2021. március 10., szerda

Ártalmasan társadalmas

Igazán remek hír, hogy Demeter Szilárd kormányhitű alfőkultúrharcoshoz hozzávág a kormány 23 milliárdot, hogy jól pörögjön az általa kormánybiztosként (valamint tettestársként) elkövetett pop-program, és öt éven belül felhúzhassanak Óbudán egy popkulturális központot.
Na ja, úgy kell ez most a magyarnak, mint egy falat kenyér, a járvány csúcsán, a gazdasági válság szakadékának mélyén, hisz a rekord államháztartási hiány alkalmából huszonháromezer-milliónak keresve sem találhatnának jobb helyet. Nyilván nem arról van szó, hogy akkor most a válság miatt egyáltalán ne költsünk kultúrára, mert de, csakhogy ez itt teljesen nyilvánvalóan arról szól (már megint), hogy haverokat kell látszatprojekteken keresztül kitömni pénzzel.

Ami persze igazán értelmetlen az egész történetben az annyi, hogy az egész projektet eredetileg úgy hívják, hogy "a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítás és társadalmasítása". Azt most hagyjuk is, hogy miféle pop/rock zene az, amit államilag kell megújítani, ez egy értelmezhetetlen, minimum kádárista (maximum sztálinista) baromság. De a társadalmasítás az nem baromság, hanem nettó értelmetlenség.

Mert a popkultúra lényege, hogy populáris, azaz népszerű, valami amit a nép szeret, azaz a legtöbbek által fogyasztott szelete a kultúrának. A popkultúrát nem kell társadalmasítani, társadalmas az már eleve, mondhatni definíciószerűen, szemben például a kortárs képzőművészettel, a dzsesszel vagy a klasszikus balettel. Ami a kultúránk alapjaihoz tartozik, annál a "társdalmasítás" nagyjából annyit jelenthet, hogy a hatalom rá akar ülni a kollektív létezés egy alapvetően tőle független szeletére. Mert látja annak tömeges hatását, és kell neki. A társadalmasítás az államosítás szándékának avagy óhajának eufemisztikus megfogalmazása.

Ennyi erővel lehetne milliárdos programokat indítani az ittas vezetés, a családon belüli erőszak vagy a korrupció társadalmasításáról is. Elvégre alapvető emberi jog faszfejnek lenni, és bár a többség ezt eleve így gondolja, de néhány tízmilliárdot azért erre is ki lehetne cseszni az ablakon...

steamcommunity.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése