2021. március 14., vasárnap

Gy. úr Csányban

Ha jól rémlik a 444 szúrta ki, hogy random - talán keddi - „közmédiás“ híradóban, a szűk fél óra alatt összesen huszonhárom alkalommal hangzott el Gyurcsány Ferenc neve, persze mindig negatív kontextusban. A rohadéké.

Hát, szerintem ez kevés! A minimum, amit Ártunk és Ormányunk kézből, évi százezer millió forinttal etetett pártszolgálatos tájékoztatási melléküzemágától elvárnék, az az átlagosan percenkénti gyurcsányozás. Mert elképzelhető, hogy széles e hazában akad még olyan Terike néni, aki számára nem kristálytiszta, hogy hazánkat maga a Sátán támadja (Brüsszelből főleg), és Gyurcsány az ő prófétája. Valamint hogy büdös a szája neki. (Mert abortált magzatokat ken a reggeli luxuspiritósára, amiket mostanában már a Bájden küld neki grátisz.)

Ráadásul a gonoszan, sorosista módon vakcinaellenes, álomgyilkos hazaárulók se mondhassák majd, hogy a csudálatos közmédiában nekik nem jut tér. Hiszen a gyurcsányokról több szó esik, mint Doktorminiszter Elnökúrrról, pedig ő személyesen megy ki a röpülő térre, várni a vakcinás szállítógép-szállítmányt, és szerényen még azt se filmezteti le, ahogy személyesen pakolja a ládákat testőrei által, miközben a másik kezével beoltja  targoncásokat is.

Gyurcsányozás nélkül a közmédia olyan, mint a májkrémes kenyér, kenyér nélkül. Hát kérem, a májkrém az nem áll csak úgy meg magától a levegőben.  Mert bár egyesek úgy csinálják, hogy megkenik a levegőt, aztán alátolják a kenyeret, de akkor is alá kell tolni. A híradóban gurcsányozással kell alapozni, mondhatni bemelegíteni minden pozitív hírt, hogy lássák a népek, ezekhez képest milyen faszagyerek is a mi vezénylő tábornokunk, aggasztó koleszterinszintje ellenére is. Legény ő a gáton, Brüsszelben, és a világ bármely stadionjának tetszőleges VIP-páholyában képes népiesen szotyolázni, mert attól hogy luxsugéppel magánrepült oda, még a nép egyszerű gyermeke. Izé... közül való!
(A karácsonyozással viszont vigyázni kell, arról az alkalmatlan szemüveges fasziról, akarom mondani a nevéről, túl sokaknak jutnak eszébe kellemes dolgok, ellenben a gyurcsánynak már a neve is randa.)

Szóval énszerintem azt gondolom, hogy fontos a kellő mennyiségű gyurcsányozás, ezzel is a szebb jövőt építjük a nemzet múltjának, jelszavunk munke és béka, gyurcsányozással küzdjünk a nyomasztó baloldali médiafölény külföldi nyomással támadása ellen! 
No pasaran! (Ja, ezt nem ide...)

...és GY.F. az Ő prófétája. (balrad.ru)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése