Nomádok földje

Mindig is szerettem volna egy lakókocsiban lakni, hisz ott kicsi a rezsi,  nem kell sokat takarítani, és ha nem bírom a szomszédokat, arrébb gurulhatok. Igazából a lakókocsi a humán csigaház, ahol elég lenne egy ágy, némi tárolóhely, mert csak kevés ruhám meg cipőm lenne, kicsivel több könyvem, és néhány edényem, hogy tudjak főzni magamra. Laptop és wi-fi, azt' meg is vagyunk, nem kellene túlgondolni az olyan dolgokat, hogy kábeltévé, mikrosütő, buszbérlet vagy törzsvásárlói kártya.

Hát, A nomádok földje című tavalyi filmben a főhős (a konstans módon remek Frances McDormand), valami ilyesmibe vág bele, mondjuk nem teljesen önszántából. Vagyis mégis, hisz a helyzet hozta kényszer hatására azért maga választja a modern, gépesített nomád szerepét, összességében váltakozó sikerrel.

Mert a történet ott kezdődik, hogy egyszer volt, tudjuk hol volt egy kisváros Nevadában, bizonyos Empire, amely nevével ellentétben nemhogy birodalom nem volt, de - mint kiderült - még igazi település sem. Mert az egészet tokkal-vonóval egyetlen bányaipari cég birtokolta és működtette, ám mikor jött a csúnya, rossz visszaesés még 2011-ben, és vele a csőd, bezárták az egészet a picsába, és lényegében mindenki egy csapásra munkanélküli lett.

Köztük a McDormand által alakított (pontosabban a kamera előtt általa megélt) Fern is, aki amúgy özvegy, és bár férje emléke a város maradékaihoz köti, de előbb-utóbb el kell engednie a helyet, aminek már irányítószáma sincs.

Így aztán egy furgonba teszi át székhelyét, a nagy amerikai álom rozsdás mellékvágányán parkoló csigaházba (ez de szép képzavar volt, úgyhogy maradhat...), nem szívből, muszájból csupán. De hát egy idő után kezdi megkedvelni a nomád életet, azt hogy egy furgonban lakik, sőt a nézőnek kissé monoton tájat (mely ugye "ont monoton bút, konokon és fájón") is egyre szebbnek látja, így aztán a kényszermegoldás elköteleződéssé és életprogrammá erjed benne, amihez persze kellenek mentorai, a valódi nomádok is.

port.hu

A filmnek nincs határozott irányba tartó története, ami nem is meglepő, hisz eleve a fikció és a dokumentarizmus határán egyensúlyoz, ez a műfaj amúgy felénk is népszerű volt egykor, dokumentum-játékfilmnek hívták, és olyan alkotások reprezentálták, mint például Dárday István Jutalomutazása vagy a Családi tűzfészek a fiatal Tarr Bélától.

Ez egy road-movie, a műfaj klasszikus kettőssége mentén elkészítve, azaz egyrészt nem a cél, hanem maga az utazás a lényeg (amely gondolat maga a Nők Lapja-kompatibilis zen buddhizmus), másrészt a külső utazás mindig egy belsővel társul, de ez itt pont nincs túlgondolva. Chloé Zhao kínai származású rendező úgy csinálja meg az egész cuccot, mintha csak követné alanyait a kamerájával, miközben azért van neki egy irodalmi alapja, amiből ő maga írt forgatókönyvet, csak ez az énje inkább az árnyékban bujkál, legalább is a film nagy részében.

A nomádok földje egy mérsékelten melankolikus, egyáltalán nem bukolikus, és csak néha allegorikus darab, utóbbi mondjuk tényleg nehezen lehetne, mikor a négy tulajdonképpen főszereplőből hárman valódi nomádok, aki nem magukat alakítják, csak magukat adják. Ők képviselik a dokumentarista szálat, Frances McDormand meg nem azért Oscar- és mindenféle díjas, hogy ne tudjon hézagmentesen közéjük simulni. Egyébként sem az a tipikus hollywoodi sztár, nem bámulnánk meg ha egy zsák szennyessel jönne a szembe a mosodában.

És hát a valódi nomádok sem jókedvükben lettek azok, Linda May, az egyik főszereplő például hatvan fölött kényszerült a lakóautóba, miután a 2008-ban bedurranó gazdasági világválság elvitte az egzisztenciáját, és onnantól az államban fel-alá cirkálva kellett alkalmi munkákból megélnie, rendes nyugdíj hiányában. Mint amúgy oly sokaknak.

Így aztán a nomádok földjén van egy adag társadalomkritika, egy adag költőiség (mert például David maga választja ezt az életet, a mókuskerék helyett), meg hús-vér emberek, akik, akiket kevesen irigyelnek, de legalább szabadok. Na ja, ez az értelme a csigaháznak, gondolom, nekem is ezért hiányzik.

A film karcos, de nem fáj, szürkés, de belelátjuk a színeket, van súlya, de nem álmodunk rosszat tőle. Esetleg vele.