2024. március 2., szombat

Olcsón, mi?

Szijjártó Kakadu Péter külügygazdasági miniszteriális, pont aznap ment tárgyalni a Lavrov nevű orosz kollégával (aki minden bizonnyal egy nettó háborús bűnös a főnökével egyetemben), és röhögtek jókat, baráti hangulatban, mikor Alekszej Navalnijt temették. Akit a Lavrov által is szolgált, sőt részben vezetett rezsim öletett meg, effelől nincs kétség.

És ez azért sokat elárul a rendszer politikai kultúrájáról, illetve annak a nyugati civilizációval való totális inkompatibilitásáról. De hát rendszeresen elmondják a felcsútista főkutyák (ha nem is pont ezekkel a szavakkal, de lényegét tekintve) hogy nekünk nem értékeink meg eszméink vannak, hanem érdekeink. Mármint nekik, mert nekem aztán nem érdekem, hogy itthon, az Unióban vagy a NATO-ban ilyen aljasul cinikus módon viselkedjenek.

Szerintem egyáltalán nem kéne diktátorokokkal smúzolni, a pártvezér és kancellár szerint viszont igen. Főleg mert lélekben már jő ideje az ő is, és irigyli a mindenféle Türkménbasikat, hogy őket nem baszogatják folton mindenféle EU-biztosok meg EP-képviselők. Mondjuk otthon még ellenzékük nincs, aki lenne, az menekülés közben hátba lövi magát, miközben kiesik a tizenkettedikről.

A kurva nagy oroszbarátságot meg azzal szokta indokolni Kakadu nertárs és magángép- valamint jacht--rajongó, hogy muszáj, mert így tudnak különalkukkal (magyarul: mutyikkal) olajat meg gázot venni ócsón. Ehhez képest érdekes az alábbi cím, nekem speciel 444-ről, bár ők is a Népszavára hivatkoznak: „Szuper üzlet az orosz gáz: két év alatt 564 milliárd forintot bukott rajta Magyarország“.
A piaci, vagyis a tőzsdei árakhoz képest. Amihez innen is gratulálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése