elleni harchoz!

Plusz Magyarország lehet hogy elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem támogatása mellett, de Ártunk és Ormányunk inkább a háborús bűnösöket támogatja, persze csak ha a Brüsszel nevű fura entitás nem néz oda. (Ha odanéz, a döbrögi minden szankciót azonnal megszavaz, helyesen amúgy, csak kibaszott nagy képmutatással.)

És amilyen a fejétől, olyan mód bűzlik a hal, avagy voltam olyan vigyázatlan, és beleolvastam a Mandiner kommentjeibe a moszkvai terrortámadás kapcsán, és elment a kedvem a világtól. Az általában vett széljobbos kommentelő szerint eleve az ukránok voltak (széljobbul: „ukik“), ha az elfogott terroristák tádzsikok, akkor is. Szóval ukránok a tettesek, vagy zsidók, esetleg zsidó ukrán muszlimok a CIA kiképzőközpontjából. Mindegy, csak irtsák ki az összes ukránt az oroszok, hiszen már okuk is van rá. Ami persze látens beismerése annak, hogy eddig nem túl sok érvük volt, hogy miért is kellett háborút indítaniuk Ukrajan ellen, már azon túl, hogy csak.

Antibarbi

Nem mostanában volt, hogy bár több részletben, de végig bírtam nézni a Barbie című kasszarobbantó filmalkotást, sérelmemre. És ja, végül csak megláttam benne a feminista üzenetet, bár nehéz az ilyesmi, ha az embernek hányingere lesz már a látványtól is. (A pink az rózsaszín? És ha nyílik még a sárga rózsa?) Irónia persze, értem én az iróniát, csak nem mindig értékelem, a barbizás mint kulturális jelenség annyira taszító, hogy idézőjelek között is nehéz ép ésszel elviselni.

Persze más lenne a helyzet, ha a nagy multi játékgyár nem csak rózsaszín tütükés nünükéket gyártana (tudom, tudom, vannak alternatív babák is, afrokövér-amerikai meg hasonlók, csak azokra nemigen gerjed a nép nőnemű és tizenkét év alatti sokasága), hanem nagy szériában életszagú, lepukkant külvárosi barbikat. Ilyeneket:

Gázolt Barbie: Két változatban kapható, van sebesült és halott, előbbinek több a vér a ruhácskáján, utóbbinak viszont zúzott koponyája és kicsavarható végtagjai vannak. A sebesült változathoz háromféle személyautó közül lehet választani (hogy melyik ütötte el ), a halotthoz viszont csak egyféle jár, de az kamion, csak hogy biztosra menjünk.

Megerőszakolt Barbie: Megszaggatott ruha, többféleképpen kócolható haj, PTSS-t (poszttraumás stressz-szindrómát) tükröző tekintet, enyhén bevérzett szemekkel, beépített sikoltozás MP3-ban. Az állatiasan eszelős Ken külön kapható, a változatos erőszakoló pozíciók leírása mellékelve!

Kurva Barbie: Olcsó változat, a flitteres táska, a napszemüveg a régebbi modellekről származik, a szoknya is maradhat, csak fele hosszban Külön kapható a Fuxos Strici Ken, de választható háttér a brooklyni utcasarok vagy a londoni metró, utóbbihoz zacskós pezsgő is jár extra kiegészítőként.

Drogos Barbie: Választható, hogy opiát- vagy metamfetamin függő legyen, a füvezős változat eleve nem játszik, az olyan konzumidióta. Részletesen kidogozott szétroncsolt vénák, bolti lopásból származó kiegészítők, hamisított receptek és számlatömb, az outfit kompatibilis Kurvabarbiéval (szóval átöltözhetnek egymásba), elvégre drogért a testét is hajlandó árulni, ha már a játékgyár amúgy is árulja.

Eltárgyiasított Barbie: Ez valójában a klasszikus modell, posztmodern szóhasználattal.

És végül a legnépszerűbb, az Antibarbi ('e nélkül):

Sorozatfüggés revival

Már egy ideje csak szabályt gyengítő kivételként tekintek sorozatokat, mondjuk ha van valami Star Wars cucc, az esélyes lehet, de igazából egy neflixesre emlékszem, amit lenyomtam egy hétvége alatt (A kibaszott világ vége), meg egy másik  angol szerencsétlenkedésre (Hogy ne éld az életed), amit szintén pár nap alatt. De a fenének hiányzik még egy függőség és/vagy kényszerbetegség. Mert mint az előző posztban is írtam, egy filmet sem vagyok képes félbehagyni, de az másfél-két óra, egy sorozat meg kurva sok évad is lehet, én meg bírnám hogy már eleve nincs is igazi életem, azt a kis maradékot ne a monitorba bambulva töltsem. (Amúgy érdekes tény, hogy egy könyvet bármikor el tudok tolni magamtól, ha az első ötven-száz oldal után még mindig nem várom, hogy mikor folytathatom.)

De voltam régebben enyhén sorozatfüggő, és azért csak enyhén, mert egy sorozatra korlátozódtam, a Dr. Who-ra, de azt már írtam itt is, sőt ugye innen a blog címe. Ám egy ideje azt se néztem, a régi epizódokat (évadokat) ismerem, az újabbak meg nemigen érdekeltek már, hát ja, ha a szerelem is múlandó, akkor mit szóljunk egy brit sci-fi szériához, ami ráadásul átcsúszott valami misztikus, kicsit horrorisztikus, és felettébb logikátlan  katyvaszba. Fantasy űrszörnyekkel, meg sötét alagutakban sikoltozva futásokkal, ez már nem az esetem, meg nyilván eltelt közben majdnem húsz év. (Bezzeg az én időmben, a régi jó dolgokból nem maradt semmi! Így múlik el a sic transit gloria mundi.)

bbc.co.uk

De a minap (vagy egy hete, vagy kettő, fene tudja már - ezért jó szó ez a "minap", csak semmi konkrétum, angolok vagyunk... vannak) megnéztem a valaha volt kedvenc epizódomat a Blink (Pislantás) címűt, és hatalmába kerített a nosztalgia nevű hangulatingadozás. Mondjuk Petra nélkül ez sem az igazi (a sorozat, nem a hangulatingadozás, az megy egyedül is), de még mindig elég jó ahhoz, hogy rátapadjak a monitorra. Sőt anno a kilencedik évad, a Tizenkettedik Doktorral, nagyjából már kimaradt, most meg három nap alatt lenyomtam a tizenkét plusz egy részt.

Pedig például az utolsó kettő (merthogy főleg dupla epizódokból áll az évad) kifejezetten zavaros, nyálasan érzelmeskedő, ugyanakkor szánalmasan kinéző misztikus szar, de nyilván tíz rész után már nem lehet megállni, akkor se ha fáj. A homokemberes sztori meg annyira értelmetlen és erőltetett, hogy szót se érdemes legyinteni rá.

De jók voltak a Ashildr-es részek, amikben a az egykor viking, nagyjából hallhatatlanná szerelt csajt jó volt nézni, aki amúgy Trónok Harcából híres, már azoknak akik láttak belőle valamennyit, én speciel egy percet sem, csak olvastam, hogy onnan ismert. (A neve se volt meg, de most meggugliztam: Maisie Williams.) Meg bejött Halászkirályos, víz alatti bázisos, süketnéma parancsnoknős duplázás is, amit pont tegnap este, a "nincs alvás, amíg a szereplők fele meg nem hal" paradigma jegyében fogyasztottam magamba. Ja, meg a Zygonok...

radiotimes.com

De asszem le kell állnom a napi négy-öt epizóddal, online puzzle-t is legfeljebb csak naponta egyet rakok ki, és néha órákra kikapcsolom a laptopot. Olyankor végre nem online olvasok, hanem papírról, sőt néha sétálok is, de csak ha nem esik, vagy nem süt a nap, nincs túl meleg, vagy túl nagy szél. Ja, és épp nem szédülök a fronthatás, a vércukorszintem vagy a kialvatlanságom okán. 

Az életem üres ugyan, de legalább bonyolult.

Félelem az esőtől?

Nyilván nem, hisz igazából leginkább senki sem fél az esőtől, általában én sem, épp ezért a Fear Of Rain című 2021-es film magyarul Rain világa. Tekintettel arra, hogy az Eső a főszereplő csaj nem indián neve, hanem a tényleges, aki viszont középiskolás, és kívülálló. Nem szándékosan, csak arról van szó, hogy skizofrénnek ugyan még kezdő, mondhatni amatőr, de szétcsúszott személyisége paranoid oldala már elég jól fejlett. 

Úgyhogy amikor kiszúrja, hogy a szomszédjukban lakó, karórépa-szerű irodalomtanárnője feltehetően elrabolt egy kislányt (akit nyilván a padláson tart, ilyenkor valahogy senkinek sem jut eszébe, hogy egy háznak pincéje is lehet), senki nem hisz neki, ahogy az ilyen szabvány pszichorror-thrillerekben már rendesen lenni szok. Azért fatert átrángatja a nénihez, körül is néz a padláson, de csak próbababákat talál, ami persze csak neki gyanús, de ugye ő meg - ha már barátai nincsenek - jegyben jár a paranoiával.

De közben lesz neki egy barátja, először amolyan kvázi-pasija, aztán nagyjából igazából is, de azt meg az anyja nem hiszi el, hogy a csávó valódi, és nem csak maga mellé hallucinálja.

slantmagazine.com

Valami ilyesmi a műegész alaphelyzete, és innen azért sejthetők a fordulatok. Mivel úgysem érdekel senkit, sőt, még engem is csak mérsékelten, nyugodtan leírom a nagyon is kiszámítható  fordulatot: a csaj persze hogy hallucinál, csakhogy a pasija igazi, a szomszéd tanárnő tényleg elrabolta a kislányt (és ja, a pincében ketreceli, szadisztikus jelleggel), a vele mindig kritikus anyja viszont három éve halott, na őt haluzza maga mellé, nyilván hiányérzeti neurózis okán. (Ilyen neurózis persze biztos nincs, de én meg ezt hallucinálom, csak hogy okosnak érzzem magam, miközben.)

A Rain világa egy sablonos, kiszámítható, és szükségtelenül hepiendbe torkolló film (a végén csak beállítják a gyógyszerezését, innentől meg önként hallucinál, ha akar), de pont az fajta, amit ha elkezdek nézni, már nem bírom abbahagyni, és nem, ez nem kíváncsiság, inkább afféle kényszeresség. Hogy filmet csak árvíz, vulkánkitörés vagy közeli barát hirtelen halála esetén hagynék félbe. De a harmadik esetben néhány részvétposzt után azért valószínűleg letolnám a hátralévő negyven percet, az első kettőben meg attól függ, felér ez az ár az első emeltig, illetve mennyire van közel a vulkán?

Ez a mániákus nézés általában azért jól sül el, mert igyekszem olyan filmeket válogatni, amik talán elég jók lesznek, vagy épp annyira szarok, hogy meglegyen a trash-élmény, az "annyira rossz, hogy az már jó" lendülete. A közepes darabok viszont gyilkolnak, elvesztegetek velük másfél-két órát az életemből, és közben unom az egészet, csak nem hagyhatom abba, mert, mittudomén, kitör egy vulkán valahol. (Ja, ez a kényszeres része.) 

És ez a film bizony közepes, egyáltalán nem rossz, miközben egy kicsit sem jó. A színészek rendben vannak, a rendezés, a látvány korrekt, a hangulata egészen eltalált, csak nem visz sehová, a kliséken túl. De legalább - terápiás jelleggel - kiírhatom magamból mindezt, hogy azért ne legyen teljesen elvesztegetett az az egy óra meg negyven perc.

A szektás duplát gondol

A felcsúti döbrögi megtette szokásos péntek reggeli igehirdetését, ezúttal a Sátán fészkéből, Brüsszelből, biztos elfoglalni ment oda. A nem köz- hanem állami rádióban performált, a szokásosan unalmas tematikája mentén, a megszokott skizofrén módon kinyilatkoztatott üzenet, a szokásosan dermesztő volt. Azaz előadta, hogy mi az, amit utál a világban (amúgy mindent, ami nem ő, vagy a szektája), ami persze pont az, mint amit csinál, ez az igazi óvodás tempó, hogy másra kell kenni a saját, jól felfogott mocsokságait.

Az Index cikkéből idézek: „Úgy fogalmazott, hogy furcsa érzés Magyarországról Brüsszelbe jönni, mert itt háborús hangulat, logika és nyelvezet van, itt úgy beszélnek a politikusok, mintha háború lenne. A miniszterelnök kiemelte: Magyarország nem hadviselő fél, ez nem egy futbalmeccs, amikor drukkolni kell valakinek.“

Szóval őt zavarja a háborús hangulat meg nyelvezet, pedig maga több, mint húsz éve használja, de folyamatosan.  Egy diplomácia tárgyalás kapcsán is csatába indul, szabadságharcot folytat az EU ellen, puskaporszagot érez, és még a magyar fodbalválogatoot EB-selejtezői kapcsán is azt írja ki a Fácsére, hogy "Indul az európai hadjárat!"

Akkor most tessék mondani, ki használ háborús nyelvezetet? Nyilván ő, hisz akkora békepárti, hogy a hruscsovi idők Szovjetunióját idéző módon vívja a permanens békeharcot. És állandóan fodbalhasonlatokkal öblöget ("A meccsnek akkor van vége, ha nyertünk!" - hát nem kurvára sportszerű?), miközben a politika szerinte nem fodbalmeccs.

George Orwell 1984 című kultikus regényében szerepel a "duplagondol" (doublethink) kifejezés, mint a regényben felrajzolt totális diktatúra egyik alapvető eszköze. Ennek lényege az a képesség, hogy valaki egyidejűleg képes két egymásnak teljesen ellentmondó dolgot elfogadni, abban hinni. Azaz kimond bármilyen hazugságot, amiről tudja is, hogy hazugság, de ettől még hisz benne. Tudja az igazságot is, csak nem gondolja. Na, ezt amúgy valamiféle skizoid állapotnak diagnosztizálná egy szakorvos. No meg arról is szó van, hogy nem lehet valakinek évtizedeken át következmények nélkül, tudatosan, akár hatalmi érdekből hazudni, mert egy idő után az illető már maga is elhiszi, és szép lassan átlép a maga alternatív valóságába.

Pont mint a Dagadt, aki össze-vissza beszél, mert addig gyakorolta a duplagondolt (avagy simán a kettős beszédet), hogy már nem tud érdemben reagálni, mikor szembejön a valóság, és ütközik a fejében lévő párhuzamos univerzummal. Ahol ő erős, szép és okos, nem pedig egy ronda, gonoszkodó nagyjából már öregember, akit lassan csak posztszovjet diktátorok (plusz Donáld Trampli) vesznek komolyan, a szavak szintjén legalább is. No meg a hívei, akik egy része szintén a duplagondolt gyakorolja, másik része meg simán csak szellemileg leárnyékolt.

p.s. Ja, és azt is mondta a pártvezér és kancellár, hogy Budapest ma fogságban van. És már megint nem teszi hozzá, hogy ő ejtette fogságba, ő csak ki akarja szabadítani. Hisz a főpolgármester ellenzéki, tehát ellenség (az váltakozik, hogy épp gonosz, vagy simán csak hülye), tehát ötödik éve szorongatják a tökét, és próbálják kicsinálni, akár a város kivéreztetése árán is. Mert a hatalomért, no meg azért  száraz, meleg érzésért, hogy tönkretehetsz bárkit, aki nincs veled, nos ezért bármilyen áldozat megéri, feltéve hogy az valaki más áldozata .

A gaz főigazgató, avagy az operálatlan opera

Tegnap este volt a hazai intézményes kultúra évek óta legszánnivalóbb, legfelháborítóbb und legszerencsétlenebb eseménye, pedig még egy hete csak, hogy bemutatták a Petőfi terminátor Egy Napja című. Mert akkora botrány volt az Operában, hogy a díszlet adta a másikat. Ami még az előző este sztrájk miatt elmaradt Don Giovanni-hoz tartozott volna, de így meg a Hunyadi Lászlóból énekeltek örökzöld slágereket az énekesek, zongorakísérettel. de előtte volt filmvetítés, Ókovács nertárs a páholyból sztorizgatott, de a zenekar az végül nem vállalta ezt a nettó szégyent, amit előadásnak próbáltak végül eladni.

(Amúgy az Index élő közvetítése itt lekövethető, kordokumentumnak sem semmi.)

A főizgató sztorizgatását is lehet persze előadásnak tekinteni, elvégre az egyetemen is csak dumált az ember, és hívták mindezt előadásnak (néha szemináriumnak), plusz Ókovács eredetileg operaénekes (volt egykor), de gondolom mindenki jobban járt, hogy most inkább nem énekelt.

És persze ilyenkor jön a kötelező szöveg, hogy egy normális országban ilyen eleve nem fordulhat elő, ha sztrájk van akkor nincs előadás, és amúgy is, egy rendes vezetőnek az első tíz perc után leégne a pofájáról a bőr. Úgyhogy ő most vagy nagyon vastagbőrű, vagy be volt baszva, de harmadik lehetőséget őszintén szólva már nem látok.

És persze úgy folytatódna a szokásos libsi picsogás (azaz az enyém),hogy egy normális országban már rég lemondott volna ez a díszfasz, akire tényleg nincs enyhébb jelzőm, pedig nem csak hogy arrogáns, de nőnemű ismerőseim szerint még csak nem is szép. Amitől még lehetne tökéletes főoperista, de a nagyképűség és a bunkóság elgye, azért mégis csak alkamatlanná teszi.

Még szerencséje, hogy nem vagyunk egy normális ország. Ami meg nekünk mondjuk pont pech.

A sztrájk épp növeli a népszerűséget. (stock.adobe.com)

Népben nemzetietlen büszkeség

Csodálatos a magyar sport, a fiatalok mind fodbakadémijákon csapatják, edzettek, elszántak és felettébb eredményesek, egyáltalán nem isznak vagy  drogoznak, és bár van olyan elhajló, aki úszik vagy kajakozik, de ezt még pont elnézzük nekik.

Kósa Lala, a felcsútista frakció egyik legbutább reprezentánsa meg például a jégen korcsolyázás szövetségének elnöke (egyszer véletlenül görkorcsolyában ment hokimeccsre, azóta ügyel rá, hogy jégen), elvégre az nem igazi sport, ahová a szövetségi elnököt nem a Párt küldi. És annyira eredményes, hogy nem nagyon, viszont érdekes lett a  jégen korcsolyázás (a mű, nem a gyors) világbajnokságra utazó magyar válogatott keret. Öten vannak, öt csodálatos magyar sportoló , ahogy azt több lap is megírta, név szerint: Vlasenko Alekszandr (férfi egyéni), Ignateva Marija és Szemko Danijil Leonyidovics (jégtánc), illetve Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei (páros).

Hát istenem, ötből öt nem magyar nemzetiségű, de legalább nem is itt születtek és nem beszélnek magyarul, azonban egyikük (és innentől mindegy is melyikük) legalább itt él. A többi négy nem, nekik csak állampolgárságuk van,  hogy ha véletlenül nyernek, hülyén nézzenek majd, mikor játszák a magyar himnuszt.

Persze igazából szánalmas ez az egész, hogy Ártunk és Ormányunk teli szájjal (üres fejjel, és korántsem üres zsebbel) harsogja, hogy a nemzeti büszkeség mindenek előtt, maga a Dagadt is többször elmondta mostanában, hogy magyarnak születni kiváltság, erre tessék! (Oké, persze ha a csökkenés az valójában negatív növekedés a zakkant főbankár szerint, akkor a hendikep a negatív kiváltság, értjük.) Kényszeresen akarnak sportsikerekkel dicsekedni urbi et orbi, mint általában a konszolidálódni nemigen akaró/tudó autokráciák vagy diktatúrák, csak szarnak a tömegsportra, utánpótlásra, bármire, így maradnak ezek az orosz meg ukrán arcok, mint a magyar válogatott.

És jut eszembe Halidov Gamzatgadzsi, Muszukajev Iszmail, Kuramagomedov Murad, Bajcajev Vlagyiszlav. Ők meg magyar válogatott birkózók, csak a miheztartás végett. (És pont eszembe jutott Bödőcs egy poénja, mikor Lőrinc barát megkérdezi a téeszelnök-alakú döbrögit, hogy "Főnök, a néger gól is egyet ér?" mire amaz: "Persze, különben nem nyerne a Fradi!")

p.s. Hogy van-e értelme egyáltalán nemzetállamosdit játszani az élsportban, az persze minimum véleményes, pláne egy ilyen zenére jégen csúszkálásban, ami lehet, hogy inkább tartozik a szórakoztatóiparhoz. De ha nincs, akkor ne is öblögessenek Kósa nertárs és kis barátai a nagy nemzeti sportsikerek fontosságáról.