2024. március 31., vasárnap

Hűs-vér húsvét

A húsvétban az az érdekes, hogy bár nevéből adódóan ilyenkor húst kellene venni, de közben meg nincs nyitva semmi, néhány különösen elvetemült  éjjel-nappali kisboltot leszámítva, de náluk a hús az parizer, meg konzerv vagdalt, szóval csak részben.

Viszont jó ez az éjjel-nappali nyitvatartás, én már találkoztam olyan, ilyen bolttal, ami nem 0-24 volt nyitva, csak épp kora délutántól éjszakába nyúlóan (mittudomén kettőig-háromig), vagyis kábé tizenkét óráig, de ebben kétségtelenül volt éjszaka is meg nappal is, sőt közte egy komplett napnyugta! Az nem teljesen világos, hogy milyen piaci rést kívántak befoltozni ezzel  a rendhagyó beosztással, de néhány hipotézisem azért van, mondjuk kettő:

- „Ezek a mai fiatalok“: Egy rendes buli eleve nem kezdődik éjfélnél előbb, odáig csak bemelegítés van, avagy a délután háromkor kelő generáció ilyenkor megy le az első három redbullért (kakaós csigával), aztán este, meg késő esete jöhet az alapozás csavarhúzóval. (A csavarhúzó ez esetben a vodka-narancs amerikai tinivígjátékokból ellesett neve.) 
- „Részegen ki visz majd haza?“: Mikor elzúgott az ifjúság (a sajátunk is a múlt ködébe vész)és már valahol beállva csapatja a veretést, lassan hazaindul a tradicionális kocsmatöltelékek csapata, és komolyan szoronganak, hogy mire hazaérnek, esetleg kijózanodnak. Ilyenkor jön jól a részben éjjeli nappali bolt, a karbantartó sörök, gógyampullák és zsebrakéták utolsó lelőhelye, ha a késő délelőtti első kocsma volt az alaptábor, akkor innen indul a csúcstámadás, a végső roham, amivel zökkenőmentesen el lehet jutni a reggeli epét hányásig.

Lehetséges persze, hogy a pián kívül mást is vesznek furcsa időpontokban furcsa emberek, de mégsem igazán életszerű, hogy valakinek éjjel egykor jut eszébe, hogy elfogyott a Domesztosz vagy a sajtos tallér.
És már írtam valahol, de anno a horvátországi nyaralások idején volt egy kedvenc kisboltom Crikvenicában, amire ki volt írva, hogy „non-stop“, ami azt jelentette, hogy megállás nélkül nyitva van délután öttől másnap délig, hisz dél és öt között a szieszta következik be, amit az éghajlat ugyan indokolt, csak nem igazán volt kompatibilis a vásárlási szokásaimmal.

Ja, és a húsvét. Nos, az ilyen piros tojás, locsolkodás, nyúlsonka, a karácsonyi éjféli mise ismétlése a délelőtti műsorsávban, májusfa. Utóbbi persze csak akkor, ha megvan a dátumok sajátos együttállása, ami például holnap lesz is, csak egy másik jeles nappal. Viszont a fura nyitvatartású boltoknak ilyenkor is különleges jelentősége lehet, a locsolásban estére megfáradt, keményen drogozó kisemberek számára.

yourtango.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése