2023. december 19., kedd

Zévem Bere, az elhamarkodott

 Még 2007-ben ilyenkor, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnököt választotta az év emberévé az amerikai Time magazin. Amin akkor még nem háborodtak fel túl sokan, ma már annál inkább utólag is. Sőt, nemrég valami beszélgetős rádióműsorban olvasta a fel a hobbiműsorvezető-féleség, mint valami fekete listát, hogy a Time szerkesztősége miféle rettenetes alakokat választott már az év emberének. Sztálint és Hitlert is, enberek! És előadott a fazon valami lesajnálással elegyes felháborodott sipítozást, hogy ez a Time, ez aztán  elvtelen, főleg senkiházi, és biztos túlvezérelten liberális egy brancs, és nem mellesleg a kurva anyjukat. (Ő mondjuk ennél árnyaltabban fogalmazott, de a lényege ez volt.)

Szánalmas  volt ez a (mű)felháborodás, hisz a nevezett lap, pontosabban a szerkesztősége nem azt választja az év emberének, aki legszebb, legjobb leghumánusabb ismert személyiség volt az adott évben, afféle élő szent, hanem azt, aki szerintük a legnagyobb hatással volt a világ folyására, akkor. És ha ez Hitler, aki épp annektálta Ausztriát, később meg kirobbantotta a második világháborút, akkor ő. (AH amúgy '38-ban lett man of the year, Sztálin meg '39-ben, hogy '40-ben jöjjön Churchill) De rémlik, hogy erről már írtam ide is egyszer valamit...

Vlagyimir Vlagyimirovics esetében viszont utólag határozottan elkapkodottnak tűnik a 2007-es dátum, mert ugyan már akkor sem volt egy szimpatikus fazon, de azóta sokkal nagyobb geci lett, egy konkrét tömeggyilkos háborús bűnös, és e tekintetben nemigen volt más, aki az elmúlt közel két évben nagyobb hatást gyakorolt volna a világra, mint Pszichopatov cárevics elvtárs. 2007-ben viszont még  Krím elfoglalása is előtte volt. Persze lehet, hogy a szerkesztők csak megérezték, micsoda történelmi léptékű szemétségekre hivatott ez az alak, és megelőlegezték neki, no nem a díjat, hisz ez nem az, csak a címet. Mely esetében (és a jelenünk értelmezési keretében) már nem kitüntető, hanem megbélyegző, pont ahogy megérdemli.


p.s. Ugyanakkor ma van Joseph Mallord William Turner 1851-es halálának évfordulója, aki ugye a kedvenc festőm, szóval valami Putyin-karikatúra helyett inkább tőle valami:

Modern Rome - Campo Vaccino, 1839. (hvg.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése