2023. december 3., vasárnap

Hazaárulás alapfokon

Bár változatlanul a zorigó a kedvenc vérnyomás-emelő kormányhitű portálom (még mindig azon lehet a legjobban felcsesződni, idegi alapon), de a mandiner is igyekszik jól teljesíteni a „Hová iparkodol kretén?“ középhosszútávú, a Pártnak mindenen túli benyalásban.

Most például ez cím jött szembe, rögtön valahol elöl: „A baj csak az, hogy ezek a Cseh Katalin- és Parászka Boróka-félék valójában Trianonokat és kommunista hatalomátvételeket készítenek elő“.

Pazar, nem? És ez még csak a cím, igaz magában a szövegben sincs ennél több állítás, pláne valamiféle elemi argumentáció, pont mint a nagyobb testvér zorigónál. Azaz arról van csak szó, hogy Cseh Katalin momentumos EP-képviselő, Parászka Boróka meg nem felcsútista erdélyi újságíró, azaz mindketten ab ovo hazaárulók. Mert ugye aki momentumos, az mi más lenne, mint a Soros-hálózat ügynöke, amit ugyan még senki sem látott, de a propagandisták mind tudnak róla, és azonnal felismerik, ha a mocskos keze valahová beteszi a lábát.
Aki pedig erdélyi magyar, és nem a párvezér és kancellár rajongója, az nem is igazi magyar, biztos román (tényleg, ott is  Soros a Soros, vagy van nekik saját háttérhatalmi rezidensük?), szóval lehet hogy ő még csak nem is igazi hazaáruló, még annak is hitvány, hisz neki nincs is hazája, vagy ha mégis, az Románia, ami ugye eleve egy szégyen.

És mit is tehet egy virtigli hazaáruló? Árulja a hazát, ez nyilvánvaló, mindig van valami sátáni erő, ami olcsón megvenné, a kérdés inkább az, hogy de pontosan hogyan is?
Erre ad megfejtést a szerző, bizonyos Ungváry Zsolt, akinek a neve még onnan ismerős, hogy régebben olvastam az (Anti)Demokrata című szennylapot is (kicsit mazochista vagyok, de csak kicsit), és akkoriban még annak volt valami főmunkatársa, lehet hogy még mindig az, fenét se érdekli már. Szóval Ungváry elvtárs szerint - amint azt a biztonság, és a szellemileg leárnyékolt olvasók kedvéért már a címben is jelezte - Trianonokat és kommunista hatalomátvételeket készítenek elő, mégpedig azért, mert utálják Agyarországot, az agyarokat, és önmagukat meg főleg, mert nem eléggé agyarok. Ők nem egyszerűen kötelességből árulják a hazát, de szívből is, méghozzá annyira, hogy nem egyszerűen egy újabb Trianont, vagy egy komcsi hatalomátvételt szeretnének, de rögtön többet is egymás után. Gondolom ilyen sorminta-szerűen: egy trianon, egy hatalomátvétel, még egy trianon, még egy vörösterror és így tovább, az idők végezetéig. (A trianon itt ugye már kisbetű, mert naggyal még mindig csak egy palota Versailles-ban, de ha több is van belőle, már köznevesül.)

A tucatszám felbukkanó öngyűlölők ugyanis csak akkor érzik jól magukat, ha a két jelese esemény közül legalább az egyik épp folyamatban van, vagy legalább is már igen közel, és ha jönnek a tankok, ők aztán nem állnak ki eléjük, hanem felkéredzeknek rájuk, mint ahogy az egy rendes hazaárulóhoz illik is.

Bírom ezt a faék egyszerűségű gondolkodást, hogy aki nincs velünk az ellenünk van, és pont. Ennyike, mondaná valami modoros Megafonos, nem kell itt olyan baromságokat gondolni, és főleg mondani, hogy esetleg ők is jót akarnak ennek a búvalbaszott országnak, csak épp máshogy képzelik a jót, meg az oda vezető utat, mint a felcsúti döbrögi két páinka között a PR-célú disznóvágáson.

A propagandista elvtárs amúgy (a direkt be nem linkelt cikkben) főleg Parászkába száll bele, hogy ugyanis egyszer a marosvásárhelyi rádió stúdiójában csúnyán beszélt valami rádiós kollégával, sőt a ruháját is megmarkolta! Leverte a papírjait az asztalról! (Bár úgy tűnik, a nézeteltérést pont a kolléga kezdte.)
Én amúgy nem csinálnék ebből nagy ügyet, elvégre Boróka akár közéjük is lövethetet volna, biztos mindig van nála néhány Lenin-fú, Soros-kommandós vagy hasonló. Azt viszont valószínű, hogy a másik rádióssal is csak azért veszett össze, mert már ezzel is a kommunista hatalomátvételt akarta előkészíteni, annak közimerten ez a legegyszerűbb útja.

És persze a mandiner nem lenne önazonos a művelt, kifinomult, és pengeéles logikával érvelő kommentelői nélkül, akik olyan mély bölcsességeket osztanak meg (kreatív hejesírással) a nagyérdemű felé, hogy például:

„A Che Atkának el kell venni a magyar állampolgárságát, úgy se itt született, semmi nincs benne ami Magyar lenne, brüsszelita hazaáruló magyarul beszélő nem magyar! Menjen vissza a ultraliberanális Canadába szopkodni a Justint! A Bórókát meg felénk belefőzik a vaddisznó pörköltbe, amibe amúgy való!“ - Hirtelen nem tudtam ki az a Justin, de ha Canada, akkor biztos monsieur Trudeau, az ottani miniszterelnök foglalkozású.

„MAJD SZÉPEN MEGTANÍTJÁTOK NEKÜNK AZ IGAZSÁGOT ÉS ADDIG MINDENÜNK TANBÉRKÉNT A TIÉTEK AKÁR TETSZIK AKÁR NEM IGAZ TI SZARHÁZI FÉRGEK???
NA LÁTOD!? EZÉRT LASSAN ÉS KEGYETLEN KÍNOK KÖZÖTT FOGTOK MEGDÖGLENI TI ELMEBETEG FÉRGEK!!!“ - ezt különösen bírom, de miért kiabál a névtelen fotelforradalmár?

„...ezek nem a magyar nemzet részei hanem rákos daganatok a magyar nemzet testén. Ha az első gúnyolódáskor kivágjuk őket akkor a rombolásuk is elhanyagolható lesz.
Persze a folyamat kezdete nehézkes és lassú mert a kommunizmus alatt szép nagy, áttétes daganattá fajultak de a munka már rég elkezdődött és jó úton halad.“ - de nem vágtátok ki őket, enber! Most már indokolatlan a feltételes jövő idő, ezt elkúrtátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése