Tegnap este volt a hazai intézményes kultúra évek óta legszánnivalóbb, legfelháborítóbb und legszerencsétlenebb eseménye, pedig még egy hete csak, hogy bemutatták a Petőfi terminátor Egy Napja című. Mert akkora botrány volt az Operában, hogy a díszlet adta a másikat. Ami még az előző este sztrájk miatt elmaradt Don Giovanni-hoz tartozott volna, de így meg a Hunyadi Lászlóból énekeltek örökzöld slágereket az énekesek, zongorakísérettel. de előtte volt filmvetítés, Ókovács nertárs a páholyból sztorizgatott, de a zenekar az végül nem vállalta ezt a nettó szégyent, amit előadásnak próbáltak végül eladni.
(Amúgy az Index élő közvetítése itt lekövethető, kordokumentumnak sem semmi.)
A főizgató sztorizgatását is lehet persze előadásnak tekinteni, elvégre az egyetemen is csak dumált az ember, és hívták mindezt előadásnak (néha szemináriumnak), plusz Ókovács eredetileg operaénekes (volt egykor), de gondolom mindenki jobban járt, hogy most inkább nem énekelt.
És persze ilyenkor jön a kötelező szöveg, hogy egy normális országban ilyen eleve nem fordulhat elő, ha sztrájk van akkor nincs előadás, és amúgy is, egy rendes vezetőnek az első tíz perc után leégne a pofájáról a bőr. Úgyhogy ő most vagy nagyon vastagbőrű, vagy be volt baszva, de harmadik lehetőséget őszintén szólva már nem látok.
És persze úgy folytatódna a szokásos libsi picsogás (azaz az enyém),hogy egy normális országban már rég lemondott volna ez a díszfasz, akire tényleg nincs enyhébb jelzőm, pedig nem csak hogy arrogáns, de nőnemű ismerőseim szerint még csak nem is szép. Amitől még lehetne tökéletes főoperista, de a nagyképűség és a bunkóság elgye, azért mégis csak alkamatlanná teszi.
Még szerencséje, hogy nem vagyunk egy normális ország. Ami meg nekünk mondjuk pont pech.
A sztrájk épp növeli a népszerűséget. (stock.adobe.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése