Öt ölés

Pár nap késéssel belenéztem, de inkább csak hallgattam az ATV Öt című közéleti-politikai, megmondócelebes önfelszopásába, ám az egy órányi adásidőt is háromszor húsz percben bírtam csak elviselni. És ehhez is kellet némi mazochizmus. Ám ettől még nem ragadtam volna klaviatúrát, a műsor unalmas, fingreszelés-alapú vacak, kiégett arcokkal, ez megvan, de néha már mintha szellemi fogyatékos óvodások beszélgetnének, valami hajtépős-veszekedős keretrendszerben. A legutóbbi adásba már pont belealudtam volna, mikor a Párt és vezére EU-s politikájáról egyetlen eredeti gondolatot vagy értelmezést sem bírtak kipréselni magukból, de.

De akkor azt kérdezi az unásig unt meghívott megmondóemberektől a műsort vezető csaj, a felcsútiról, hogy „Az unió miért ad neki egy ilyen cukorfalatot, amit meglovagolhat?“ Pazar. Már látom ahogy a pártvezér és kancellár egy málnás cukorkán lovagol, sőt lovagol be Brüsszelbe, mint wannabe hódító, de nem ám mint egy Nagy Sándor, hanem mint egy egész kicsi, aki ettől még persze nem lesz vicces. Szánalmas kicsit, idegesítő nagyon, de hát ki szereti a botot a biciklije küllői között, ha már a Mini Szterelnök így definiálta magát és szektáját. (Igazából a komplett országot, csak szerintem tévesen, legalább annyian szívből  utálják a fejét, mint ahányan kedvelik, bár utóbbit én persze nem érthetem, egyszerűen nem így vagyok idegileg huzalozva.)

De a politikai „vitaműsorokat“ is egyre inkább elkerülöm, több okból is:

- Mindegy mennyire pártos, vagy mennyire csak véletlenül független egy-egy ilyen beszélő fejes performansz, egy átlag adás/podcast fele-kétharmada a felcsúti össze-vissza beszéléseinek szájíz szerinti értelmezéséről szól. Márpedig ha már a választók közt nincs kétharmados többségük, legfeljebb a parlamentben (hiszen magukra szabták a választási törvényt), akkor nem igénylem a műsoridőben sem ezt az aránytalanságot.

- Tartalmilag ugyanazt a gittet rágják már hosszú évek óta, mondjuk a hírtévés sajtóklub komisszárjai főleg azért, hogy elég izmos legyen a nyelvük a főnök seggének nyalásához, az átévés arcok meg szeretik hallani a saját hangjukat (bár egymást mintha már unnák, ami a bájerbencsik elvtársakkal sohasem fordulhat elő), a partizános csávó meg nem egyszerűen a pasikat szereti, de láthatóan főleg önmagát. Ez meg engem nem érdekel, pláne mikor rengeteg értelmes tudós is feltűnik mindenféle jutyúb csatornákon, és beszél például a sötét anyagról, ami ha nem a „politikai elemzőkre“ vonatkozik, kifejezetten érdekes.

- Ráadásul tetszőleges, politikai beszélgetős műsorokba mindig ugyanazt a pár arcot hívják meg. És én erre az életre, valamint a következő két újjászületésemre is elegendő mennyiségben hallottam már Hont Andrást parttalanul szövegelni, úgyhogy kicsit eltűnhetne a monitoromról, mittomén, írjon egy nagy, vastag könyvet, hogy például A világ általában és a maga teljességében, ahogy az erkélyemről látszik címmel, és akkor azt nem veszem majd meg, nagy megelégedésemre!

Az Öt, a Sajtklub, a bármelyik másik műsor csak imitálja, és ezzel meg is öli az érdemi diskurzust, mert vagy mindenki kurvára egyetért, vagy ha nem, kurvára nem érdekli a másik álláspontja, örüljön a nyomorult, hogy egyáltalán embernek tekinti. Ha meg nem örül, őrüljön, igazából mindegy. (Van még a' ATV-n egy Csatt című ízé, de az már akkora szekunder szégyent okoz, hogy oda se nézek, mikor tovább kapcsolok. Meg a hírtévén a Vezércikk, ahol szokás szerint egymás hátát veregetik a nagyon-nagyon kormányhitű kis lakájok, hogy ember, de jól beszóltál a liberálnáci kommunistáknak, pont így gondolom én is.)

Kezdek rászokni a főzős csatornákra, bár Gordon Ramsay-t azért pofán vágnám néha, mikor a saját, millió fontos konyhájában oktat ki, hogy milyen egyszerű és élvezetes dolog parmezános lazactekercset főzni.