22, 24...

Huszonnégy éve halt meg Joseph Heller, a huszadik századi amerikai irodalom egyik nagyágyúja, és a „szarkasztikus Coney Island-i zsidó szerző“ kategória abszolút első helyezettje. Lehíresebb műve kétségtelenül A 22-es csapdája volt, amit saját élményei alapján írt meg. Hisz ő is egy B-25-ös bombázógépen szolgát a világmásodik háborúba, valahol délolaszországban állomásozva. És persze utálta, de ez evidens, aki szeret háborúban katonáskodni, az hülye, és újra kéne gondolni a gyógyszerezését. Heller nem szeretett, és igen abszurdnak találta az egészet, és aztán meg is írta, és a 22-est olvasva tényleg jobban kezdjük érteni azt a kifejezést, hogy háborús pszichózis. (Van egyébként folytatása is, a Záróra című, szintén vaskos könyv, amiben az idős Yossarian rájön, hogy a békeidőnek is megvan a maga pszichózisa, mert vagy nem hagyja békén az embert a múlt, vagy nem érti a jelent, esetleg érteni véli, csak utálja.)

É a hatvanas évek vége felé írt egy színdarabot is, ez volt a Megbombáztuk New Havent, amit ráadásul az író instrukciója szerint mindenhol más címmel kell előadni, New Haven helyére az adott település nevét írva. Úgyhogy én még nagyon régen láttak a Megbombáztuk Kaposvárt című előadást, amibe mondjuk bele is írtak egy csomó, a helyi színészekre szabott poént.

De akkor ne én szövegeljek tovább, inkább idézek, ez mindenkinek jobb így: nekem kényelmesebb, mindenki más pedig, aki eddig nem tudta, mi is igazából a 22-es csapdája, most megtudhatja. Vagy nem, de az egy másik csapda része.

1923-1999 (index.hu)

„– Aki megőrül, azt sem szerelheted le?

– Á, dehogynem. Le is kell szerelnem. Van egy szabály, mely kimondja, hogy bárkit, aki őrült, le kell szerelni.

– Akkor engem miért nem szerelsz le? Őrült vagyok. Kérdezd meg Clevingert.

– Clevingert? Hol van már Clevinger? Hozd ide nekem Clevingert, és én meg fogom kérdezni tőle.

– Akkor kérdezz meg akárkit. Majd megmondják ezek neked, milyen őrült vagyok én.

– Ők az őrültek.

– Akkor miért nem szereled le őket?

– Mért nem kérik, hogy szereljem le őket?

– Mert őrültek, azért.

– Persze, hogy őrültek – válaszolt Daneeka doki. – Épp most mondtam, hogy őrültek, nem? És őrültek nem dönthetnek afelől, hogy te őrült vagy-e, vagy sem. Így van?

Yossarian kijózanodva pillantott rá, és másfelől próbált közelíteni.

– Orr őrült?

– De még mennyire az – mondta Daneeka doki.

– Leszerelheted?

– De még mennyire le. De neki először kérnie kell, hogy szereljem le. Ez is benne van a szabályban.

– Akkor miért nem kéri, hogy szereld le?

– Azért, mert őrült – mondta Daneeka doki. – Őrültnek kell lennie, ha még mindig fölszáll bevetésre, amikor annyiszor csak egy hajszálon múlt, hogy ott nem maradt. De mennyire leszerelhetem Orrt. Csak neki először kérnie kell, hogy szereljem le.

– Csak ennyit kell tennie azért, hogy leszereljék?

– Csak ennyit. Kérje tőlem.

– És akkor leszereled? – kérdezte Yossarian.

– Dehogy. Akkor már nem szerelhetem le.

– Úgy érted, hogy valami csapda rejlik itt?

– De még milyen csapda – felelte Daneeka doki. – A 22-es csapdája. Bárki, aki ki akarja vonni magát a harcállományból, az valójában nem őrült.“

(Európa Könykiadó, 1972, p. 52 – 53.)