2021. március 9., kedd

A történet vége után eggyel

Szinte meg is feledkeztem már róla, hogy egykori munkahelyem nem hogy nem létezik már, de hivatalosan már utódja sem. Mert volt egyszer egy Kaposvári Egyetem (azt hiszem többen olvassák ezt olyanok, akik szintén dolgoztak ott, sőt akikkel dolgoztam együtt), élt húsz évet, persze azt is minek.
Már az ezredfordulón is hülyeségnek tartottam a Pokorni-féle egyetemi integrációt, pláne mert négy évig jártam a Szociológiai Intézetbe, hogy aztán ötödév végén a bölcsészkartól kapjak diplomát, aminek legfeljebb a büféjében jártam. Kétszer.

De legyen, ott legalább egy egyetemen belül integráltak, de a területi-települési alapú integráció orbitális hülyeségnek tűnt. A KE például úgy lett, hogy a korábbi tanítóképző főiskolát összevonták egy szintén helyi állattenyésztési karral, és ahhoz szélsőségesen szarkasztikusnak kell lenni, hogy a gyerekek tanítását és az állatok tenyésztését bármilyen szempontból is egy platformra tartozónak képzeljük el. Ez így nem universitas lett, nem egy nagy egyetem, csak egy furcsa kis öszvér a hátsó udvarból. Nem természetes módon alakult ki, hogy elkezdett egyre több tudományterülettel foglalkozni, egyre sokágúbban működni, csak úgy összecsapták, egyetlen tollvonással.

Nemrég meg egyetlen tollvonással meg is szüntették, ami persze  várható volt, eléggé kiüresedett az egész, a képzések jelentős része eltűnt, a tudományos súlya meg annyi volt, mint a lepkefing ellenszélben. Igazából országos szinten annyit tudtak róla, hogy ott is van már állami színészképzés, amit aztán Vidnyánszky Böhömke vert szét, a maga örömére.
De az mondjuk vicces, hogy az egész kaposvári cuccot belecsapták a gödöllői központú SZIE-be, ami így valószínűleg a világ egyetlen agrár főprofilú  egyeteme lett, aminek művészeti kara is van. Esetleg a nagyon kevés egyike.

De február elejétől már SZIE (Szent István Egyetem) sincs, mert már úgy hívják, hogy "Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem". A nevét azért kell idézőjelbe tenni, mert nem bírom komolyan venni. (Akkor sem, ha a közismert bon mot szerint, remélem komolyan gondolják, mert viccnek elég szar lenne.)
Először is hiányolom a nevéből a "Nemzeti" jelzőt, rémes felelőtlenség kihagyni, abban az országban, ahol a sarki trafik is nemzeti.
Másodszor, ebbe az elnevezésbe már igen nehezen fér bele egy pedagógiai meg egy művészeti kar, mondjuk lehet, hogy épp ez a szándék, de a gazdaságtudomány is határeset. Kivéve, ha ráálnak az agárközgazdász-képzésre. 
Esetleg életközgazdász szakot is indítanak. Ezektől minden kitelik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése