Nos, megtekintettem a Vérturistákat (eredetiben: Sightseers, mondjuk városnézők, nézelődők), igazából jobb, mint az előzőekben tárgyalt (és ehhez képest négy évvel későbbi) nemíromleacímét, de tematikusan hasonló, azaz alsó-középosztálybeli ámokfutás gyilkosságokkal, ezúttal a kempingezés ürügyén, a vidéki tájon át, valahol Yorkshire-ben. A Prevenge, igazából ennek a filmnek egy megtekert utánlövése, utózmánya vagy mije, csak én fordított sorrendben láttam e kettőt.
A főszereplő Tina, a harmincas csaj, aki épp lábon hordja ki középsúlyos kapuzárási pánikját, de képbe kerül egy kissé fura pasi, aki azért hátha az igazi. És ha elég ragaszkodó, no meg jól kúr, akkor csak kisebb hullámvölgyet okoz, hogy amúgy egy elmebeteg sorozatgyilkos. Az fajta aki zárás után megvárja a pincért a hátsó bejáratnál, és halálra szurkálja, mert a vacsoránál elfelejtett halkést hozni a csajának. Mondván, hogy ebből majd tanul a kis geci. Vagyis nem dühöngő őrült, csak egy alapbeállításon mizantróp pszichopata, aki számára teljesen logikus torokátvágással büntetni a nem szimpatikus mellékszereplőket.
A csaj meg sajátos módon dolgozza fel a helyzetet, miszerint maga is beszáll a belezős buliba, bár a pasi szerint nincs rendszer abban, ahogy például szándékosan üt el egy útszéli kocogót. Ezen kicsit veszekednek, de utána annál orbitálisabbat dugnak a padlón, and so on...
A történet ciklikus, a vérturisták egy vérkempingben basszák fel az idegeiket, egy véres kerekű lakókocsiban (addigra már halálra gázoltak vele egy megrögzött szemetelőt), az erdőszélen, ahol nyilván vérmókusok laknak, ha csak le nem mészárolták már egymást addigra. Veszekedés, ölés, baszás háromszögében zajlik köztük a párkapcsolati dinamika, melyben a katartikus egymás nyakába boruláshoz mindháromra szükség van, de nem mindig ugyanabban a sorrendben.
Ellopnak egy határozottan nem vérkutyát, a csaj eredeti házikedvence helyett (aki sikeresen belevetődött egy pár kötőtűbe), és lendületesen gyilkolnak le bárkit, aki egy kicsit is normálisabb, tudatosabb vagy gazdagabb náluk, esetleg simán csak nem a napszaknak megfelelően köszön.
cultmetaflix.wordpress.com
Ők a brit vidéki Mickey és Mallory Knox (a Született gyilkosokból, ha valakinek nem lenne meg), csak ők nem lesznek médiasztárok, meg talán mások a motivációik. Chris, a pasi alapvetően rendszeretetből öl, azaz van a fejében valami szubjektíve mindenekfeletti rendje a világnak, és szó szerint lenyeseget mindenkit, aki ebbe nem passzol bele. Tina ellenben kreatív hobbiként talál rá a gyilkolás örömére (itt kellene bevágni a Kreator-től a Pleasure To Kill-t), ő ok nélkül öl, ahogy egy igazi művész, pusztán az alkotás öröméért.
De mivel a csávó egy idő után nem illik bele saját rendszerébe se (pár nap alatt több embert öl meg, mint a megelőző fél évben, ami szerinte nem jó - nem az ölés, a mennyiség eloszlása), a végén csak levetődik valami magas helyről, de a csaj nem, hisz ő még csak most kezd belejönni., bár azt már nem látjuk, merre vezet tovább az útja.
A turistás-sorozatgyilkosos tematika meglehetősen jól működik, igazán fekete a film humora, de annyira, hogy sokszor észre sem vesszük. A kifinomult ízlésűek ezt angol humornak hívják, és lehet, hogy tényleg az, mert például a Született gyilkosokban sokkal harsányabbak a poénok, azokon anno röhögött a fél mozi. Na itt ilyen nincs, de ez egész sztorit mégis átlengi az érzés, hogy ezt azért nem kell teljesen komolyan venni, az útszéli bokrok között ott bujkálnak a bazi nagy idézőjelek.
Miattuk lesz szórakoztató a film, no meg jók a főszereplők, azaz Alice Lowe és Steve Oram, akik nagyjából a forgatókönyv elkövetői is egyben. Plusz az egyik producer Edgar Wright volt, aki rendezőként a Haláli hullák hajnalát, a Hot Fuzz-t (ennek se írom le a magyar címét), meg a Világvégét (azaz híres Cornetto-trilógiát) rendezte, szóval már csak ezért is megnéztem, mert ő azért garantál valami jóságot. És tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése