2021. március 16., kedd

Rövidített lista

Október hatodika alkalmából, március tizenötödikén Kossuth-díjat kapott Széchenyi István, a "Batthyány-hasonmás steppelt kacagánnyal, Albert herceg modorában" munkacímű tavaszi kollekciójáért, mint a legkozmopolitább arisztokrata divattervező. Laudációjában a méltóságos és kegyelmes helytartótanács kiemelte, hogy Stefi gróf  a "legkevésbé ingyenélő főrend" kategóriában is dobogón végzett, tekintettel a Lánchídra, a lóverseny-kultúra meghonosításáért tett lagymatag erőfeszítéseire, és a Hitelvilág Stádiuma című könyvére, melyet a tanács tagjai közül senki sem olvasott, ebből is látszik, milyen korszakos mű.

Ugyanakkor a méltóságos satöbbi Széchenyi-díjjal jutalmazta Julius Jacob von Haynaut kriminalisztikai munkásságáért, a modern kivégzési módszerek kísérleti továbbfejlesztéséért, és az angliai "Hülye Bajszok a Kontinensről"  (Stupid Mustaches from the Continent) című szőrkertészeti kiállítás különdíjának háromszori megszerzéséért.

Posztumusz Táncsics-díjjal, valamint az Apostoli Császárkirályság Semmivel Sem Ékesített Nagyon Kis Keresztjével tüntették ki Alexander Petrovics költőt és félállású forradalmárt, az ütemhangsúlyos verselés kiskunsági elterjesztéséért, hősies helytállásáért a lengyel légiósokkal vívott vodka-bor váltóban, valamint a szamizdat idő előtti feltalálásáért.

A Petőfi-rend Irodalmi Parancsnok fokozatában részesült Görgey Artúr "Világos, hogy hallgatnak a fegyverek" című nagyívű történeti esszéje elismeréseképpen, és mint a valaha volt második legnyalkább honvédelmi miniszter. Utóbbi kategóriában az első díjat nem osztották ki, megosztott második lett még Aulich Lajos (posztumusz), akinek bozontosabb volt  bajsza, de legalább nem volt szemüveges.

És Klapka Györggyel Ékesített Görgey-vigaszdíjban részesült Kossuth Lajos kormányzó emeritus, az emigrációban végzett rendszeres lázító munkájáért, indokolatlan optimizmusáért a Duna-menti Köztársaság lehetségességét illetően, valamint a buggyantott tojás fűszerezésének kitartó megújításáért, különös tekintettel Torino és környékére.

Minden említett kitüntetéshez jár két csomag cukormentes rágó holtig tartó használati joga, másfél rúd téliszalámi, és örökös ingyen belépő a legközelebbi termálfürdőbe, minden kedden, tizennégy óra után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése