2023. december 18., hétfő

Pont így volt

Ma van a hetven éve halott Sztálin születésnapja, aki állítólag egy jelentős személy volt, bár egyes összeesküvés-elméletek szerint több jelentős személy is, pedig nem volt skizofrén, csak szadista, de abból meg egy is elég egy központi idegrendszerben. Sztálin eredetileg Jozefina Dzsugasvili néven született, és csak felnőtt fejjel operáltatta át magát grúz apácából orosz diktátorrá, mert papneveldébe akart menni, meg az anyja is küldte, de a műtét utáni bódulatában véletlenül az illegális grúz szociálkommunista-demokraták irodájába nyitott be, aztán ott maradt, mert jól be volt fűtve, és korlátlan volt a teafogyasztás, bár korlátozott rummal. (A földalatti mozgalomnak amúgy azért volt ilyen bonyolult neve, mert akkoriban, a XX. század elején még nem tudták eldönteni, hogy részben rabok legyenek, vagy nagyon szabadok, azaz mennyire űzzék radikálisan a marxizmust. Marx meg ugye lassan húsz éve halott volt, szóval ezt nem lehetett már lelevelezni vele.)

Minden esetre Dzsugasvili elvtárs hamar belevetette magát a mozgalmi munkába, elutazott például Batumiba illegális nyomdát nyitni, mert ott a távoli végeken még annyira nem  volt internet, hogy még majdnem száz évig. De lekapcsolták és börtönbe száműzték, Szibériában viszont megkapta végre Lenin levelét, aki akkortájt egy szökésben lévő svájci sikkasztó volt, és  orosz kispolgárnak tettette magát, mert azokról mindenki tudta Genfben, hogy csórók, tehát nem lehetett gyanús a hatóságoknak. Viszont kezdett forró lenni a lába alatt a macska a forró bádogtetőn, úgyhogy mikor végre meglett a középfokúja oroszból, le akart lépni a cári birodalomba.

És mivel zürichi alvilági körökben hallott már Dzsugasviliről, gondolta jól ellennének együtt, hisz mindketten az illegalitást keresik, és együtt mégis könnyebb egy rendes hálózatot összehozni. Így aztán Szibériába ment, ahová az akkor már Sztálin néven illegál Dzsugasvili épp visszaérkezett Amerikából, és elkezdhették a közös munkát. 

Az egykori grúz apáca amúgy a chichagói maffiával keresett volna kapcsolatot, és a legrövidebb úton, azaz Bering-szoroson keresztük át is kompozott az Usába, de Alaszkában egyáltalán nem találkozott maffiózókkal, csak medvékkel, de azokból, meg a kurva hidegből Szibériában is volt bőven, úgyhogy nem erőltette dolgot. Kiábrándultan visszautazott, hogy minden film hazudik, Amerika egyáltalán nem olyan, mint a moziban. (Azért a mozgalmi nevét az anchorage-i aranyásó haverjaitól kapta, mert a „stall" az istállót jelent, a „stall in" pedig azt,  hogy beállni, márpedig ő a rénszarvasok karámja mögé járt vodkázni, nagyjából félóránként.)

És akkor jött az Ulrich-ból Uljanovra oroszosító Lenin, akinek persze élete végéig megmaradt a svájci akcentusa. Ez újabb közös pont volt Sztálinnal, aki két üveg tömény után már csak grúz népdalokban volt hajlandó kommunikálni, bár később összekülönböztek a havasi kürtölés művészi értéke kapcsán. Sokan ennek az esztétikai konfliktusnak tulajdonítják, hogy tízes években az akkor már jobb híján kommunista Párton belül kezdtek is eltérő irányvonalat képviselni, Lenin bolsevik volt, Sztálin, mint egykori nő mensevik, bár a nem- név- és pénzváltás után már nem volt havibaja. (Heti többszöri baja volt, mert felváltva volt részeg és másnapos, sormintaszerűen.)

A Nagy Októberi Szocialista forradalmat is csak november elejére tudta kivitelezni, pedig Lenin igen sürgette, mert már ki voltak nyomtatva az októberi dátumra lázító szórólapok, de így is csak november 7 lett végső céldátum. Később persze az egészet rákenték az ortodox naptár anomáliáira, meg hogy mindegy is volt, a Téli Palota környékén, november elején például még bőven csak kezdődött a tél.

A forradalom után is fontos dolgokat csinált, bár a húszas évek elejére nemigen emlékezett, de mikor Lenin utolsó használható dublőrje is meghalt (menekülés közben véletlenül hátba lőtte magát), kellett egy utód, úgyhogy gyorsan ringbe szállt a hatalomért, meglehetős sikerrel. Ő lett a párfővezér-elsőtitkár, és még Lenin egykor svájci haverjával, bizonyos H. Adolffal is leboltolt egy világháborút, hogy arra hivatkozva  lehessen totális diktátor, és a nép atyai védelmezője egy személyben.
A többi már történelem...

cartoonmovement.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése