2023. december 12., kedd

Öregen és hülyén, és ohne rakendroll

Már megint egy cím, ami után nem kell elolvasni a cikket, ezúttal az Index igyekszik minimalizálni a kattintásszámot, részemről sikeresen, tényleg nem kattintottam rá arra, hogy „Nagy Feró utálja a Nyugatot, az oroszokkal viszont szimpatizál".

Egyrészt minek. Másrészt né meg utálom Nagy Ferót, kábé mióta Csurka Pista bácsi mellett hülye szalonnyilast játszott, ráadásul azóta is sokat öregedett, és nem hogy bölcsebb nem lett tőle, de ostobább mint valaha. És mint az ostoba barmok általában, egyre agresszívabban adja elő épületes baromságait, így akár sajnálatra méltó is lehetne, de mikor Kossuth-díjat kap a felcsúti seggének nyelvével illetéséért (milyen furán vagyok szofisztikált: simán leírom, hogy segg, de a nyalás az már nekem is sok, és tényleg), már egy egészen kicsit sem bírok empatizálni Őcsicskaságával.

Ez a Kossuth-díj amúgy sem tesz jót a pop-rock ipari szakmunkásoknak. Ákos mondjuk eleve szar volt mindig is, bár néha jó zenére írt röhejesen dagályos és értelmetlen szövegeket, többnyire viszont még ennyi se jött ki belőle. Lovasi Andrással meg mostanában már képtelenség végighallgatni egy interjú, mert egyrészt valami zenei tótumfaktumként köt bele bárkibe, másrészt meg folyton valami biblikus-spirituális blablát nyom, de belehallgatni is fájdalom. Nagy Ferenc nertárs meg egy vén fasz, egy alsó polcos trash-celeb, pedig anno a Beatricében még volt kraft. A nyolcvanas években. (És igen, középiskolásként kedveltem is a zenéjét, bár ma már jobbára hallgathatatlannak találom, például mert utólag azért nehéz komolyan venni azokat a nagyon lázadó, nagyon belemenősen kimondós szövegeket. Úgy három és fél évtized távlatából inkább póznak tűnik az egész, bár az akkori hatalmat ez persze nem érdekelte, ők - lényegében joggal -a hatásától tartottak.)

Amúgy meg nem is értem Nagy, Bencsik, Gajdics és egyén nertársaik miért nem költöznek, teszem azt Vlagyivosztokba, állítólag igen szépen fagy arrafelé ilyenkor, és kurva messze van Brüsszeltől. És egy igen elfogadó közegben lehet közösen utálni a Nyugatot, vodkázni, és sarló-kalapácsot hányni a hóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése