2021. március 23., kedd

Elosztás, fontosság, összevetés

Ártunk és Ormányunk a válsághelyzetre tekintettel vadul átcsoportosít pénzeket, baráti zsebekbe és privát hobbikra egyaránt, a maradékból meg jut az egészségügynek is. nem túl sok, hiszen sportra 288,6 milliárd, az egyháznak 153,6 milliárd, az egészségügynek pedig  60,7 milliárd forint átcsoportosított támogatás jutott, csak hogy érezzük a törődést, meg a fontossági sorrendet.

A della egy része amúgy a Gazdaságvédelmi alapból csorgott le, és hát gazdaságilag mi is lenne alapvetőbb, mint a sport meg a vallás, e két nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű ágazat? Ha nagy a munkanélküliség, padlón a vállalkozások, gyakorlatilag megszűnőben a szociális szféra, akkor építsünk stadionokat, újítsunk fel amúgy üres templomokat, költsünk érdemi hatás nélküli propagandára, és a haza fényre derül. 
Mert ugye meg kell simogatni a milliós fizetésük után síró C-kategóriás focisták buksiját, jóban kell lenni a püspök bácsikkal ha már keresztények hazudja magát a rezsim, és az sem mellékes, hogy a felcsúti rokonai, barátai és üzletfelei jelentős részben az építőiparban (meg az energetikában)  hasítanak. Vagyis a gazdaság megvédését (ami legfeljebb alig érezhető válságenyhítést jelent) földmunkákban, zsaluzásban-betonozásban, a végén meg műfüves stadionban, térkőben, valamint autópálya-kilométerben értelmezik és mérik, más nem is nagyon érdekli őket.

Többek között az egészségügy sem. Akinek meg kell halnia, az haljon meg, hát kik vagyunk mi, hogy belepofázzunk a Gondviselésbe, mindenféle terápiákkal meg műszerekkel - tárja szét a karját a képzeletbeli, ám ideáltipikus kormányhitű álkonzervatív. Jó, hát épp sosem látott csúcsokat ostromol a járvány, naponta dől meg a halálozási rekord, meg a lélegeztetőgépre szorulók száma, de pont ezért kell a sportra költeni, hogy ez harminc év múlva már ne így legyen. Elvégre a kormányhitűek tekintetüket már távolabbi horizontokra vetik, nem ezzel a mai bordéllyal foglalkoznak, és egyébként is megmondta már valamelyik főfasz, hogy a stadionok egészségügyi intézmények, úgyhogy a fanyalgóknak kuss! Azok kellenek ahhoz, hogy az ifjúság sportos és fitt legyen, és ettől egészséges, aki meg öreg és már  nem egészséges, abba kár a pénz, sőt a halálozásukkal a nyugdíjkasszát könnyítik. Még jó, hogy közben kapnak némi tőkeemelést az egyházak is, majd ők imádkoznak értük, diszkontált áron, szolid alkotmányos költségekkel.
Hasonlóan az oktatáshoz, elvégre minek az a sok (tudjuk: romkocsmában merengő) bölcsész, meg társadalomtudós, művész és szociális szakember? Betanított munkásként gombokat nyomogatni, a németek gyárában, tökéletesen lehet nyolc osztállyal is, a menők meg mehetnek szakmunkásnak. Aki meg egyetemista lesz mégis, az valami rendesen örökös, fideszes kurvatórium által legyalult intézménybe járhat, de ha elég kormányhitűnek tűnik, bevehetik a százmilliárdokkal kitömött, szakkollégiumnak álcázott janicsárképzőbe is.

Az egészségügy meg örüljön a 60 milliárdnak, mindenféle szakszervezetek meg egyesületek ne méregessék folyton, hogy másra mennyit költenek, elvégre nem lehet összehasonlítani az infraszaunát a röntgengéppel. Legfeljebb a fontosságuk alapján...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése