A gáztűzhelyem színére nézve fehér (mentalitását tekintve meg kiszámíthatatlan), ami jó, mert minden kosz azonnal meglátszik rajta, így állandó törölgetnivalót ad, nehogy unatkozzak, nagy magányomban. Viszont a konyha meg alapbeállításon sötét, oda nem süt be a nap, meg az ablak előtt egy akkora fák van (izé, két fa, de a lombozatuk egységes egészet alkot), hogy borúsabb napokon délben is villanyt kell gyújtani.
Így aztán nem mindig látok eleget, hogy rendesen letakarítsam a tűzhelyet, viszont néha percekig súrolok valami sötét foltot, ami később árnyéknak bizonyul. (Megvan még valakinek az Isten hozta, őrnagy úr! című mozgókép? Meg a jelenet, amikor az őrnagy átugrik egy ároknak nézett árnyékot, Tóth uram meg némi hezitálás után szintén, mert nem akarja feleslegesen felhúzni az amúgy is labilis idegrendszerű főtisztet.) Cserébe persze hagyom a fenébe a koszfoltok egy részét is, mondván, hogy de az meg árnyék.
Az előszobában található, késő Kádár-kori linóleum meg eleve, mondhatni anyagában koszmintás, így aztán felmosáskor néha elcsodálkozom, hogy a minta egy része domesztoszos vízzel átrendezhető. Ha viszont nem mosok fel, az sem látszik rajta, vagyis nem kell magyarázkodni, ha valaki jön hozzám. Mondjuk nem jön senki, az elmúlt bő egy évben anyámékon és egy darab vízvezeték-szerelőn kívül senki nem járt itt, és az említettek is összesen talán négy alkalommal.Vagyis átlagosan úgy háromhavonta bukkan fel valaki, azaz magamnak takarítok, és ha az én elvárásaimnak megfelel a tisztasági szint és a rendezettség fok, akkor ott meg is állok. Addig meg folyamatosan egyensúlyozok a kényszeres rendrakás/ törölgetés meg a lustaságvezérelt tespedés között, elfogadható eredménnyel.
És persze az árnyékok törölgetése metaforának sem utolsó, az egyénnél ezt hívjuk önáltatásnak, de makroszinten, társadalmi léptékben ez már maga a politika. A hatalom emberei lendületesen törölgetik az árnyakat, mert azzal nem lehet mellényúlni: bármeddig el lehet hitetni általa, hogy a népért serénykednek, de ha megunják, csak felkapcsolják a villanyt, és voilà, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel legyél elégedett, különben kapsz a pofádra. A koszfoltok meg csupán árnyékok, belevették az alapkotmánytörvénybe is, aki mást mond az meg soros, bevándorláspárti és oltásellenes halálkampány.
Hogy mi a kosz, mi az árnyék, és mi az absztrakt minta, azt ők mondják meg, miképpen a lakásomban meg én, bár annyi különbség azért van, hogy én a szomszédnak nem karom előírni, hogy egy korai Jackson Pollock festményt lásson ott, ahová csak kifröccsent a csirkepörkölt szaftja.
JP a 'Convergence' című képe előtt, 1952-ben (pinterest.it)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése