Már egy ideje csak szabályt gyengítő kivételként tekintek sorozatokat, mondjuk ha van valami Star Wars cucc, az esélyes lehet, de igazából egy neflixesre emlékszem, amit lenyomtam egy hétvége alatt (A kibaszott világ vége), meg egy másik angol szerencsétlenkedésre (Hogy ne éld az életed), amit szintén pár nap alatt. De a fenének hiányzik még egy függőség és/vagy kényszerbetegség. Mert mint az előző posztban is írtam, egy filmet sem vagyok képes félbehagyni, de az másfél-két óra, egy sorozat meg kurva sok évad is lehet, én meg bírnám hogy már eleve nincs is igazi életem, azt a kis maradékot ne a monitorba bambulva töltsem. (Amúgy érdekes tény, hogy egy könyvet bármikor el tudok tolni magamtól, ha az első ötven-száz oldal után még mindig nem várom, hogy mikor folytathatom.)
De voltam régebben enyhén sorozatfüggő, és azért csak enyhén, mert egy sorozatra korlátozódtam, a Dr. Who-ra, de azt már írtam itt is, sőt ugye innen a blog címe. Ám egy ideje azt se néztem, a régi epizódokat (évadokat) ismerem, az újabbak meg nemigen érdekeltek már, hát ja, ha a szerelem is múlandó, akkor mit szóljunk egy brit sci-fi szériához, ami ráadásul átcsúszott valami misztikus, kicsit horrorisztikus, és felettébb logikátlan katyvaszba. Fantasy űrszörnyekkel, meg sötét alagutakban sikoltozva futásokkal, ez már nem az esetem, meg nyilván eltelt közben majdnem húsz év. (Bezzeg az én időmben, a régi jó dolgokból nem maradt semmi! Így múlik el a sic transit gloria mundi.)
bbc.co.uk
De a minap (vagy egy hete, vagy kettő, fene tudja már - ezért jó szó ez a "minap", csak semmi konkrétum, angolok vagyunk... vannak) megnéztem a valaha volt kedvenc epizódomat a Blink (Pislantás) címűt, és hatalmába kerített a nosztalgia nevű hangulatingadozás. Mondjuk Petra nélkül ez sem az igazi (a sorozat, nem a hangulatingadozás, az megy egyedül is), de még mindig elég jó ahhoz, hogy rátapadjak a monitorra. Sőt anno a kilencedik évad, a Tizenkettedik Doktorral, nagyjából már kimaradt, most meg három nap alatt lenyomtam a tizenkét plusz egy részt.
Pedig például az utolsó kettő (merthogy főleg dupla epizódokból áll az évad) kifejezetten zavaros, nyálasan érzelmeskedő, ugyanakkor szánalmasan kinéző misztikus szar, de nyilván tíz rész után már nem lehet megállni, akkor se ha fáj. A homokemberes sztori meg annyira értelmetlen és erőltetett, hogy szót se érdemes legyinteni rá.
De jók voltak a Ashildr-es részek, amikben a az egykor viking, nagyjából hallhatatlanná szerelt csajt jó volt nézni, aki amúgy Trónok Harcából híres, már azoknak akik láttak belőle valamennyit, én speciel egy percet sem, csak olvastam, hogy onnan ismert. (A neve se volt meg, de most meggugliztam: Maisie Williams.) Meg bejött Halászkirályos, víz alatti bázisos, süketnéma parancsnoknős duplázás is, amit pont tegnap este, a "nincs alvás, amíg a szereplők fele meg nem hal" paradigma jegyében fogyasztottam magamba. Ja, meg a Zygonok...
radiotimes.com
De asszem le kell állnom a napi négy-öt epizóddal, online puzzle-t is legfeljebb csak naponta egyet rakok ki, és néha órákra kikapcsolom a laptopot. Olyankor végre nem online olvasok, hanem papírról, sőt néha sétálok is, de csak ha nem esik, vagy nem süt a nap, nincs túl meleg, vagy túl nagy szél. Ja, és épp nem szédülök a fronthatás, a vércukorszintem vagy a kialvatlanságom okán.
Az életem üres ugyan, de legalább bonyolult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése