2024. március 25., hétfő

A mai nap (többszörös jelentősége)

Ma igen jeles nap van, az internetes világháló szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, legalább is a római kaotikus egyházban. (Manapság és felénk persze főleg a reformátusoké kaotikus egy ház, de erről főleg ők tehetnek.) Na most, gyümölcs az valamennyi van itthon, de nem tudom hogy szokták oltani, még szerencse hogy nem vagyok asszony, sőt római sem, mondjuk kaotikus az kissé mindig.

Viszont utánaolvastam, és kiderült, hogy ilyenkor emlékeznek az Angyali üdvözletre, csak nem tudom hogy pontosan melyikre? Mert szóba jöhet Leonardo da Vinci festménye, miként El Greco-é is, más stílusban de azonos címmel, nálunk talán az utóbbira kellen koncentrálni, hisz az legalább Pesten, a Szépművészetiben van kiállítva.

A Leonardo-verzió kb. 1472-76-ból

Közben meg gyanús, hogy ilyenkor valójában Jeles András szintén ilyen című, 1984-es filmjére is emlékeznek az egyházban, ha már jeles nap ugye, ami szép dolog tőlük, mert ha jól rémlik azért nem pont az egyházi kánon szerint meséli újra (gyerekekkel) Madáchtól Az ember tragédiáját, avagy az Ádám-Éva-Lucifer szerelmi háromszöget.

És nyilván eme nap alkalmából született ekkor két jeles zeneszerző is, az egyiket kedvelem, a másikat elviselem. E két nagy hatású, de teljesen más működésmódú alkotó Bartók Béla, és Elton John. Világhírűek mind, de Bartóktól több zongoraművet kedvelek, mint ahány Elton John slágert, viszont vicces lenne mondjuk a Don't Go Breaking My Heart Bartók modorában. de gondolom ilyen feldolgozása nincs, biztos senkinek nem tűnt még fel, hogy ennek a két fazonnak ugyanakkor van a születésnapja. (Miként az sem, hogy az enyémen meg Mátyást választották királlyá a rendek, a Duna jegén.)

Nos, Bartókos verziót nem találtam az említett dalból, de az eredeti Kiki Dee - Elton John klip paródiáját igen, David Tennant közreműködésével (a zsűriben is). Ez nem crossover csak paródia, de legalább vicces, ami egy paródiától persze a minimum. Gyümölcsöt Nem Oltó Boldoglány:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése