2023. december 14., csütörtök

Az isten-komplexushoz már nem kell logika

A felcsúti döbrögi olyat szólt az ő szájával, hogy nem elhagyni, inkább elfoglalni tervezi Brüsszelt. Amiből két dolog következik: az egyik, hogy Brüsszelben van éppen (rendszeresen, gyakran vagy folyton), különben hogy tudná elhagyni, már ha akarná, a másik pedig hogy tényleg hadban állunk Brüsszellel ( miközben Belgiummal mintha nem), így reális opció a foglalás. Az el. (Az mondjuk nem tiszta, hogy Brüsszel itt most az EU vagy a NATO központja, mert az már korábban is feltűnt, hogy bár az unióval hadban állni is érdekes, de a NATO-val már perverz, ha már mindkettőben tagok vagyunk vagy szabadok.)

Értem én, vagy érteni vélem, hogy arra gondol a faszi, miszerint szeretné ő fingani a passzátszelet a kontinens széltében-hosszában. Mert van neki ez az illiberalizmusnak eufemizált, igazából nettó diktatórikus hajlamú agyréme, és ezt szeretné exportálni szerte az unióba. Ha már a csicskái úgy hízelegnek neki, hogy ő lenne a "Leader od Europe", ő meg kezdi komolyan venni magát, mint világpolitikai tényezőt. (De tényleg, a pártvezér és kancellár megfigyelőként beül a Türk Tanácsba, sok posztszovjet diktátor közé, és máris nagy mondásokat gondol a világ állásáról úgy általában. Az ő frissen felfedezett türk tudatával neki.)

Viszont nem értem, ha háborúzunk a belga fővárossal akkor hogy lehet ott a főnök, aki nem akarja elhagyni se. Már el is foglaltuk? De akkor miért akarja elfoglalni (újra meg újra)? Avagy: tessék mondani, ez olyan mint a permanens forradalom lenini eszméje? Mondjuk belőle pont kinézem, miként valami enyhébb fokú skizofréniát is, hisz talán nem lehet büntetlenül sokfelé beszélni, azaz mindent és mindennek az ellenkezőjét is előadni, helyzettől és partnertől függően, immár évtizedeken át. Az önkényuralmaknak rendszeresen az a gyenge pontja, hogy az önkényúr addig nyomja a saját süket dumáját, és annyira csak a vazallusaira hallgat (akik az ő baromságait visszhangozzák), hogy a végén maga is elhiszi.

Azt hiszem, a döbrögi már valahol itt tart, így aztán amit mond, az őrület, csak épp - a közkeletű fordulattal ellentétben - nincs benne rendszer. Túl régóta istenítik már korábbi pártja, jelenlegi szektája tagjai ahhoz, hogy közepesen fejlett isten-komplexussal álljon a világ dolgaihoz, ami meg a legalja populizmussal vegyítve, társadalmi szinten is mérgező elegy. Hát ja, a hatalomtól betépni szigorú dolog, és kurva nehéz lejönni a tripről, már ha egyáltalán lehetséges.

papaigabor.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése