Túl jó az idő, tavasziasból csúszik át nyáriasba (de megvolt ennek a böjtje, már annak aki keresztény és komolyan veszi), így aztán a kedvenc zenéim egy részét, főleg a ska-cuccokat csak sötétedés után, napkelte előtt vagy eső esetén hallgatom. Mert a napsütés, a madárcsicser meg a rügyező fák és a fűben a virágok együttese épp elég nekem vidámságból meg pozitívumból, nem kell mellé még valami túl vidám zene is. Egyszerűen sok lenne borongós lelkemnek, a harsányan tavasz mellé valami karcos zene illik, csak hogy érezzem az élet súlyát.
Úgy tűnik annyira középutas, drámailag középfajú, középszerű alak vagyok, vagy simán csak annyira nyomorult, hogy mindig kompenzálnom kell azt, ami épp van. Ha túl szép az idő, túl jól érzem magam, nézek valami nyomasztó horrort, szerteszét hagyok mindent a lakásban, ha ellenben épp magam alá esek, keresek valami agyeldobós vígjátékot vagy sci-fit (mindegy, csak legyen hozzá közöm), valamint porszívót és/vagy mosogatószivacsot ragadok, és máris minden jobb egy kicsit. Amikor meg csak úgy általában érzem magam valahol középen (és ez sokkal gyakoribb, mint gondolnám), akkor lehet rendes kamaradrámákat nézni, Sosztakovicsot meg Dvorák-ot hallgatni és Salman Rushdie-t olvasni. (Ja igen, depresszív hangulatban Kurt Vonnegut, Anthony Burgess vagy például Christopher Moore olvasása javallott, napi háromszor gyakran.)
Na most, mivel túl jó időt jósolnak mára, ám egyelőre sötét van és hűvös, most pont az egyik kedvencemet fogyasztom, csak nem klipek, hanem egy tavaly nyári anaheimi (kaliforniai) koncert formájában. Folytatom is, mert Baldur (a aki többek között a fény istene a skandináv mitológiában) nem sokkal fél hat utánra ígéri a napkeltét, onnantól meg verőfényes idő várható, amihez már ugye sok lenne a ska, ahhoz majd keresek valami Napalm Death-et
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése