2024. március 3., vasárnap

Formátlan fontatlanság

Ja, és kis híján megnéztem a bahreini forma egyes nagydíjat. Igazából azért csak kis híján, mert ugyan ment a tévében (időben odakapcsoltam, mikor rájöttem, hogy ez most szombaton van lenni), de olyan kurva unalmas volt, mint amire számítottam is. Úgyhogy közben blogokat olvastam, a verseny közepénél már rámentem a podcastekre is, és írtam egy filmkritikát.

Úgyhogy az egészből annyi volt meg, hogy már megint a szokásos végeredmény, miközben a kommentátorok idegesítően lelkendeztek, hogy milyen rohadt izgalmas ez a gumistratégia, meg hogy a hatos kanyar bejárata milyen trükkös. Miközben előre látható módon az égvilágon semmi nem történt.

Amúgy a kommentátorokat már kivághatná a francba az állam tévé, mert csak és kizárólag forma egyet nézek náluk (azt is egyre kevésbé), de már le kell venni a hangot, mert felbaszódik bennem az ideg, hogy ezek a fazonok úgy okoskodnak egy ócska cirkusszá degradálódott autóversenyről, mintha legalább is negyedik világháborút közvetítenék. Úgy értem, mintha ez lenne a világ lefontosabb dolga, pedig annyira jelentéktelenné vált, mint a pankráció, John Travolta vagy a dísznövénykertészet. Izé, mégsem, a dísznövénykertészet ennél komolyabb dolog, mármint a világ állása szempontjából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése