Tényleg szeretem a katasztrófafilmeket. Jó látni, ahogy elpusztul a világ, a sírján nem lesz virág, de a fotelből ez mérsékelten zavar csak. A baj csak annyi, hogy a mostani katasztrófafilmek szarok. Katasztrofálisak, de nem a tematika, hanem a megvalósítás értelmében, ilyen CGI-vel rajzolt pusztulás-pornók, ahol tényleg azt várja már csak az ember, hogy dögöljön meg az összes sablonos karakter, lehetőleg máma még, akkor is ha Jeff Goldblumból vagy valaki hasonlóból van odarendezve.
A minap belefutottam valamelyik filmcsatornán a 2012 című különösen penetráns darabba, ami a katasztrófafilmek Agymenőkje, mindent beletesznek, ami szerintük kell a műfajhoz, de ettől csak nézhetetlenné válik az egész, hisz maximálisan hiteltelen, és a főszereplők nagy részét egy idő után már lecsapnánk egy lapáttal, és - ha már kéznél a szerszám - elásnánk őket a kert végébe.
Ez a kétezertizenkettő is olyan, mintha összeöntenénk a mákostésztát a a vadasmártással, dobnánk rá egy kis mustáros eperlekvárt, és aztán az egészet kirántanánk. A sokat markolós keveset fogás tipikus esete. Meg akarták csinálni az ultimte katasztrófafilmet, de egy hányadék lett belőle.
Mondjuk végig sem tudtam nézni, két kísérletből sem, most meg (harmadikra) szigurúan csak háttértévézve, miközben kiraktam egy online puzzle-t, és megírtam az aktuális szociálpszichológia ismeretterjesztésemet. (Na jó, ez már némileg nyelvészet volt, a szaknyelv - úgy is mint az orvosi konyhalatin - meg a köznyelv közti feszültségekről.)
De eszembe jutott, hogy gyerekkoromba még tök jó katasztrófafilmeket láttam, amikben ugyan nem pusztult el a világ, a tömeges kihalás jobbára egy repülő vagy egy hajó utasaira vonatkozott, de legalább volt bennük valódi dráma und izgalom. Nem csak ez a videojáték-esztétika, ahol dőlnek a felhőkarcolók, repülőgép anyahajó zuhan a Fehér Házra, vagy hőseinket konkrétan a jégkorszak üldözi. (Ez ugye a Holnaputánban van, ami legalább kellően drámai, de a mikor a huszonéves színészek játszotta középiskolások tényleg a mögöttük jövő eljegesedés elől futnak, aztán gyorsan bezárják az ajtót, hogy a jégkorszak ne tudjon bejönni, na onnantól már csak a szánalmas-röhejes kategóriában játszik a mű. Mint a Deep Impact, aminél meg elmotoroznak a becsapódó meteorit elől, bár ha a a Halálcsillag közeledne, nyilván át kéne szállniuk valami sportkocsiba.)
Semmi baj amúgy a látványos filmekkel, csak amikor a látvány átveszi a dramaturgiai logika, egyáltalán, az épkézláb történet helyét, akkor az onnantól nem film, maximum valami vizuál-fantáziálás.
Meg bevételhajhászás, ami akkor is kínos, ha a hollywoodi katasztrófa-orgiák persze, hogy a bevételre hajtanak, de mindenáron? Ezek a mai mozgóképipari betanított munkások tényleg nem akarnak kicsit önmegvalósítani, művészileg önkifejezni úgy, hogy néhány pillanatig nem a bankszámlájukra gondolnak?
A kérdés költői, persze hogy nem, aki ilyesmit akar látni, nézzen független filmeket, van abból Amerikában is jó sok. És azokat még rendes forgatókönyvekből készítik rendes filmesek, akiknek esetleg mondaanivalója is akad a világ állásáról. Nem csak széteffektezik, ahogy vége lesz.
nyultam.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése